Tolnai Népújság, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-27 / 148. szám
2011. JÚNIUS 27., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP Nagyon kicsi a forgalom, kevés bevételt termel az autópálya Több ideje jut a virágaira életút Az ügyészség szolgálatában töltötte el munkás éveit Átlagosan napi 8000 jármű használta tavaly az M6/M60-as autópályát. Az idei forgalomról még nem tudott tájékoztatást adni a fejlesztési tárca. Ennek alapján a bevétel mintegy 2,44 milliárd forintra tehető. Az állam által 2008-ban és 2009-ben az Mó-os Érdi tető-Du- naújváros közötti szakaszára kifizetett rendelkezésre állási díj összesen 14,2 milliárd, illetve 16,2 milliárd forint volt. A Dunaújváros és Pécs közötti szakaszok 2010-es forgalomba helyezése nyomán az állam által kifizetett összeg további 36 milliárd forint volt. A kiadás tehát összesen meghaladta a 66 milliárd forintot, míg a bevétel ezzel szemben kevesebb, mint 2,5 milliárd forint. Vagyis az M6/M60-as hu- szonhatszor kevesebb bevételt hoz, mint az utána kifizetett rendelkezésre állási díj. Az állam egyébként azt tervezi, hogy kivásárolja az elhibá- zottnak vélt beruházásokat, vagyis átveszi az üzemeltetést a koncessziós társaságoktól. Heg- manné Nemes Sára államtitkár úgy látja, hogy az M6-os második, a Tolna Konzorcium által készített, illetve üzemeltetett, Du- naújváros-Szekszárd közötti szakaszán indokolt lenne a kiváltás. Ám erre csak akkor kerülhet sor, ha az állam vállalni tudja a további finanszífozást. Az Érdi tető és a Dunaújváros közötti szakaszon, a megkötött szerződés értelmében az állam a nehézgépjármű-forgalom meghatározott nagyságrendje fölött térítést fizet a koncessziós társaságoknak. Ám ilyenre az elmúlt két évben nem akadt példa. A fenti esetet leszámítva azonban az állam által az üzemeltetőnek kifizetett havi díjak nem függnek a forgalom nagyságától. A felújítással kapcsolatos tevékenység azonban természetesen igen. Nagyon kevesen használják Negyvenkilen év munka- viszony után megy nyugdíjba. Több ideje jut a virágaira, de unokahúga és annak kisfia is számít a segítségére. Ihárosi Ibolya Ügyészségért díjban részesült Herczeg Mária tanácsos, a Tolna Megyei Főügyészség tisztviselője, az ügyészség napja alkalmából. Negyvenkilenc év munkaviszonya lesz, amikor ősszel ténylegesen nyugdíjba vonul, ebből negyvenhetet az ügyészségen töltött. Dr. Magyar Pál főügyész úgy jellemezte, hogy tíz éve, amióta együtt dolgoznak minden reggel legalább öt-hat elintéznivalójára figyelmeztette titkárnője, amelyből nélküle hármat biztos elfelejtett volna. Tíz évig élt albérletben Szek- szárdon, ami nem volt éppen leányálom. Volt, amikor hárman- négyen laktak egy szobában. Előfordult, hogy szakácsnő szobatársa éjjel egy órakor ért haza. Másutt meg nyolc órakor villany- oltás volt és minden hét végén haza kellett utaznia. Utazásban volt része e nélkül is, mert az ügyészségi nyomozó- csoport abban az időben az úgynevezett téeszes pereket nyo■ Úgy éreztem, hogy engem is szerettek, a munkámat megbecsülték. mozta vidéken. Fél hétkor, hét órakor indultak s este 6, fél hét körül értek vissza, amikor már bolt sem volt nyitva. Gépelt hideg hodályokban, romos írógépeken, hol milyen lehetőségek adódtak. Közben levelezőn végezte el a bonyhádi közgazdasági szakközépiskolát. Abban az időben még föl sem találták a szabad szombatot. Ehhez képest a főügyész titkársága, villanyírógéppel már könnyebb munkának bizonyult. Igaz, akkor még egyedül volt és hozzá tartozott a személyzeti papírmunka, az iktatás, menetlevelek és mindent gépelni kellett. Később már lett munkatársa.- Szerettem a munkámat, szerettem az ügyészségen lenni, ezért is nem mentem már előbb nyugdíjba. Már a téeszben is szívesen intéztem az emberek ügyes-bajos dolgait. MozgalmaHerczeg Mária jogilag még a Tolna Megyei Főügyészség tisztviselője, de már felmentési idejét tölti sabb és változatosabb volt a munka a titkárságon, mintha csak gépeltem volna. Úgy éreztem, hogy engem is szerettek, a munkámat megbecsülték - foglalta össze a lényeget Herczeg Mária. Még dr. Szilcz Ákos vette fel a főügyészségre. A titkárságon négy főügyész, dr. Pájger Vince, dr. Molnár Ervin, dr. Kardos János és dr. Magyar Pál munkáját segítette. Mind afféle vérbeli titkárnő azt mondta, nem tenne köztük különbséget. Sosem került szóba, hogy bármelyik is meg akart volna válni tőle. Volt rá példa, hogy az egyik főnöke figyelmeztette, égve hagyta a villanyt a titkárságon. De nem erről volt szó, ugyanis ha nem végzett a teendőkkel munkaidőben, vagy előbb ment be, vagy tovább maradt. Ma egy szépen berendezett garzonlakásban él, majdnem szemben azzal a jelen állapotában lakhatatlan házzal, amelyet örökölt. Ott van a kert, ahol virágai, köztük csodálatos rózsái nyílnak. Konyhakertje és két kosztos macskája is van. Gárdonyban élő ügyvéd unokahúga