Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-18 / 268. szám

2010. NOVEMBER 18., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP 5 A pedagóguskórus szerdán tartotta főpróbáját. A tagok ma a kórusműveket a Szekszárdi Kamarazenekar kíséretében adják elő Veronában leállt a forgalom jubileum Negyvenöt éves a Liszt Ferenc Pedagóguskórus Új, szociális intézményt hoznak létre Paks Nagyjából másfélszerese lesz a mostaninak a Paksi Kép­tár területe, ha megtörténik az épület bővítése. Ennek első lé­pése a képviselő-testület tegnap született döntése, miszerint megveszi a város a szomszédos, 655 négyzetméteres csarnokot 40 millió forintért. A Paksi Kép­tár az Erzsébet Szálló értékesíté­se óta a volt konzervgyár terüle­tén található üzemcsarnokban működik. A bővítéssel többek között raktár, grafikai műhely, foglalkoztató és kutatószobák, intermédia-terem kialakítására nyílik lehetőség, illetve nagyobb lesz a kiállítótér. Tárgyalt a testület a költségve­tés háromnegyed éves teljesíté­séről is. Ennek kapcsán Hajdú Já­nos polgármester elmondta, hogy a személyi és dologi kiadások nagyjából időarányosan teljesül­tek, illetve inkább megtakarítás tapasztalható. Összességében el­mondható, hogy a város gazdál­kodása stabü. Uj intézmény létre­hozása is terítékre került: a kép­viselők ahhoz adták jóváhagyá­sukat, hogy a jövőben a szociális alapszolgáltatásokat a Paks Több­célú Társulás által működtetett intézmény biztosítsa a kistérség 14 településén. Ha nem ezt a megoldást választanák, az Paks esetében 15, a kistérség esetében pedig 41 millió forint bevételki­esést jelentene, mert elesnének a kiegészítő normatívától. ■ V. T. Visszaadják a roma közösségi házata megyeszékhelynek Félmillió forintot kér a legköze­lebbi közgyűlésen Szekszárd vá­rosától a megyeszékhely cigány kisebbségi önkormányzata. Te­szi ezt azért - mondta el Sárközi János József elnök -, mert erre az évre, pontosabban a választások utáni hónapokra mindössze 94 ezer forint központi támogatást kapott a szerveződés. Az ötszáz­ezer forintot a jövő esztendei ke­ret terhére igénylik. A cigány ön- kormányzat visszaadja a város­nak a Rákóczi utcai roma közös­ségi házat, mert annak többmü- liós felújítási költségét nem tud­ja fedezni. A megyeszékhely köz­gyűlésével egy jóval olcsóbb megoldásban próbál egyeztetni a közeljövőben. ■ Á. Sz. Fennállásának 45. évfor­dulóját ünnepeli a Liszt Ferenc Pedagóguskórus. A jeles évforduló alkalmából jubileumi hangversenyt tartanak ma a Művészetek Házában Szekszárdon 19.30 órai kezdettel. Hargitai Éva A Liszt Ferenc Pedagóguskórus története egy férfikar megalaku­lásával kezdődött, melyet szomo­rú esemény, egy kolléga halála miatt hívtak életre. Aztán a pe­dagógus szakszervezet vette ke­zébe a kórus sorsát, két karnagy segítségével, minek köszönhető­en 1965-ben hivatalosan is meg­alakult a vegyeskar - mondta dr. Nagy Andorné, Olga néni. A kö­zel 50 alapító tag Szekszárdról és környékéről járt a próbákra, legtöbben az oktatásban, illetve az egészségügyben dolgoztak. Eleinte a környék, a Sárköz nép­dalait dolgozták fel. Két karna­gyuk, Gerse József és Fertőszögi Béláné is elismert szakember volt, kiterjedt kapcsolatokkal. Nekik köszönhető többek között az is, hogy Karai József zeneszer­ző kifejezetten a kórusnak dolgo­zott fel népdalokat. Később egy­házi énekekkel is kiegészült a repertoár, sőt, énekeltek már Elvis Prestley-számokat is. Az elmúlt 45 évben természe­tesen sokat változott a kórus ösz- szetétele: a jubileumi koncerten Olga néni mellett már csak Bajári