Tolnai Népújság, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-31 / 126. szám

2011. MÁJUS 31., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET SZERI ÁRPÁD Csak várunk az elégtételre fegyelmi eljárás vár arra a vádlottra, aki a vádirat felol­vasásakor ordítva illette út- széli, nyomdafestéket nem tűrő megjegyzésekkel az ügyészt. Aki történetesen egy hölgy volt: ebből követ­kezően olyan ocsmányságok zúdultak rá, melyek nem­csak emberi, hanem női mi­voltában is megalázták. A termet kiüríttették, a vádlot­tat - és hangoskodó rokon­ságát - kivezettették, de a történetek rányomták bélye­güket az elkövetkező per­cekre. Az ügyész remegő hangon folytatta tovább a vádirat ismertetését. jön tehát a hírek szerint a fegyelmi eljárás, aminek lé­nyegéről és lehetséges hatá­sáról a közönség mit sem tud. Sőt, jól belegondolva, az eljárás értelme is kétséges. Hiszen milyen szankció ret­tentheti el, netalán késztet­heti önvizsgálatra azt a vád­lottat, akinek egyébként akár húsz év fegyházbünte­tés is kinéz. Nehéz elhinni, hogy - laikus nyelven fogal­mazva - egy szóbeli, illetve írásbeli megrovás bármit is oszt vagy szoroz ebben az esetben. Mert verbális ag­resszióért letöltendő börtön- büntetést nem szokás adni - pedig amit ez a minden gát­lástól mentes személy meg­engedett magának, azért jobb érzésű emberek legalább egy-két esztendőt pluszban a nyakába varmának. ETTŐL AZONBAN nem kell tar­tania. Sőt, gyakorlatilag sem­miféle olyan retorziótól sem, ami különösebb veszteniva­lót jelentene számára. Ez pe­dig azt is jelentheti, hogy akár a következő tárgyalá­son is bátran belegázolhat az ügyész becsületébe. méghozzá távlatilag újfent nagy nyilvánosság előtt. Hi­szen a mocskolódás immár felkerült a világ leglátogatot­tabb weboldalára. Remélhe­tőleg elrettentő példaként, ha már az elégtételre egyelő­re hiába is várnánk. PROMÓCIÓ Eleteket lehetetlenít el ÉRSZŰKÜLET Még időben tegyen a betegség kialakulása ellen! Szervezetünk nap mint nap káros hatásoknak van kitéve. Például stressz, szmog, cigaretta- füst, zsíros gyorséttermi ételek. Munkatársunktól Rohanó világunkban, manapság már egyre kevesebb idő jut a mozgásra. Pedig az üyen életvitel komoly betegségek kialakulásá­hoz vezethet Az elhalálozási sta­tisztikák élén világszerte a szív­ós érrendszeri betegségek áll­nak. Érthető, hiszen az érszűkü­let, érelmeszesedés kialakulásá­ban szerepet játszó három fő ri­zikófaktor - a tartós stresszha­tás, a dohányzás és a helytelen táplálkozás - korunkban több­nyire együttesen van jelen. Mindezek eredményeként az ér­rendszer állapota fokozatosan romlik, és a kezdetben enyhe tü­netekkel jelentkező betegség sú­lyos, sokszor elviselhetetlen fáj­dalommal járó, életet fenyegető állapotromlásban nyilvánul meg. Az érszűkület sokáig semmilyen panaszt nem okoz, később járás­kor fáradékonyság vagy a vádli- tájékon görcs jelentkezik. A be­tegségjele még a terhelésre vagy nyugalomban jelentkező végtagi fájdalom, sápadt-hideg, elszíne- ződött végtag, a végtag(ok) zsib­badtsága, férfiaknál szexuális za­varok, fejfájás, fülzúgás, szédü­lés. A betegség romlása során a görcs egyre rövidebb távolságok megtétele után lép fel, majd nyu­galomban is állandósulhat. Koc­kázati tényezői közül ki kell