Tolnai Népújság, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-17 / 40. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. FEBRUÁR 17., CSÜTÖRTÖK 10 BULVÁR - TV-MUSOR Papás-mamás GYEREKET AKAR Saiíl és Lucy, ám valamiért sehogy sem fogan meg a várva várt utód. Végül egy különös nő­gyógyász segítségével eljön az áldás, mégis minden rémálommá válik. Sam és Lucy szerelmének most ke­mény próbát kell kiállnia. 21.20, TV2 Száguldó erőd a tudós Travis Dane-t eltávolítják a Pentagonból. Bosszúból megkaparint egy vonatot. Robogó haditá­maszpontot épít ki rajta, és átveszi a titkos kormányzati műhold irányítását. Csak a vonaton tartózkodó egykori hajószakács állíthatja meg. 21.25, RTL KLUB Feltépett szerb sebek alex És peter között évek óta nincs kapcsolat. Szer­biában élő apjuk halálos be­teg, csak a csontvelő-átülte­tés segíthet rajta. Alex CIA- kapcsolatán keresztül rálel Chicagóban élő testvérére. Nem sejti, hogy apját más veszély fenyegeti. 21.40, Ml Michael Madsen a filmben John Wayne is pótolható filmbemutató A félszemű negyven év után, új feldolgozásban Immár legenda a John Wayne-nel 1969-ben for­gatott A félszemű seriff, melynek címszerepéért az öreg harcos Oscar-díjat kapott. Most a Coen fivé­rek vitték újra filmre a történetet. Szilágyi G. Gábor Meghalt a western! Éljen a wes­tern! Mint már annyiszor, megint eltemették a vadnyugati filmet, mondván, a mai vüágban, a képregényhősökön és számí­tógépes játékokon, vérgőzös ak­ció- és horrorfilmeken nevelke­dett nemzedékeket nem érdekű ez a begyepesedett műfaj. Való igaz, az elmúlt tíz évben nem sok babér termett számára, bár olyan remekművek is készültek, mint a Fegyvertársak, Az aján­lat, a Seraphim Falls - A múlt szökevénye vagy a Börtönvonat Yumába. Talán ez utóbbi - a Ben Wade és a farmer című klasszi­kus mozi új feldolgozása - adta az ötletet Joel és Ethan Coennek, hogy elővegye A félszemű seriff régi történetét. De lapozzuk csak fel a re­gényt. A félszeműt 1968-ban a The Saturday Evening Post kö­zölte folytatásokban. A mű könyv alakban is megjelent, bestseller lett. A kritikusok sze­rint Charles Portis az amerikai lélek regényét írta meg, egysze­Hárman baktatnak egy gyilkos nyomában (Hailee Steinfeld, Matt Damon, Jeff Bridges) rű, hétköznapi hősei a legképte­lenebb helyzeteken is keresztül­vágják magukat. Az eseménye­ket a vénkisasszony Mattie Ross elbeszéléséből ismerjük meg. Soraiból kirajzolódik az ameri­A történet AZ 1870-ES ÉVEKBEN járunk Arkansas államban, ahol még nem hegedtek be a polgárhá­ború okozta sebek. A tizen­négy éves Mattie Ross apját hidegvérrel lelőtték, gyilkosa, Tom Chaney az indián terüle­tekre menekült A kislány eltö­kélt szándéka, hogy a törvény kai hős, aki harcba száll a galád- ság ellen. Hőseinek nemcsak egymással és a gonosztevőkkel kell megküzdeniük, hanem a lel­kűkben dúló viharokkal is, ame­lyek tévútra vihetik őket. A re­de állítja és felakasztatja a fic­kót Ehhez pedig az öreg, ám kemény rendőrbírót, Rooster Cogbumt akarja felfogadni, aki vonakodva bár, de végül rááll az ügyre. De más is va­dászik Chaney-re, a texasi LaBoeuf aki a kitűzött juta­lomra hajt Jeff Bridges és Matt Damon mellett az újonc Hailee Steinfeld alkotja a triót gény különlegessége Mattie narrációjában rejlik. George Pelecanos bestsellerszerző sze­rint „tárgyilagos és távolságtar­tó hangja szinte egyedülálló az amerikai irodalomtörténetben. Leginkább Hűek Finnhez hason­lítható. Bármilyen korú és társa­dalmi helyzetű olvasót képes