Tolnai Népújság, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-04-29 / 16. szám

SZTORI & APRÓHIRDETÉS 2012. ÁPRILIS 29., VASÁRNAP 12 Kétszer veszítette el a bal karját újrakezdés Biztató fejlemény, hogy az ellopott protézisek tervei iránt az USA hadserege is érdeklődik Koleszár Balázs nem kétség- beesős típus: miután moto­rozás közben elveszítette a bal karját, elhatározta, hogy készít magának egy olyan protézist, amivel tovább sportolhat. Akkor sem adta fel, amikor két hónappal ez­előtt ellopták tőle a speciális műkart. Pedig lett volna oka keseregni, hisz a konstruk­ció egyedülálló a világon, még az amerikai hadsereg is érdeklődik iránta. Dián Tamás A 28 éves fiatalember sohasem gondolta volna, hogy egyszer feltaláló lesz belőle. Ám egy szörnyű baleset mindent meg­változtatott. Balázs ugyanis öt évvel ezelőtt motorozás köz­ben elveszítette a bal karját. „A Nagykőrösi úton haladtam, amikor egy autós szabálytala­nul kikanyarodott elém. Nyolc napig voltam mesterséges kó­mában. Az, hogy nincs meg a bal karom, a sok nyugtató miatt csak lassan tudatosult bennem. Volt egy időszak, ami­kor egészen sötét gondolatok keringtek a fejemben, de végül úgy döntöttem, küzdeni fogok. Úgy voltam vele, ez továbbra is az én életem, és nem akarok semmiről sem lemondani.” Balázs elhatározta, hogy csak azért is folytatja a moto­rozást. Ám ezzel volt egy bök­kenő: nem létezett olyan kar­protézis, amely alkalmas lett volna ehhez a sporthoz. Elhatá­rozta hát, hogy készít magának egy ilyet. „Hosszas keresgélés után találtam a világhálón egy kanadai gyártót, amely bicikli­zéshez készített művégtagokat. Az általuk forgalmazott kar motorozáshoz gyenge volt és alkalmatlan, ám egy technikus ismerősömmel átterveztük és újraépítettük.” Balázs motorozásból hozott műszaki érzéke sokat segített. A betörés előtt már versenyeken is indult, és meglehetősen szép helyezéseket ért el. Most újra tervezget. Az eredeti protézishez képest még három forgótengelyt épí­tett a megerősített alkarba, amely így már alkalmassá vált a motorozásra Az átala­kítás olyan jól sikerült, hogy egy teljesen új, addig ismeret­len konstrukció lett a végered­mény. „Felejthetetlen pillanat volt, amikor a balesetem után először motorra ültem. Egészen meghatódtam...” A saját készítésű kar új élet­célt is adott a fiatalembernek. Elhatározta, hogy tovább töké­letesíti az általa megálmodott protézist. Három és fél év ke­mény munkával olyan műkart fejlesztett ki, amilyet előtte sen­ki nem készített. Az egyenes kormányokhoz tervezett több- funkciós protézis már a profi Koleszár Balázs sohasem adja fel gyártók figyelmét is felkeltette, egyik prototípusát most épp egy amerikai katonai rehabili­tációs központ vizsgálja. Balázs tavaly év végén már egy másik, szörfözéshez is használható protézisen dolgo­zott, amikor megtörtént a baj. Egy februári napon betörtek hozzá, és elvitték mindkét, ál­tala használt egyedi protézist, valamint az éppen fejlesztett példányt. Mivel a szétszerelt karok egy olyan táskában vol­tak, amilyenben kamerákat szoktak tartani, a tolvaj va­lószínűleg azt hitte, értékes műszaki cikket zsákmányolt. Nyom nem maradt utána, a más számára abszolút haszna­vehetetlen műkaroknak nyo­muk veszett. Más talán összeomlott volna egy ilyen csapástól, de Balázs most sem adta fel. Óriási kam­pányt indított az interneten: ahol csak lehetett, közzétette az ellopott