Tolnai Népújság, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2011-09-18 / 37. szám
12 2011. SZEPTEMBER 18., VASARNAP Magyar íjászok a világ tetején rekord A leghíresebb csúcs nem dőlt meg, de jövőre újra megpróbálják SZTORI & APRÓHIRDETÉS Világrekord az Ermitázsban mónus József itthon is rengeteg versenyen ért már el csúcsokat, és a nevéhez fűződik a középkori harcos, Esunkhei 1226 óta érvényes 502 méteres rekordjának túlszárnyalása is. mónus József és Grózer Csaba nyila tavaly 508,74 méterre szállt, vagyis hat méterrel messzebb, mint az évszázados rekord, amit a kelet-tádzsikisztáni Sartaulban Dzsingisz kán -egyik győzelme alkalmából rendezett versenyen ért el az akkori íjász. a teljesítményt emlékoszlopon örökítették meg, a Dzsingisz kán köve néven ismert emléket a szentpétervári Ermitázs Múzeumban őrzik. Nem ez azonban az egyetlen világraszóló íjászdiadal. Ismerünk eg}' török csúcsot is az 1600-as évekből, amikor 845 métert sikerült lőniük a harcosoknak. Kell az íj, a nyílvessző, kell az erő és a lélek. Mindennek együtt kell lennie. Érdekes, de ha ugyanabból a fából készít az ember száz nyílvesszőt, mindig lesz egy-kettő, amely sokkal tovább repül. Ha tízszer lövünk ugyanazzal a százzal, akkor is az az egy-kettő lesz a legjobb. Nem tudni, miért. Én például biztos vagyok abban, hogy Grózer Csaba íja nélkül nem ment volna. Tökéletes fegyvereket készít,'olyan, mintha kétezer éve ezzel foglalkozna. Érdekes, de íjászat közben előjönnek olyan ösztönök az emberből, amelyek bizonyosan őseink ezeréves tudatából öröklődtek ránk.” Mónus József és Mónus László tizenkét aranyéremmel és öt világrekorddal tért haza az Amerikai Távlövő íjászbajnokságról. Mónus József az itthoni sikerek után ott akart bizonyítani, ezért ment el a világ legnagyobb és legrangosabb távlövő versenyére. Fábos Erika legjobb lövői. Persze nemcsak az emberi teljesítmény számít, az íjak is nagyon fontosak. íjászaink - az egyes kategóriák szűkre szabott előírásainak megfelelően - természetes anyagokból, hagyományos módszerekkel, Grózer Csaba által készített, merev szarvú visszacsapó íjakkal és általuk készített selyem-, len- vagy bélhúrokkal, illetve természetes anyagú nyílvesszőkkel érték el világrekordjaikat. „A távlövő versenyek lényege, hogy kizárólag az emberi erőt és ügyességet használjuk ki. Ahhoz, hogy valaki ilyen komoly teljesítményt legyen képes véghez vinni, sok minden szükséges. Mónus László József (2 világrekord, 5 aranyérem) lövés közben Borbély Lászlóval, a magyar csapat kapitányával Az Utah állambeli Grand Salt Flatsen elért eredményeket és csúcsokat a Nemzetközi íjász Szövetség Is hivatalosan rögzíti és nyilvántartja egy örökös világranglistán. Ezen - különböző kategóriákban - harminc eredmény szerepel, de magyar íjásznak eddig nem sikerült a legjobbak közé feliratkoznia. Mostantól azonban ebből a harmincból már öt lövést hazai sportemberek jegyeznek. A távlövő íjászok paradicsomának számító sós sivatagban több évtizede rendeznek évente | nyílt bajnokságot, ami a legran- 2 gosabb vetélkedés ebben a sportágban, ezért a világ minden pontjáról érkeznek ide versenyzők. Az öt közül az első csúcsot a tizenhét éves Mónus László érte el, aki emellé még egy rekordot lőtt. Mónus József az összetett tradicionális íjak korlátlan erejű kategóriájának világrekordját több mint 32 méterrel lőtte túl. Vadásznyílvessző-stí- lusban pedig a korábbi rekordot* 60 méterrel verte. A korlátlan íjerősségű kategóriában Mónus József a nagy távlövő íjász legenda, Don Brown 1992 -ben felállított világrekordjának túllövését tűzte ki maga elé. A lövés három yardon belül közelítette meg a Brownét és 300,947 méteren