Tolnai Népújság, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-03 / 102. szám

3 2011. MÁJUS 3., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR JEGYZET VENTER MARIANNA Vizsgák és tanácsok A szerelem és esküvők hó­napjának nevezett május igazán kiérdemelhetné az érettségi vagy a vizsgák hó­napja elnevezést is. Mert­hogy ezekben a hetekben komoly megmérettetés vár a középiskolát befejező fiata­lokra. A hétvégi bensőséges iskolai és családi ünnepsé­geket követően a tegnapi na­pon több ezer Tolna megyei diák várta nagy izgalommal a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatlapot. Vagyis az érettségi már el is kezdő­dött, és hamarosan jönnek a szakvizsgák is. az elkövetkező két hónap alatt több mint háromezer fiatal kap majd kézhez szak­bizonyítványt, érettségi bizo­nyítványt. S aztán, a siker megünneplése után újabb izgalmak következnek: sike­rüké bejutni a megcélzott egyetemre, főiskolára, OKJ-s képzésre, vagy éppenséggel sikerül-e a tanult szakmá­ban elhelyezkedni? Sorsdön­tő kérdések, a szó szoros ér­telmében, mert egyaránt je­lenthetik a középiskolából kikerült fiatal életének első nagy sikerét, és első nagy kudarcát is. Ám egyelőre még nem kell a hogyan tovább?-on izgulni, mert van helyette más izgulnivaló: számot kell adni tudásról, tanultakról. A nagy megmérettetéshez íme álljanak itt egy vizsga­elnök jó tanácsai, amelyet az interneten találtunk: Bízz a szerencsédben! Még ha tudod is, hogy szerencséje is annak van, aki készült. Nem húz rossz tételt az, aki mindegyiket átnézte. Bízz abban, hogy már mások is vizsgáztak, és túlélték! Bízz abban, hogy a vizsgák után is lesz kánikula, vakáció, nyaralás és hajnalig tartó vizsgabankett! s végül, de nem utolsósor­ban: egy röpke év, és már te magad adhatsz ilyen remek tanácsokat a vizsgázóknak - ugyanilyen lazán! PROMÓCIÓ Remény és lehetőség érszűkület Ne várja meg, míg menthetetlenné válik a betegség! A kúra előtt és után is fájdalommentes orvosi vizsgálatot végeznek a javulás feltérképezésére Világszerte a szív- és ér­rendszeri betegségek okozzák a legtöbb halált. Érthető, hiszen korunk­ban az érszűkület, érel­meszesedés kialakulásá­ban szerepet játszó rizi­kófaktorok közül egy vagy egyszerre több is minden embernél jelen van. És, hogy melyek ezek? Napjainkban, bár törvény sza­bályozza, sőt sok helyen tiltja a dohányzást, nem lehet úgy alakí­tani az életet, hogy ne találkoz­zunk össze a cigaretta füstjével még akkor sem, ha mi magunk nem hódolunk neki. Sokszor halljuk, hogy milyen káros egészségünkre, de nézzük meg, hogy miért is. Egy szál cigaretta körülbelül két liter füstöt termel, amelyből közvetlenül 1/9 rész kerül a tü­dőbe és a többi a levegőbe, mely­ből bizonyos mennyiséget szin­tén belélegzünk. A szervezetbe került füstben található anyagok több súlyos betegséget okozhat­nak. A dohányfüstöt körülbelül 4000 anyag alkotja, ebből 40 bi­zonyítottan rákkeltő. A dohány­zás hatására fokozódik az érel­meszesedés, vagyis az erek fala merevvé, sérülékennyé válik. Az ereken belül mésszerű anyag ra­kódik le, beszűkítve ezzel az ér keresztmetszetét, rontva a szer­vek vérellátását. Nemcsak az erek keresztmetszete szűkül, ha­nem az ér belfelszíne is megvál­tozik. A korábbi sima hámborí­tás helyett durva mészszemcsék borítják, amelyeken a vérlemez- kék megtapadnak, és elindítják a vérrögképződést. Megszüntet­ve ezzel a keringést azon az ér­szakaszon keresztül, így szerve­inkhez, végtagjainkhoz nem jut el kellő oxigén, tápanyag, amely helyétől függően agyvérzést, szívinfarktust, végtagoknál szö­vetelhalást okoz. A betegség rizikófaktora más is lehet. A magas vérnyomás, a cukorbetegség, a túlsúly, a ma­gas vérzsír, a mozgásszegény életmód, a stressz és az örökle­tes tényezők. Az érszűkület figyelmeztető je­lei lehetnek a járástávolság csök­kenése, a vádli, comb, illetve far- tájéki görcsök, zsibbadás, terhe­lésre vagy nyugalmi állapotban végtagi fájdalom, hideg, sápadt végtagok, fáradékonyság, fejfá­jás, fülzúgás, szédülés. Szerencsére ma már az ország egész terüle­tén, így Szekszárdon is elérhető a betegség ke­zelésére kiválóan alkal­mas Nashwan-Para- soundplus, mely a jemeni orvos dr. Khaled Nashwan találmánya. Az eljárás infra-, ultra - és hallható hang segít­ségével az beszűkült ér­szakasz környékén a mellékereket funkcióát­vételre serkenti. A kí­vánt hatás eléréséhez mindössze 20 kezelés szükséges napi egy alkalommal, mellyel a betegek döntő többségé­nél jelentős javulást lehet elérni. A talál­mányt több mint 30 