Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-01 / 152. szám

7 Szövetség erős emberi alapokon tóm lantos intézet Hillary Clinton a fékek és ellensúlyok alkalmazására bátorított 2011. JÚLIUS 1„ PÉNTEK KOZELET Hillary Clinton jelenlegi és Condoleezza Rice volt amerikai külügyminisz­ter is jelen volt tegnap Budapesten a Tom Lantos Intézet megnyitóján. Éber Sándor „A kormányok és a civilszerve­zetek feladata a demokrácia ter­jesztése” - hangoztatta tegnap Budapesten az amerikai külügy­miniszter a Tom Lantos Intézet parlamenti megnyitóján, a Transzatlanti hét fő eseményén. Hillary Clinton szerint minden demokratikus országnak, így az Egyesült Államoknak és Ma­gyarországnak is fontos saját in­tézményeinek továbbépítése. Emellett az új demokráciáknak is segíteniük kell, és azt sem hagyhatják, hogy a már működő demokráciák visszalépjenek a fejlődés útján. Az intézet meg­nyitása azt bizonyítja, hogy Tom Lantos története elhunyta után is folytatódik. Clinton szerint az egykori washingtoni demokrata párti kongresszusi képviselő el­kötelezettsége az emberi jogok és a demokrácia védelme mel­lett máig ösztönző hatású. Tom Lantos özvegye szerint férje Ronald Reaganhez hasonló lel­kesedéssel végezte munkáját. Szenvedélyesen szerette Ma­gyarországot és sokat dolgozott érte - idézte fel Annette Lantos. Büszke rá, hogy a nevét viselő in­tézet jelzi a magyarok elkötele­zettségét az emberi jogok védel­me mellett. Orbán Viktor kiemelte: az amerikai és a magyar emberek szövetsége erős alapokon áll. A kormányfő hangsúlyozta, a ma­gyar nép mindig is hálás lesz a magyar szabadság ügyének har­cos képviselőinek, hírvivőinek, akiknek egyike volt Tom Lantos. Felidézve találkozásait Lantos­sal a miniszterelnök azt mondta, előfordult, hogy vitáztak, sőt szinte minden magyar belpoliti­kai kérdésben eltért az állás­pontjuk, a közös elkötelezettsé­gük a szabadság és a magyarok szolgálatában azonban áthidalt mindenfajta politikai különál­lást. „A Tom Lantos Intézet segí­teni fog abban, hogy helyes irányban maradjunk az emberi szabadság biztosításában” - mondta Condoleezza Rice. A volt „BŐVÍTENI KELL az együttműkö­dést Magyarország és az Egye­sült Államok között, és ez nemcsak a gazdasági kapcso­latokat jelenti, hanem a de­mokrácia megerősítésére és az emberi jogok védelmére tett erőfeszítéseket is” - hangoztat­ta tegnap Hillary Clinton Or­bán Viktorral folytatott megbe­szélései után. A külügyminisz­ter kifejtette, a magyar belpoli­tika egyes kérdései, így az al­kotmányozás és a médiatör­vény is szóba kerültek, és a amerikai külügyminiszter, aki elvállalta az intézmény társel­nökségét arról beszélt, hogy Lan­tos szerette Amerikát és Magyar- országot is. Törekedett összekap­csolni a két országot a szabadság szeretete alapján, hogy egyetlen férfi, nő és gyerek se éljen zsar­nokságban. „Magyarország elkötelezett a transzatlanti kapcsolatok mel­lett, és szem előtt tartja a ma­gyar származású amerikai kép­viselő, Tom Lantos örökségét, a szabadság és a demokrácia fon­tosságát” - hangoztatta Marto- nyi János külügyminiszter. kormányfő megerősítette, Ma­gyarország elkötelezett a de­mokratikus hagyományok mel­lett. Clinton befogadó alkotmá­nyozásra bátorította Magyaror­szágot, és arra, hogy fékeket és ellensúlyokat alkalmazzon az új alaptörvényben. „Az Egyesült Államok nagy csodálattal figyelte a magyar soros EU-elnökség munkáját”- hangoztatta