Tolnai Népújság, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-03 / 102. szám
’:S. m KOZELET „Terrorcsoportok csaknem biztosan megpróbálnak bosszút állni amiatt, hogy amerikai kommandósok megölték Oszama bin Ladent, ezért ébernek kell maradnunk” - jelentette ki Leon Panetta. A CIA igazgatója szerint sikerült borzasztó csapást mérni az ellenségre, ez történelmi győzelemmel ér fel. terrorelhárítás Egy amerikai kommandós akcióban lelőtték a hosszú évekig keresett Oszama bin Ladent, aki a pakisztáni Abbotábád városában húzta meg magát, egy erődített lakóépületben. LIKVIDÁLTÁK OSZAMA BIN LADENT Egy kis létszámú különleges amerikai katonai egység Pakisztánban megölte Oszama bin Ladent, az al- Kaida terrorhálózat szellemi vezetőjét, majd a helyszínről elhurcolták holttestét, melyet a tenger hullámsírjába temettek el. Éber Sándor „Az Egyesült Államok katonai műveletben a pakisztáni fővárostól nem messze fekvő Abbotábádban végzett Oszama bin Ladennel, az al-Kaida terrorhálózat vezetőjével” - jelentette ki vasárnap éjjel élő egyenes adásban az amerikai elnök. Barack Obama a Fehér Házból közvetített rendkívüli beszédében elmondta, a kis létszámú speciális amerikai kommandó által végrehajtott akcióban Bin Laden mellett egyik fia, két másik férfi és egy élő pajzsként használt nő is életét vesztette. Két súlyosan sérült nőt is kihoztak az épületből, egyikük állítólag később belehalt sérüléseibe a kórházban. A katonák tűzharcban ölték meg az ellenállást tanúsító terroristavezért, akit arcon lőttek, holttestét azonnal elvitték a helyszínről. Négy embert őrizetbe vettek, a kommandósok elfogták Bin Laden két feleségét és négy gyermekét. Amerikai áldozat nincs. Az első DNS-vizsgálatok „nagyon biztos egyezést” mutattak ki a megölt személy és Bin Laden között. A pakisztáni televíziókban hétfőn bemutatták egy eltorzult arcú férfi holttestét, azt állítva, ő Bin Laden. A fotó azonban hamisnak bizonyult. A rajtaütésben négy helikopterrel egy nagy lakóházra csaptak le a pakisztáni fővárostól 50 kilométerre északra fekvő Abbotábád Bilal nevű negyedében. Bin Laden testőrei a háztetőről lőttek a támadó helikopterekre, amelyek közül egy lezuhant. A támadás mintegy negyven percig tartott. Az öntevékeny sejtek hálózatából álló al-Kaida vezérét egy többszintes, erődítményszerű luxusházban likvidálták, mely száz méterre van egy pakisztáni katonai akadémiától. A házat körülbelül öt éve építették egymillió dolláros megrendelésre, de telefonvonalat nem vezettek be, és internethozzáférés sem volt benne. A falak 4-6 méter vastagak, az alapterülete pedig nyolcszor nagyobb, mint a környező házaké. Az épületet magas falak és a tetejükön lévő drótkerítések veszik körül. Az amerikai hírszerzés nem tudta megállapítani, hogy a szaúdi származású terrorista mióta tartózkodott ott. Az amerikai hírszerzés 2010 szeptemberében jutott olyan információk birtokába, hogy a terroristavezér ebben a házban bujkálhat. A hírszerzés akkor Bin Laden futárjai közül egyet beazonosított, akiről elfogott terroristák azt vallották, a férfi vagy Bin Ladennel élhet együtt, vagy a terroristavezér védelme alatt lehet. Korábban évekig azt gyanították, a terroristavezér Pakisztán és Afganisztán határvidékén rejtőzködik, valószínűleg a hegyvidék valamelyik barlangjában, amely kívül esik a központi hatóságok ellenőrzésén. Bin Ladent először 1998-ban már megpróbálták megölni az amerikaiak az afrikai követségek elleni merényletek után. Bili Clinton elnöksége alatt azonban nem támadták célzottan, mivel érvényben volt még Gerald Ford 1974-ben született, a célzott gyilkosságokat tiltó rendelete. A rejtekhelyét megrohamozó amerikai különleges egységeknek parancsuk volt, hogy öljék meg, s ne fogják el Oszama bin Ladent. A jogállami megoldás a