Tolnai Népújság, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-29 / 124. szám
4 KORKÉP 2012. MÁJUS 29., KEDD Sebestyén Gábor Arnold (balról), Marosi László és Marosi Attila közel százhúsz kiló halat fogott 42 óra alatt, hatodszor nyerték meg a kupát Pecáztak éjt nappallá téve horgászmaraton Baráti összejövetel és alkalom a versengésre Ezen adatbázisra jó felkerülni az adózóknak A KOMÁ-ra, vagyis a köztartozásmentes adózói adatbázisra felkerülni azt jelenti, hogy az adott cég, vállalkozó vagy magánszemély gazdálkodása megbízható, nincs adó- és köztartozása, nem áll csődeljárás, végelszámolás, felszámolás alatt. Barlai Krisztina, a NAV dél-dunántúli régiójának sajtószóvivője elmondta, jelenleg 5565 adózó szerepel az internetes adatbázisukban, Baranyából 2426, Somogyból 1778 és Tolna megyéből 1361. Az adatbázisban való szereplés előnye, hogy az adózónak nem kell nemleges adóigazolást beszereznie például a közbeszerzések teljesítéséhez, illetve több más eljárásnál sem. Az adóhatóság a köztartozásmentes adatbázisát minden hó-, nap 10. napján frissíti. A listán azok szerepelhetnek, akik erre vonatkozó kérelmüket a 12UK21 számú adatlapon adták be. A kérelem kizárólag elektronikus úton nyújtható be illeték- mentesen. ■ M. I. Öröm volt nézni a bulizókat a találkozón tengeuc-szőlőhegy A Tengelic- Szőlőhegyről elszármazottakat, ezúttal az 1962-1990 között születetteket hívta találkozóra a Tengelic-Szőlőhegyért Egyesület. lakab Istvánné, a szervezet elnöke elmondta, hogy mintegy hatvan-hetven elszármazott tett eleget a meghívásnak. A vendéglátó helyiekkel együtt több mint százötven fős buli zajlott a körülbelül háromszáz lakost számláló településrész művelődési házában. A program elején a szőlőhegyi gyermektánccso- port, a helyi felnőtt színjátszó csoport (a TSZ Csajok), a tenge- lici gyermekciterások és a Bogyiszlóért Kultúráért Egyesület szórakoztatta a megjelenteket. Sokan megnézték a régi iskolában berendezett helytörténeti kiállítást is. Vacsora után következett a bál, ahol öröm volt nézni a mulatozókat. A program lebonyolításához nagy segítséget nyújtott a tengelici önkormányzat, és a helyiek közül is sokan - fiatalok és idősebbek - hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. ■ K. S. A szokásos mederben folyt az Atomerőmű Horgászegyesület maratoni horgászversenye: sok hal került horogra, hatalmas buli volt, mindenki remekül érezte magát, és nyert a Marosi-Marosi-Sebes- tyén-trió, ahogy szokott. Vida Tünde PAKS Mintha cigánykaraván vert volna tanyát az Atomerőmű Horgászegyesület bázisán pénteken délután: málhákkal rakott kocsik, utánfutók sorakoztak a parkolóban. A csődület hamar szétszéledt, a 12. alkalommal meghirdetett maratoni horgászver- 'seny megnyitója után a pakkok a kisorsolt horgászhelyeken értek célba. Nem csoda, hogy a szokásosnál több csomaggal érkeztek a pecások, a verseny 42 órán át tartott, az alatt bizony sok csali meg etetőanyag fogyott, sokféle szerelékre szükség volt, és persze a versenyzők is elfáradtak, megéheztek, megszomjaztak...