Tolnai Népújság, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-27 / 148. szám
6 ül GAZDASÁG 2011. JÚNIUS 27., HÉTFŐ IlllMlllllBflW M1 M = S Kína lát fantáziát Magyarországban mérföldkő Vitathatatlan siker az Orbán Viktor és Ven Csia-pao jegyezte 12 gazdasági megállapodás Szakértők szerint óriási a jelentősége annak, hogy Orbán Viktor és Ven Csia- pao miniszterelnök tizenkét, főként gazdasági jellegű kétoldalú megállapodást írt alá szombaton Budapesten. AS-összefoglaló Emlékeztetőül: a kínai kormányfő, Ven Csia-pao szombaton megerősítette: Magyarországot úgy tekintik, mint belépési kapu az EU-piacaira, és ennek megfelelően kezelik a gazdasági együttműködést hazánkkal. Orbán Viktor egyebek között kiemelte: „Közép-Európával újra számolni kell, a gazdasági-pénzügyi válság utáni új világ, új szabályok megértése Közép-Európá- nak „mintha egészen jól menne”, talán azért is, mert a történelmi viharok megtanították a térség lakóit arra, hogy szükség esetén habozás nélkül váltva nyitottak legyenek az új szabályok és igazságok elfogadására. Külön hangsúlyozta: az eltérő politikai berendezkedésből adódó különbségek a kölcsönös be nem avatkozás elvén nyugvó „egymás rendszereinek tiszteletben tartásával” áthidalhatók. Az már biztos, vesz magyar államkötvényeket Kína, ennek időpontjáról, feltételeiről, összegéről még egyeztetések lesznek - nyilatkozta Fellegi Tamás miniszter, a kínai-magyar ügyek kormánybiztosa. (Orbán Viktor Ven Csia-pao és Orbán Viktor Kitüntett helyünk lehet a régióban HA MAGYARORSZÁG KÍNA kö- zép-európai logisztikai és kereskedelmi központjává válik, kitüntetett helyet szerezhet magának Közép-Európá- ban. Erre valós esély van - értékelt Matura Tamás, a Magyar Külügyi Intézet szakértője. Kölcsönös a szándék, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom nagyságát - a mait megkétszerezve - 20 milliárd dollárra növeljék. Ezzel az egész EU-ban a hatodik legjelentősebb kereskedelmiforgalmat bonyolítanánk le Kínával. HIRDETÉS 2011. június 27. hétfő - június 29. szerda ■MM Mini Trappista sajt* ► 700 g ► 1284 Ft/kg gäiw. ÜMTrapfii Friss. Olcsó. Jó. saláta* osztály ► lédig Hegyes erős paprika* ► I. osztály ► lóriin ___ ► db Hím Almtaler lapka sajt* ► toast, ehester, allgäuer ► 250 g ► 956 Ft/kg UHT tej* ► 3,5% zsírtartalom ► 1 liter Tojás* ► 10 db ► 24 Ft/db ► méret: M íAípilanb Drinky citrom ízű üdítőital* ► szénsavas ► 2 liter ► 40 Ft/liter Rios Gigant Mini-Fruits* ► 12x50 ml ► 748 Ft/liter Augsteiner Radler* ► 0,5 liter ► 230 Ft/liter www.penny.hu ^ Penny / MARKET 7(tfnuiler Zsíros Tej UHT 3,5% kedvencek akár Érvényes: 2011. június 27. hétfő és június 29. szerda között minden Penny Market üzletben, az ország 189 pontján. *Az árak a 2011. június 23-át megelö/ö Penny Maikét fogyasztói árak. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Friss. Olcsó. Jó szerint ez középtávon megoldhatja az államadósság finanszírozását.) A másik fontos elem, hogy a kínai fejlesztési bank által kínált egymilüárd eurós hitelkeret a vasútfejlesztéstől a kar- góbázis-építésig hazai projektekre fordítható. A kínai logisztikai és kargó- bázis helyszínének kiválasztása még hátravan. A kínai segítséggel megvalósuló, a Liszt Ferenc repülőteret a belvárossal összekötő gyorsvasutat mellett szó van a magyar határokon átnyúló más lehetőségekről is. Már áprilisban aláírták a megállapodást a legnagyobb kínai vasútfejlesztő társasággal. A közösségi közlekedés Széli Kálmán-tervben bejelentett átalakításáról a héten tárgyal a kormány, ezután dőlhet el, milyen feladatot kaphat a kínai cég: villamosítás, pályafelújítás, építés, berendezések cseréje, pályaudvarok renoválása. ■ Az államadósság