Miklós, Schrick Andorné, vala­mint Vág Mátyásné képviseli az alapító tagokat. A karnagyok is váltották egymást, eddig össze­sen 10 karvezetővel dolgoztak, de mind olyan mesterien végez­ték munkájukat, hogy a kórus zökkenőmentesen vészelte át a váltásokat. Jelenleg Simon Péter szakmai vezetésével dolgoznak, akinek szakszerű munkája és humorérzéke nagyban meg­könnyíti felkészülésüket. Több kiadványuk is megjelent Az egyik talán legkiemelkedőbb a Szekszárdi Jazzmise, Tomsics Rudolf szerzeménye, amelyet a Big Banddel együtt adtak elő, és amellyel bejárták Európát Ehhez kapcsolódik egyik legnagyobb él­ményük is, hiszen ezzel a szám­mal léphettek fel II. János Pál pápa előtt is, amikor a szent­atya hazánkba láto­gatott. Szépen haladtak a kapcsolat- építéssel is. Minden évben részt vettek az országos pedagóguskó- rus-találkozókon, 11 évig szervez­ték az országos, sőt nemzetközi Bárdos zenei hetek helyi rendez­vényeit, számos szekszárdi prog­ramon jótékonysági rendezvé­nyen vettek részt. A külföldi uta­kat szinte mindig a testvérvárosi kapcsolatok mentén szervezték: hol vendégeket fogadtak, hol ma­guk vendégeskedtek. Többek kö­zött jártak a volt Szovjetunióban, Jugoszláviában, Hollandiában és Németországban is, de nem sza­bad kifelejteni a sorból Erdélyt sem. A nagy élmé­nyek között tartják számon veronai fel­lépésüket is, ami­kor egy olasz kórus­sal a város egyik terén énekelték Verditől a Rabszolgák kórusát A két nyelven előadott mű hihetet­len hatást váltott ki, a forgalom le­állt, az emberek megálltak, és hallgatták az előadást. Mint azt Kutny Gáborné kóruselnök el­mondta, utoljára 2005-ben tölt­hettek egy hetet Francia- országban, Bezons-ban. Óriási él­mény volt, különösen, hogy kon­certjeiket volt aki meg is köny- nyezte. Sajnos az utóbbi években már nem tudtak külföldi fellépé­seket vállalni a pénzszűke miatt. Ahogy Olga néni fogalmazott, nemcsak a régi tagok öregedtek ki, hanem a szponzorok is egyre kevesebben vannak. Többnyire a havi ezerforintos tagdíjra, a pá­lyázati támogatásokra támasz­kodhatnak, valamint a Babits művelődési házra, amely ingyen bocsát a rendelkezésükre egy ter­met. A VOSZ elnöke úgy látja, segíthet az új adózás A bankok, illetve a másik oldalon a társadalom, a gazdasági szféra és a politikusok között - finoman fogalmazva - feszültség érzékel­hető - mutatott rá Csicsáky Pé­ter. A VOSZ soros elnöke, egyút­tal a Takarékbank Zrt. vezérigaz­gatója tegnap este tartott előadást Szekszárdon, a Mészáros Bor­házban, a Magyar Vállalkozói Szalon soros rendezvényén.- Ez a viszony mindegyik terü­leten előnytelen mindegyik fél számára - folytatta a meghívott vendég. - Sajnos, a magyar bank- rendszert érintő gazdasági élet te­le van olyan hatásokkal, melyek nem teszik könnyebbé a hitele­zést Ezt a helyzetet csak tetézi az a gazdasági környezet, ami az el­múlt időszakban jellemezte az or­szágot Előrehaladás akkor követ­kezne be, ha a gazdaság kedvező változáson menne keresztül. Mindenestre látszanak olyan in­tézkedések, melyek megérthe- tők: gondolok itt az adózással kapcsolatos, a közelmúltban be­vezetett eljárásokra. Ám az is vi­lágos, hogy ezek átmeneti lépé­sek: ágazatokat nem lehet meg­terhelni hosszú évtizedekre nem jövedelemfüggő adórendszerrel. Mégis, a nemsokára bevezeten­dő 16 százalékos, egykulcsos adó­rendszer kétségkívül hagy némi pénzt az emberek zsebében. Ez a pénz valahol meg fog jelenni: vagy megtakarításokban, vagy a piacon fogyasztási, avagy beru­házási keresletként. Mindez te­hát indukálhat bizonyos növeke­dést a