Tolnai Népújság, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2011-03-27 / 13. szám

SZTORI & APRÓHIRDETÉS 2011. MÁRCIUS 27., VASÁRNAP A debreceni ember, aki ott sem volt bírói műhibák A körülmények és a szereplők a régiek, ez hiányzik a megújuláshoz Meghallgatás a Balia Irma-ügyben. Egy másik ember már kétszer beismerte a gyilkosságot, Schönstein Sándort mégis elítélték. Új eljárás lesz a Bállá ír ma-gyilkosság ügyében, a vádlott szabadlábra került. A jelek szerint az igazságszolgáltatás megint vakvágányra futott. Kun J. Viktória „Eljárási hiba” - így szól az ok, amiért a bíróság megváltoztatta korábbi döntését és Bállá Irma fi­át csütörtökön szabadlábra he­lyezték. Az ügyvéd az igazság­szolgáltatás dicséretéről beszél, a jogszociológus viszont általá­ban az igazságszolgáltatási rendszerünk régi reflexek alap­ján folyó működéséről. Várhatóan semmilyen követ­kezménye nem lesz annak, hogy ma már kimondottan is tévedett és hibázott a bíróság, amikor Bállá Irma fiát bűnösnek találta és 12 év fegyházbüntetésre ítél­te. Ahogy az eljáró bíró sem szá- J míthat semmilyen szankcióra I azért, mert nem megalapozott bizonyítékok alapján döntött a gyanúsított sorsáról. Egyelőre tény: a Debreceni íté­lőtábla hatályon kívül helyezte csütörtökön a Bállá Irma meg­gyilkolásával kapcsolatban ho­zott elsőfokú ítéletet. Új eljárás indul, melyhez részletes irány- mutatást is adott a táblabíróság. Az áldozat fia, a brutális gyil­kossággal vádolt, első fokon már elítélt Schönstein Sándor szaba­don távozhatott a bíróságról, elő­zetes letartóztatását a bíróság megszüntette. Bállá Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt 2007 húsvétján gyilkolták meg. A bűn- cselekménnyel fiát, Schönstein Sándort vádolja az ügyészség. Az új eljárásban meg kell ismételni a,vádlott kihallgatását, el kell vé­gezni a pajszer, továbbá a sértett melegítőjének és plédjének szak­értői vizsgálatát. Ismét meg kell hallgatni az elmeorvost és a pszi­chológus szakértőket, és szükség van minden, másodfokon meg­hallgatott szakértő és tanú újbó­li megidézésére. Az ügyész fel­lebbezett az előzetes letartózta­tás megszüntetése ellen, így er­ről a Legfelsőbb Bíróság dönt egy-két héten belül. Dr. Magyar György, a fiú ügy­védje szerint a végzés nem a vád­lott vagy a védő sikere, hanem az igazságszolgáltatás dicsérete, mert a rendszer képes korrigál­ni korábbi hibáit. Védencét már második alkalommal - először az elsőfokú eljárás során - he­lyezte szabadlábra a Debreceni ítélőtábla, ami a magyar krimi­nológia történetében még nem burka-ügy A magyar ítélkezés legemlékezetesebb tévedései közé tartozik a Burka-ügy. Mi­után Gyurcsó Jánost vérbe fagyva találták meg házának udvarán, a rendőrség másnap elvitte Burka Ferencet otthoná­ból, majd két héttel később 55 éves édesapját is. A megyei bí­róság a fiút 13, apját 15 év börtönbüntetésre ítélte. A vád érvként használta fel, hogy a bizonyítékok „jellegzetesen el­fordult elő életfogytiglani bünte­téssel fenyegetett, minősített em­berölés esetében. Ő kreált tényál­lásról beszél, ahol a bíró átlépett bizonyos körülmé­nyeken. S ahol meg­lehetősen sok min­dent elárul az is, ha egy ilyen súlyos bűncselekmény elkövetőjében, az ellene szóló bizonyítékokban valóban biztos a bíró, miért csak 12 évet szab ki a vádlottra. gány elkövetési módra" utal­tak. A Helsinki Bizottság köz­benjárására a bizonyítékok hi­telessége megdőlt, megsemmi­sítették az ítéletet. pusoma-ügy Tragikusabb véget ért Pusoma Dénes ügye. Egy Heves megyei kistelepülésen halálra vertek egy 86 éves asz- szonyt, majd egy értelmi fogya­tékos asszony vallomása alap­ján egy szintén