büntetőper lett volna, de ez valójában nem állt Washington érdekében. Az Egyesült Államok senkivel sem osztotta meg az al-Kaida- vezető rejtekhelyéről szerzett hírszerzési értesüléseit, így Pakisztánt sem értesítette előre a kommandós akcióról. A pakisztáni szuverenitás megsértését azzal magyarázták, hogy az amerikai kormány „törvényes és erkölcsi kötelességének érezte, hogy cselekedjen”. Obama a múlt héten adott parancsot bin Laden megölésére, miután úgy ítélte meg, elegendő a hírszerzési információ az akció végrehajtásához. Az Egyesült Államok több városában is spontán ünneplést kezdett a lakosság Bin Inden halálhírére. Több százan gyűltek össze a 2001. szeptember 11-én lerombolt ikertornyok helyén kialakított téren, a Ground Zérón is. Az amerikai külföldi diplomáciai képviseleteket fokozott védelem alá helyezték. Az amerikai külügy világszerte nagyobb óvatosságra intette az utazó amerikaiakat. Riporterünk, Darnay Katalin képe New Yorkból. Ünnepeltek a hír hallatán Nőhet a terrorfenyegetettség „OSZAMA BIN LADEN halála után átmenetileg világszerte nőhet a terrorfenyegetettség” - mondta tegnap a Terrorelhárítási Központ (TK) főigazgatója, Hajdú János. Magyarországon megerősítették a repülőtér, a nagykövetségek és a diplomaták védelmét Martonyi János külügyminiszter elmondta, Magyarország továbbra is tevékeny részt vállal a terrorizmus elleni harcban. „nincs semmilyen információ arra vonatkozóan, hogy terroristák itteni célpontok ellen támadást terveznének Bin Laden megölése miatt” - közölte a budapesti amerikai nagykövetség. „Magyarország az USA partnere az al-Kaida elleni küzdelemben, ezért a támogatásért kó szünetünket fejezzük ki. ” A World Trade Center ikertornyai elleni repülőgépes merénylet (2001) A tálibok bosszút esküdnek USA „Nagyon jelentős eredmény” - hangoztatta George W. Bush, aki az al- Kaida által 2001. szeptember 11-én New York és Washington ellen elkövetett terrortámadások idején az Államok elnöke volt. Bin Laden már ezelőtt is rajta volt az FBI által a tíz legveszélyesebbnek tartott körözött személy listáján, hogy a terrorhálózat elkövette a négy utasszállító repülőgép eltérítésével végrehajtott és több mint háromezer halálos áldozatot követelő, összehangolt merényleteket. Izrael „Világraszóló diadal Washington és a vele közös értékeket valló szövetségesei, valamint az igazságért, a szabadságért és a terrorizmus ellen küzdő többi demokratikus ország számára” - mondta Benjamin Netanjahu kormányfő. palesztinok „Az, hogy megszabadultunk Bin Ladentől, világszerte jó a béke ügyének, de az a lényeg, hogy leküzdjük azt a beszédmódot és módszereket - erőszakos módszereket -, amelyeket bin Laden és mások megteremtettek és ösztönöztek a világon” - közölte a Mahmúd Abbász elnök vezette Palesztin Hatóság. tálibok A pakisztáni tálibok nem tudták megerősíteni Bin Laden halálhírét, de ha bebizonyosodik, akkor megbosszulják azt. Támadásokat indítanak az amerikai és a pakisztáni kormány és a biztonsági erőik ellen, mert ezek az emberek „az iszlám ellenségei”. Csárszaddában, 53 kilométerre a kommandós akciótól tegnap már bomba robbant egy mecsetnél, egy asszony és három gyerek meghalt. Az al-Kaida egyik meg nem nevezett vezetője korábban azt mondta, hogy elrejtettek egy atombombát Európában, és a szerkezetet akkor robbantanák fel, ha bin Ladent elfogják vagy megölik. hamasz Iszmáil Haníje, a Gázai övezetet uraló palesztin iszlamista mozgalom kormányának feje elítélte az amerikai kommandós akciót Afganisztán Hamid Karzai elnök felszólította hétfőn a lázadó tálibokat, hogy tanuljanak az al- Kaida-vezető végzetéből, és adják fel a harcot. Obama amerikai elnök vasárnap éjjel élő egyenes tévéadásban jelentette be: egy különleges kommandó likvidálta a tíz éve hajszolt terroristavezért