gazdaságban, akárcsak a társasági adó csökkentése. A kér­dés csak az, hogy ezen adózási rend fenntartásának idején ké­pes lesz-e a gazdaság úgy meg­erősödni, hogy visszaálljon a nor­mális működés. Mindannyiunk érdeke, hogy így legyen. ■ Sz. Á. Csicsáky Péter Feladatuk, hogy a zene szeretetére neveljenek minden kórusnak megvan a maga arculata. A pedagógus­kórus erőssége a közösség amelyet a barátság, a közös él­mények sora és a zene szeretete tart össze. Bevallásuk szerint számukra a zene, az együtt éneklés, az egymáshoz tartozás érzése töltekezést adó forrás. A kórus tagjai fő feladatuknak te­kintik, hogy harmóniát teremt­senek, a zene szeretetére nevel­jenek. Akik vállalják ezt a fel­adatot, vállalják a nehézsége­ket is, ami sok munkát, időt, és egyre több pénzt is jelent Talán ezért is olyan nehéz biztosítani az utánpótlást I n. János Pál pá­pa előtt is éne­keltek. Tízéves lett a Camerata zene Régi és mostani növendékek együtt muzsikálnak Éljen Ön is a lehetőséggel! menedzserszűrés Ha elfoglalt is, áldozzon egészségére! Paks Alapításának tizedik évfor­dulóját ünnepli idén a Fbo Artis Alapfokú Művészetoktatási In­tézmény vonós kamarazeneka­ra. Művészeti vezetője, Ágotha- Vajer Andrea elmondta, hogy egy 1997-ben érkezett felkérés nyomán hozta létre a zenekart növendékeiből. Akkor a németországi Cott- busban vettek részt nemzetközi zenei táborokban minden szün­időben. A gyerekek itt érezték meg a zenekarban muzsikálás varázsát, és egyre inkább igé- a nyelték, hogy iskolaidőben is le- f gyen erre mód. Az így alakult J együttes később vette fel a Camerata Pro Artis nevet. A zenekarnak kistestvére is van, a Camerino, ahol az alsóbb éves növendékek jutnak szerep­hez. Ágotha-Vajer Andrea el­mondta, hogy a mostani növen­dékek mellett visszajárnak a ré­giek, játszanak a zenekarban a művészeti iskola vonóstanárai is. ■ Vida T. Napjainkban az emberek több­sége energiáját anyagi és társa­dalmi helyzetének javítására for­dítja. Egyre több időt töltünk munkával, és hajlamosak va­gyunk erőtartaléka­inkat még egészsé­günk rovására is fel­használni. A statisztikák sze­rint különösen érvényes mind­ez a stresszben élő, akár 10-12 órát is dolgozó és többnyire ve­zető beosztású szakemberekre. Egyes betegségek kialakulásá­nak kockázata náluk magasabb az átlagosnál, érintettek lehet­nek az úgynevezett menedzser­betegségek kialakulásában, de életmódjukból adódóan keveseb­bet tudnak törődni egészségük­kel. Számukra állított össze kórhá­zunk egy olyan térítéses, úgyne­vezett MENEDZSERSZŰRÉSI PROG­RAMOT, amellyel vá­rakozási idő nélkül, előzetes időpont­egyeztetés alapján, egy nap alatt elvé­gezzük az esetleges betegségek kiszűréséhez szükséges vizsgá­latokat, illetve szükség esetén to­vábbiakat javasolunk, és élet­módbeli tanácsokat is adunk. A szűrőprogram megkezdése óta egyre inkább jelentkező igé­nyeknek eleget téve októbertől külön ultrahangvizsgálatokra is (hasi és kismedencei, pajzsmi­rigy-, lágyrészvizsgálatok) lehe­tőséget biztosítunk. A szűrésről további informáci­ók, valamint előjegyzési idők az orvosigazgatói titkárságon Madarászná László Ildikótól kap­hatók a 74/501-601-ES (közvetle­nül hívható) telefonszámon. ▲ CÍMÜNK: TOLNA MEGYEI ÖNKOR­MÁNYZAT BALASSA JÁNOS KÓR­HÁZA, 7100 SZEKSZÁRD, BÉRI BALOGH ÁDÁM U. 5-7. Éljen Ön is a lehetőséggel! Áldozzon az egészségére, és jelentkezzen menedzserszűrésünkre! Hívjon bennimket már most! Mára a városi rendezvények állandó szereplőjévé vált az együttes ■ Egy nap alatt elvégzik a vizsgálatokat.

Next

/
Thumbnails
Contents