Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-23 / 272. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. NOVEMBER 23., KEDD A névadó kuruc generálisra emlékezett az iskola siMOfíTORNVA Vak Bottyán János kuruc generálisra, az iskola névadójára emlékezett az oktatási intézmény a napokban. Vendégek is érkeztek a pincehelyi, a tolnané- medi, a pálfai, illetve a sárszent- lőrinci tagiskolából. Színvonalas emlékműsort ezúttal a negyedikesek adtak, majd megkoszorúzták a névadó mellszobrát Ezt követően a vendégek felkötötték azt az emlékszalagot a kuruc zászlóra, amelyet Tóth Mihályné nyugdíjas tanár adományozott az iskolának. Bejárták a múzeumi tanösvényt is, így ismerkedve a település nevezetességeivel. A sportcsarnokban közös játékkal, sorversenyekkel zárták a napot ■ V. L. A táncos kavalkád bevételéből lett az adomány mőgyész Zakk Krisztina főszervező és Kreszl Tibor önkormányzati képviselő, civil támogató 260 ezer forintot adott át csütörtökön Till Károlynak, Kolontár polgár- mesterének. Az adomány a hő- gyészi „táncos kavalkád" és jótékonysági bál bevételeiből származott, amelyet a vörösiszap-ka- tasztrófa károsultjainak javára szervezetek. - Nagy örömmel fogadták, mert igazán az ilyen felajánlásokból tudják fenntartani magukat - mondta Zakk Krisztina. Hozzátette, döbbenetes volt látni, milyen károkat okozott a vörösiszap. ■ É. H. évfordulót KISDOROG Megalakulásának 3. évfordulóját tartotta a közelmúltban a „Havasi Gyopár” Nyugdíjasklub. Az ünnepségen részt vettek a kisdorogi Székely Hagyományőrző Együttes, a bonyhád- varasdi nyugdíjasklub tagjai és Harc hagyományőrzői is. A program közös ebéddel kezdődött, melyet a férfiak készítették el nagy megelégedésre. A kisdorogi Székely Hagyományőrző Együttes tagjai erre az alkalomra betanult táncokat adtak elő. ■ H. E. Minden korosztályt csábít színház Az anyagi lehetőségek szűkösek, de van rá igény KÖRKÉP A megye művelődési házai befogadó színházként működnek, így vendégtársulatokat fogadnak Cél egy színházat szerető generáció felnevelése. Érdeklődésben nincs is hiány, azonban van, ahol anyagi gátja van a színházlátogatásnak. Hanoi Erzsébet- Ha a megélhetés és a kultúra között kell választani, az emberek érthető módon inkább az előbbire költenek - mondja Pálinkás Klára, a tamási művelődési központ igazgatója. Ezt elsősorban a programjaikon való részvételből tudják leszűrni, így azt is tapasztalják, hogy jelentős a visszaesés a színházi bérletek eladásban is. 2007-ben, amikor először hirdették meg a 4 előadásból álló évadot, valamennyi hely elkelt. Rákövetkező évben csak a bérletek 90 százaléka talált gazdára, míg ebben az idényben csupán 75 százalékos az arány. Bérletesként már csak azok maradtak meg, akik kezdetek óta a törzsközönséget alkotják. Korban változatos az összetétel, a 18 évestől egészen a nyugdíjasig terjed. Tamásiban három előadásos gyerekbérletet is árulnak, bár a kicsiknek szóló programokra inkább a szabadjegyek fogynak jobban. ■ A válság választás elé állította az embereket. Pakson nyolc bérletből álló kínálattal igyekeznek mindenkinek kedvére valót biztosítani - árulta el Szakácsnő Baller Veronika népművelő. És újdonság, hogy ettől az évtől nem egyszerűen gyermekelőadásokat szerveznek, hanem itt is több korcsoportos a bontás. Vagyis meghirdették a Tipegő, az Óvodás és a Kisiskolás bérletet. Az iskolások körében 373 darab kelt el, akik így kísérőikkel együtt megtöltik a 440 férőhelyes nézőteret. Az Óvodás bérletből 318 darab talált gazdára, a Bóbita bölcsődében tartott