finanszírozása kínai kötvény- vásárlással könnyebb. A szolnoki citromsavgyár építése hamarosan megkezdődik, ahogyan a Canyi New Lighting energiatakarékos izzók gyártása és a Huawei-központ bővítése is. A finanszírozás a Bank of China magyarországi fiókjára épül majd. És lesz egy nyugatbalkáni befektetési fórum is budapesti központtal, amely összhangba hozza a regionális fejlesztési terveket a kínai elképzelésekkel. Üjabb 12 rádiós frekvenciapályáztatás indult Helyi televízió- és rádióműsorok támogatásáról döntött a Médiatanács. A pályázaton 36 helyi, körzeti rádióműsor kapott több mint 88 millió forintot, és 31 helyi vagy körzeti állandó televíziós műsor kapott összesen mintegy 127 milliót. A tavalyihoz képest duplájára növelték a teljes támogatási keretet. A testület 12 vidéki frekvenciára vonatkozóan tette közzé a pályázati tervezetet, így a korábbi 15 kiírással együtt már 27 esetben indult el a pályáztatás. A legutóbb kiírt három budapesti frekvenciához hasonlóan ebben a 12 esetben is kereskedelmi rádióként lehet továbbhasznosítani az elnyert jogosultságot. „A kiszámított díj figyelembe veszi a vételkörzet nagyságát, a vételkörzetben lakók vásárlóerejét is, így tényleges »ellenértéke« lehet a sugárzási jogosultság elnyerésének”. A most pályáztatott frekvenciákon átlagosan több mint felére esik vissza a fizetendő alapdíj, ez lényegében minden most kiírt frekvencia esetében csökkenést eredményez. A mérséklés a Kaposvár 99,9 MHz-en a legkisebb, ahol 18 százalékkal könnyített a díj, a legnagyobb a Szekszárd 91,1 MHz-et érinti, ahol viszont a „korábban aránytalanul magas” díjnak mindössze 17 százaléka lesz az induló alapdíj. A Klubrádió debreceni, a Rádiói békéscsabai, a Rádió Antritt dunafóldvári frekvenciája, a Hajdúnánás 93,3 MHz, a szombathelyi Nyugat Rádió és a dombóvári N-Joy Rádió a meghosszabbított szerződés alapján folytathatja szolgáltatását a digitális átállás időpontjáig. ■ ZENE.ON zárórendezvény nagyszabású koncerttel zárul az E.ON zenei pályázata Lezárult az E.ON Csoportnak a nemzetközi Liszt-év alkalmából meghirdetett nagy sikerű ZENE.ON amatőr tehetségkutató pályázata. A verseny - a Liszt év szellemiségével összhangban - a kiemelkedő amatőr zenei tehetségek szakmai fejlődését kívánta támogatni, ezenkívül nem titkolt célja volt az is, hogy népszerűsítse Liszt Ferenc korszakalkotó munkásságát, különösen a fiatalok körében. A pályázatra egy tetszőlegesen kiválasztott Liszt-zenemű egy jellemző részletének klasszikus módon történő vagy annak egyedileg átdolgozott, hangszerelt változatának előadásával lehetett jelentkezni. A pályázóknak előadásukról egy videót kellett készíteniük, melyet aztán a verseny Facebook- oldalára töltöttek fel. A pályázat lezárultáig több mint 50 színvonalas pályamű érkezett. Volt, aki virtuóz módon adta elő Liszt egy művét, volt, aki jazzre írta át. A zsűri, melynek Harcsa Veronika jazzénekesnő és Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Jazz Band vezetője is tagja volt, négy korcsoportban és kategóriában hirdetett győztest, valamint különdíjat is kiosztott. A pályázat zárórendezvényére 2011. JÚNIUS 30-ÁN, CSÜTÖRTÖKÖN 16 ÓRÁTÓL KERÜL SOR BUDAPESTEN, A VÖRÖSMARTY TÉREN. Az ingyenes szabadtéri rendezvényen fellép többek a harcsa veronika QUARTET és a BOHÉM RAGTIME jazz band, valamint bemutatkoznak a ZENE.ON GYŐZTESEI IS. ■ A pályázat lezárultáig több mint 50 színvonalas pályamű érkezett. Volt, aki virtuóz módon adta elő Liszt egy művét, volt, aki jazzre írta át. A pályázat Facebook-oldalán ( www.facebook.cont/zeneon ) további információk olvashatók a versenyről, a koncertről, illetve a beérkezett pályaműveket is meg lehet tekinteni. ■ i i 4