Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-02 / 153. szám

2011. JÚLIUS 2., SZOMBAT 7 KÖZÉLET Zászlóátadás tokajival varsó Tusk szerint hibátlanul láttuk el az uniós elnökséget Orbán Viktor megköszönte a lengyel kormányfőnek, hogy mindig támogatta őt munkájában. Donald Tusk szerint sajátos elnökségi duót alkottak. Strauss-Kahnt szabadon engedték New Yorkban Óvadék nélkül megszüntette tegnap a bíróság Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetkö­zi Valutaalap (IMF) volt vezető­jének a házi őrizetét. A New York-i ügyészség másfél hónap­pal azután fogadta el a védelem erre irányuló kérelmét, hogy a francia férfit nemi erőszak kí­sérletének gyanúja miatt az amerikai hatóságok letartóztat­ták. Strauss-Kahnt váratlanul rendelték be péntekre a bíró­ságra, meghallgatását eredeti­leg július 18-ra tűzték ki. Az ügyészek ugyanis megkérdője­lezték az őt szexuális bűncse­lekménnyel vádoló szobalány vallomásának több pontját, ezért kerülhetett sor a házi őri­zet felülvizsgálatára. A bíróság ugyanakkor úgy ha­tározott, a francia férfi az úti ok­mányait nem kaphatja vissza, ami azt jelenti, hogy nem térhet vissza a hazájába, a vele szembe­ni büntetőügy folytatódik. A The New York Times már a döntés előtt megírta, hogy a Strauss-Kahn elleni, állítólagos szexuális zaklatással kapcsola­tos vád összeomlani látszik. A nyomozóhatóságok komoly hé­zagokat találtak a Strauss-Kahnt vádoló szobalány vallomásában. Noha a törvényszéki orvosi vizs­gálat egyértelmű bizonyítékot ta­lált arra, hogy szexuális kapcso­lat volt Strauss-Kahn és a szoba­lány között, az ügyészek a vád alapjául szolgáló vallomás jó ré­szét nem tartják hitelesnek, a szobalány - a lapnak nyilatkozó illetékesek szerint - többször is hazudott. ■ Összeomolhat a volt IMF-vezór elleni vád, mivel a szobalány többször is hazudott. A szállodai szobalány telefon- beszélgetést folytatott a Strauss- Khannal történt találkozása nap­ján egy bebörtönzött férfival, amelynek során megvitatta an­nak lehetőségét, hogy milyen ha­szonnal járna, ha a vádat emel­ne ellene. A beszélgetést lehall­gatták és rögzítették. A nyomo­zók megtudták, hogy a férfit már korábban letartóztatták, mert 200 kilogramm marihuána volt a birtokában. A szobalány hely­zetét nehezíti, hogy állítólag ká­bítószer-kereskedelemben és pénzmosásban is részt vett. ■ Orbán Viktor tegnap Var­sóban átadta az európai uniós elnökséget jelképe­ző zászlót és stafétabotot Donald Tusknak, a soros elnöki teendőket Magyar- országtól átvevő Lengyel- ország kormányfőjének. Éber Sándor „Magyar barátaink nagyon ne­héz időszakban gyakorlatilag hi­bátlanul látták el az elnökséget” - hangoztatta tegnap Varsóban a lengyel miniszterelnök. Do­nald Tusk arra emlékeztetett, hogy Orbán Viktor első hivatalos külföldi látogatása a 2010-es vá­lasztási győzelmet követően Var­sóba vezetett. „Most azért jött Varsóba, hogy átadja az EU- elnökséget hat hónapi nagyon nehéz munka után” - mondta a lengyel miniszterelnök. Tusk szívből gratulált a magyar elnök­ség sikeréhez, amely „nemcsak a magyarokat, hanem a lengye­leket is elégedettséggel és büsz­keséggel töltheti el”. Méltatta a magyar elnökség hatalmas mun­káját, amellyel elősegítette, hogy Horvátország lezárja az EU- csatlakozási tárgyalásokat. „A csatlakozási szerződés aláírásá­nak dicsősége a lengyel elnök­ség időszakára esik, de a lengye­lek emlékezni fognak a magya­rokra azon a napon” - ígérte meg Túsk. A kormányfő annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Lengyelország számíthat Magyarország segítségére a len­gyel elnökségi fél év alatt. Kije­lentette, hogy a lengyel-magyar együttműködés a magyar elnök­ség alatt különösen jó volt, sajá­tos elnökségi duót alkottak. Orbán Viktor Tusknak átadta az európai uniós elnökséget jel­képező zászlót és stafétabotot, de más ajándékokat is cseréltek. Orbán átnyújtotta a magyar el­nökség ajándékát, egy tízÚteres tölgyfahordót tokaji szamorod­nival megtöltve, amit Tusk egy díszkard átnyújtásával viszon- zott, és utalt a két nép barátságát megörökítő versre, amely sze­rint „magyar és lengyel együtt harcol és együtt issza borát”. A miniszterelnöki hivatalban ren­dezett sajtótájékoztató rendkívül jó hangulatban zajlott le, a két miniszterelnök tegezte egymást és tréfálkozott A magyar kormányfő a fél éves magyar elnökség három eredményét emelte ki, amelyek­re Magyarország különösen büszke lehet: az EU-csatlakozási tárgyalások lezárását Horvátor­szággal, a romastratégia elfoga­dását, és az előrehaladást a gaz­dasági kormányzás megterem­tése felé. Orbán köszönetét mon­dott Tusknak, hogy mindig tá­mogatta őt munkájában. „Ennek nagy jelentősége van, mert a két ország Közép-Európa becsületé­ért is dolgozik - hangsúlyozta. Orbán szerint Lengyelországnak kiváló esélyei vannak arra, hogy jól lássa el a feladatot, mert az or­szágnak és személy szerint mi­niszterelnökének is rendkívül magas az elismertsége az unió­ban. A magyar kormányfő úgy vélte, hogy a gazdasági válságból való kilábalás és a növekedés motorja a következő években Kö- zép-Európában lesz, ahol már a válság előtt is nagyobb volt a gazdasági növekedés, mint az unió régi tagországaiban. Orbán kijelentette, hogy ma a világon korszakváltás történik, és ilyen körülmények között ra­dikálisan felértékelődik, megnő a politikai vezetők szerepe. Ezért Lengyelországnak a fél éves el­nökségi időszakban sokkal fonto­sabb szerepe lesz. „Ez egyrészt félelmetes, másrészt viszont iz­galmas” - vélte a miniszterelnök. Házi őrizetbe helyezték az egykori NBH-vezetőt A fővárosi bíróság Katonai Tanácsa házi őrizetbe he­lyezte pénteken a Nemzet- biztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját. Ga­lambos Lajost kémkedéssel gyanúsítják, korábban vesztegetés miatt tartottak nála házkutatást. Az előze­tes letartóztatásra vonatko­zó ügyészségi indítványt a bíróság elutasította, mert a gyanút a bíróság nem talál­ta teljes mértékben megala­pozottnak. Elítélték a minszki nagykövet elleni támadást a fehérorosz külügymi- nisztérium szóvivője tagad­ta, hogy országának bármi köze lenne ahhoz az inter­neten megjelent videóhoz, amelynek célja a minszki magyar nagykövet feleségé­nek, s rajta keresztül a dip- lomatának a lejáratása. | Andrej Szavinih Minszkben kijelentette, hogy elítélik a videó készítőinek és meg­rendelőinek a tetteit, akár­kik legyenek is. Elhunyt Petrovics Emil rövid, súlyos betegség után csütörtök este elhunyt Petrovics EmU kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző. A Magyar Állami Operaház volt főzeneigazgatóját életé­nek 82. évében érte a halál. Zeneszerzői munkásságá­ért 1966-ban és 2006-ban megkapta a Kossuth-díjat, két alkalommal ismerték el Erkel-díjjal (1960, 1963), érdemes művész (1975) és kiváló művész (1982). Petrovics Emil 82 évet élt Optimizmust visznek Európába „a lengyelek büszkén vállal­ják az elnökséggel járó fel­adatokat, ráadásul - tekintve, hogy Lengyelország jelenleg Európa legoptimistább