emelni a cukorbetegséget, a ma­gas vérnyomást és a meg­növekedett vérzsír szintjét, to­vábbá a túlsúly, a mozgássze­gény életmód is jelentős szere­pet játszik a kialakulásában. Ha a beszűkült ér teljesen elzá­ródik, az artéria által ellátott szö­vet, szervrész elhal. Ha az elzáró­dás folyamata viszonylag lassú, az elzáródott ér környezetében lévő mellékerek - az úgynevezett kollaterálisok - átveszik annak funkcióját Ezen a tudományos tényen ala­pul dr. Khaled Nashwan találmá­nya, mellyel Magyarország szí­neiben eddig számos nagydíjas és rangot nyert el. Ez nem meg­lepő, hiszen amióta alkalmazzák Az eljárás megkezdése előtt és után is orvosi vizsgálat történik, amely a kezeléshez hasonlóan fájdalommentes ezt a készüléket, sok érszűküle- tes beteg menekült meg kínzó fájdalmától, elkeseredettségétől és reménytelenségétől. A készü­lék az infra-, hallható és az ultra­hanghullámok alkalmazásával kezeli az érszűkületben szenve­dő betegeket. Serkenti a kolletarálisok (mellékerek) ke­ringésképzését, ezáltal a kerin­gésromlás okozta tüneteket csökkenti vagy megszünteti. A kívánt hatás eléréséhez csupán 20 kezelésre van szükség. Az eljárást számos nagyváros­ban alkalmazzák már, többek között Szekszárdon is, ahol jú­nius 3-án ismét INGYENES alsó végtagi érszűkületszűrést tarta­nak az érdeklődőknek. További felvilágosítás és időpont-egyeztetés: www.medhungary.com vagy 06-30/249-9289, 06-20/621-0789, 06-70/267-3432, 06-72/551-714 J Remek programok vártak a fiatalokra keszőhidegkút Budapestre utaztak a település fiatal la­kói gyermeknap alkalmából. A szervező a Német Kisebb­ségi Önkormányzat volt. Kísérőkkel együtt 55-en utaz­tak a gyerekek, és bebaran­golták a Hősök terét, a Város­ligetet, az Állatkertet, sőt még koncerteken és vetélke­dőkön is részt vettek, (má) A héten is számítanak a véradók jelentkezésére tolna megye A héten is szá­mít a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete a véradók jelentkezésére. Szer­dán az őcsényi művelődési házban 13 és 15.30, pénteken a gyönki művelődési házban 9 és 14.30 között jelentkez­hetnek. Szombaton a sár- szentlőrinci művelődési ház­ban 10 és 12.30, Majoson a sporttelepen 14 és 17, Dunaszentgyörgyön a sport­telepen 11 és 15 óra között je­lentkezhetnek. (hé) Népi jellegű öt-, illetve tízpróbát teljesítettek szálka Közel 80 óvodás és iskolás teljesítette a gyer­meknapi népi játékokból ál­ló öt-, illetve tízpróbát Szál­kán, amiért ajándékot kap­tak. Az óvoda és a szekszár­di Humánszolgáltató Köz­pont családgondozói szer­vezték a programot, amihez a helyi önkormányzat nyúj­tott anyagi támogatást. A sport-váltóversenyt a 7 fiú­ból és 1 lányból álló Jófácá­nok csapata nyerte a csak lányokból álló Nyolc testőr előtt. A felnőttek eközben in­gyenes egészségügyi szűré­seken vehettek részt, (fv) Lépegetőt játszanak a fiúk Továbbiak a TEOLhu hírportálon PROMÓCIÓ Egy éven belül elkészültek csikóstőttős Átadták a szennyvízcsatorna-hálózatot Több mint tíz éve várt esemény­re kerülhetett sor pénteken Csikóstőttősön, amikor ünne- pélyes keretek között átadták az elkészült szennyvízcsatorna-há­lózatot és az úgynevezett eleven- iszapos technológiával működő tisztítótelepet a faluban. Annak idején, amikor felvetődött az igény, és elkezdték