fúródott be a talajba, a csúcsdöntés tehát nem sikerült, mégis ennek jártak legtöbben a csodájára. „Az amerikai szaklapok szabályos ódákat zengtek a teljesítményünkről - mondta Mónus József. - A legmeghatóbb számomra mégis az volt, amikor odajött hozzánk a világ egyik legjobb íjkészítője, egy hetvenéves indián férfi és a könnyeivel küszködve mondta, hogy menynyire örül, hogy megismerhetett. Majd megkérdezte, milyen íjat szeretnék, ő elkészíti és elküldi nekem. A legtöbben egyébként nem is az új csúcsokat, hanem a Don Brown-féle rekorddöntési kísérletemmel elért 301 méteres lövést méltatták, hiszen arról a rekordról mindenki úgy gondolja, hogy szinte megdönthetetlen. Én is ezért éreztem ezt hatalmas kihívásnak. A következő egy évem biztosan arról fog szólni, hogy ez sikerüljön. Most is nagyon hittem benne, mert itthon már többször sikerült túlszárnyalnom ezt a távolságot. Kint - hiába a rekordok - minden lövésünk kisebb volt, mint vártuk. Más ott a sivatagban a levegő és a hőmérséklet, ez pedig mind befolyásolja a teljesítményt. A forróság és a szárazság miatt az íjak folyamatosan szakadtak szét, a szervezők szerint - az időjárás miatt - ez volt az elmúlt évtized legnehezebb versenye.“ A magyar íjászok alaposan felkészültek. Hat hóna[) alatt 600 vesszőt lőttek ki, hogy kiválaszthassák azt az egy tucatot, ami a legjobb lehet a versenyre. Mónus József 2006-ban vett először íjat a kezébe. Az eredetileg gépészüzemmérnök valamilyen komoly kikapcsolódásra vágyott. Olyanra, amely a mai rohanó világból kicsit kirepíti. Ezért számára az íjászat sokkal több mint sport: szellemi és lelki feltöltődés, a hagyományok és a múlt tisztelete. Szerinte nemcsak ő van ezzel így, hanem a magyar íjászok többsége is. Talán ennek köszönhető, hogy bár máshol is sok íjász van, Magyarországon élnek a világ INGATLAN ELADÓ Istenmezeje-Szederkénypusztán, felújításra szoruló 3 szobás, pincés családi ház, nagy kerttel. Irányár: 3 000 000 Ft. Érdeklődni: 36-30/9345-544.---------------------------------------------------------- -29382* ZA LAKAR0S0N nagyon szép mediterrán jellegű családi ház a hozzá tartozó 7 apartmannal eladó 75 M Ft-Os irányáron. 06- 20/9836-574, www.katihaus.info---------------------------------------------------------- *29192* JÁ RMŰ PARTNEREINK részére hitelátvállalással keresünk személygépkocsit, kisteherautót. T.: 06-30/954-9092---------------------------------------------------------- *29414* GÉ PEK ALUMÍNIUM-, rozsdamentes, műanyag, vastartályt veszek. I: 06-30/383-4000---------------------------------------------------------- *29224* BA KDARUK eladók: DSB-20 típus, 20 tonna teherbírás, 30 m fesztáv. 06-30/347-9722.----------V----------------------------------------------- *29418* BA KDARUK eladók 5 és 10 tonna teherbírá- súak: 85 Ft/kg nettó; öltöző- és raktárkonténerek eladók 180 000 Ft + áfa ártól. Hétvégén is! 06-30/347-9722.---------------------------------------------------------- *29418* EL ADÓ: 120 tonnás cementsiló: 490 000 Ff 90 tonnás cementsiló: 420 000 Ft; szállítószalagok; MR-500-as betonkeverő; 35 köbméter kavicsbunker. Nettó ár! Hétvégén is! 06-30/347- 9722.-------------------------------------------------4-------- *29418* JA PÁN kistraktor új- akkumulátorral, 120 cm-es talajmaróval, amely új késekkel van felszerelve, eladó. 06-30/9851-387.------------------------------------------------------------*29395* KERESEK 20 hl-es Kertitox permetezőt, szögletes tartályút is. 06-20/497-41-02.