Tolnai Népújság, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-13 / 87. szám
4 KORKÉP 2012. ÁPRILIS'13., PÉNTEK RmHHHMKI BSNMMMNMnNMMMMMMnMMH Az első mérföldkövet már elérték fórum Munkakész a Paks-Bonyhád tengelyre épülő Mezőföldi Regionális Víziközmű PROMÓCIÓ Hajdú János elmondta, az új társaság lépéselőnyre tett szert, mert a kidolgozott koncepciót 29 település a jövő héttől elkezdi megvalósítani Elfogadta a közgyűlés az éves beszámolót és üzleti jelentést PAKS Éves rendes közgyűlést tartott az MVM Paksi Atomerőmű Zrt, ahol elfogadták a múlt évi beszámolót és üzleti jelentést A közgyűlés az igazgatóság javaslatára 199 milliárd 800 millió forint mérlegfőösszeggel és mintegy 20,757 milliárd forint adózott eredménnyel fogadta el a társaság 2011. évi beszámolóját és üzleti jelentését. Utóbbit osztalék formájában kifizetik a tulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt-nek, tájékoztatott Mittler István kommunikációs igazgató. Hangsúlyozta, hogy ezt az eredményt úgy érték el, hogy a hazai erőművek közül a legolcsóbban termelték a villamos energiát A-2011. évi értékesítési átlagár, azaz az 1 kWh értékesített villamos energiára jutó árbevétel 11,66 forint volt, ami a legalacsonyabb az országban. A 2011-es üzleti évének lezárásán túlmenően elfogadták az atomerőmű 2012. évi üzlet-és fejlesztéspolitikáját és módosították az alapszabályt. Ennek során a társaság cégneve MVM Paksi Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság lett. Változás történt a felügyelőbizottságban is: Kovács Pál államtitkári kinevezését követően távozott az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Felügyelőbizottságából. A közgyűlés helyette Koós Zoltánt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettesét választotta meg felügyelőbizottsági tagnak. ■ V. T. Eddig 29 település önkormányzata csatlakozott a Paks-Bonyhád tengely mentén szerveződő Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft.-hez, amely a Paksi Vízmű Kft. átszervezésével jött létre. Vida Tünde PAKS-BONYHÁD Tegnap fórumot tartottak Pakson, ahol a legutóbbi találkozó óta elvégzett munkáról és a további feladatokról kaptak tájékoztatást az érintett települések, szolgáltatók vezetői, képviselői. Hajdú lános, Paks polgármestere elmondta, a február 12-i találkozáskor lefektetett alapelvek változatlanok. Elsődleges cél a működési biztonság, azaz, hogy mindig legyen megfelelő minőségű víz a | legkisebb településeken is, vala- g mint az átlátható és tiszta gaz- 1 dálkodás. Paks jelentős szerepet vállalt az előkészületekhez szükséges szellemi és anyagi erőforrások előteremtésében. Egyebek között 94 millió forintos törzstőkeemelést hajtott végre a Paksi Vízmű Kft.-ben. Hajdú János emlékeztetett arra, hogy 2014-ig 100, 2016-ig 150 ezer fogyasztási egységet kell elérniük a víziközműveknek. Azzal, hogy 29 település 61 ezer fogyasztási hellyel már csatlakozott, a Mezőfóldi Regionális Víziközmű Kft. teljesítette a 2012- es indulási mérföldkövet Ez talán ösztönzést adhat azoknak a településeknek, amelyek még nem döntöttek, emelte ki Hajdú János. Bonyhád aljegyzője, dr. Glöckler Ferenc megjegyezte, hogy az új víziközmű törvény komoly kihívások elé állította az önkormányzatokat, így Bonyhádot is, ahol százszázalékos önkormányzati tulajdonban lévő, nagyon jól működő cég, a Bonycom Kft. végzi a szolgáltatás. - Ugyanez a helyzet Pakson, ahol szintén ön- kormányzati tulajdonban van a szolgáltató. A település mérete, az ellátási terület nagysága és az érdekeink azonossága eredményezte azt, hogy Bonyhád és Paks egy tengelyt alkotva elkezdte a közös munkát annak érdekében, hogy továbbra is önkormányzati irányítás alatt maradjon a víziközmű szolgáltatás - összegezte az aljegyző. Hajdú János azt mondta, az új társaságnak komoly esélye nyílt szakszerű és a szabályoknak megfelelő működésre a mai nappal, sőt lépéselőnyre tett szert a többi szerveződéssel szemben, mert a kidolgozott koncepciót 29 település a jövőt héttől elkezdi megvalósítani. A fórumon elhangzott felvetésre, miszerint Paks mindenáron meg akarja őrizni domináns szerepét, Csapó Sándor, a Mezőfóldi Regionális Víziközmű Kft. ügyvezetője azt mondta, hogy a folyamat végére, ahogy egyre több település csatlakozik, Paks elveszti döntő befolyását, ki fog alakulni a fogyasztási egyenértékkel és a működtető vagyonnal arányos képviselet. Néha rájuk jár a kormányrúd biciklisek Szóváltás, de tettlegesség is előfordul Ahogy a gyakorló kerékpárosok elmondásaiból kiderül, nem ritka a konfliktus a drótszamáron közlekedők és a géperejű járművel haladók között az utakon. A békésebb viszony kialakítása érdekében feltehetően mindkét félnek lenne teendője. Veszélyes, egyben felháborító incidens szenvedő alanya volt nemrég Januskó Zsolt várdombi amatőr kerékpárversenyző. Szabályosan, egyedül tekert Várdomb és Szekszárd között, amikor egy lassan haladó, mögüle érkező ismeretlen autó oldalról nekiment, közben pedig a kocsi egyik utasa megütötte-meglökte őt. A fiatalember1 lélekjelenlétének, és az éppen ott kiszélesedő útnak köszönhetően a brin- gás nem esett el, személyi sérülés és anyagi kár sem keletkezett.