protézisek fotóját, s arra kért mindenkit, ossza meg másokkal is a képeket, hátha valaki rábukkan a kar­jaira. „Megfelelő műhely és főleg az anyagiak hiányában én már nem tudom pótolni a két protézist - jelentette ki a fia­talember. - De a teljes életről nem vagyok hajlandó lemon­dani.” Bár a nyomozás eddig még nem járt sikerrel, egy fontos eredménye mégis lett az orszá­gos hírnévnek: Balázst meg­szólaltatta egy kereskedelmi Balázs is segített Balázson kívül még két ma­gyar fiatalember él az általa kifejlesztett speciális „motoro­zó" művégtaggal. Ők szintén elveszítették valamelyik karju­kat, de továbbra is kerékpá­rozni, motorozni akartak. Egy méretre készített műkar ára nagyjából egymillió forint, de Balázs ennek csak a harma­dát, a gyártási költséget szá­mította fel. „Mindketten az interneten találtak meg - mondja Balázs. - Akkor még volt műhely, ahol tudtam dol­gozni. A legutóbbi darab au­gusztusra készült el, s a gaz­dája azóta nagyon meg van vele elégedve. Igaz, hogy ő még csak kerékpározáshoz használja, de ha motorra ül, vállalom a felkészítését.” rádió reggeli műsora, s az adás után jelentkezett egy hidrauli­kus kormányműveket forgal­mazó cég azzal, hogy a fiú tervrajzai alapján újragyárt­ják a két ellopott protézist. Bizakodva mondja és komo­lyan is gondolja: „Most újra visszakaptam a reményt, hogy talán mégsem vész kárba há­rom és fél esztendő kemény munkája - mondja Balázs. - A jövő héten talán már fel is próbálhatom az új karjaimat. Nagyon várom már, hisz ami­óta kitavaszodott, nincs olyan nap, hogy ne gondolnék ar­ra, de jó volna motorozni... Ez egyébként, bár furcsán hang­zik, szinte kötelező rehabilitá­ció. Mivel a bal karomat nem tudom használni, ahhoz, hogy a felsőtestem egyenletesen fejlődjön, különböző gyógy­tornagyakorlatokat kellene végeznem gumiszalagokkal, fájdalmas hajlításokkal. A mo­torozás mindezt kiváltja, s köz­ben még jól is érzem magam. A betörés előtt már versenye­ken is indultam és elég szép helyezéseket értem el.” ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉS INGATLAN Harkány külvárosában berendezéssel, vendég­körrel ingatlan eladó, www.arzenalmotel.hu------------------------------------------------------------------ *29929* Ho rvátországban apartmanok eladók teljes ügyintézéssel. Vodice. 06-30/6828-474.---------------------------------------------------------- *30047* JÁ RMŰ AUTÓÜVEG-SZÉLVÉDŐ szerelése, forgalmazá­sa, kavicsfelverődés javítása, fényszóró políro- zása. Kecskemét 40 km-es körzetében helyszí­ni szerelést és cascós ügyintézést is vállalunk. ROAD PART Kft. 06-30/512-2474.---------------------------------------------------------- *29957* Me rcedes motort 123/2000 D vásárolnék. 1:06-20/264-7266.---------------------------------------------------------- *30057* GÉ PEK Bakdaru eladó: 20 tonnás, 30 m fesztávú, leszerelve. Ár: 14,5 millió Ft + áfa. Hétvégén is! 20/972-6425. *30066* Duó karamellfőző üst eladó, 2 db. Ár: 750.000 Ft/db nettó. Hétvégén is! 20/9726-425.---------------------------------------------------------- *30066* Ex centerprések eladók: 2 db 400 tonnás; 1 db 63 tonnás. Hétvégén is! 20/972-6425.---------------------------------------------------------- *30066* Híd daruk 10-5-3,2 tonnás; forgódaru 3,2 ton­nás; gázüzemű 1,6 tonnás targonca eladó. Hét­végén is! 20/972-6425---------------------------------------------------------- *30066* Me gmunkálóközpont CHIRON FZ12S eladó. Hétvégén is! 20/972-6425.