Tolnai Népújság, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-04 / 29. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. FEBRUÁR 4„ PÉNTEK BONYHÁD ÉS TÉRSÉGE HÍRSÁV Több mint 150 fiatalnak szavaztak támogatást bonyhád A város képvise- lő-testülete elbírálta a Bur­sa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíj­pályázatokat. Az úgyneve­zett A típusra - amelyre már a felsőoktatásban hall­gatók jelentkezhettek - 149 pályázat érkezett, ebből 146-ot támogattak. A felső­fokú tanulmányaikat most kezdőknek kiírt pályázatra heten jelentkeztek, s mind­egyiket támogatták a dön­téshozók. (vb) Sok a beteg gyermek, bezárt a cikói óvoda cikó Az óvodás gyerekek nagy létszámú megfázásos, illetve influenzaszerű meg­betegedése miatt - szerdán mindössze három csöpp­ség volt az intézményben - csütörtökön és pénteken zárva tart az óvoda. Hete­dikétől, vagyis hétfőtől azonban a tervek szerint ismét üzemel, remélhető­leg addigra már többen fel­épülnek. (hi) bemutatták a Mesterséges Érzelem új albumát dombóvár Közönségtalálko­zót tartott a városi könyv­tárban a Mesterséges Érze­lem nevű helyi rockze­nekar, akiket Berki Zsolt kérdezett a Lehunyt szem­mel című új lemezük be­mutatójáról, és a cd-n sze­replő dalokról. A klipvetí­téssel egybekötött zenés összejövetelen felidézték az áprilisban már négyéves múltra tekintő zenekar megalakulásának történe­tét, és a fellépéseikhez kötő­dő koncertélményeket, (rt) A dombóvári együttes Bepillanthatnak az ifjúsági szervezet történetébe TOLNA MEGYE A Magyar Ifjú­sági Vöröskereszt megala­kulásának 90. évfordulója alkalmából februárban a megye három városában is megtekinthetik a szerveze­tet bemutató kis tárlatot az érdeklődők. Elsőként febru­ár 8. és 11. között a bonyhá­di művelődési házban, majd február 15. és 18. között Ta­másiban, végül 22. és 25. között Dombóváron nyerhet­nek bepillantást a szervezet történetébe, (hé) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Bonyhád ügynökségvezetőjét: _______Varga Imre_________ 06-30/317-0407 Továbbiak a TEOLhu hírportálon Vállalkozókkal társulnának értékelés Az összefogás szelet adott az önkormányzatok vitorláiba Közel 200 millió forintból gazdálkodott, segítette a kistérségben működő ön- kormányzatokat a Völgy- ségi Többcélú Kistérségi Társulás 2010-ben. Az eredményekről és az idei feladatokról tegnap ta­nácskoztak. Vízin Balázs BONYHÁD - Feladatokban bővel­kedő és dolgos, de az elért ered­ményeket alapul véve sikeres évet zárt 2010-ben a Völgységi Többcélú Kistérségi Társulás - mondta lapunknak Darabos Or­solya, a társulás munkaszerve­zet-vezetője. Tavaly három pályá­zatot nyújtottak be a Közkincs programra. Mindhárom nyert, így a kerekasztalt tovább tudták működtetni. Ugyancsak ered­ményként könyvelik el, hogy el­készítették a völgységi kulturális jegyzéket 1000, a völgységi ren­dezvénynaptárt 500 példányban. Sikerült megvalósítani a Völgy­ségi Kultúra Napját, amely magá­ba foglalt egy fotótábla kiállítást is a 21 település látványosságait be­mutatva. Emellett sport-, kultu­rális és gasztronómiai programo­kat rendeztek. Közmunkaprog­ramot is indítottak tavaly 17 tele­pülésen. Hat hónapon keresztül 28 ember jutott bevételi forrás­hoz ezáltal. A kistérségben mű­ködő civil szervezeteket is támo­gatták 2010-ben, kétmillió forin­tot osztottak fel