Tolnai Népújság, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-02 / 128. szám

2012. JÚNIUS 2., SZOMBAT MUCSI 5 ALMANACH 2012 MUCSI mm A Falunap mindig nagy sikert arat tizennegyedik éve rendsze­resen megtartják a Faluna­pot. A község legnépszerűbb rendezvényén horgászver­seny, labdarúgótorna és játé­kos sportvetélkedő szórakoz­tatja a közönséget, de nagy a sikere a főzésnek is. A költ­ségek egy részét adakozásból teremtik elő. A szervezők ki­emelt figyelmet fordítanak a legkisebbekre: nekik fi­nomságokkal, például pala­csintával szolgálnak. A vizsga után már járőröznek A közelmúltban alakult meg a helyi polgárőr-egyesület A Kövecses Ferenc elnök ve­zette csapat 19 tagú, a férfiak mellett két nő is van. A kö­zeljövőben leteendő vizsga után már teljes hatáskörrel vigyázzák a rendet a falu­ban, például rendszeres jár­őrözéssel. Emellett már ed­dig is nyújtottak segítséget, a téli, havas időszakban hóla­pátot ragadva tisztították az utakat. Horgásztó csillog a falu határában A szabadidő kellemes eltölté­sét is szolgálja az a horgász­tó, mely a község határában található, mintegy hektárnyi területen. A szép környezet, a gondozott terület kedvelői mellett a jó fogásra vágyók is megtalálhatják a maguk szá­mítását Binder Kornél pol­gármester elmondta, hogy az üzemeltetővel, ahogy ed­dig, a jövőben is együttmű­ködésre törekszik: hiszen ez a darabnyi oázis turisztikai szempontból is vonzerővel bír, és öregbítheti nemcsak a tó, de Mucsi jó hírét is. A lakosság korösszetétele 60 év fölötti 19-60 éves: _________311 0­14 éves: 109 Elérhetőségek Binder Koméi polgármester 74/404-621 ____________Hétköznap 7-től 16 óráig Zö ld Zoltán körjegyző 74/404-621 _____________Szerdán 9-től 12 óráig Dr . Szabó Gábor háziorvos 74/488-092 ______________Szerdán 8-tól 12 éráig Dr . Solt Aranka gyermekorvos 74/488-163. Hétfőn 14-tól 14.30 óráig, csütörtökön 11-től 1130 óláig Törő Edit védőnő 74/488-048 Brunner Attila és Dékány Ferenc fü körzeti megbízottak 74/404-912 A CIKKEKET SZERI ÁRPÁD ÍRTA, A FOTÓKAT GOTTVALD KÁROLY KÉSZÍTETTE. Ba PROMÓCIÓ Összetartó közösséget kovácsol az alapítvány Nem is egy, hanem három fontos célkitűzéssel bír az Együtt Mucsi- ért Alapítvány. A 2011 szeptembe­rében megalakult szerveződés mindenekelőtt a közösségépítés nemes feladatát írta zászlajára.- Másutt, más településeken is szép példáit látjuk az összefogás­nak, hiszünk ab­ban, hogy erre Mucsi is képes - mondta el Hilbert Viktória, az alapít­vány kuratóriumának elnöke. - Második célkitűzésünk lényegét a nyitás a nagyvilágra kifejezés­sel lehet összefoglalni: az első lé­péseket már meg is tettük egy honlap elkészítésével. Mucsi is fel tud mutatni több, a település­ről elszármazott jeles személyi­séget, őket is igyekszünk felkutat­ni és bemutatni ezen a honlapon. A harmadik célkitűzést pedig a faluszépítés folyamatos munká­jának megvalósítása jelenti. Egyelőre négy-öt lelkes sze­mély alkotja az elmúlt időszak­ban egyébként már több rendezvény szervezésében is részt vállaló csapat magját, de Hilbert Viktória bízik benne, hogy idő­vel ez a kör bővül. Miképp abban is, hogy az alapítvány különbö­ző pályázatokon is képes lesz si­kereket elérni. A