Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-23 / 272. szám
2010. NOVEMBER 23., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP # >jy' jgjjggj | -fi W0KKKKKKKKKSKKIMÍ $Uí#i' 5 üi A rezedások örvendeztették meg a falu idős lakóit Jobban húzunk a hazaihoz szemléletváltás A vásárlók egy része tudatosan választ a polcokról Műsoros esttel, étellel, itallal köszöntötték a szépkorúakat pálfa Első ízben rendeztek idősek napját a településen. A rendezvényre, amelynek kezdeményezője és szervezője a néptánc- csoport volt, a község 65 évnél idősebb lakóit hívták meg. A művelődési házban közel százan gyűltek össze. Horváth Imre polgármester köszöntötte a szépkorúakat, az önkormányzat uzsonnával vendégelte meg őket, majd táncos műsort nézhettek meg. A Rezeda Néptánccsoport gyermek és felnőtt korosztálya, illetve a helyi modern tánccsoport szórakoztatta az egybegyűlteket ■ V. T. Hasznos volt és jól sikerült a jótékonysági gála dunaföldvár Minden tekintetben felülmúlta a várakozást a jótékonysági nóta- és operettest amelyet Szávolovics Gabriella szervezett A dalénekes elmondta, hogy csak pozitív visszajelzés érkezik a programmal kapcsolatban, ahol neves előadóművészek segítségével gyűjtöttek az iszapkárosultaknak. A gálaműsorra eladott jegyek árából 531 ezer forint gyűlt össze, amelyet Molnár István kolontári önkormányzati képviselőnek adtak át - Nagyon megható volt a képviselő úr azt mondta, hogy örökre szívébe zárta Dunafóldvárt - számolt be a szervező, Szávolovics Gabriella. ■ T. V. Régi karácsonyi játékok pályázata a múzeumban Paks A városi múzeum idén is meghirdeti hagyományos karácsonyváró versenyét. Idén régi karácsonyi, karácsonyhoz kapcsolódó játékokat kell készíteniük az ügyes kezű, alkotókedvű és vállalkozó szellemű jelentkezőknek. A játékok csak természetes anyagból és kizárólag saját kezűleg készülhetnek. A pályamunkákat december 6-ig adhatják le a jelentkezők. Az ünnepélyes eredményhirdetést december 13-án tartják, ekkor nyílik kiállítás a pályázatra készült játékokból. ■ A. E. Egyre többen keresik tudatosan az üzletek polcain a magyar termékeket. Főként a minőség és a nyomon követhető származás miatt teszik le voksukat ezek mellé. Vízin Balázs Az utóbbi években egyre többen keresik az üzletek polcain a magyar termékeket. Bár a Corvinus Egyetem felméréséből az is kiderül, hogy jelenleg csupán a vásárlók tíz százalékára jellemző mindez. A tanulmány a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar termékeit vette nagyító alá, a tizenkét legjelentősebb hazai kereskedelmi láncot monitorozva. Kizárólag azokat a termékkategóriákat vizsgálták, amelyekben a hazai élelmiszeripar és mező- gazdaság is képes megfelelő mennyiségű árut előállítani. Fel■ Egyre többen keresik a hazai termékeket. térképezték a hús- és tejkészítményeket, egyéb agrártermékeket. A vizsgált kategóriákban 76,4 százalékban voltak magyar termékek, a hazai láncoknál ez az arány 82 százalék volt, a nemzetközi láncoknál tíz százalékkal kevesebb. A szekszárdi Arany János úti Dália üzletvezetője, dr. Mise- ticsné Győri Erzsébet elmondta, náluk döntő többségben magyar termékekkel találkoznak a vásárlók. Tapasztalatai szerint a boltban az alapvető élelmiszePálmaABC A szekszárdi autóbusz-pályaudvaron lévő Pálma ABC-ben mindent megtalálnak a vevők, ami a napi bevásárláshoz szükséges. Az üzletbe lépők tekintetét rögtön magukhoz vonzzák a kínált termékek. Sőt, az ínycsiklandó pékáruk illatát már messziről érezni lehet. A hazafelé tartók legegyszerűbben az ABC-ben tudják beszerezni a kívánt termékeket amely hétköznapokon 4.45-től 19.00 óráig, míg szombaton 4.45-től 10.30-ig tart