Tolnai Népújság, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-03 / 102. szám
2 HÍRSÁV Kiss Péter János az idei Kisherceg-díjas tolna Kiss Péter Jánosnak, a tolnai Sztárai Mihály Gimnázium 13. B osztályos, végzős diákjának ítélték oda idén a Kisherceg-díjat. Az elismerést a szombati ballagási ünnepségen adta át Pap Istvánná, a Tolnai Öregdiák Egyesület (TÖDÉ) elnöke. A kitüntetést az egykori gimnazistákat és az iskola pedagógusait tömörítő TÖDÉ alapította 2006-ban. A díj odaítélésének kritériumai közé tartozik a humanista értékek képviselete, és a legalább négyes összesített tanulmányi átlag, továbbá a művészet, a sport vagy a tudomány valamely területén történő ki- J emelkedő tevékenység, (sk) s Az ifjú gimnazisták a döntőbe jutottak simontornya A Tamásiban rendezett kirendeltségi katasztrófavédelmi versenyen jól szerepelt, első helyezést ért el a Molnár Bence, Sülyi Richárd, Kovács Ádám, Kovács Norbert és Vacsora Levente alkotta 9. g osztályos csapat. A győztesek képviselik Tamási környékét a Váralján május 5-én rendezendő megyei döntőn. A csapat felkészítője Torma József, Beidek Attila és Széplaki Zoltán voltak, (vl) Háromszáz táncos ünnepelt együtt Pécs Bátai és szekszárdi fellépői is voltak hétfőn a „Régi jó tánc” elnevezésű gálaestnek, amelyet a tánc világnapjához kötődően tartottak a Pécsi Nemzeti Színházban. A rendező Déli Kapu Folklórszövetség tagjaként a Bátai „Sárköz” Néptáncegyüttes és a Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület is meghívást kapott az eseményre, amelyen a régió közel háromszáz táncosa ünnepelt együtt, (he) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Tamási ügynökségvezetőjét: Kovács Gábor, 20/621-6778, koveksz@gmail.com Lösch Ferenc 20/969-20-15 Továbbiak a TEOLhu hírportálon TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. MÁJUS 3., KEDD PROMÓCIÓ Várja a horgászokat a Gonozdi-tó A tavalyi Dravecz Károly-emlékverseny a Kossuth Horgászegyesület Gonozdi-taván. A tamási egyesületnél 2500 forintért váltható a napijegy, 3000 forintért az éjszakai jegy. Ennek fejében két nemes hal és öt kiló egyéb hal fogható. A Gonozdi-tavak intenzíven telepítettek. Törpeharcsa nincs a vízben, de tavaly például 86 kilós harcsa és 15-20 kilós pontyok is horogra akadtak. Telefon: +36-74/471-634. E-mail: tamasikossuthhe@gmail.com , honlap www.tamasikossuthhe.info Halhatatlan ez a szenvedély horgászvíz Több mint százhuszonöt hektár áll rendelkezésre Több mint százhuszonöt hektárnyi horgászvíz áll a „halhatatlan” szenvedélyt űző pecások rendelkezésre a Tamási kistérségben, ahol tucatnyi településen működik horgászegyesület. Steinbach Zsolt A vadvizektől kezdve a csak szállóvendégeknek fenntartott horgásztavakig számos horgászterület kínálja magát a Tamási kistérségben is. Szükség is van a horgászlázat legjobban csillapító vizekre, hiszen itt a május, az első haltelepítések a legtöbb helyen megtörténtek, beindult a horgászversenyek évada is, amint azt a hétvégén rendezett megyei horgásznap is jelezte. A Tamási kistérségben a megyei horgászszövetség internetes honlapján található adatok szerint tizenkilenc tó és három folyó, a Sió, a Kapos és a Koppány áll a pecások rendelkezésére - ez összesen mintegy százhuszonöt hektárnyi horgászvíz. Közülük az egyik legismertebb a tamási Kossuth Horgászegyesület kezelésében levő Gonozdi I. és II. tó. Szakács Szabolcs, az egyesület elnöke elmondta, hogy