közöttük a ren­dezvényeik támogatására. Darabos Orsolya kérdésünkre válaszolva azt is elmondta, hogy szerinte a munkaszervezet meg­alakulása óta sikerült közelebb hozni egymáshoz a 21 völgységi települést - Nagyon jó az egység a térségben dolgozó polgármes­terek között. Annak ellenére, hogy már két önkormányzati vá­lasztáson vagyunk túl - az előző­nél hét, a tavaly őszinél pedig hat polgármester cserélődött - a kö­zösen vállalt feladatoknál jól ki­egészítik egymást a településve- zetők - fogalmazott a szakember. Kiemelte, a gyümölcsöző együtt­működésre jó példa a mozgó­könyvtári szolgáltatás fejleszté­se, de a közoktatási és szociális feladatoknál is hasonló kép mu­tatkozik. Előbbi program abban nyújt segítő kezet, hogy a legki­sebb településen is működhes­sen könyvtár. Úgy véli, ez óriási dolog, hiszen az önkormányza­tok önerőből sok esetben nem tudnák felvállalni. A program­nak köszönhetően évi egymillió forintot kap az a község, aki részt vesz ebben. A lényege, hogy a bibliotékák a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtárral, mint gesztorral állnak kapcsolatban. Egy közös rendszert működtet­nek, így történik a könyvállo­mány-fejlesztése és azok felvite­le elektronikus formában. Fon­tos, hogy éves szinten ennek az egymillió forintnak az 52 száza­léka helyben marad az önkor­mányzatoknál, amit a működési költségekre, illetve a könyvtáros bérének kifizetésére hasznosít­hatnak. A fennmaradó rész pe­dig a bonyhádi könyvtárhoz ke­rül vissza, amelyből az segít a mozgókönyvtáraknak, hogy évente körülbelül 350 ezer forint értékben fejlődjön a könyvállo­mányuk. Darabos Orsolya arra is rámutatott, a településvezetők közötti jó kapcsolat erősítését ta­valy is segítették a közös tanács­ülések, tanulmányutak, amikor kötetlenebb formában is megvi­tathatták az éppen aktuális kér­déseket. Aggódnak, hogy kevesen vállalnak majd Mórágyon közcélú munkát mórágy Kérdéses, hogy eléri-e célját az új közmunkaprogram. A mórágyi polgármester, Glöckner Henrik fogalmazta meg ezt a szkeptikus véleményt. Kétli, hogy aki 28 500 forint jövede­lempótló támogatásért otthon ül­het, vállalni fogja a négyórás munkát 31 ezerért. Tavaly több mint 50 közmunkás gondosko­dott a falu tisztaságáról 8 órás munkarendben. Jutott ember a hólapátolásra, fűnyírásra, de még óvodai kisegítő munkára is. A polgármester szerint most imád­kozni kell, hogy ne essen hó, mert mindössze egy személy van, aki hadrafogható. Az év során egyéb­ként 27 ember alkalmazására lesz mód Mórágyon napi 4 órá­ban. Más munkalehetőség hely­ben nincs, legföljebb idény jelleg­gel. A közmunkaprogramtól csa­ládok megélhetése függ faluhe­lyen. A közfoglalkoztatás ily" mó­don való átalakítása nagy kárt okoz erkölcsileg is Glöckner Hen­rik szerint, aki a munkamorál romlását és a bűnözés további ter­jedését prognosztizálja. ■ W. G. A gasztronómia ünnepére a hidak is elkészülnek lengyel A közelmúltban két örömhír is érte Lengyelt. A ta­valy nyári csapadékos időjárás okozta károk enyhítésére beadott vis maior, és a szeptemberi falu­nap megszervezéséhez szüksé­ges pályázatukat egyaránt ked­vezően bírálták el a döntéshozók.