bábelőadásokra pedig hatvanhármat adtak el, ami kimeríti az intézmény befogadó képességét. Ugyanakkor Szakácsnő szerint az is jellemző, hogy a gyesen lévő anyukák, eseüeg a nagymamák egyénileg viszik el a gyerkőcöt az előadások valamelyikére. A felnőttek a Latinovits- és a Móricz-bérlet 5-5 előadása közül válogathatnak Pakson. Előbbiből 282-t, utóbbiból pedig 370-et vásároltak meg idén. A szabadjegyek viszont rendre elfogynak, sőt többnyire pótszékekre van szükség az előadásokon. Szakácsnő azt mondja, ők a látogatottságban nem érezték meg a válságot. a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn a német nyelvű előadások miatt különös helyzetben van. Herczinger Ildikó, a DBU szervezője azt mondja, a médianyilvánosságnak köszönhetően aprócska fejlődés azért tapasztalható, de többnyire még mindig csoportok járnak hozzájuk. Elsősorban diákok, akik iskolai szervezéssel jutA szekszárdi Babits Mihály művelődési házban is többnyire telt ház előtt játszanak a meghívott társulatok. Bár az előző évek gyakorlatához képest idén csak félévadot mertek meghirdetni az intézmény közelgő felújítása miatt - tudtuk meg Herrné Szabadi Judittól, a művelődési ház nak el a színházba. Az egyéni érdeklődők többnyire a nyári időszakot a megyében töltő német házaspárok köréből kerülnek ki, az idős svábok sajnos lassan kikoptak a nézőtérről. Ennek ellenére többnyire minden előadáson megtelik a 80 férőhelyes nézőtér. De meglepő, hogy vidékről nagyobb az érdeklődés, mint helyből. munkatársától. A Hegedűsből 283, a Sárdy-bérletből 407 fogyott el. A vásárlók között pedig olyan törzstagok is vannak, akik évtizedek óta ugyanarra a helyre szóló bérletet vesznek. A gyerekelőadások iránt is nagy az érdeklődés, ugyanis az ovis és kisiskolás állandó jegyekből több mint háromszáz darabot tudtak eladni, míg az iskolás Pinokkió-bérletből valamennyi elkelt. így joggal reménykednek a vidéki művelődési házaknál, hogy sikerül színházat szerető generációt nevelni, akik aztán a jövőben is megtöltik a nézőteret. Ami az igényeket illeti, a felnőttek körében inkább a könnyedebb, vidám, zenés darabok iránt van érdeklődés. De azért a szervezők minden összeállításba belecsempésznek valami komolyabb színművet is. Újra nemzetközi minősítést nyert el Csehországban az Ifjú Szív szekszárd Immár harmadik nemzetközi minősítését érdemelte ki a hétvégén a szekszárdi Ifjú Szív Magyarországi Német Nemzetiségi Táncegyüttes a csehországi Pribyslavban hatodik alkalommal megtartott folklórfesztiválon. A csapat a kezdetek óta résztvevője a programnak. Külön megtiszteltetés, hogy idén a pénzügyi nehézségek miatt a szervezők csak egy külföldi csoportot tudtak vendégül látni, és az az Ifjú Szív lett. A fiatalok nemcsak a zsűri, hanem a közönség tetszését is elnyerték 25 perces előadásukkal. Két részletben három népviseletet vonultattak fel, hét táncot adtak elő, melyek koreográfiáit Wentzl József, Manninger Miklós és Gaál László készítették. A sikert mi sem mutatja jobban, minthogy meghívták a csapatot a következő fesztiválra is. Az Ifjú Szív tagjai, azonban nem jutottak volna el a megmérettetésre, ha nem áll mögéjük több cég is, akik támogatásukkal lehetővé tették az utat. ■ H. É. Búcsút intettek a rosszkedvnek a falu lakói váralja Immáron hetedik alkalommal szervezte meg a hétvégén a hagyományos német búcsút a helyi német kisebbségi ön- kormányzat. A borongós idő ellenére remek volt a hangulat, a program a „búcsús lányok” kikérésével kezdődött szombaton. Ebbe azok a váraljai fiatalok kapcsolódtak be, akik