nyitva. ▲ rekből: hús, felvágott, tej, kenyér a hazaiakat keresik a vevők, nem feltétlenül a legolcsóbbat. Az üzletvezető úgy véli, hogy az utóbbi években egyre többen tették le voksukat a magyar termelőktől származó áruk mellé. Ennek több oka lehet. Talán csalódtak már külföldi termékekben - vélte nyomós érvnek a szekszárdi üzletvezető. Az édességeknél, így a szaloncukroknál, csokoládéfiguráknál is alaposan megnézik a származási helyet a vevők, mielőtt a pénztárhoz mennek. Az adventi idényáruk - szaloncukor, csokoládéfigurák - mellett a pulyka-, sertés- és csirkehúsra, valamint a sütés-főzéshez szükséges alapanyagokra Megkérdeztük: Ön a magyar termékeket részesíti előnyben vásárláskor? SZABÓ ZOLTÁNNÉ, Szekszárd: - Alaposan megnézem a terméket, hogy honnan származik, mielőtt a kosaramba teszem. Én hazai párti vagyok. Olyany- nyira, hogy a zöldségféléket rendszerint a szekszárdi piacon szerzem be. Szerintem sokkal finomabbak, ízletesebbek az itthon termelt áruk. ÁDÁMNÉ SZÉP ZSANETT, Szekszárd: - Én nem foglalok állást egyik mellett sem. Számomra közömbös, hogy hazai vagy külföldi az a termék, amelyet megvásárolok. Úgy vélem, hogy mindegyik megfelelő minőségű, nekem még egyikkel sem volt rossz tapasztalatom. PAPPNÉ HORVÁTH MARGIT, Szekszárd: - Nagyon szeretem a magyar termékeket A minősége és az ára is megfelelő számomra. Rendszerint a piacon vásárolom meg a tejtermékeket: házitejet, túrót, sajtot a termelőktől Roppant fontosnak tartom, hogy a hazai árukat részesítsük előnyben. van ilyenkor a legnagyobb kereslet. Szerencsére ezekből is a hazai termékeket választják leginkább a vásárlók - mondta dr. Miseticsné Győri Erzsébet. A szemléleten is múlik, nem csak a pénztárcán A magyar termékek iránti lojalitás elsősorban nem a reál- jövedelem fliggvénye - derül ki a Corvinus Egyetem által közzétett kutatásból Meghatározónak tűnik a reáljövedelem mellett az, hogy van-e gyermeke a fogyasztónak, illetve a neme is: a nők sokkal tudatosabban vásárolnak, különösen az anyák. Emellett az iskolázottság sem elhanyagolható: minél magasabb vég zettségű a fogyasztó, annál jobban odafigyel, milyen árucikkeket vásárol, és itt az eredet már nagyon fontos szempontként jelenik meg - hang súlyozta Kasza Gyula, a kutatás vezetője. cikó A hagyományokhoz hűen idén is köszöntötték az időseket. Szombaton a művelődési házban megtartott, vacsorával egybekötött műsoros esten több mint százan vettek részt. Az ételhez az alapanyagot dr. Beréti Zsolt és Zsalakó István képviselők biztosították, melyhez százezer forinttal a Társadalmi Ellenőrző és Tájékoztató Társulás (TETT) is hozzájárult. A pénzt a rendezvényen Darabos Józsefné, Bátaapáti polgármestere, aki egyben a TETT elnöke is, adta át dr. Ferencz Márton cikói polgár- mesternek. Kivették a részüket a teendőkből a helybeli háziasszonyok, a polgármesteri hivatal dolgozói, a képviselő-testület tagjai is. Az egybegyűltek gyertyát gyújtottak a tavaly óta elhunytak emlékére. A kultúrprogramokról a Cikói Székely Kórus, Sohonyai Jánosné versmondó, valamint az általános iskola énekkara és színjátszói gondoskodtak. A meghívottak Lovász Krisztián zenéjére táncra is perdülhettek. A szépkorúak igény szerinti szállítását az önkormányzat mikrobu- szával oldották meg. ■ H. I. Megszabadulhat a limlomoktól a falu lakossága cikó A Bonycom Kft éves lomtalanítási akciót tart november 26- án, pénteken a településen - mondta el lapunknak dr. Ferencz Márton polgármester. A kukák kiürítése mellett elszállítják az egyéb, feleslegessé vált használati tárgyakat, nagydarabos hulladékokat, egyéb limlomokat A hulladékot a szállítás napján reggel hat óráig kell