Clinton. Üdvö­zölte, hogy előtérbe helyezték a romák jogainak érvényesítését. Kiemelte a korrupció elleni AZ amerikai külügyminiszter főleg a romák helyzete és a ma­gyardemokrácia minősége felől érdeklődött, amikor az ellenzé­ki politikusokkal és a civilszer­vezetek képviselőivel találkozott - mondta Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke közölte: szóba hozták a médiatörvényt, az al­kotmányozást, „a fékek és ellen­súlyok kiiktatását”, a jogállam és a jogbiztonság sérelmét, „a demokratikus értékek lábbal tiprását", kitértek a cigányság helyzetére, a rasszista megnyil­harcot és hogy Magyarország lehetőséget nyit a külßldi be­fektetők előtt. Az afganisztáni misszióban való magyar rész­vételt kiválónak nevezte. „Magyarország és az Egyesült Államok a kommunizmus ösz- szeomlása óta szoros és egyre mélyülő szövetséget épített fel; ennek az elmúlt húsz évben új­ból és újból megerősített szö­vetségnek értékalapjai van­nak” - mondta Orbán. A kor­mányfő a csaknem egyórás megbeszélésen hangsúlyozta, vánulásokra. Felvetették, a kor­mány „ visszaél” kétharmados parlamenti többségével. Clinton kiemelte a választási rendszer fontosságát egy demokratikus rendszerben, és nagyon felké­szült volt a médiatörvény, a saj­tószabadság ügyében. Arra biz­tatta a civileket, folytassák munkájukat az emberi jogok, a jogállam erősítése érdekében. Schiffer András, az LMP frak- cióvezetője szerint Clinton tuda­tában van a problémáknak, melyek a fékek és ellensúlyok hogy Magyarország az eddig sikeresnek bizonyult együttmű­ködést szeretné fenntartani. Beszámolt Clintonnak arról is, hogy az elmúlt húsz évben a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok jól alakultak, ma­gas szintet értek el a beruhá­zások, a kereskedelem, és „sze­retnénk, ha ennek dinamikája nem törne meg, hanem folyta­tódna”, s az Egyesült Államok gazdaságilag is jelentős súly- lyal lenne jelen Magyaror­szágon. lebontásával, a parlamentet korlátozó szabályokkal kapcso­latosak. Clinton kiemelte: amíg egy kormány demokratikus vá­lasztásokon leváltható, addig nem lehet a demokrácia meg­szűnéséről beszélni. a találkozón részt vett még Bajnai Gordon volt kormányfő, Mészáros Antónia, a Minőségi Újságírásért Alapítvány elnöke, Molnár Péter, a Középeurópai Egyetem, Földes Ádám, a TI és Réthy Kinga, a Nyílt Társada­lom Intézet képviseletében. Találkozó az ellenzékkel - meddig lehet a demokráciáról beszélni? MSZP: nem eredményes a pártszavazás Alig egy-két százalékon múlt, de egyik voksolásra feltett kérdés­ben sem lett érvényes pártjogi ér­telemben a Gyurcsány Ferenc és platformja által kezdeményezett pártszavazás - értesült a Népsza­badság. Végül 9200 párttag vett részt a szavazáson, ami jóval több, mint amire számítottak. Az alapszabály szerint a vok­solás akkor érvényes, ha a párt­tagok - 32 ezer fő, de ezt a Gyur- csány-platform vitatja - fele el­megy szavazni. De akkor is érvé­nyes, ha a párttagok 25 százalé­ka egy irányba mutató szavaza­tot ad le adott kérdésekben. Bár a részvétel magas volt, végül egyik kérdésben sem lett meg a szükséges 25 százalék. ■ Nagy Britanniában tegnap 750 ezer közalkalmazott kezdett 24 órás sztrájkot, tiltakozva az állami alkalmazottak nyugdíjrendszerében terve­zett kormányzati szigorítások miatt. Zárva tartottak a munkaügyi köz­pontok, bíróságok, mintegy 7800 iskola; a kikötői és repülőtéri munká­sok sem