keresni a megvalósítás lehetőségeit, elő­ször kistérségi pályázatban gon­dolkodtak - mondta Pintér Szi­lárd polgármester. Ez nem bizo­nyult járható útnak, ezért 2007- ben kezdeményezték a környe­zetvédelmi minisztériumnál, hogy vegyék ki a települést Dombóvár agglomerációjából, így pályázhattak ugyanis a regi­onális operatív program támo­gatásáért. Végül 2009-ben ad­hatták be igényüket az Európai Unió által is támogatott Új Ma­gyarország Fejlesztési Terv DDOP-2009-5.1.4/A „Kistelepü­lések szennyvízkezelésének fej­lesztése” című pályázati kiírá­sára. Sikerrel is jártak: 2010. május 27-én írták alá a támoga­tási szerződést, a kivitelező ALISCA BAU Építőipari Zrt. pe­dig szeptember 1-jén kezdte meg a munkát. A múlt héten pénteken, kereken egy évvel a támogatási szerződés aláírása után, át is adták a hálózatot. A fejlesztés keretében az ön- kormányzat több mint 562 mil­lió forintot költhetett a jogszabá­lyi előírásoknak megfelelő, kor­szerű, természetbarát szenny­vízkezelés megvalósítására. En­nek az összegnek 90 százaléka uniós támogatás, a fennmaradó 10 százalék pedig a lakosság és az önkormányzat által közösen biztosított önerő volt. Jelenleg a 6 hónapos próba­üzem zajlik, ezután várhatóan szeptemberben megtörténhet a rendszer műszaki átadása is. 9 SZÉCHÉNYI TERV AGYARORSZAG MEGÚJUL <$JfWSKS&| Szabályt sért a polgármester tájékoztató Visszahívták Tóth Gyulát és Kiss Bélát dombóvár Nem mond le Kerényi Zsolt alpolgármester a tisztségéről, annak ellenére, hogy Szabó Loránd polgármes­ter május 26-án megvonta jogkö­reit - ezt is hangsúlyozták a Fi- desz-frakció tegnapi sajtótájékoz­tatóján. A döntés egyik oka, hogy június 21-én, Szabó Loránd bün­tetőperének másodfokú tárgya­lásán akár olyan ítélet is szület­het, melynek következtében a je­lenlegi alpolgármesternek kell el­látnia a városvezetői feladatokat Emellett megtudtuk azt is, hogy tegnaptól a két szocialista képvi­selőt, Tóth Gyulát és Kiss Bélát, valamint a külsős bizottsági tagju­kat, Füleki Zoltánt a fideszes kép­viselők visszahívták a bizottsá­gokból, mivel szerintük nem vé­gezték jól munkájukat A megüre­sedett helyekre, a szociális bizott­ságba Nagy Rolandot, a pénzügyi bizottságba Bogdán Lászlót, az ok­tatási és kulturális bizottságba Szőke Zsuzsát jelölték. Az anyag­■ A Fidesz szerint Szabó jogszabálysértő módon vezette az üléseket. ból kiderült az is, hogy a Fidesz képviselőcsoportja a múlt hét csü­törtöki testületi ülésen azért volt kénytelen kétszer is elhagyni az üléstermet, mert „elveivel teljes mértékben összeegyeztethetet­len, hogy egy jogszabálysértő mó­don vezetett üléshez asszisztáljon. Márpedig az első fokon elítélt pol­gármester egyre többször követi el ezt a hibát.” A jobboldali képviselőknél ak­kor telt be a pohár, amikor Sza­bó a levételre javasolt napirendi pontokhoz hosszas kommentárt fűzött, melyre a szervezeti és működési szabályzat értelmé­ben egyébként nem lett volna le­hetősége. Szabó Lorándot is megkérdez­te lapunk, hogy miért nem tart­ja be az SZMSZ-t. Azt válaszolta, hogy véletlenül egyszer-egyszer valóban „becsúszott” nála ez a hiba, de azt el is ismerte. Viszont van olyan jobboldali képviselő, akinél ez a szabálysértés szinte folyamatos. ■ R. T. I

Next

/
Thumbnails
Contents