megszólítani.” Coenék mindig is nagy rajon­gói voltak Portis könyveinek. így azt lehet mondani, hogy pusztán idő kérdése volt, mikor vágnak bele valamelyik megfilmesítésé­be. A választásuk A félszeműre esett. Filmjük nem várt sikert aratott, és újra reflektorfénybe emelte a leginkább amerikai műfajt. Késő este orosz klasszikus a Duna tévé műsorán Fjodor Mihajlovics Dosztojevsz­kij regényének a középpontjá­ban egy apa áll és a fiai. A három Karamazov testvér már képtelen tisztelni az apját, aki egyszerre félelmetes és szánnivaló. Ho­gyan is lehetne tisztelni egy olyan apát, aki kegyetlen, közön­séges, durva lelkű, minden pén­zét eltékozolja? Az öreg Karama- zovot egy éjszaka valaki meg­gyilkolja. Ki követte el a gyilkos­ságot, ki a felelős? Aki valójában végrehajtotta, aki nagyon is kí­vánta és úton-útfélen hangoztat­ta, vagy aki igazából az egészet szuggerálta? ■ Apagyilkosságot jár körül A Karamazov testvérek című sorozat. Dosztojevszkij regényei a vi­lágirodalom leghatásosabb drá­máival és krimijeivel veteksze­nek. Cselekményük rendkívül izgalmas, szereplőik pedig mind egyéniségek. Számtalan film- és színpadi feldolgozás készült be­lőlük, különösen A Karamazov testvérekből, amelynek cselek­ménye drámai és krimiszerűen feszült. S a szerepek, a három plusz egy Karamzov testvér: az ösztönök vezérelte Dimitrij, az ész, a szellem uralta Iván, a szent és tiszta Aljosa és a nyomo­rult Szmergyakov. S persze nem utolsósorban az öreg Karamazov - mind hatásos színészi alakítá­sokra nyújtanak lehetőséget. ■ IFTtT 41 AJÁNLÁSÁVAL 2011. FEBRUAR 17., CSÜTÖRTÖK 'H fi Ö8 H »■9 'H 5.30 Top Shop 6.00 IttHon (Ismétlés) 6.25 Fókusz reggel © 6.55 Reggeli Magazinműsor 9.05 Te vagy az életem (argentin sorozat) © 10.05 Top Shop 12.00 Híradó Déli kiadás 12.20 Asztroshow 13.30 Fél kettő © 14.20 Vészhelyzet © 15.15 A szerelem rabjai © (argentin sorozat) 16.15 Mindörökké szerelem © (mexikói sorozat) 17.15 NekedValó Talkshow © 18.30 Híradó Esti kiadás 19.05 ValóVilág - Összefoglaló Valóságshow (élő) © 20.10 Fókusz © 20.45 Barátok közt © Közben: Hírek 21.25 Száguldó erőd © (am. akciófilm, 1995) 92" Fsz.: Steven Seagal, Eric Bogosian, Katherine Heigl Utána: Hírek 23.30 Házon kívül © Heti magazin 0.05 Odaát® (amerikai horrorsorozat) A gyerekek jól vannak 1.05 Reflektor Sztármagazin © 1.15 Infománia © 16.15 Mindörökké szerelem (mexikói sorozat) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka © 9.00 Mokka habbal © 9.30 Stahl konyhája © 9.50 Babapercek © 10.00 Teleshop 11.30 A folyó© (amerikai film, 1984) 116' 13.35 EzoTv 14.45 Sentinel - Az őrszem © (amerikai akciófilm-sorozat) 15.35 Rex felügyelő © 16.35 Marina © (am.-mexikói romantikus sor.) 17.30 Árva angyal © (mexikói romantikus sorozat) 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Ezek megőrültek! © Elvan a celeb, ha játszik! 20.10 Aktív © 20.45 Jóban Rosszban © 21.20 Papás-mamás © (angol vígjáték, 2000) 97' Fsz.: Rowan Atkinson, Emma Thompson, Hugh Laurie Közben: Kenósorsolás Utána: Aktív© 23.30 Bostoni halottkémek ® 0.25 Tények este 0.55 EzoTv 1.25 Hajsza a gyémántok nyomában © (angol-amerikai-dél-afrikai film, 2008-2/1.) 85' 11.30 A folyó (amerikai film, 1984) 5.20 Hajnali gondolatok 5.25 Kárpát expressz 5.50 Ma reggel 9.00 Üdítő © Szilágyi Tibor műsora 9.55 Nappali 12.00 Híradó délben 12.30 Kárpát expressz 13.00 Szomszédok © 13.35 Slovenski utrinki 14.05 Együtt. Átjáró 15.05 Összhang 16.05 Emberek a természetben 16.30 Híradó. Időjárás 16.40 Körzeti híradók 16.55 Teadélután 17.45 India-Álmok útján© (brazil-indiai sor. -160/52.) 