---------------------------------------------------------- *29408* SZ100-AS új és használt alkatrész, új kistárcsaváz eladó. T.: 06-20/230-4721---------------------------------------------------------- *29397* OR SZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK ELADÓ: hidraulikus élhajlító 3000/100; lemezhengerítő 2500/25; lemezegyengető 3000/30; betonvasvágók és hajlítok; sugárfúrógép karkinyúlás 1400 mm 495 000 Ft; lemezlecsévélő; excenterprés 63 to; Soyer csaphegesztő, átmérő 22 mm; gyökölők-él- gyalu 12 fm-es; CNC szögvasmegmunkáló gépsor; marógép Heckert 1100x300 asztal; CHIRON FZ12S; tárcsás darabolok 300-400- 600 mm; fémtárcsás fémfűrész száladagolóval; esztergapad 1000x7000; köszörűgép 1000x8000; csúcs nélküli köszörű; élelmiszer-ipari fémdetektor; forgódaru 3,2 tonnás; eszterga 1500 mm csúcstáv, elforduló átmérő 1200 mm; futómacskák; görgőspályák; frekvenciaváltók; hajtóművek; dezintegrátor; hidraulikus tápegységek; szivattyúk; ventilátorok; indító ellenállások; faipari kontaktcsiszológép: Fladder, faipari szalagfűrész; felni- és gumitároló állványok; pofástörő II.; szállítócsigák, www.telkesgep.hu Hétvégén is! 30/347-9722.-----------------------------------------------1---------- *29418* VÍ ZSUGARAS vágóberendezés 3000x2000 eladó, 900 üzemóra. Hétvégén is! 06- 30/347-9722, www.telkesgep.hu-----------------------------------------------------------*29418* ME ZŐGAZDASÁG »FŰSZERPAPRIKA, zöldség és gyümölcs bérszárítása. Bakacsi Kft. 06-30/9-257- 157.----------------------------------------------------- *29347* BO RFELVÁSÁRLÁS! T.: 06-20/54-51-694----------------------4------------------------------------ *29398* KÖLESSZALMA körbálás eladó. 0620/9275-285------------------------------*-------------------- *29409* KÖ RBÁLÁS fűszéna és étkezési burgonya (Sherry) eladó. 06-30/573-8999.---------------,------------------------------------------*29402* KÖ RTÉT veszek. 06-20/3484-075------------------------------------------------------------*29340* KUKORICÁT, búzát, repcét, napraforgót veszünk kamionos tételben. T.: 06-30/954- 9044---------------------------------------------------------- *29414* 8 M ADÁRRIASZTÓ „műsas" Ára: 15 000 FL Tel.: 06-30/9467-970 www.madarriaszto.hu--------------------------,------------------------------- *29092* NA GYBÁLÁS szalmát keresek megvételre Győr-Sopron, Fehér, Vas és Komárom-Esz- tergom megyékben. T.: 06-20/773-6835---------------------------------------------------------- *29393* SZ ARVASMARHA és sertés részére kukorica CGF por és nedves takarmány eladó. 06- 30/475-7597-------------------------;-------------------------------- *29419* 50-60 hl-es műanyag borostartályok eladók. T.: 06-20/9240-302---------------------------------------------------------- *29396* ÁL LÁST KÍNÁL KISEGÍTŐ állatgondozót keresek birkákhoz! SMS-re nem válaszolok! 06-30/975-9303 '---------------------------------------------------------- *29415* UT AZÁS »HÉVÍZ, apartman kiadó 1700/fő. 30/587-5564----------------------------------------------------------- *28997* »I GALBAN, a gyógyfürdőtől 300 m-re apartmanok kiadók. Tel: 06-70/218-7823.---------------------------------------------------------- *28994* »Ü DÜUÖN Gyulán gyógyfürdő közelében, www.panzioszekely.hu családias hangulatú panzióban. Telefon: 06-66-361-015.---------------------------------------------------------- *28967* »Z ALAKAR0S0N apartman akciós áron kiadó. www.katihaus.info 1:06-20/983-6574---------------------------------------------------------- *29158* PÉ NZPIAC SZÉCHENYI-kártya ügyintézése, vissza nem térítendő támogatások, projektek írása, banki hitelek, hitelkiváltás, problémás hitelek megoldása, APEH-magánterhek rendezése banki és jogi háttérrel. T.: 06-30/954-9092--------------------------------------=--------------1----- *29414* AL BÉRLETET KÍNÁL BUDAPESTEN a Keletinél 1-2 személy részére garzonJ^dó^e^TO/AS^^öies^ ÁLLAT JAGD terrier növendékek eladók 30/4475- 232----------------------------------------------------------- *29403* 8 KÉK lovas póni hintó. 