kihelyezni a házak előtti zöldsávra, ennek hiányában az útpadkára. A polgármester elmondta azt is, hogy melyek azok a holmik, amelyeket nem szállítanak el. Ezek a háztartásokban naponta keletkező hulladékok, az ipari, mezőgazdasági tevékenységek következtében képződő hulladékok, a veszélyes hulladékok, az építési törmelék, autógumi és gépkocsironcs. A polgármester ezúton hívja fel a lakosság figyelmét arra, hogy a meghatározott időpont után kihelyezett hulladékot már nem viszik el. ■ H. I. Nem csak segélyekre várnak védelem Támogatói bált rendeztek a polgárőrség javára szárazd Szigorodik az élet, önellátásra, önvédelemre kénytelenek berendezkedni a falvak. Szárazdon is megalakult a közelmúltban a polgárőr-egyesület Szombaton jótékonysági bált rendeztek, melynek bevételét a mintegy húsz tagot számláló csoport működésére fordítják. A bál előtt lámpás felvonulást tartottak, óvodás- és kisiskoláskorú gyerekek és szüleik részvételével. Budai Mária polgármester azt is elmondta, hogy pár nappal ezelőtt csomagosztás volt a faluban. Uniós támogatással élelmiszersegélyben részesült minden család. Lisztből 800 kilót, száraztésztából 840 kilót, kekszből Budai Mária polgármester 240 kilót adagoltak ki, a családok lélekszámától függő meny- nyiségben. Közel száz csomag talált gazdára. Magukon is segíteni próbálnak, nem csak segélyekre várnak a szárazdiak. Már három éve részt vesz 28 család a szociális fóldmunkaprogramban. S jövőre, ha lesz pályázati lehetőség, folytatni szeretnék ezt a munkát. Középületek felújítását is tervezik, ám önerőből lépni, fejleszteni képtelenek az ilyen kistelepülések. Szárazd éves költségvetése 35 millió forint körül mozog, s a pénz nagy része el is megy a kötelező feladatok finanszírozására. ■ W. G. SAJTOKOZLEMENY A Szent László TISZK 2010. november 22-én Tamásiban, a pályaválasztás jegyében rendezett projektrendezvényén számolt be a Vályi Péter Szakképző Iskolai Tagintézményben megvalósuló szakképzésekről, valamint a „Tolna megyei TISZK infrastrukturális fejlesztése” elnevezésűprojekt keretében létrejövő fejlesztésekről és beruházásokról. A rendezvény a Vályi Péter Szakképző Iskola Fortiána Tanszállójában került megrendezésre, ahol a tagintézmény szakoktatói, pincér és szakács diákjai meleg ebéddel várták a rendezvény résztvevőit Az iskola a TlOP-beruházás kapcsán megújul és korszerűsö dik, mintegy 134 millió forint értékben kerültek beszerzésre a szakmai képzést segítő, korszerű eszközök. A fejlesztés több szakmai területet is érint Új számító- géptermek teljes felszerelésével bővül az informatikai rész. A gépészet területe is jelentős fejlesztésnek örvend az iskolában: szártépő, eke, Güttler-henger, AW1 és C02 hegesztők, fúrógép beszerzésével, valamint komplett hegesztőműhely kialakításával. Az építőipar szakmacsoport az alábbi eszközökkel gyarapodik: betonkeverő, állványzat, rotoros betonsimító, lapvibrátor, önjáró elektromos falfűrészelő, keverőtartály, vakolatmaró, beton és falcsiszoló gép, valamint magas nyomású szóróberendezés. A környezetvédelem szakmai területén oktatást segítő korszerű berendezéseket és eszközöket kapott az iskola; gázkromatográf, elszívó berendezés, robbanásbiztos szekrény, termosztátszekrény, ezenkívül a teljes bútorzat is megújult A grafika szakmacsoport is jelentős a beruházásnak örvend; az iskola karos szitaasztal, szitakimosó, szárítóállvány, levilágító boksz, présgép és montírasztal beszerzésével bővült - mondta el Kissné Herczeg Anikó igazgató. A rendezvény a „TIOP- 3.1.1/08/01 kódszámú TISZK rendszerhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések” című projekt keretében, került megrendezésre. ▲