Tolnai Népújság, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-27 / 148. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. JÚNIUS 27., HÉTFŐ KÖRKÉP Új elnökkel új év kezdődik ünnep Tizenhárom éve alakult meg a Rotary Club Szekszárd Dr. Sólyom Bódog (balra), Kosztyi János és Letenyei László, aki július elsejétől tölti be az elnöki posztot Negyven gyermek érezte jól magát a református napközis táborban naoydorog Közel negyven gyermek vett részt a református napközis táborban, amelyet ötödik alkalommal szerveztek meg. A téma Isten igéje volt, amelyről délelőttönként áhítaton és csoportfoglalkozásokon esett szó. Bocskorás Bertalan lelkipásztor elmondta, hogy bibliai történeteken keresztül dolgozták fel mindig a napi penzumot, de azért maradt idő más foglalatosságra is. ■ V. T. Szőlőhegyen a püspök Bíró Laci maradt MEDINA-SZŐLŐHEGY Ismét nagyon kedves, megható esemény volt a medina-szőlőhegyi elszármazott találkozó - tudtuk meg özv. Bakó lózsefhétől, a szervező család tagjától. A szombati rendezvény ezúttal is szentmisével indult, az egykori iskolakápolnában, a gyerekkorából szőlőhegyi kötődéssel rendelkező Bíró László katolikus püspök celebrálásá- val. Özv. Bakó Józsefné elmondta: a főpap nem engedi magát püspök úrnak szólítani, a szőlőhegyieknek változatlanul Bíró Laci maradt. A találkozó, amelyen közel másfél százan vettek részt, a helyi kultúrotthonban ebéddel és kora estébe nyúló beszélgetéssel zárult. S. K. Letenyei László vezetésével kezdi meg a Rotary Club Szekszárd újabb egyéves ciklusát. Az új elnök elődei nyomdokán haladva, de új kezdeményezéseket is felkarolva folytatja a munkát. Hargitai Éva Letenyei László követi július elsejétől Kosztyi Jánost a Rotary Club Szekszárd elnöki posztjának betöltésében. Az elnökség rotációs rendszerben működik, évenkénti váltással, így minden tagra sor kerül. A szombati XIII. Charter, azaz alapító ünnepség évzárás és egyben megemlékezés is volt arról, hogy 13 évvel ezelőtt alakult megy a megyeszékhelyen a szervezet, akkor 21 taggal. lelenleg a klubnak 24 aktív, valamint immár 5 tiszteletbeli tagja is van, hiszen tegnap két újat is avattak. A szervezet programjainak, kezdeményezéseinek kiemelkedő támogatásáért Korcsmár Istvánt, az Alisca Bau Kft ügyvezetőjét, valamint dr. Muth Lajost, a megyei kórház főigazgatóját tisztelte meg a tagság az elismerő címmel. Az ünnepség kiváló alkalmat adott a további elismerések átadására. Kosztyi Jánosnak elnöki emlékéremmel köszönték meg munkáját. Marinus Evertse Willem Szent-Györgyi Albert Rotary- díjban részesült, projektjeikben és a kapcsolatépítésben végzett kiemelkedően aktív és eredményes tevékenységéért. Továbbá Márka István, jelenleg a Rotary Club Budapest-Duna tagja, a korábbi szekszárdi tagság emlékére Rotary-plakettet vehetett át. Kosztyi lános leköszönő elnök elmondta, kiemelt feladatának tekintette a stabilitás, a tagsági kohézió megerősítését, társklubokkal való együttműködést. Egyik jelentős előrelépés volt, hogy négy új taggal is bővült a csoportjuk. Letenyei László programismertetőjébe foglalta, nem kíván letérni az elődök által kijelölt útról, egyik fő törekvése a korábban elindított projektek folytatása lesz. Ilyen az iskolák, a hospice munka, a faddi gyermekotthon, az óvodák támogatása, a városi értékek védelme, a tehetséggondozás, valamint a kórház-projekt folytatása. Természetesen új terveik is vannak, többek között céljuk a Remete kápolna stációk rekonstrukciója, és a csillagvizsgáló helyreállítása is. A sikeres munka feltétele pedig a kapcsolatrendszer megőrzése, és bővítése. A barátság tűzcsapjáról oltanak a lánglovagok bonyhád „Remélem, a hétvégén nem lesz olyan esemény, amelynél közösen kell beavatkozniuk- mondta humorosan Potápi Árpád János polgármester szombaton, a városházán tartott sajtótájékoztatón. Az esemény apropóját ugyanis a lengyelországi Jastro- wieból érkező önkéntes tűzoltók delegációjának fogadása adta. A lánglovagok a Bonyhádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület (ÖTÉ) meghívására érkeztek a Völgység fővárosába. A nyolctagú küldöttség háromnapos programsorozatának egyik állomásaként tekintette meg a városházát. ■ Remélik, lesz még alkalom ellátogatni egymáshoz.- Örömmel tölt el, hogy több bonyhádi civil szervezet köt barátságot a testvértelepüléseinken működő hasonló szervezetekkel. A tűzoltók közötti remek kapcsolat is ezt példázza - fűzte hozzá a polgármester. A küldöttség nevében Andzrej Kasprzak szólalt feL- Barátként tekintünk a bonyhádi lánglovagokra, szívből reméljük, hogy lesz még alkalom ellátogatni egymáshoz. Alföldi Istvántól, az ÖTÉ elnökétől megtudtuk, tavaly ők jártak a lengyel kisvárosban. Már akkor szóba került a visszahívásuk. - Borkóstoló, szakmai bemutató, múzeumlátogatás és városnézés egyaránt szerepel a hétvége elfoglaltságai között, amelyek megvalósításában a helyi vállalkozók is segítettek. ■ V. B. HIRDETÉS JELENTKEZZ A MEGASZTARBA, HOGY MEGTALÁLJUNK! LEGYÉL TE MAGYARORSZÁG HANGJA 2011 -BEN! megasztarf9tv2.hu 06-30-30-30-400 T /MEGASZTAR WWW.TV2.HU/MEGASZTAR ALAPDÍJAS HÍVÁS. ÜGYFÉLSZOLGÁLAT. 106-11 265-7751 5 4