orszá­ga - remélhetőleg egy kis opti­mizmust visznek Európába az elnökség alatt” - mondta az ATV-ben a budapesti lengyel nagykövet Roman Kowalski a lengyel elnökség céljai között a gazdasági növekedést, a biz­tonságot a nyitottságot vala­mint a folytonosságot emelte ki Kifejtette, a biztonság min­den szempontból értendő, ide tartozik az energiabiztonság, az élelmiszer-biztonság és a határok biztonsága is. A nyi­tottság elsősorban az unió bő­vítését (Horvátország csatla­kozását), illetve a Keleti Part­nerség szomszédpolitikáját je­lenti. A folytonosságról azt mondta, a magyarok nagyon fontos témákat vállaltak, ami­ket akarva-akaratlanul foly­tatni kell. Ezek között említet­te a kohéziós politika megtar­tását, a közös agrárpolitikát, mely a lengyeleknek és a ma­gyaroknak egyaránt fontos. Azonos érdekek és értékek transzatlanti hét Kövér: Európa és Amerika természetes szövetségesek Semjén: Nemzeti érdek, hogy Kínával üzleteljünk „Európa csak transzatlanti ke­retben járulhat hozzá a világ bé­kés fejlődéséhez, és mivel Euró­pa és az Egyesült Államok érde­kei és értékei azonosak, termé­szetes szövetségesei egymás­nak” - mondta tegnap Kövér László a Transzatlanti Törvény­hozó Dialógus (TLD) találkozó­ján a Parlamentben. Az Egyesült Államok Kongresszusa és az Eu­rópai Parlament közötti intézmé­nyes együttműködés, a TLD cél­ja, hogy fokozza a párbeszédet az európai és az amerikai szö­vetségi törvényhozó testületek között. A házelnök szerint Euró­pát és az Egyesült Államokat kö­zös gyökereik együttműködésre kötelezik. „Ugyan a világpiacon versenytársai egymásnak, de ez jobb teljesítményre sarkallja őket” - hangoztatta Kövér. Sze­rinte a szoros transzatlanti kap­csolatokat bizonyítják az elmúlt hét eseményei is. Megemlékez­tek Tom Lantosról és Ronald Reaganról, akiknek személye is összeköti a két térséget. „Biztos vagyok abban, hogy az Európai Parlament többsége tá­mogatni fogja Horvátország uniós csatlakozását” - hangoz­tatta a TLD társelnöke. Elmar Brok német néppárti európai | parlamenti képviselő szerint 3 csütörtökön Brüsszelben meg- | születik a döntés, hogy Horvát- S ország két év múlva beléphet az £ Európai Unióba. ■ Elmar Brok a horvát csatlakozás esélyeit latolgatta Kövér László előtt „Akkor tudunk Kínával emberi jogi szempontból érdemi párbe­szédet folytatni, ha komoly kap­csolataink vannak” - mondta Semjén Zsolt tegnap a közteleví­zióban. A miniszterelnök-helyet­tes a kínai kormányfő látogatá­sát és a Reagan-szobor avatását összegezve úgy fogalmazott: az emberi jogok melletti elkötele­zettség, és az, hogy ebben nincs megalkuvás, ténykérdés, főként Magyarország számára. Semjén szerint azonban a vüágpolitikai realitásokat és a magyar nemze­ti érdeket egyaránt figyelembe kell venni. „Magyarországnak az a nem­zeti érdeke, hogy Kínával üzle­teljen, mert aki nem üzletel Kí­nával, az nincs a világgazdaság színpadán” - hangoztatta a KDNP-s honatya. Hangsúlyoz­ta, hogy magyar emberek szá­zainak, ezreinek a munkahe­lyéről van szó. Felidézte, hogy amikor tavaly augusztusban Pe- kingben járt, ragaszkodott ah­hoz, hogy a Rómához hű katoli­kus egyház szentmiséjére el tudjon menni, és a kínai mi­niszterelnök előtt szóba hozta a kínai katolikus egyház hely­zetét és a tibeti kérdést. Semjén hangsúlyozta, hogy Kína terüle­ti integritását minden körülmé­nyek között el kell ismerni, Ti­bet kérdésében az autonómia a járható út, erről folytattak meg­beszéléseket. ■ >

Next

/
Thumbnails
Contents