megszerzett források pedig jól szolgálhatják a község, így a közösség javát ■ Fel tudnak mu­tatni jeles sze­mélyiségeket. Gyümölcs hozhat bevételt start Egy alapítvány révén több család is jószágokhoz jutott Szociális boltot nyitott támogatás Tetszett a hely, ideköltözött Karlsruhéból Bernhard Schilling Németország nyugati vidékéről, Karlsruhe vá­rosából költözött Mucsiba. A ko­rábban adóhivatali munkatárs­ként dolgozó férfi nyugdíjba vo­nulásakor úgy döntött, hogy pár­jával együtt egy nyugalmas hely­színt keres magának Magyaror­szágon. Több településen járt, és így akadt rá erre a Tolna megyei kis falura. Megtetszett neki a hely, és mostanság már az év nagy részét itt is tölti: bár azért - tette hozzá - a hidegebb időszak­ban Spanyolországot, vagy Olasz­országot is felkeresi. Bernhard Schilling elismerő­en szól arról a barátságos fogad­tatásról, melyben részesült. Ezt viszonzandó, Úgy döntött, hogy Bernhard Schilling saját szociális munkájával segí­ti a rászoruló helybelieket. A községben nyitott egy olyan, úgynevezett szociális boltot, melyben az eredeti ár töredéké­ért - akár száz forintért - lehet hozzájutni különböző termé­kekhez, így például jó minősé­gű ruhaneműkhöz vagy éppen egészségügyi felszerelésekhez. Ezeket a termékeket Bernhard Schilling Németországban gyűjti össze jótékonysági egye­sületek közreműködésével, a szállítást pedig kamionok vég­zik. Az önkormányzat is sokat köszönhet neki, hiszen a közel­múltban kétmillió forinttal tá­mogatta az önerőt igénylő integ­rált pályázatot. Huszonöt kisgyermek jár a mucsi óvodába, a felvételen látható nebulók éppen a ballagásra készültek Szélárnyékos helyen ta­lálható a település, a ma­ga kedvező és kedvezőt­len következményeivel. A bajból való kilábalás még messze van, bár né­hány kezdeményezés bi­zakodásra adhat okot. Szeri Árpád „Mindentől távol vagyunk, váro­soktól és munkahelyektől egy­aránt”. Binder Kornél polgármes­ter így fogalmazta meg Mucsi egyik fő gondját, ami azért is ke­zelhető igen nehezen, mert rész­ben földrajzi adottságról van szó. A falu ugyanis mondhatni szélár­nyékban helyezkedik el a Völgy­ségben, de manapság ez inkább hátrány, mint előny. Bár azért akadnak, akik ennek a helyzet­nek a jó oldalát is nyugtázzák. Mindenekelőtt azok a külföldiek, holland, német és svájci családok, melyeknek tagjai Idősebb koruk­ra ideköltöztek a zajos nyugati metropoliszokból. De azért a he­lyiek is értékelik a dolgok ezen ol­dalát.- Csend és nyugalom - jelle­mezte a falut Haluska Gusztáv, ám kontrasztként rögtön meg is említette: - A baj csak az, hogy kevés a megművelhető föld, pedig azzal lehetne valamit kezdeni. Ez­zel a meglátással Fábián Lászlóné is egyetértett, majd hozzátette: - Sajnos, itt nálunk egyre inkább a pénztelenségről szól minden. Akárha a polgármester szavait idézte volna, hiszen Binder Kor­nél nem is rejtette véka alá idevá­gó véleményét: a megszorítások, normatívacsökkentések miatt minden korábbi állapothoz ké­pest még komolyabb bajba került a település. - Nagy a pénzhiány, a munka- nélküliség aránya el­éri a 40-50 százalékot, az emberek zöme mi­nimálbér alatti összeg­ből él - sorolta a gondokat Ilyen helyzetben egyedül