Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-14 / 63. szám

4 KÖRKÉP 2012. MÁRCIUS 14., SZERDA Értéket teremtő hangok x-faktor Szekszárdon is színpadra lépnek az ifjú tehetségek Nagy érdeklődés övezi a takarékszövetkezet által szervezett programot a középiskolákban Ne légy birka! vetélkedőre váljék ismét a diákokat tolna megye Tervezzetek kitű­zőt! - ezzel a felszólítással hív­ja környezetvédelmi vetélke­dősorozatára a megye 7-8. év­folyamos osztályait az Ifjúsági Unió Szekszárd Ne légy birka! mozgalma. Az első forduló fel­adata annyi, hogy a fiatalok válasszanak ki egy ütős kör­nyezetvédelmi témát, tervez­zenek hozzá lógót, és találja­nak ki egy frappáns szlogent, majd mindennek ötvözésével állítsák össze kitűző tervüket. A vetélkedő jelentkezési, és egyben az első forduló felada­tának beadási határideje már­cius 30. Érdemes gyorsan ne­kilátni a munkának, hiszen az a csapat, amely az öt levelezős fordulón és végül a döntőben is a legjobban szerepel, 200 ezer forint támogatást nyerhet osztálykirándulásához. Aki esetleg az első fordulóról lema­rad, még kaphat egy lehetősé­get, a kitűző tervet a második kör megoldásával is beküldhe­ti. Saját kitűzőiket egyébként meg is kaphatják azok, akik kitartóan részt vesznek a meg­mérettetésen. A Ne légy birka! vetélkedőt im­már harmadik alkalommal hir­deti meg az Ifjúsági Unió Szek­szárd, idén a vidékfejlesztési mi­nisztérium Zöldforrás pályáza­tának támogatásával. Bővebb in­formáció a www.nelegybirka.hu internetes oldalon olvasható. ■ Hargitai É. Nagy az érdeklődés a Ta- karékpont-hálózat szer­vezte, március 30-i szek­szárdi X-Faktor koncert iránt, amelyhez - üzene­tével azonosulva - a vá­ros és lapunk is partner­ként csatlakozott. Vízin Balázs szekszárd - Az X-Faktor koncer­ten fellépő énekesek a szorgal­muknak és tehetségüknek kö­szönhetően váltak ismerté Ma­gyarországon; kitartásuk és az eddig elért eredményeik fontos üzenetet hordoznak korosztá­lyuknak - mondta Horváth Ist­ván. Szekszárd polgármestere ki­emelte, a város szívesen áll min­den olyan rendezvény, szabad­idős program mellé, amely a fia­tal korosztálynak hasznos időtöl­tést biztosít. A március 30-i ren­dezvény létrejötte az összefogás­ban gyökerezik. Hiszen a közép- iskolásoknak szóló megyei ese­mény szponzorálását felvállaló Völgység-Hegyhát Takarék a szekszárdi önkormányzat mellett a Tolnai Népújságban is partner­re lelt. Ez is azt bizonyítja, hogy a kitartó munka akkor a leghaté­konyabb, ha ahhoz összefogás is társul - vélekedett a város első embere, aki rendszeres nézője volt a tehetségkutató-sorozatnak. Azt is megosztotta lapunkkal, hogy a lány versenyzők közül Kováts Verának és Muri Enikő­nek, míg a férfiaknál a bonyhádi kötődésű Tarány Tamásnak szur­kolt Utóbbi kettő mikrofont ra­gad a szekszárdi sportcsarnok­ban szervezett koncerten is a so­rozat győztese, Kocsis Tibor, illet­ve Baricz Gergő mellett.- A Tolnai Népújság azzal együtt, hogy a megye legna­gyobb médiaháza, és az ezzel kapcsolatos napi feladatokat el­látja, az értéket teremtő közössé­gi tevékenységekben is szerepet vállal - mondta Lengyel lános. Lapunk főszerkesztő-kiadóveze­tője hozzátette, ez a szemlélet ta­lálkozik a Völgység-Hegyhát Ta­karék és Szekszárd város törek­véseivel is, amelynek gyümöl­cseként kulturált kikapcsolódá­si lehetőséget biztosítanak a kö­zépiskolás korosztálynak, még­hozzá ingyenesen. Hangsúlyoz­ta, különösen fontosak az ehhez hasonló kezdeményezések