18.35 Házaspárbaj © (olasz sorozat-22/16.) 19.30 Híradó este. Sporthírek 20.05 Jelfogó 21.05 Az este SMS: 06-90/631-331 Rögzítő: 06-30/30-30-422 21.40 Feltépett szerb sebek © ' (amerikai akciófilm, 2005) 23.15 A rejtélyes 20. század 23.45 Hírek 23.50 Sporthírek 23.55 Prizma 0.10 Ma reggel (ismétlés) 2.05 Kalandozó (magyar ismeretterjesztő sor.) 19.55 Sporthírek (hírműsor) 5.50 Ma reggel Közéleti műsor Benne: Híradó, sporthírek, időjárás-jelentés 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Napló Molnár Farkas: A Bauhausról 16.35 Sorstársak 17.00 Bűvölet© (olasz sorozat -188.) 17.25 Magyar retró 18.25 Átjáró 18.50 Esti mese 19.10 Mindig zöldebb© (ausztrál sorozat - 22/18.) Szokatlanul szokványos 20.00 Híradó este 20.25 Sporthírek. Időjárás 20.30 Színészpalánták © (olasz sorozat - 24/4.) Szerepjáték 21.25 Blszku és a többiek- A legvidámabb barakk (dokumentumsor. -12/7.) 22.45 Záróra 23.40 India - Álmok útján © (brazil-indiai sor. -160/52.) 0.25 Házaspárbaj (16.) © 1.15 Feltépett szerb sebek (amerikai akciófilm, 2009) 2.50 Magyar retro VIASAT3 6.45 Egy kórház magánélete 7.40 Smallville 8.35 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 9.35 Egy kórház magánélete 10.35 Tuti gimi (amerikai sorozat) 11.35 A10 méteres menyasszony (amerikai vígjáték, 1959) 13.10 Nyomtalanul (amerikai krimisorozat) 15.00 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 16.00 Gyilkos számok (amerikai krimisorozat) 17.00 Gordon Ramsay- A pokol konyhája 18.00 A dadus (amerikai vígjátéksorozat) 18.30 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 19.30 Két pasi- meg egy kicsi (amerikai vígjátéksor.) 20.30 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 21.30 CSI-A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 23.20 Nyomtalanul (amerikai krimisorozat) 0.10 Top Gear (autósmagazin) 1.15 CSI- A helyszínelők (amerikai krimisorozat) 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 18.30 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) DUNA TV 6.00 Hattól nyolcig 8.00 Vivát Benyovszky! (magyar sorozat - 13/9.) 8.55 Derrick © 10.00 Család-barát 10.55 A világ konyhái 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.15 Kikötő-Friss 14.25 Fejezetek Magyarország közlekedéstörténetéből 14.50 Bacardi - a rum legendája 15.45 Elsüllyesztett arzenál © 16.35 Miért éppen Magyarország? 17.15 Térkép 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Kanyini - Negyvenezer éves kultúra © (ausztrál ismeretterjesztő film) 20.00 Híradó 20.15 Közbeszéd 20.40 Floyd Spanyolországban (gasztronómiai sor. - 7/6.) 21.10 A nyitány © (feliratos thaiföldi film, 2004) 22.55 Sport 23.00 Váltó 23.15 A Karamazov testvérek © (orosz sorozat - 12/7-8.) 0.45 EtnoKlub (ismétlés) 1.55 Kikötő - Friss (ismétlés) 21.10 A nyitány (feliratos thaiföldi film, 2004) RADIO ANTRITT ■EBI FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informáci­ós magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00­06.00 Könnyűzenei összeállítások. N-JOT RADIO FM 98,7 MHz. 6.00 N-JoyRegget 10.00 FM Kom­mandó. 15.00 Délutáni koktél 17.00 Élő kíván­ságműsor. $0.00 Zenegép. 22.00 N-Joy Ught FORTUNA RABI1 FM 96,3 MHz. Országos hírek+helyi hírek: 6.00- 17.00 óráig óránként illetve 12.45-kor. 6.00- 9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortu­na Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kíván­ságműsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene.____________ REGIO RADIO A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Haj­naltól reggeliga Dél-Dunántúlon - a régió hírmű­sora tudósításokkal, közlekedési információk­kal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 kö­zött 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00- 12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00­18.00 Délután... - zenés magazin a régió hírei­vel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz 17.45 Dél-du­nántúli Krónika. 18.00-19.00 Esi Krónika, Hát­tér. 19.00-22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30- tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00- 10.30, 20.00-20.30 horvát műsor, 10.30- 12.00, 19.30-20.00 német műsor, 13.00- 14.00,20.30-21.30 szerb műsor. 6.00 Az ismeretlen Amazónia, 7.00 Luxus­cikkek pokla, 8.05 Három éhes tengerbioló­gus, 9.10 Jimmy lerónia a leplet, 10.30 Nagy ötletek kis bolygónknak, 11.30 Kozmikus kilátások, 12.35 Luxuscikkek pokla, 13.40 Ókori felfedezések, 14.35 Állati rekordok, 15.40 Az ismeretien Amazónia, 16.45 A világ legszigorúbb szülői, 17.55 A mamit akarom I, 19.15 Nagy ötletek kis bolygónknak, 20.20 Túlélni az Everestet, 21.20 Amikor a Föld dik­tál, 22.25 Igaz legendák, 23.25 Hitler és Sztálin, 0.30 Bfln-ü©ek, 1.30 Tuningmánia, 2.40 Túlélni az Everestet, 3.35 A mediter- ráneum gyöngyszemei HÍR tv HALOZAT MINIMAX DISCOVERY "VH 13.05 Lapzárta. 13.30 Paletta. 14.05 Széles út 14.30 GyógyHír. 15.05 Vetítő. 16.05 Arcok a liftben. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 17.30 Soroló. 18.05 Vonalban. 19.00 Híradó. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.21.35 Lapzárta. 22.05 Sziluett 23.05 BBC- vílághíradó. 23.30 Soroló 12.25 Otthon Tv. 15.20 A tét 16.20 Otthon Tv. 16.45 Egyenlítő. 16.55 Híradó. 17.05 Ha­zaiturizmus. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Hír­adó. 19.25Egyenes beszéd. 20.40 Civilapá­lyán. 21.45 Világhíradó. 21.55 Híradó. 22.05 Hazai turizmus. 22.55 Híradó. 23.05 700- as klub. 23.55 Híradó 14.30 Stílus. 15.00 Zodiákus. 17.00 Nagy­körút. 17.30 Viva Natura - Vivát Natúra! 18.00 Trópusi hőség. 19.00 Kalózsziget (ausztrál kalandfilmsor.). 19.3025.szélessé- gi fok délre (fr. sor.). 20.35 Hírháló. 21.00 A nagy esés (am. film, 1996). 23.00 Nagykör­út 23.30 Hírháló. 24.00 Műveltségi kvíz 11.35 Szevasz,Vera! 13.20 Kojak. 14.15 Ka­iró bíbor rózsája. 15.45 A lányom nélkül so­ha (am. film, 1991). 17.40 A Hídember(ma- gyar film, 2002). 20.05 Kojak (8.). 21.00 Négybalkéz (am. vfgj., 2001). 22.45 Kairó bíbor rózsája (am. vígj., 1985). 0.15 Spes- sarti szép napok 8.45 Tenisz. ATP 500. 11.45 Uniqa H20. 12.15 Hódeszka. 13.15 Sportország. 13.45 Televíziós vásárlás. 14.15 Vízilabda. 17.45 K0 Tv. 18.15 FutsalTv. 19.15 Mai helyzet. 19.30 Zuhanyhíradó. 20.30 Bikarodeó. 21.30 Pó­ker. 23.30 Cselgáncs-vk. 1.30 Mai helyzet. 1.45 Arany pillanatok 16.00 Ben és izzy. 16.30 Játsszunk a Szezám utcában! 16.55 Elmo világa. 17.10 Világjáró Grover. 17.20 Bert és Ernie kalandjai. 17.25 Tappancsmesék. 17.50 A dzsungel könyve. 18.05 Én kicsi pónim. 18.25 Sün Alfréd for­ró nyomon. 18.55 Zigby. 19.05 Akcióban Mary-Kate és Ashley. 19.30 Arthur 13.00 Állítólag... 14.00 Piszkos munkák. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Halálos fo­gás. 17.00 Túlélőpár-baj. 18.00 A túlélés törvényei. 19.00 Állítólag...20.00 Hogyan csinálják? 20.30 Hogyan készült? 21.30 Halálos fogás. 22.30 Túlélópár-baj. 23.30 Katonadolog. 0.30 Chris Ryan bemutaía J i 4 \

Next

/
Thumbnails
Contents