---------------------------------------------------------- *30066* Mu lticar 4 hengeres, billenős, 5 év műszakival eladó. 06-30/389-7871.---------------------------------------------------------- *30063* Eladó: hidraulikus élhajlító 3000/100 1,9 millió Ft; élhajlító 4000/80-as 1,3 millió Ft; lemezolló 3000/16; lemezolló 16/2050; le­mezhengerítő 2500/25; lemezegyengető 3000/40; lemezlecsévélő; Soyer csaphegesz­tő, átmérő 22 mm; gyökölők-élgyalu 12 fm-es; CNC szögvasmegmunkáló gépsor; tárcsás daraboló; fémtárcsás fémfűrészek; csúcs nél­küli köszörű; automata menetfúrógép M20-IG; öntödei kokillák; haytóművek; dezintegrátor; hidraulikus tápegységek; szivattyúk; ventilá­torok; Indító ellenállások; faipari szalagfűrész; szállítócsigák, www.telkesgep.hu Hétvégén is! 20/972-6425.---------------------------------------------------------- *30066* Ra ktári állványok raklapos tárolásra eladók. Ár: 190 Ft + áfa/kg. Hétvégén is. 20/972- 6425. *30066* T-hornyos gépasztalok eladók: öntvény: 4000x1700x400 mm; forgó gépasztal átmérő 3100 mm; teherbírás 60 tonna; forgó gépasztal, mérete 2200x1800 mm. Hétvégén is! 20/972­UE 28-as (DUTRA) eladó. T: 06-20/375-6832.---------------------------------------------------------- *30067* Ursus, 4 hengeres Multicar motor, 5 hl vontatott Axiálos permetező eladó. 06-30/389­GÉPALKATRÉSZ 14,5 x 20, 365/80 x 20 gumi eladó. Tel.: 06- 20/9727-145._____________________ ME ZŐGAZDASÁG Csicsókát csomagban is küldök. 20/5190-957------------------------------------------------------------------ *30049* Kis ebb birka-borjú állományt területtel bértar­tásban vállalok! 06-30/251-9295.---------------------------------------------------------- *30054* Fé mzárolt kukorica- és kölesvető­mag értékesítése! Kukorica: Szege­di TC 259, Sarolta, Szegedi SC 352, Szegedi TC 367. Köles: GKT Piros­ka II. fok. Kapható: SEMEN Vetőmag Kft. 6400 Kiskunhalas, Majsai út 6-8. Tel.: 77/421-353. *29998* MADÁRRIASZTÓ .műsas". Ára: 15 000 Ft. T.: 06-30/9467-970 www.madarriaszto.hu------------------------------------------------------------------------- *29889* MB P 6,5 pótkocsi eladó 30/934-8367.---------------------------------------------------— *30051* Szarvasmarha-ágazatba finanszírozót keresek! 06-30/251-9295.-----------------------------*------------------ *30054* Te jhűtők (200 literes és 300 literes) eladók. 06­30/573-8999.------------------------------------------------------------------------- *30052* ÁLLÁST K ÍNÁL Birkákhoz értő juhászembert keresek. 06- 30/2299-977.---------------------------------------------------------- *30053* Ma gas kereset, nem ügynöki munka fix+jutalé­kért. 06-30/5204512----------------------------------------------------------- *30004* Nemzetközi hátterű pénzügyi cég regionális vezető és ügyfélkoordinátor pozícióba jelentke­zőket keres. Elvárás: minimum középfokú vég­zettség és kiváló kommunikációs készség. Tel.: 06-70/501-5396---------------------------------------------------------- *30061* TÁ RSKERESÉS Budapesti fiatalos nyugdíjas férfi keresi szeret­ni tudó bájos kedvesét. Káros szenvedély nélkül. Tel.: 06-1/221-0396 (este)---------------------------------------------------------- *30055* UTAZ ÁS Hévíz és Balaton közelében hegyi nyaraló apart­manként olcsón kiadó. T: 06-30/393-1201---------------------------------------------------------- *29962* Ho rvát apartmanok kiadók. 