szellemi fogya­tékosságban szenvedő, roma „Sándor nem ölte meg édes­anyját, ez az új eljárás során ki fog derülni, és remélhetőleg megtalálják a valódi gyilkost is. A bíró, illetve a vád tényeket kreált, il­letve meghatározó körülményeket ha­gyott figyelmen kí­vül, így például áttette a halál időpontját. Megalapozatlan volt a kizárásos eljárás is, vagyis, hogy más nem követhette el a származású férfit, Pusoma Dé­nesi gyanúsították. Az eljárás során a rendőrség, majd a bí­róság is figyelmen kívül hagy­ta azokat a bizonyítékokat, amelyek a férfi ártatlanságát támasztották alá, ígyPusomát első fokon 6 év börtönbüntetés­re ítélték. Aztán elfogták az igazi tettest, Pusoma Dénes pe­dig kiszabadult, kártérítést sem kapott, végül az ivádi er­dőben felkötötte magát. gyilkosságot, csak az áldozat fia. Ezt az elsőfokú bíróság nem tud­ta kétséget kizáróan bizonyíta­ni, miközben van egy harmadik személy, aki kétszer is beismer­te, hogy ő ölte meg az asszonyt” - mondja az ügyvéd, akinek a korábbi ítélet meghozatalakor az első reakciója nem véletlenül volt az, nem is tudta, hogy Mór ilyen közel van Debrecenhez. Vagyis utalt arra, hogy nem ez a magyar igazságszolgáltatás első gán-ügy Gán Miklós és Zoltán emberölés vádjával 15 hóna­pot töltött előzetesben. A fel­mentő ítélet nyomán a testvér­pár jogosult lett volna arra, hogy kártalanítást követeljen az államtól. A Szegedi Városi Bíróság a kártalanítási ügyben úgy döntött, hogy a kért összeg eltúlzott, mert a testvérpár személyisége „primitív”, így kevésbé viselte meg őket a fogva tartás. tévedése. Sok esetben a közvéle­mény nyomása, az elvárás, illet­ve a berögzült, elavult automa­tizmusok miatt szinte borítékol­ható is a tévedés. Fleck Zoltán jogszociológus már a móri ügy után azt mond­ta, hogy ő lemondana a bíró he­lyében. Szerinte főleg a poszt- kommunista országokra jellem­ző, beszűkült gondolkodású ítél­kezés folyik nálunk is. „Önmagában az, hogy az ügyészségi beadványnak a bíró­ság 98 százalékban igazat ad, mutatja, hogy baj van. Ezzel a legfőbb gond, hogy nincs egy ál­landó figyelmeztetés, csak a ré­gi reflexek dolgoznak, nem ad­nak vissza ügyeket további fel­dolgozásra. így pedig a nyomo­zók, illetve az ügyészség sincs rákényszerítve, hogy alaposabb bizonyítékokat szolgáltasson. Ugyanakkor a vádhatóságnak érdeke olyan vádiratot produ­kálni, ami alapján megáll a vád, felmentő ítélet pedig viszonylag ritkán fordul elő, így szinte egé­szen biztos, hogy ülnek a börtö­nökben ma ártatlanul emberek” - mondja a szakember. Ma nin­csenek objektív, törvényben rög­zített szabályai a bizonyítékok értékelésének, azok bevonásá­nak, így mindez a bíró szubjek­tív értékelésén múlik. Ahogy az is: mit vesz figyelembe vagy mit helyez azon kívül. Fleck Zoltán szerint ugyan a móri ügy óta, ahol tökéletesen véletlenül de­rült ki a tévedés, elindult egyfaj­ta szemléletváltás, önvizsgálat, de a szervezeti tényezők, a kö­rülmények és a szereplők a ré­giek, vagyis ez hiányzik a meg­újuláshoz. Minden bíró még ma is ennek a szervezeti kultúrá­nak a része. „Nincsenek garanciák arra, hogy súlyos hibák ne történje­nek. Ahogy a bírói függetlenség­nek is az az ára, hogy nincs meg a szankcionálás lehetősége” - mondta a szakéjnber. Sajnos a rendőrséget, az ügyészséget és a bíróságot is érinti a minőség kér­dése, ahogy itt, Bállá Irma ügyé­ben, akárcsak Móron, már a nyo­mozás során tucatnyi hibát vé­tettek, amely nyomán bizonyíté­kokat veszítettek el. Bírói tévedések a magyar igazságszolgáltatásban ■ Mór ilyen közel van Debrecenhez? ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN ABÁDSZALÓKON strandközeli, 8 fö részére alkalmas új építésű apartman eladó. 