- Soha nem látott létszámmal zajlott a verseny, 36 csapat nevezett, így összesen 108 ember horgászott folyamatosan - mondta Antal Lajos, az egyesület elnöke hozzátéve, hogy az egyesületi tagok hetede döntött úgy, hogy részt vesz az eseményen. Őket ismerősök, barátok, családtagok kísérték el - és látták el étellel, itallal -, így igen jó volt a hangulat. Az elnök kiemelte, öröm, hogy ennyien összejöttek, s ha jövőre ötven csapat jelentkezik, annyinak a kiszolgálásáról gondoskodik majd az elnökség. Ami persze nem egyszerű egy ilyen maratoni programon. Ahogy Cseh Attila titkár mondta, háromóránként mérlegeltek, a három csapattag közül valakinek mindig ébren kellett lennie és horgásznia kellett. A többi egyszerű: az a csapat nyer, amelyik a legtöbb halat fogta. Körülbelül tíz csapat kezdetektől elmaradhatatlan résztvevő, köztük van Antal Lajoséké. Az elnök szavaiból kitűnt, inkább baráti együttlétnek, mint vérre menő viadalnak tekintik. Versenyzővé avanzsál ilyen alkalmakkor Cseh Attila is, aki bizakodva indult kisorsolt rajthelyükre. - A 18-ast húztuk, korábban már két győzelem született ezen a helyen, reméljük sikerül bizonyítani, hogy három a magyar igazság - mondta. Ezt végül mégsem sikerült alátámasztani, azt viszont igen, hogy az elszántság, a kitartó munka és persze a hozzáértés meghozza a várt eredményt. A Sebestyén Gábor Arnold, Marosi Attila és Marosi László alkotta csapat ugyanis ismét első helyen végzett. Nem sikerült ugyan a rajt-cél győzelem, de szombat hajnaltól fogva végig vezettek. A végén, ahogy Arnold elmondta, szorossá vált a dolog, a riválisok az utolsó két mérlegelésnél felzárkóztak annak köszönhetően, hogy hat óra alatt harminc kilót fogtak. Ennek ellenére magabiztos győzelmet aratott az összeszokott hármas, 116,47 kilogrammot fogtak, hét kilóval többet, mint a második helyen záró Várszegi Balázs - Bálint Balázs - ifj. Kern Ferenc hármas. A harmadik helyen a Böcz Róbert - Szuhanek Dávid - Klem Miklós alkotta csapat zárt, szintén több mint százkilós fogással. A teljes mezőny 1632,2 kilónyi halat zsákmányolt. Marosiéknak ez volt a hatodik győzelme, pedig az első két- három alkalmat kihagyták. Mostanra viszont már presztízs- kérdéssé vált számukra, így hát mindent el is követnek. - Láttál nálunk sátrat? - kérdezi Sebestyén Arnold, majd magyarázattal is szolgál: ők a többséggel ellentétben nem visznek, mert mindvégig talpon vannak, és végig horgásznak mindhárman, nem bíznak semmit a véletlenre. Teljesítményük ezúttal is kiegyensúlyozott volt, de sokat nyomott a latban az a 8,5 kilós ponty is, ami vasárnap hajnalban került a szákba húszpercnyi „küzdelem” után. Arnold azt is elárulta, hogy a Marosi fivérekkel nem csak a verseny idejére társulnak, gyerekkoruk óta barátok, azóta horgásznak együtt, a dunai holtágakon kezdték. Az Atomerőmű HE maratoni versenyének eredménye helyezés a csapat taglal ■ fogási eredmény J.________Marosi László, Marosi Attila, Sebestyén Gábor 116,47 kg 2. _ Várszegi Balázs, Bálint Balázs, ifj. Kern Ferenc 109,54 kg 3. Böcz Róbert, Szuhanek Dávid, Klem Miklós 103,77 kg ■ Gyerekkoruk óta együtt horgásznak. Kiállítása Völgységbe került felvidékiekről bonyhád Tolna megyébe 623 felvidéki család került. Más megyékben nem ilyen gondos a nyilvántartás. Azt lehet tudni, hogy Magyarországra összességében mintegy 80-85 ezren jöttek át a lakosságcsere során, 1947-48-ban. A kitelepített németek megüresedett házait kapták meg általában, de a történet nem volt minden esetben Uyen egyszerű. Sokak sorsa fordult tragikusra, miután marhavagonokba pakolva családjukat és ingóságaikat, magyarországi hazát