06-30/2690-651-------------------------------------------------------— *29373* MÁ LTAISELYEM-KÖLYÖK eladó. 06-70/418- 5379---------------------------------------------------------- "29412* MÉ HEK 20 család eladó. 06-70/5088-442---------------------------------------------------------- *29417* PE CSENYEKACSA, fehér húscsirke helybe szállítva is eladó. 06-20/9993-438 j9j59, SÁRGA kancacsikók eladók. 06-70/2848- 978.---------------------------------------------------------- *29401* »V ILLANYPÁSZTOR, ebőr, kutya-riasztókiképző, kártevő-riasztó. Utánvéttel is! Elektra Start Szaküzlet Berhida, Szabadság tér 5. www.villanypasztorok.hu 06-30/214-7677, 0630/307-1437 T./F.: 06-88/454-914 ^ SZOLGÁLTATÁS »ABLAKSZIGETELÉS 20/374-7956 garanciával. 06--------------------- *28483* ASZFALTOZÁS! Járdák, udvarok, telephelyek stb. aszfaltozása garanciával. Érd.: 30/580-6972 » SZURKOS kémények gépi marása, javítása. Bélelés, szerelt kémény. 06- 30/395-6362 .„3,5. VEGYES ALUMÍNIUMKUPAKOT, kábelhulladékot ve- szek. T.: 06-70/602-7857 HINTŐ fából eladó. 06-70/2848-978 CSAPDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas. 06-20/448ELADÓ gyári, új csomagolásban 5,5 mm-es alsókaros légpuska 9500 Ft-ért és AK-47-es orosz önkioldós összecsukható bajonett 3500 Ft-ért. Tel: 20/330-1773 HEGESZTŐDINAMÓT, trafót veszek. T.: 06- 20/342-1841---------------------------------------------------------- *29413* »T EXTIL porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez. +36-20/585-3524 ELTŰNNEK A KÁRTEVŐK A FALBÓL IS! Egér, patkány vagy hangya okoz problémát? Szétrágják a szigetelést és az elektromos vezetékeket? Megdézsmálják a raktárkészletet? Van MEGOLDÁS: PEST-X elektromagnetikus és ultrahangos riasztó Garantáltan távol tartja az: ■ egeret .»tRjjfl ■ patkányt ■ hangyát (í , m ■ denevért %.*]j 3 hét alatt a hatásfok 90-95%-os! 1 RENDKÍVÜLI AKCIÓ! „1-et fizet 2-t vihet" akció 2011. szeptember 19-26. között HARP’S Kereskedelmi és Szolgáltató Kft 5000 Szolnok, József Attila u. 38.1/8. Tel./fax: 06 (56) 410-916 Mobil: 06 (20) 942-6380 E-mail: harps@harps.hu www.harps.hu A termék postai utánvéttel is megrendelhető! _________EGÉSZSÉG__________ * HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 06- 70/5376682---------------------------------------------------------- *28478* »P OTENCIANÖVELŐ, növényi eredetű, 6 kapszula 5000 Ft-ért. Tel: 06-20/585-3524---------9----------------------------------------------- *28494* VÁ LLALKOZÁS CÉGEK adása-vétele. 06-70/433-2379---------------------------------------------------------- *29410* HE VES megyében tehenészeti telep eladó, elnyert pályázat tejfeldolgozóra átadó. T.: 06-20/773-6835--------------------------------:---------- *99394* MÓ RAHALMON a város szélén 800 m2 alapterületű „Pótkerék Csárda" eladó vagy kiadó. Diszkó, lakodalom és különböző rendezvények lebonyolítására alkalmas. 6000 m2 szilárd burkolatú parkolóval. Ugyanitt: benzinkút, büfé, játékterem eladó. Érd.: 62/281-608, 06-30/2292- 066 vagy e-mailen: f.laszlo@invitel.hu----------------------------------------------------- *29381* RU HÁZAT »HASZNÁLT holland és német ruha. kedvező feltételekkel házhoz szállítva is, eladó! 06-30/413-0147 *38476* MINŐSÉGI angol bontatlan felnőtt- és gyerekruhabálák 180-200 Ft/kg. Ingyenes kiszállítás. www.hollandruha.neet.hu Tel: 20- 3230212 KÖNYV »ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt! Azonnali díjtalan kiszállás! 06-1/787-9282, 0630/877- 1460 *29401*