vala- müyen központi kezdeményezés segíthet ha nem is átfogó módon, de legalább valamelyest Erre szol­gál a Start munkaprogram, mely­nek keretében 7 helybeli dolgozik a részben önkormányzati tulajdo­nú földterületeken. Valamivel több mint öt hektáron termesztenek konyhakerti növényeket melyek zömmel a saját az óvodát és a szo­ciális étkezőt ellátó konyhánkra kerülnek. Tizennégy rászoruló család malacokhoz jutott a Min­den gyerek lakjon jól alapítvány révén, az érintettek az állatok ete­téséhez kukoricát kapnak az ön- kormányzattól. Nem vész kárba a kukorica- csutka, azt tüzelésre használják fel. Ugyan­csak az alapítványnak köszönhetően 21 csa­lád portájára került aprójószág, tyúk, csibe és kacsa. Ettől kezdve az érintetteken is múlik a kezde­ményezés sikere.- Van egy konkrét elképzelé­sünk, követve néhány közeli, ■ Az embere­ken múlik a kezdeménye­zés sikere. binder Kornél polgármester egyik fő feladatának továbbra is az úthálózat fejlesztését tartja, de ez a munka lassan halad. Az összességében mintegy nyolc kilométernyi útfele manapság is földesút A falu gázhálózattal már rendelkezik, szennyvízcsa­tornával viszont nem. Nincs már öt éve általános iskola - a gyermekek Hőgyészre és Tevelre buszoznak viszont az óvodát sikerült megőrizni Fenntartása óri­ási anyagi erőfeszítésbe kerül, de ettől az intézménytől a falu semmiképpen sem szeretne megválni. gyümölcsösökkel rendelkező kistelepülés példáját - mondta Binder Kornél. - A képviselő- testülettel egyetértésben azt tervezzük, hogy 10-15 hektáron szövetkezeti formában megpró­bálkozunk gyümölcstermesz­téssel. Ez egyrészt néhány helybelinek munkát, az önkor­mányzatnak pedig egy kis be­vételt adna. Egyelőre viszont gondban vagyunk a föld miatt, mert ami van, az állami tulaj­donban van. Reméljük, hogy mielőbb sikerül valamilyen, mindegyik félnek megfelelő egyezségre jutnunk - tette hoz­zá a polgármester. Binder Kornél polgár­mester MEGKÉRDEZTÜK Mit jelent a helyiek számára a Falunap? GYÖRKŐ FERENCNÉ:- Egy olyan rendezvényről van szó, mely összetartja a falut. így legalább egy év­ben egyszer van lehetőség arra, hogy a helybeliek mindannyian megjelenje­nek egy helyen. Jómagam az összes Falunapon részt vettem, szeretem a közössé­get, a gyermekeket, őket most is, külön is igyek­szünk szórakoztatni: én például bohócnak öltözöm a kedvükért. WK 1 SZÁZ RUDOLFNÉ:- Nagyon szeretem a Falu­napot, érdekes programok vannak, eljönnek az isme­rősök, barátok, egymás között vagyunk, az embe­rek jól érzik magukat. Én is ott leszek a gyerme­kemmel együtt, de csak délutántól, mert délelőtt sajnos más elfoglaltság miatt nem érek rá. Vi­szont ettől az időponttól kezdve maradok, ameddig tart, ha úgy adódik, akkor hajnalig is. V- fc FEJES NOÉMI:- Jónak tartom a Falunapot, egyrészt a programok mi­att, másrészt pedig azért, mert ilyenkor együtt látjuk a magukat játékkal elfogla­ló gyermekeket. Én ott le­szek reggeltől estig. Ez a rendezvény az összetartást is szolgálhatja. Ha valaki messziről jönne ide, annak elmondanám, hogy biztos jól fogja érezni magát, pél­dául azért is, mert barátsá­gosak a helybeliek. > I 4 I Az óvodát sikerült helyben tartani

Next

/
Thumbnails
Contents