országos viszonylatban is jelentős mennyiségű halat telepítenek évente, hiszen a 12 hektáros területre nagyjából kétszáz mázsa hal kerül minden esztendőben. Ezzel együtt a közel négyszáz állandó taggal rendelkező és rengeteg vendéghorgászt is kiszolgáló egyesület egyre inkább a sporthorgászatra szeretné helyezni a hangsúlyt, emellett az ifjú horgászok nevelése is nagyon fontos számukra. Idén is megrendezik a nem helybéli pecások számára szintén nyitptt horgászversenyeiket, amelyek között lesz 24 órás, és éjszakai is. Legalább két versenyt a kisszé- kelyi Csádés-tavon is tartanak. Keresztes László, a falu polgár- mestere emlékeztetett: a kistérség településeinek vezetőit immár negyedik alkalommal várják, a polgármesterek horgászati megmérettetésére május 21-én kerül sor. A szintén hagyományos, Médiakukac elnevezésű verseny, amelyet a megyei szövetséggel közösen rendeznek, júliusban zajlik majd. Az első haltelepítés már húsvét előtt megtörtént, feltételezhetően lesz majd mit fogniuk a versenyzőknek, a boton kívül is. A megyében negyvennyolc egyesület működik, a kistérségben a megyei szövetség honlapja alapján tizenkettő. Ebből kettő egy viszonylag kis községben, Ozorán. A Községi Horgászegyesületet Schranz István vezeti. Elmondta, hogy az ozoraiak 1974- ben váltak ki a tolnanémedi egyesületből. Az addig a Siót használó ozorai horgászok - részben a folyó állapotának romlása miatt - saját erőből rendbe tettek egy el- mocsarasodott tavat, a Molnár-tavat, amit a téesz adott át nekik. A ’90-es évek végén aztán kettévált a társaság: a megalakított Sió Horgászegyesület tagjai a Sión horgásznak, a községi egyesület tagjai pedig a Molnár-tavat használják, bár vannak, akik mindkét egyesületben jelen vannak. A Községi HE zárt közösség: a rendezett, parkosított, egyre több nívós faházzal körbevett tó partján ötven horgászhely van, amelyeket csak a tagok vagy az ő vendégeik használhatnak. A siói egyesület tagsága viszont száz felett van, a közelben pedig egy bérhor- gásztó is üzemel. Ösztönzik őket a zarándokút megtételére tamási Nyolcszáz kilométer, gyalog. Az El Caminonak is nevezett Szent Jakab-zarándokútról beszél szerdán, a Könnyű László Városi Könyvtárban, dr. Antalóczy Péter mérnök és Bakai Ildikó közgazdász. A vetítéses rendezvény előadói Szegedről érkeznek. A programot a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) helyi csoportja szervezi. Ennek elnöke, Firbás Nándor elmondta: többen is vannak Tamásiban, akik tervezik, hogy végigjárják a franciaországi Saint Jean Pied de Portból induló, és a Pireneus hegységen, gyönyörű tájakon, több világörökségi kinccsel bővelkedő vidéken keresztülhaladó, majd a spanyolországi Santiago de Compostela- ban céljához érő utat. A távolság mintegy harminc nap alatt tehető meg. Santiago de Compostela székesegyházában őrzik Szent Jakab apostol földi maradványait. A KÉSZ-elnök reméli, hogy ez az élménybeszámoló ösztönzi mindazokat, akik a zarándokút megtételét fontolgatják. ■ W. Y. Közel ötvenen intettek búcsút a diákéveknek siMONTORNYA Öt éve városi ünneppé nyilvánította a képviselő- testület a középiskolások és a szakiskolások ballagását. Idén 19 gimnazista és 26 szakiskolás (6 női szabó, 10 zöldségtermesztő és 10 lótartó-lóápoló) mondott búcsút az alma maternek.