a Tol­nai Népújság életében, hiszen a lapot és a Teol.hu honlapot na­ponta összesen 80-85 ezren ol­vassák - köztük sok fiatal. En­nek elérésében az ifjúsági kez­deményezések, mint a LADIK-, vagy éppen a SÉTA-program is szerepet játszott - világított rá a főszerkesztő-kiadóvezető. A szervezők azokra is gondol­tak, akik nem tudnak részt ven- * ni az eseményen. - Számukra a koncert napján 16:30-tól a Taka­rék szekszárdi Széchenyi utca 6. szám alatti fiókjában dedikálást tartanak az énekesek - tájékoz­tatott Szűcs Sándor, a rendez­vényt szervező pénzintézet mar­keting tanácsadója. Most megint szép lenni tartalékos katonának szekszárd - Nyugalmazott ka­tonaként sok időm van. Ötven év felett nemigen lehet már el­helyezkedni, és én még elég erősnek érzem magam - ma­gyarázta Csákiné Tóth Ilona nyugállományú törzszászlós, hogy önkéntes műveleti tartalé­kos katonának jelentkezett. A 18 évig Szekszárdon is szolgált hölgy egyike annak a hét obsi­tosnak, akik a megyében első­ként írták alá szerződésüket. A hetek között van Zsigovics Já­nos ny. alezredes, a szekszárdi „hadkieg” egykori parancsnoka is. Ő a jelentkezésének egyik okaként azt jelölte meg, hogy ezáltal a nyugállományú kato­nák mentesülnek a szolgálati járandóságuk utáni adó megfi­zetésétől. Tóth Csaba, a székesfehérvá­ri katonai igazgatási központ parancsnoka lapunknak el­mondta, hogy az önkéntes mű­veleti tartalékosokat főként ka­tasztrófa esetén, vagy kataszt­rófát megelőző helyzetekben hívhatják be. De vállalhatnak külszolgálatot, illetve a honvéd­ség hiányzó humán erőforrása­inak pótlásában is számítanak rájuk. Tartalékos katonai szol­gálatot 18 és 65 éves életkor kö­zött lehet ellátni, évente hatvan napra hívhatják be őket, előze­tes értesítés alapján. További je­lentkezőket is várnak, civileket és egykori rendvédelmi dolgo­zókat egyaránt. ■ S. K. Jól szerepeltek a dombóváriak a Zrínyi-versenyen dombóvár Kiváló eredményeket értek el a Zrínyi Hona Matemati­kaversenyen a dombóvári József Attila ÁMK tanulói. Két 5. osztá­lyos diák kapott meghívást a díj­átadó ünnepségre, Weber Márton a 6. és Nemes Balázs Boldizsár a 7. helyen végzett. A többi tanuló közül is szép számban végeztek a mezőny első felében. így az első negyvenben zárt a 3. osztályosok közül Török Bence (39. helyezett lett), akinek a felkészítő tanára: Tanner Zsuzsanna. A4, osztályo­sok közül: Tóth Boldizsár (25.), ta­nára: Varga Istvánná. 5. osztály: Weber Márton (6.), Nemes Balázs Boldizsár (7.), Szabó Dániel (39.), tanáruk: Sperling Tímea. A 6. osz­tályosoknál: lakab Dániel (33.), Bárány Miklós (37.) és Tonács Dó­ra (38.), az ő felkészítő tanáruk: Porgányi Zoltánná volt ■ Ezúttal a férfiak szolgálták ki a nőket harc A férfiak főztek, szolgálták ki a nőket, és jártak a hölgyek kedvében a Harc Jövőjéért Ala­pítvány nemrégiben lezajlott nő­napi programján - tájékoztatott Bóni Zoltán, az alapítvány elnö­ke. A rendezvényen közel ötven hölgy vett részt, akiket ebéden láttak vendégül, és virággal is kedveskedtek nekik. A nők mel­lett egy férfit is köszöntöttek, méghozzá a falu legidősebb, ma is aktív polgárőrét, a 73 éves Tóth Gyulát. ■ K. S. HIRDETÉS EGYMILLIÓT ÉRT A JÁTÉK A LUXOR STÚDIÓBAN Szabadidejében kézilabdázik az a paksi fiatalem­ber, aki a 2012. február 18-án tartott Luxor stúdiójátékon bejutott a fináléba, és ügyesen kivédte a nyereményt lenullázó kobrák egyikét. így egymillió forintot vághatott zsebre a játék végén. Bár hét éve játszik