- A CIKKBEN leírthoz hasonló atrocitás szerencsére nagyon ritkán éri a kerékpárosokat, legalábbis nem jut a hatóság tudomására - közölte dr. Szecsei Zsolt alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság osztályvezetője. Tavaly a megyében 58 kerékpáros személyi sérüléssel járó baleset történt, ami az összes ilyen baleset közel húsz százaléka. Ez nagyon magas arány. Hasonlóan ahhoz, hogy az összes ittas sérüléses baleset több mint húsz százalékát is biciklisek okozták. A kerékpáros mindenesetre azonnal hívta a rendőröket, akiknek sikerült megtalálniuk az autót és utasait. Egyikük el is ismerte, hogy úgymond rácsapott a kerékpárosra. Még nem tudni, hogy mi sül ki az ügyből, a fiatalember mindenesetre leszögezte: nem fogja annyiban hagyni, ha kell, feljelentést tesz. Az efféle durva dolgok szerinte nem maradhatnak következmények nélkül, muszáj, hogy elgondolkozzanak tettükön az ilyen emberek, különben ki tudja, hova fajulhatnak a közúti konfliktusok. Hasonló incidens feltehetőleg csak igen ritkán fordul elő, a ki- sebb-nagyobb autós-biciklis konfliktusok azonban nem ritkák. Ez a véleménye Klem ZsoltA KERÉKPÁROS balesetekben általában fele-fele arányban vétlenek, illetve okozók a kerékpárosok, azaz az autósoknak is jobban oda kell figyelniük a legvédtelenebb közúti közlekedőkre. A gépjárművel haladók részéről főként a kellő oldaltávolság megtartására és az elsőbbség megadására kell ügyelni. A drótszamárral közlekedőknek pedig elsősorban a láthatósági szabályokra és a józanul való közlekedésre szükséges jobban odafigyelni. nak is, aki majd’ minden nap kerékpárral jár be Tolnáról pa- lánki munkahelyére, emellett szintén amatőr kerékpárversenyző. A középiskolai tanár tapasztalatai szerint az autósok egy része rossz néven veszi, ha az egyedül kerekező biciklis - egyébként a KRESZ által nem tiltva - nem szorosan az út szélén közlekedik, azért, hogy kikerülje a balesetveszélyt jelentő gyakori kátyúkat, törött üvegeket. A biztonsága érdekében beljebb közlekedő kerékpárost előzéskor viszont gyakran „centizgetik” az autók, esetleg ijesztési szándékkal rádudálnak, rosszabb esetben szándékosan „ráhúzzák a kormányt”. Előfordul, hogy menet közben leöntik a bringást, vagy előzés után hirtelen befékeznek, olykor meg is állnak előtte. Ilyenkor szóváltás, ritkán tettlegesség, is előfordulhat. Van, hogy a láthatósági mellény hiányát kérik számon a sofőrök. Holott az csak éjszaka és rossz látási viszonyok között kötelező. A csapatban közlekedő kerékpárversenyzők edzéseik során jellemzően csoportban, egymás mellett párban tekernek. Klem Zsolt elismeri, hogy ez nem szabályos, viszont az autós előzések szempontjából a biciklisek számára biztonságosabb, emellett a szélárnyék kihasználása miatt is fontos nekik. Azaz a biciklisek ilyenkor sem akarják úgymond provokálni az autósokat. ■ Steinbach Zsolt Fele-fele arányban hibás az autós és biciklis ■ A biciklisek nem akarják provokálni az autósokat. HIRDETÉS Lépj a következő szintre! Válts most okostelefonra 0 Ft-ért! ■ T ■!?' H»«nál<) ki ti új Sámtung okos»l#lonodt»n rejlő lehetőségeket Mozaik díjcsomaggal! Telefonálj it n*tm agy havi díjjal, »dsMultorgalmazási díj nélkül, ét válassz agy díjmtmtes Estra kadvazménytl A .Kartone szám féláron” Extrával 50% kodvazménnyál hívhatsz egy TMobils os számot belföldön. Együtt. Veled T • -Mobile JStil fpfHK Hrt4M*«N«fMKifj|i*SfyA áNNWfcÉ és hüíit*"«A pvt -M 4-1 Mii. tú'kKtuéká.é-» 94 uftíü «***«***ís| a frmimwifr én «sí* w. •* * M***» m műm irimmiMf.Mimn eiUJtoNj'Ml YkMAi i(j a ftybt Keresd T-Pont és Partner üzleteinket! Szekszárd, Arany J. u. 31. (Aranyház Üzletközpont) Szekszárd, Széchenyi u. 42. Bonyhád, Szabadság tér 13. Paks, Dózsa György u. 47. Tolna, Kossuth u. 2. Dombóvár, Köztársaság u, 7. (TESCO) Dombóvár, Dombó Pál u. 7. Tamási, Szabadság u. 35. Dunaföldvár, Kossuth u. 13.