dolgoztak. Fotónk: Londonban letartóztatnak egy tüntetőt. Milliárdokat utaltak át az önhikis településeknek Első ütemben 11,6 müliárd forin­tot osztott szét mintegy 1200, ön­hibáján nehéz helyzetbe került önkormányzat között az erre a célra fenntartott keretből a kor­mány - jelentette be tegnap Tállai András. A Belügyminisz­térium (BM) államtitkára közöl­te, hogy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő ön- kormányzatok megsegítésére el­különített 31 milliárdos keretből kifizetett támogatásra összesen 1274 önkormányzat nyújtott be igényt. Ezek közül 1182 települé­sen segített a BM és a Nemzet- gazdasági Minisztérium. A meg­ítélt támogatások egy összegben jelennek meg a helyhatóságok számláján a jövő héten. Az önhibájukon kívül hátrá­nyos helyzetbe került önkor­mányzatok támogatási kereté­nek (önhiki) az elsődleges célja a 60 napon túli közüzemi díjtar­tozások, az önkormányzatok in­tézményi ellátottainak élelmezé­sével összefüggő adósságok, va­lamint a közoktatási intézmé­nyek fenntartásához kapcsolódó forráshiány rendezése. Az önkormányzatokért felelős BM a pályázattal kiemelt figyel­met fordít a likviditási nehézsé­gekkel küzdő helyhatóságokra. Működőképességük tartós fenn­tartása érdekében pedig jelen­leg is az önkormányzati rend­szer átalakításán dolgozik - kö­zölte Tállai András. ■ hírsáv Kína: 42 kilométer hosszú a híd A világ leghosszabb, tenger fölött átívelő hídját adták át Kínában. A rávezető utak nélkül 36,48 kilométer hosszú és 35 méter széles, nyolcsávos híd ünnepélyes átadására Santung tarto­mány Csingtao városában került sor. Építéséhez 2007 májusában kezdtek hozzá. A hidat több mint ötezer pillér tartja. Nyelvtörvény: Gasparovic újból visszadobta a szlovákiai kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítását másodszor sem írta alá Ivan Gasparo­vic szlovák köztársasági el­nök, de ez már nem akadá­lyozza a jogszabály hatály­ba lépését. A május végén elfogadott jogszabályt, ame­lyet Gasparovic megvétózott és egészében elutasításra javasolt, kedden szavazta meg újra a szlovák törvény- hozás. Pahor bocsánatot kért Orbán Viktortól a múlt heti Európai Tanács­ülésen személyesen kért el­nézést Orbán Viktortól Borút Pahor szlovén mi­niszterelnök a korábbi ki- szivárgott kijelentései miatt - mondta el Szijjártó Péter szóvivő. Pahor egy kiszivár­gott hangfelvételen kritizál­ta a magyar kormányt az alaptörvény és más jogsza­bályok kapcsán. Elszigetel­jük a magyarokat az EU- elnökség után - állítólag ezt mondta Pahor. Pahor: Semmi elszigetelés Előzetesbe kerülhet Galambos Lajos a budapesti Katonai Ügyészség kezdeményezte Galambos Lajos volt nem­zetbiztonsági főigazgató előzetes letartóztatását, amiről ma dönt a bíróság. Molnár Lajos ügyvéd a gya­núsítással kapcsolatban csak annyit mondott, minő­sített ügyről van szó. Kormányellenes tömegtüntetés Varsóban A szolidaritás szakszerve- zet nagyszabású tüntetést rendezett az EU-elnökség átvétele előtt egy nappal Varsóban a kormány ellen tiltakozva. A mintegy 30 ezer tüntető a minimálbér emelését, az üzemanyagok adójának csökkentését, a juttatások arányának eme­lését követelte. Hillary Clinton külügyminiszter és Orbán Viktor a parlamentben. A kapcsolatok erősítése kiterjed a demokrácia és az emberi jogok védelmére is Orbán Viktor demokratikus elköteleződését külön hangsúlyozta az amerikai diplomácia vezetőjének

Next

/
Thumbnails
Contents