a Luxoron Pécsi Zsolt, mióta tavaly márciusban megváltozott a stúdiójáték felépítése, nem sikerült bejutnia a 3 millió forintos fődíjjal kecsegtető játékba. - A korábbi években, amikor még csapatok között folyt a versengés a Luxori útért, én is megküzdöttem a nyereményért, de a babérokat játékos társaim aratták le helyettem, nekem viszont jutalom nélkül kellett beérnem - emlékszik vissza a kezdetekre Zsolt. - A feleségem­mel közösen üldözzük a szerencsét, de nem raga­dunk le a Luxornál. Az Ötöslottón és a Hatoson is 4-4 mezővel próbálkozunk hetenként - mondja. - Az új játékrend a Luxor stúdióban merőben meglepett, valójában a műsorvezetők avattak be a játék rejtelmeibe néhány perccel az adás előtt, így aztán kidolgozott stratégiának sem voltam birtokában - mondja. - Kabalám nincs, legfeljebb a megérzéseimre hallgatok, de így is sok esetben jó érzékkel, szerencsésen választok. A feleségem szerint született mázlista vagyok, még ha adott esetben kicsi is az esélyem a sikerre, mindig mákom van - teszi hozzá. - A 7-es és a 13-as a szerencseszámom. A kézilabda meccseken is a 13-as mezben védem a kaput. A kisebbik lányom hét, az iker lányaim 13 évesek lesznek júniusban illetve szeptemberben, így idén a családi számok is szerencsét ígérnek - mondja. - A sport, a mozgás a mindennapi örömök forrásaacsaládban. Hétvégeken gyakorta előkapjuk a bringát, és családilag fel­kerekedünk, de részt vettünk már komolyabb túrákon is - meséli. - A nyeremény egyik felét hasznos célra fordítjuk: új kazánt veszünk a jelen­legi, kiszolgált, öreg jószág helyett, a maradék összeget pedig hosszútávon kamatozó élményszer­zésre fordítjuk. Eddig minden évben hazai tájakon barangoltunk. Idén Egyiptom az úti cél. Egy ilyen élménytúra az egész családnak kijár - szögezi le határozottan. Zsolt bár lehetőséget kapott egy második stúdiójátékra is, akkor csak az ötvenezer forintos alapnyereményt sikerült besöpörnie, de a további játéktól ez aligha veszi el a kedvét. ........ ..... SZ ERENCSEJÁTÉK ZRT, Kiállították a sparheltet, a stelázsit és a hokedlit is Paks Egy sváb család minden­napjaiba enged bepillantást, a svábok betelepítéstől kitelepíté­sig tartó történetét mutatja be a paksi Városi Múzeum új idősza­ki kiállítása, amely a Komm lieber Freund und setz dich nieder, azaz a Jöjj, kedves bará­tom és ülj le nálunk címet kapta. Három enteriőrt alakítottak ki a múzeum munkatársai, egyik egy szoba természetesen svábokra jellemző bútorzattal - köztük egy menyasszonyi ládával. A szom­szédos konyhában terített asztal, hokedli, a falon stelázsi.- A helyiség érdekessége az épített sparhelt - mondta Gazdag-Fejes Margit újkortörté- nész-muzeológus. A kiállítótér harmadik része az istálló a gaz­dálkodáshoz használt eszközök­kel, vellával, kaszával, járom­mal, béklyóval. A tárlatot Féhr György, a paksi Német Nemzeti­ségi Kisebbségi Önkormányzat nyitotta meg. A népes közönség a györkönyi Napsugár Óvoda Dornröschen - Csipkerózsika nevű tánccsoportjának bájos produkciójában is gyönyörköd­hetett. A kiállított tárgyakkal ugyanezt május 21-ig tehetik meg. Játékra is lehetősége nyí­lik a látogatóknak: akik a tárlat­hoz kapcsolódó kvízt megfejtik, sorsoláson vesznek részt. Május 19-én egész napos foglalkozásra várják majd a kiállításhoz és az azon a napon tartott német nem­zetiségi naphoz kapcsolódóan az érdeklődőket. ■ V. T. A konyhában egy fiatal nő alakja hétköznapi sváb viseletben

Next

/
Thumbnails
Contents