- Minden diák magán viseli az ifjúság hármas nagy ajándékát: az értelmet, a szépséget és a szeretetet. Ezekre egész életünkben nagy szükségünk van, de ezekkel az adottságokkal jól kell gazdálkodnunk. Remélhetőleg a búcsúzó diákok megtanulták ennek a módját - emelte ki búcsúbeszédében Tóthné Unghy Ilona iskolaigazgató.- A város büszke eredményeitekre, sikereitekre, hiszen nem csak önmagatok tudását gyarapí- tottátok, hanem öregbítettétek a város hírnevét is - mondta köszöntő beszédében Csőszné Kacz Edit polgármester. - Űtravalónak tarisznyátokba városunk szellemiségét teszem. Bármerre is visz utatok, legyetek büszkék, hogy itt voltatok diákok! ■ V. L. Népszerű a Kapos a természetes vizek kedvelői közt A pincehelyi Vörösmarty Horgászegyesület a Kapos Tolnanémedi és Belecska közötti szakaszán gyakorolja a halászati jogot. Horváth István, az egyesület vezetője a fogás csökkenésétől tart annak kapcsán, hogy a folyó medréből árvízvédelmi okokból megkezdődött a bokrok kivágása. A növényzetnek ugyanis jelentős az úgymond haltartó ereje. Az elnök horgászati szempontból nem örül a meder megtisztításának. A Kapos vízminőségével szerencsére nincs gond, kárászt, pontyot, ragadozókat, amurt is lehet fogni. A természetes, „vad" vizek kedvelői között népszerű a folyó, és persze az sem hátrány, hogy egész évre mindössze 3 ezer forintba kerül a területi engedély erre a szakaszra. ■ Lesz majd mit fogni, a boton kívül is. A színjátszókat a szerző is segítette, ő volt a súgó Két ükunokát és száz évet fogott át nemzedékek Találkoztak egymással a család legidősebb és legfiatalabb tagjai kisszékely Színjátszó találkozót rendeztek Siklóson, melyen a kisszékelyi Bokréta hagyomány- őrző csoport is részt vett. Még a falu polgármestere, Keresztes László is színpadra lépett egy Hacsek és Sajó jelenetben. A találkozóra tíz csoport érkezett, abból kilenc Baranya megyéből. A kisszékelyiek nagy tapsot kaptak, szép sikert arattak. A megszorító csomag című jelenetüket a simontornyai Boros János Tamás írta. A szerző a siklósi fellépésre is elment; ő volt a súgó. A közelmúltban írt három új jelenetet a kisszékelyi színjátszóknak, melyeket a falunapon és más rendezvényeken adnak majd elő. ■ W. G. Keresztes László és Lelkes György felsőnyék 1910-ben még uralkodott Ferenc József császár és király, Magyarországon korona volt a fizetőeszköz, okmány nélkül lehetett utazni Budapestről Krakkóba, vagy éppen a tengerpartra. Az Európát romba döntő első világháborúnak még a szele sem igazán érződött. A boldog békeidők ezen évében látta meg a napvilágot Szántó Mária, aki később férje után a Parragh Józsefné nevet vette fel. A Felsőnyéken élő Mariska néni tavaly ünnepelte a 100. születésnapját, a ritka évfordulóhoz méltó módon. A sors most újabb kellemes meglepetéssel szolgált számára. Idén év elején ugyanis népes családja - Mária néni egykoron tizenegy gyermeknek adott életet, dédunokái több mint ötve- nen vannak! - két új jövevénynyel, ikrekkel gyarapodott. Erre ezidáig még nem volt példa az utódok körében. A most négyhónapos Máthé Lili és Máthé Boldizsár az ükunokák legflatalabb- jai. Nemrég a korához képest ma is jó egészségnek örvendő üknagymama tartotta őket karjaiban. Mint azt az egyik családtag elmondta, Mariska néni nagyon örült a csöppségeknek. Akik életük egyik későbbi, tudatos szakaszában mérhetik majd fel: ezzel az egy évszázadnyi különbséget is átfogó öleléssel milyen rit- f ka és felemelő pillanatnak vol- ! tak részesei. ■ Sz. A. Mariska néni legkisebb ükunokáival, Lilivel (balra) és Boldizsárral t ) I 4 *