6,9 M, 06-36/360-386, 06-30/559-5108--------------------------------------------------------------------------------- *28780* a FAJSZ0N, horgásztó mellett félkomfortos lakóház 1,2 M Ft-ért eladó. 06-78/678-962--------------------------------------------'-------------------------;---------- *28701* a S Z01N0KNÁL parasztház ea. 1,6 M. 06- 30/559-0007--------------------------------------------------------------------------------- *28777* TERMÉKBEMUTATÓRA előadókat keresek di­rektmarketinges gyakorlattal. Tel.: 06- 70/612-9001---------------------------------------------------------------------------------. *28770* GÉPEK CLAAS 108, MANITU 940 rakodó, T-088 trá­gyaszóró, RK-2. 185-ös fűkasza. 06-20/ 247-8240--------------------------------------------------------------------------------- *28782* EL ADÓ: hidraulikus élhajlító 100/3000 1250000 Ft; lemezollógép 2500/16 1550000 Ft; IPTE Alexadria gyártmányú su­gárfúrógép, karkinyúlás 1400 mm menetvá­gásra is 595000 Ft; lemezlecsévélő; Soyer csaphegesztő, átmérő: 22 mm; gyökölők-él- gyalu; CO-hegesztők 400-500 A; szögvas- megmunkáló gépsor, 8 fejes Multihead Weigher adagoló mérleg; vertikális, élelmi­szer-ipari csomagológép 0,25-3 kg-ig 1900000 Ft. CEIA gyártmányú, élelmiszer- ipari fémdetektor 1800000 Ft. Híddaruk 10 tonnás, 5 tonnás, forgódaru 3,2 tonnás; 20 tonnás elektromágneses emelőhiba; fu­tómacskák; görgős pályák. Frekvenciavál­tók; hajtóművek; dezintegrátor; hidraulikus tápegységek; papírbálázóprés; légtartály; szivattyúk; ventilátorok; indító ellenállások; Holz-Her faipari csiszoló 290000; Sanding- master csiszológép 290000; Fladder csi­szoló 2900000 Ft; Fravol élmaró 290000 Ft. Hétvégén is www.telkesgep.hu ; 06-20/ 972-6425.--------------------------------------------------------------------------------- *28789* ELADÓ karamellcukor-gyártó és csomagoló gépsor. Hétvégén is. 06-20/972-6425.--------------------------------------------------------------------------------- *28789* ESZTERGÁK eladók: 1500-2000-2500 mm csúcstáv. Hétvégén is! 06-20/972-6425. —---------------------------------------------------------------------------*28789* SZ 100-AS új és használt alkatrészek el­adók. I: 06-20/230-4721--------------------------------------------------------------------------------- *28774* ÜVEGSZÁLAS tartályokat vásárolnák. 06-30/ 389-7871--------------------------------------------------------------------------------- *28786* ZETOR 3011, RS traktorok bontásra és üzemképesen, dízelmotorok, Multicar RS motorok eladók. 06-30/389-7871--------------------------------------------------------------------------------- *28786* ZETOR 8441. 1600 üzemórával eladó. 5,5 M/Ft. 06-30/445-5308---------------------------------------------:----------------------------------- *28788* « ME ZŐGAZDASÁG AKÁCCSEMETE eladó származásival. 06- 20/807-1790--------------------------------------------------------------------------------- *28773* ÁRPA, tritikálé eladó. 06-30/323-3789------------------------------------------------------------------------•------- *28788* CS OMAGOLT lucerna eladó. 06-70/385- 0167.-------------------------*------------------------------------------------------- *28779* EG ZOTIKUS növénymag-katalógus! 94/352- 552-----------------------------------------------------------------------------------*28491* NEMES nyárfacsemete eladó. 06-20/519- 0957 —-----;-----------1-------------------------------*--------------------------- *28775* aN ORMAND csemete eladó! 30/530- 1162--------------------------------------------------------------------------------- *28781* TAKART körbálás lucerna szállítva eladó. 