nemzetközi nagydíjjal jutalmazták. A kezelőcentrumok minden önkéntes egészségpénztárral szerződésben állnak. A nagy érdeklődésre való tekintettel Szekszárdon május 5-én ismét IN­GYENES alsó végtagi ér­szűkület szűrésre vár­ják az érdeklődőket. Dr. Khaled Nashwan További felvilágosítás és bejelentkezés: www.medhungary.com vagy 06-72/551-714, 06-20/621-0789, 06-70/6204121, 06-30/339-6963 A legtöbb érv az érvelő dolgozat mellett szólt érettségi Nemcsak a tárgyszerűséget, hanem a diákok önálló gondolatait is értékelik a tanárok- Nem lettek nehezebbek a fel­adatok a tavalyi magyar érettsé­gihez képest - vélekedett Hohlné Probszt Éva, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gim­názium oktatási igazgatóhelyet­tese. Mint mondta, a vizsgázók többsége inkább az érvelést vá­lasztotta szövegalkotási feladat­ként, a Móricz-novel- la elemzése valószí­nűleg a mű hosszú­sága miatt volt kevés­bé népszerű, az ösz- szehasonlító elemzés pedig igen részletes tudást igényelt. Ez azonban nem riasztotta vissza Tamási Dénest, aki a Cso­konai- és Petőfi-versek összeveté­sére vállalkozott, bár a műelem­zést is inspirálónak találta. így hi­ába írt eddig a próbaérettségiken minden esetben érvelő dolgoza­tot, most túl tágnak találta a téma­kört. És mint megjegyezte, önma­gához képest talán egy kicsit alul­teljesített, de az igazán fontos pró­batétel ma vár rá. Az emelt szin­tű matematikaérettségi. Fodor Nikolett és Orsós Annamária ke­vésbé bizakodó a mai vizsga előtt, de en­nek ellenére a kaba­lától, ahogy tegnap, úgy ma is el­tekintenek. Inkább alkalmazzák majd azt a jó tanácsot, amelyet még az irodalomérettségi előtt kaptak tanáraiktól: legyenek bátrak, és merjenek írni! ■ Nem lettek nehezebbek a feladatok. Igazán megkönnyebbülni csak a júniusi szóbelik után lesz okuk Scháffer Márk vélhetően megfogadta a javaslatot, ugyan­is úgy érzi, jól sikerült az érve­lő dolgozata. Szívesen váloga­tott a különböző korok külön­böző eszményképei között. Rá­adásul könnyebbnek találata a feladatokat, mint az előző évek vizsgalapjait, amelyekkel felké­szültek az érettségire. A javító tanárok nem csak tar­talmi szempontból értékelik majd a dolgozatokat, hanem fi­gyelembe veszik a szöveg felépí- tettségét, témavezetését, a tárgy- szerűséget, ugyanakkor a diá­kok önálló gondolatait is. Pon­tozzák az írás stílusát, szókincsét és a helyesírást. ■ Hanoi E. HIRSAV Bronz minősítést szerzett a döntőben bonyhád A „Tiszán innen, Dunán túl...” országos nép­daléneklési verseny döntőjé­ben bronz minősítést szer­zett a paksi Katz Fruzsina. A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium ifjú tehetsége nyírségi dalcsokrot adott elő a Néprajzi Múzeumban tar­tott megmérettetésen, (vb) Tolna megyei szerzők is bemutatkoznak Budapest Idén 70 éve, hogy a bukovinai székelyeket Bácskába telepítették. Az év­fordulóhoz kapcsolódik a bu­kovinai székely könyvek he­te, amely tegnap kezdődött a fővárosban. Május 2-án, 4-én és 6-án irodalmi esteket tar­tanak a Budavári Litea Köny­vesboltban. A rendezvényen több Tolna megyei szerző al­kotását is bemutatják, (vb) Nyolcadszor rendeztek civil majálist harc Az időjárás rossz volt, a hangulat viszont jó a Harcon rendezett majálison, amelyet a Harc lövőjéért Alapítvány szervezett más helyi szerve­zetekkel. A közösségi háznál 16 méteres májusfát állítot­tak. Ingyen volt a csirkepapri­kás, a babgulyás, a gyerekek­nek az üdítő, és az édesanyák köszöntésére szervírozott 350 sütemény is. A tombolából befolyt összeggel az ifjúsági önkormányzatot segítik, (sk) Köszöntötték az önkéntes, nyugdíjas édesanyákat szekszárd A Liszt Ferenc Pedagóguskórus és a Dienes- iskola gyermekkórusa dallal, Csötönyi László verssel kö­szöntötte a Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Központ Nyugdíjastagozatának hölgy tagjait anyák napja alkalmá­ból tegnap Szekszárdon. Ez­után kezdődött egy előadás: dr. Schneider Ildikó ideg- gyógyász adjunktus beszélt az időskori feledékenységről és a demenciáról. (hé) Szavalóversenyt rendeztek alsósoknak szedres Weöres Sándor-sza- valóversenyt rendeztek a szedresi Bezerédj általános iskola alsó tagozatán. A meg­mérettetésen 1. lett Tavaszi Edit és Orsós Krisztián, 2. Csillag Virág és Szabó Antó­nia, 3. pedig Feke Alexandra. Kiilöndíjban részesült Kirch­ner Kira, László Aliz és Lász­ló Gergő. A felkészítő neve­lők Sáfrány ludit, Horváth Istvánná, Szigetfalvi Gáborné és Besse Adrienn voltak, (sk) A díjazott diákok Továbbiak a TEOLhu hírportálon

Next

/
Thumbnails
Contents