kerestek. Bonyhádion minden évben megemlékeznek a felvidéki áttelepítésről, és kétévente találkozót is tartanak. Most „találkozós” év van. Tegnap gyűltek össze a résztvevők, szentmisét hallgattak a katolikus templomban, koszorúztak a Völgységj Múzeum falán lévő emléktáblánál, kulturális műsor várt rájuk a művelődési házban, és megtekinthették a Mint oldott kéve című kiállítást (képünkön) a múzeumban. Ennek anyaga a Völgységbe került felvidéki magyarok életét mutatja be. ■ W. Y. Tablókon a felvidékiek élete Két helyen is gyermeknapot tartottak Pakson PAKS Bobály Katalin nemezművész és Somogyi Katalin babakészítő elbűvölő Idállításának megnyitójával kezdődött a városi gyermeknap a Csengey Dénes Kulturális Központban, Pakson. A két művész közreműködött az ez alkalomból hirdetett rajzpályázat eredményhirdetésén is. Több mint 300 munkából 25 készítőjét jutalmazták. Reggeltől estig tartott a mesés, zenés kavalkád. Az Erzsébet Nagy Szálloda és a Bóbita Bölcsőde külön programmal készült az alkalomra. ■ V. T. Maguknak építették Helyi, illetve kisdorogi kötődésű vállalkozók, tulajdonképpen maguknak építették a felújított, kibővített kisdorogi művelődési házat. A szombaton ünnepélyesen felavatott épület integrált közösségi és szolgáltató térként működik a jövőben. Az 59 millió forintot meghaladó fejlesztés, európai uniós forrást is bevonva, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával valósult meg. Impozáns ingatlan épült művelődési ház Helyi kötődésű vállalkozó építette KiSDOROG Átadták a felújított művelődési házat, mely a jövőben többfunkciós épületként, integrált közösségi és szolgáltató térként működik Kisdorogon. Klein Mihály polgármester nagyon örül, hogy megvalósulhatott ez a fejlesztés, mert már igencsak ráfért az épületre a korszerűsítés. Úgy véli, mostantól legalább ötven évig nem lesz gond azzal, hogy hol töltsék el szabadidejüket a helyiek, és hol tartsák a közösségi rendezvényeket. A ház eddig lapostetős volt, több helyen beázott, az elektromos vezetékek elavultak, a burkolatok cserére szorultak. Ttdajdonkép- pen csak a vázszerkezete volt használható az épületnek, minden mást eltávolítottak a munka előkészítésekor. Az alapterületet 200 négyzetméterrel megnövelték, emiatt a fűtésrendszert bővíteni kellett. Korszerű szociális blokkot létesítettek, a nyílászárók, ■ A régi könyvtár árára nagy szükség volt a X i milliós önrészhez. a villanyvezetékek, a burkolatok is a kornak megfelelőek. Nyeregtetőt, galériát és teraszt is kapott az épület. Ez utóbbi szabadtéri színpadnak is használható. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy helyi, illetve kisdorogi kötődésű személyek vegyenek részt a kivitelezésben. A fővállalkozó Pap Lajos volt, aki a szülőfalujában építkezhetett. A kétkezi mun- kásokat helyben toborozták. A szombati avatón beszédet mondott László-Varga Zsuzsanna, a megyei kormányhivatal főigazgatója és Klein Mihály polgár- mester. Az épületet megáldotta Mayer Mihály püspök. A több mint 59 millió forint összköltségű beruházás hosszú távon és sokrétűen szolgálja a kisdorogiakat Lesz benne helyük a fiataloknak, a civil szervezeteknek, és a könyvtárat is odaköltöztették. A régi könyvtárépületet eladták, mert annak árára szükség volt a 11 milliós önrészhez. A faluközösség egy impozáns ingatlannal gazdagodott. ■ W. G. 4 i