06-30/382-1075--------------------------------------------------------------------------------- *28787* TA NYÁVAL, 10 hektár területtel üzleti part­nert keresek. 06-30/954-9044.---------------------------:----------------------------------------------------- *28791* ÁL LÁST KÍNÁL MAGAS keresettel munkatársakat keresek, nem ügynöki munkára, fix + jutalék. 06- 30/520-4512--------------------------------------------:------------------------------------ *28514* TÁ RSKERESÉS a 66 ÉVES hölgy intelligens,egzisztenciával rendelkező úriembert keres. Kölcsönös szimpátia esetén dunakanyari házamba költözne élettársként. 06-30/261-1244--------------------------------------------P----------------------------------' *28771* _________UTAZÁS_________ HÉ VÍZ és Balaton közelében hegyi nyaraló apartmanként kiadó. T.: 06-30/393-1201--------------------------------------------------------------------------------- *28751* ________PÉNZPIAC________ PA RTNEREINK részére hitellel terhelt nagy. értékű autókat keresünk. 06-30/954- 9092.----------------*----------------------------------------------------------.— *28790* VÁ LLALKOZÁSOK hitelproblémáinak megol­dása, Széchenyi Kártya és projektfinanszíro­zás ügyintézése banki és jogi háttérrel. 06- 30/954-9092.--------------------------------------------------------------------------------- *28790* ÁLLAT BICH0N kiskutya eladó, 06-70/418-5379. z----------------------------------------------------------------------;-------- *28776* JA GD terrier eladó. 06-20/452-3476--------------------------------------------------------------------------------- *28793* MA GYAR kacsa eladó. 06-20/452-3476--------------------------------------------------------------------------------- *28793* SZOLGÁLTATÁS a ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 06-20/ 374-7956 ,--------------------------------------------------------------------------------- *28483* VEGYES ÁLLAGÁTÓL függően hegesztőgépeket, dina­mókat, ponthegesztőket, trafókat, villany­motorokat veszek. T.: Ó6-20/270-4684---------------------------------------------------------------------------------*28785* ELADÓ új, 5,5 mm-es, alsókaros, távcsöves légpuska lézerirányzékkal 12000 Ft-ért. Teli: 20/330-1773-------------+------------------------------------------------------------------- *28550* RÉ GI karos kávégépeket, nagy teljesítményű targoncatöltőket veszek. 06-20/534-5158.-------------------------1------------------------------------------------------- *28785* a T EXTIL porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez. +36-20/585-3524--------------------------------------------------------------------------------- *28493* _______EGÉSZSÉG_______ a H ÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 06-70/ 537-6682--------------------------------------------------------------------------------- *28478* a P OTENCIANÖVELŐ, növényi eredetű, 6 kapszula 5000 Ft-ért. Tel.: 06-20/585- 3524-------------------------------------------------------------------------:------- *28494* RU HÁZAT a HASZNÁLT holland és német ruha, kedvező feltételekkel, házhoz szállítva is, eladó! 06 30/413-0147. *28476* a MINŐSÉGI bontatlan zsákos és bálás gyerek-felnőtt angol-holland használt ruhák már 180 Ft/kg-tól. Akció! Felnőttbála ren­delése esetén +1 db ajándék! Ingyenes ki­szállítás. Tel.: 06-20/323-0212 www.hol- landruha.neet.hu--------------------------------------------------------------------------------- *28467* APRÓ­HIRDETÉSEK felvétele telefonon: 06-1 488-5644 és faxon: 06-1 488-5669 1

Next

/
Thumbnails
Contents