és annak négyéves kisfia a családja, akik egyre inkább számítanak a segítségére, így aztán előbb-utóbb döntenie kell arról, hogy mit tesz, felkészülve idős napjaira. Lehet, hogy ott vesz magának házat, de az is előfordulhat, hogy Szekszárdon marad, ahol munkás életének első ötven évét töltötte. Hosszabb távon azonban biztosan nem tartja meg a házat és a lakást is, mert, mint mondta, nem szeretné azt számolgatni, hogy egy vagy két zsömlét vásárolhat-e meg. Névjegy HERCZEG Mária Ozorán született 1946. április 19-én. Az általános iskola után gyors- és gépíró iskolát végzett, 1962. szeptember 17-től dolgozott a helyi termelőszövetkezetben, 1964. október 15-én kezdett mint gépíró a főügyészségen az akkori nyomozó csoportnál, '82. január 1-jétől dolgozott a titkárságon. Kapott már legfőbb ügyészi elismerő oklevelet 1986-ban, a Magyar Köz- társasági Ezüst Érdemkeresztet, 1997-ben. Utána jött a tanácsosi cím, majd Eredményes munkásságért oklevélben részesült 2008-ban. Nem várható nagyarányú javulás ebben az évben Javulnak a magyar gazdaság fontos mutatói a világgazdasági válság enyhülésével, de a helyzet jelenleg sem jobb, mint a kormányváltáskor - állapítja meg GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzése. Az ipari várakozások kétévnyi, csaknem töretlen javulás után meglepő mértékben romlottak. Az építőipar tartósan a legpesz- szimistább ágazat. A kereskedelmi és szolgáltató cégek várakozása hullámzó, az utolsó hónapokban inkább romló volt A foglalkoztatási hajlandóság és az áremelési szándék egyaránt visszafogott. A lakosság saját pénzügyi és az ország általános gazdasági helyzetét is lényegesen rosszabbnak tartja a korábbinál. ■ A magánnyugdíj pénztárak reálhozamának kifizetése egy százalékkal emeli a reáljövedelmet. Az idén átlagban 4,2 százalékos - az energia-, üzemanyag- és élelmiszeráraknál 6-7 százalékos áremelkedés várható. A bruttó keresetek 2011-ben 4 százalékkal - a versenyszektorban a korábban gondoltnál kissé jobban, 4,5 százalékkal, a költség- vetésiben 2,5 százalékkal nőnek, ami átlagosan a reálkeresetek 2,5 százalékos növekedését eredményezi. A versenyszektorban 3,5 százalékos emelkedés, a költségvetésiben stagnálás várható. A minimálbéresek körében mintegy 3 százalékkal csökken a reálkereset. A jövedelemkülönbségek nőnek. Az inflációt követve emelkednek a nyugdíjak, a családi pótlék nominálisan sem nő, a munkanélküliek támogatása szűkül, a vállalkozói jövedelmek talán 1-2 százalékkal bővülnek. Mindezek összességében a reáljövedelem 1 százalékos emelkedését eredményezik, melyet további 1 százalékkal emel a magánnyugdíjpénztárak reálhozamának kifizetése. Bár a foglalkoztatottak száma 2011-ben 0,5-1 százalékkal nő, a munkanélküliségi ráta legjobb esetben is csak a tavalyi 11,2 százalékon marad. ■ V. M. GKI-prognózis 2011-fe {%) 2010 2011 GDP-terme les + 8 +2,5 Mezőgazdaság-21,7 +2,5 Ipar + 6 + 7 (FORRÁS: GKI) ,,, A Tolnai Népújság idén elkészíti a Tolnai Népújság Süteményeskönyv olvasóink receptjeiből című kiadványát. A beküldők a recept és portrékép elküldésével önkéntesen hozzájárulnak ahhoz, hogy receptjük, fényképük a későbbiekben bármikor ellenszolgáltatás nélkül megjelenhet a magyarországi Axel Springercégcsoport érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Magyarország Kft, Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadói Kft, Népújság Kft) on-line és print termékeiben. Amennyiben a további közléshez nem járul hozzá, úgy azt kérjük, jelezze részünkre postai úton vagy az orsi.barabas@axeb.hu e-mail címen. Várjuk olvasóink receptjeit - a hozzávalók és az elkészítés módjának leírásával - a következő kategóriákban: vendégváró sós, édes tea- és kávékínáló aprósütemények, tepsis, formában sült, gyümölcsös sütemények, pudingok, habok, ünnepi torták, tányérdesszertek. A beküldött receptek mindegyike megjelenik a Tolnai Népújságban és a TEOLhu hírportálon. Nagyon fontos, hogy a receptet beküldők 4x4 cm-es portréképet Is mellékeljenek, ezt el- küldhetik e-mailben is az orsi.barabas@axels.hu címre, hasonlóan a recepthez. Postacím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Uszt Ferenc tér 3. A borítékra írják rá: Receptverseny. A könyvben szereplő receptek beküldői között értékes nyeremények találnak gazdára. Süteményeskönyv olvasóink receptjeiből HIRDETÉS Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. közleménye Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre.a villamosenergia-hálózaton. Szakembereink folyamatosan dolgoznak azért, hogy a kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia- szolgáltatást biztosító fejlesztéseket elvégezzék. Értesítjük ügyfeleinket, hogy Szekszárd, Mözsi hegy zártkertek villamosenergia-ellátásának munkálatai 2011. június 28-án (kedden) befejeződtek. Az elkészült létesítmények érintése életveszélyes és tilos! é'OM Hálózat