06-30/6004293. ---------------------------------------------------------- *29879* Igá iban, a gyógyfürdőtől 300 m-re apartmanok kiadók. Tel.: 06-70/218-7823.---------------------------------------------------------- *29911* Pé cshez közeli, Sikonda wellnessfürdőnél kli- matizált nyaraló kiadó egész évben. Kártyael­fogadás. 70/537-4357---------------------------------------------------------- *30058* Üd üljön Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a csa­ládias Székely Panzióban! 06-66/361-015---------------------------------------------------------- *29925* ZA LAKAR0S0N apartman kiadó. 06-20/9829- 697----------------------------------------------------------- *30030* ÁLLAT MÉHEK eladók, NB15 kaptárral, pergetővei, kannákkal. 06-30/448-0676 (04.30., hétfőtől hívható)---------------------------------------------------------- *30048* Né metjuhász-kölykök eladók! 06-30/276- 9096---------------------------------------------------------- *30050* SZO LGÁLTATÁS Ablakszigetelés garanciával. 06-20/374-7956---------------------------------------------------------- *29722* Sz urkos kémények gépi mará­sa, javítása. Bélelés, szerelt kémény. 06-30/395-6362. *29981* VEGYES Csapda eladó, kártékony állatok (patkány, me­nyét) elfogására alkalmas, 06-20/448-4588---------------------------------------------------------- *29682* A TOILETTE NETT® MEGOLDÁS MINDEN ESETRE! BIDÉT ÁTALAKÍTÁS NÉLKÜL TÖBBFÉLE KIVITELBEN! INTEREX KFT. www.interex.hu interex@interex.hu KERESSE A FÜRDŐSZOBA SZAKÜZLETEKBEN! Karos kávégépeket veszek. T.: 20/3930- 115.---------------------------------------------------------- *30065* Mi nden típusú hegesztőgépet, targoncatöltőt és esztergát veszek. 1:06-20/2704684.---------------------------------------------------------- *30065* Te xtil porzsák minden porszívóhoz és takarító­géphez. +36-20/585-3524---------------------------------------------------------- *29719* Új k erékpárok: hajlított vázú női-férfi-fiú-lány: váltós, kontrás garanciával, olcsón eladók. Turisták Boltja és Bizományi. Kőszeg Várkör 64. Ny.: 9-18.1:06-20/379-3163 *30042* EGÉSZSÉG Házi ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyá­szati eszközök harmadáron. 06-70/537-6682--------------—---------—------------------------- *29680* Po tencianövelő gyógynövényekből, mellékha­tás nélkül. Ár: 5000 Ft Tel.: 06 20/585-3524---------------------------------------------------------- *29720* RÉ GISÉG Óráshagyatékot, 91-95-ig ^p0 Ft-ost 500 Ft-ért és régi pénzeket veszek. 20/3930-115---------------------------------------------------------- *30065* VÁ LLALKOZÁS Faktorálás 200 M-ig! 06-30/251-9295.---------------------------------------------------------- *30054* RUHÁZAT A ngol használt ruha! Tel.: 06-70/342-2114---------------------------------------------------------- *30009* 2 HASZNÁLT holland és német ruha, ked­vező feltételekkel házhoz szállítva is, eladó! +36-30/413-0147. *29742* VÉGKIÁRUSiTÁS a Solti STADLER Áruházban, AKCIÓS öltönyök! Ny.: p.-sz.-v.-h. 8-20-ig.---------------------------------------------------------- *30056* KÖ NYV Antikvár felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt! Azonnali díjtalan kiszállás! 06-30/877-1460 (munkaidőben: 06-1/787- 9282).------------------------------------------------------------------- *29764* t

Next

/
Thumbnails
Contents