már jegyben járnak. Az ifjakat a fúvószenekar melódiái is biztatták. A nóták hallatán a falu apraja-nagyja megtekintette a házaktól induló menetet A délutáni istentisztelet után a művelődési házban folytatódott a program: a Baranya megyei Stílus Határok Nélkül egyesület szórakoztatta a közel 100 vendéget, akik zenéket és táncokat adtak elő. A résztvevők jókedve még estére sem hagyott alább, búcsúbálon ropták a táncot Schmidt Zoltán, a programot szervező váraljai német kisebbségi önkormányzat elnöke elmondta, hét éve elevenítik fel ezt a hagyományt a településen, céljuk, hogy minél több fiatal kapjon kedvet ehhez a jövőben. ■ V. B. A DBU-ban még titka az egyénileg érkező néző Mohács FÖLDMOZGÁS Kisebb földrengés volt vasárnap hajnalban Mohácstól tíz kilométerre nyugatra - közölte a Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetének Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a rengés ereje a Richter-skála szerint 2,5 volt. A földrengés keltette talajmozgást a lakosság is érzékelte, károkról nem érkezett bejelentés. Igái átverés Hamis pénzzel fizettek egy igali boltban a napokban. Már a kasszásnak furcsa volt az ötezres, de csak későn szólt róla. Az üzletvezető megvizsgálta a hamisnak vélt pénzt, s megállapította hogy az ötezer forintos papírpénzben nem volt benne a fémjel és a Széchenyi István arcát ábrázoló vízjel sem. A rendőrök nyomozást indítottak az ügyben. Kecskemét és környéke csalás Akár tíz év börtönbüntetést is kaphat az a négy vállalkozó, akik mivel sem jövedéki adót, sem áfát nem fizettek, 580 millió forinttal rövidítették meg a magyar államkasszát. A gyanú szerint 2005 és 2006 között több mint 3 mülió liter bázisolajat vásároltak Lengyelországból, amit üzemanyagként adták el Kecskemét környéki településeken. A vám- és pénzügyőrség a napokban lezárta a nyomozást, és különösen jelentős értékre elkövetett adócsalás és jövedékkel való visszaélés miatt vádemelési javaslattal fordult az ügyészséghez. Kaposvár látványsport A XI. Látványsportfesztivál hagyományos előzsűrizését tartották pénteken a Munkácsy Mihály Gimnázium tornacsarnokában. Az előpróbán tizenöt együttes mutatta be tudását. A fesztivál ezen a héten pénteken lesz a városi sportcsarnokban. Kökénypuszta TŰZ Egy raktár- épület égett le a lovarda mellett szombat éjszaka. A tűz szinte teljesen megsemmisítette a háromszáz négyzetméteres épületet és a benne lévő szénát is. A tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a tüzet, senki sem sérült meg. Az állatok - összesen huszonnégy ló - ekkor a szomszédos istállóban volt, mindegyiket sikerült épségben kihozni. A leégett tárolóban egy évre elegendő széna semmisült meg. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentős. Pécs felújítás Jövő szeptemberben adhatják át a felújított diákszállókat, amely konkurenciája lesz a jól felszerelt albérleteknek is. Összesen három komplexumban zajlanak egy időben az átalakítások. A Jakabhegyen található két épületet szeptember elején adták át a kivitelezőknek, a tesztüzem augusztusban várható. A Szántó Kovács János úti kollégium tetejére pedig a tervek szerint még egy szintet húznak fel. Kecskemét késedelem Csúszik az új kecskeméti uszoda kivitelezése, mert a generál- kivitelező MAHÍD Zrt. tulajdonosa, a Vegyépszer Zrt. anyagi gondokkal küzd. A polgármester leszögezte, az építkezés a nehézségek ellenére folytatódik, bár az eredeti határidőhöz képest várhatóan három-négy héttel később adják át a fürdőt. Jövőre már biztosan birtokba vehetik a csobbanni vágyók. t V