- Ez nagy segítséget jelent szá­munkra, egymagunk képtelenek lennénk a feltételeket biztosítani- fogalmazott Lőrincz Józsefné polgármester. Előbbiből a Sza­badság és az Ady köz hídjait hoz­zák rendbe, ahogy jobbra fordul az idő. Minderre 1,1 millió forin­tot nyertek, amihez 600 ezer fo­rint önerőt társítanak. A szep­temberi falunapra, vagy ahogy a pályázatukban szerepelt: a Bor és Gasztronómia ünnepére vala­mivel több mint 1 millió forintot fordíthatnak a Leader-pályázat- nak köszönhetően. Az idei prog­ramot bor- és süteménysütő ver­seny, valamint a környező tele­pülések kulturális csoportjainak fellépése teszi színessé. ■ B. V. Új tervekkel vágtak neki az idei esztendőnek megkönnyíthetné működésü­A kistérségi társulás az idei évtől a környékbeli vállalko­zásoknak is mankót ad a pá­lyázatíráshoz. Ez egy új fel­adat, korábban csak az ön- kormányzatoknak és a civi­leknek nyújtottak segítő kezet ebben. Darabos Orsolya meg­látása szerint a vállalkozások sokszor olyan pályázati forrá­soktól esnek el, ami nagyban két. Azért, mert nem szerez­nek tudomást a kiírásukról, vagy túlságosan nehézkes szá­mukra az adatlapok kitöltése. A társulás az új szolgáltatás­sal azt szeretné elérni, hogy a kistérségben működő vállal­kozások segítségükkel köny- nyebben megőrizzék verseny­képességüket Betöltik a beszakadásokat földmunka Rendbeteszik az Árpád utca vízelvezetőit györe Az Árpád utcai vízelveze­tők kitisztításakor megmaradt felesleges főidet és törmeléket új helyre szállítják át a napokban. A tavalyi csapadékos időjárás ál­tal előidézett gödröket, beszaka­dásokat töltik fel belőle, illetve a temetőhöz is kerül új földréteg. Csorna József polgármester el­mondta: a község - pályázat nél­kül - az Árpád utcai vízelvezé- tők rendbetételére, kibetonozá­sára 10 millió forintot fordít az idén. Nem várhattak tovább, hi- „ szén a tavalyi csapadékos nyár | nagy pusztításokat végzett Gyö- f rében is. A munkálatok folyama- J fosán zajlanak, csupán négy | gépkocsibejáró betonozása van 1 hátra. ■ V. B. Csorna József polgármester az Árpád utca csapadékvíz-elvezetési tervével Harmadszor mustrálták a völgységi gazdák újborait bonyhád Harmadik alkalommal rendeztek völgységi újborver­senyt Bonyhádon. Á napokban megtartott mustrának az újbor iránti figyelem fel­keltése és a gyü­mölcsös, friss ízek propagálása volt a célja - tudtuk meg Márton Béla főszervezőtől. A 35 bonyhádi, illetve környékbeli gaz­da összesen 94 mintával nevezett, amelyből 32 fehér-, 14 rosé, 46 vö­rös-, 2 pedig gyümölcsbor volt A szekszárdi, zombai és helyi szak­emberekből álló zsűri 100 pontos rendszerben értékelt Kiemelték, hogy a tavalyi szélsőséges időjá­rás és a folyamatos esőzések mi­att nagyobb gondot, odafigyelést, növényvédelmet kellett elvégezni­ük a gazdáknak. Ehhez jött még az idő előtti szüret, éretlen szőlő­fürtökkel. Ennek tudhatok be a ti­pikus borhibák: íz-, illat-, zamat- és szín­hiány, kénessav túl- tengés. A fehér ne­dűknél általános volt a vélemény, hogy visszafogot­tabb az illat és a zamat, viszont a januári időszaknak megfelelően jól kezeltek. Különdíjat kapott Szabó Zoltán (Váralja) kékfran­kos, Salamon Lőrinc (Bonyhád) zöldveltelini-chardonnay és Hege­dűs Lászlóné (Bonyhád) gyü­mölcsbora. Az eredményhirdetést közös vacsora, borkóstolás, majd bál követte. ■ H. I. ■ Aranyat nyert 5 fehér-, 13 vörös­es 1 gyümölcsbor. Darabos Orsolya sze­rint összekovácsoló- dott a csapat, a tér­ség polgármesterei összefognak a közös cél érdekében

Next

/
Thumbnails
Contents