Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-18 / 268. szám
4 KÖRKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. NOVEMBER 18., CSÜTÖRTÖK IMMMM8MM MMM MMMM MMM % Ml í Dr. Horváthné Papp Ibolya főiskolai adjunktus az általános iskolásokkal. A finomságokat viharos gyorsasággal elfogyasztották a gyerekek Amit a modern múlt nyújt projekt Fenntartható módon, helyben termelt élelmiszerekkel Két lemeznyi remek zene a Gastrobluesról PAKS Hasonlóan a 18. Gastro- blues Fesztiválhoz, a jótékonysági lemezbemutató koncertnek is Ken Hensley lesz a sztárvendége. Idén két DVD készül, összesen nyolcórányi anyaggal - mondta el Gárdái György, a fesztivál életre hívója. Az egyik lemezen a külföldi zenekarok, a Jethro Tüll, Ken Hensley, Roger Chapman, Popa Chubby és a Texas Flood együttes produkcióit lehet viszont látni, a másikon magyar előadók szerepelnek. Nemcsak a nagyszínpadi, hanem a templomi koncertek is rákerültek, illetve az az interjúanyag, amelyet a közönség már láthatott a Duna Televízión. A lemezbemutató Dunaköm- lődön, a faluházban lesz december Aén 17 órakor. Az időpont nem véletlen: minden évben ezzel a programmal kívánnak emlékezni a kettős állampolgárságról szóló névszavazásra. Ken Hensley szólóban és a Cry Free együttessel is fellép, rajtuk kívül még négy zenekart hallhat a közönség és lesz borbarát találkozó, gasztronómiai bemutató is. A duna- kömlődin kívül lesz egy pécsi lemezbemutató is december 3-án, a Park moziban. A bevételt Paks kárpátaljai testvérvárosa, Visk gyermekeinek karácsonyára ajánlják fel. ■ V. T. Teljes felújítás három utcában, negyvenmillióért tolna A múlt héten kezdődött, és ha az időjárás továbbra is kedvező lesz, november végére elkészülhet Tolnán az ez év őszre tervezett komplett útfelújítás a Soltút Kft. kivitelezésében. Mireider László, a városháza építési osztályának vezetője elmondta, hogy nagy erőkkel folynak a munkálatok. Az összesen nettó mintegy negyvenmillió forintba kerülő fejlesztés három utcát érint A legnagyobb feladat a tolnai temető előtti útszakasz, a Hajós utca rendezése. Ezen a részen az útszegélyeket kiszélesítik, ami lehetővé teszi a biztonságos parkolást is a temető környékén. Ezenkívül Tolnán a Festetich utca több mint háromszáz méteres szakaszát, illetve Mözsön a Széchenyi utca egy részét, a gyógyszertár előtti szakaszt újítják fel. ■ S. K. Szekszárdi nagyanyáik, sőt dédnagyanyáik ételeivel ismerkedhettek meg a Modern múlt - étkezésünk fenntarthatóságáért című projekt keretében a programokban részt vevő főiskolások, általános iskolások a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karán. Ihárosi Ibolya szekszárd Az uniós program (KEOP-ó.l.O/A/09-2009-0069) záró rendezvényén sokan jelen voltak tegnap az abban részt vevő oktatók, főiskolai hallgatók, tanítók, középiskolások közül. A kóstolóval egybekötött bemutatón jelen voltak a kar gyakorlóiskolájának negyedikesei, akik a program részeként az ártéri gazdálkodással Gemencben ismerkedtek. Az év történéseiről szóló kiállítást prof. dr. Horváth Béla főigazgató nyitotta meg, kiemelve hogy mennyire fontosak ezek a projektek, amelyek nem elsősorban az infrastruktúra, hanem a tudás fejlődéséhez járulnak hozzá. Gazdagodik az intézmény és a résztvevők az olyan programok révén, amelyeknek az eredményei nemcsak tankönyvekben, hanem az élményekben is megjelennek - mondta a főigazgató. A paravánokon fotók dokumentálták, hogy mi minden történt a program részeként Gyógyfüveket gyűjtöttek, halat, szilvalekvárt főztek hagyományos módon, csalánlevest készítettek. Savanyítottak káposztát, aszaltak gyümölcsöt. Az asztalokon elhelyezett, s száz éve is termelt finomságokat viharos gyorsasággal elfogyasztották a gyerekek. Az uniós program szakmai vezetője, dr. Horváthné Papp Ibolya főiskolai adjunktus elmondta, a cél az volt, hogy a legfontosabb nemzedékkel, a fiatalsággal közösen egyfajta új életmódot, étkezési szokásrendszert alakítsanak ki. Annak érdekében, hogy a jövő nemzedékei ne a reklámoknak bedőlve fogyasszanak egészségtelen, drága élelmiszereket, hanem tanulják meg elkészíteni és tartósítani a fenntartható módon termelt élelmiszereket. Mindez egyúttal a hagyományok ápolása és továbbfejlesztése is.- Talán a program eredményeként is eljutottunk odáig - fogalmazott az oktató, hogy a nem formális, iskolán kívüli közösségi tanulási folyamat befolyásolhatja a formális tanulási-tanítási módokat. Pedagógus ennél többet nem kívánhat - tette hozzá. A múlt hagyományaiból azokat vettük elő, amelyek most is megállják a helyüket. Akár újrafogalmazhatjuk azt is, hogy mit jelent a fejlődés - válaszolta újságírói kérdésre a projektvezető. Ha a helyben termelt, egészséges alapanyagból, kevés energiafelhasználással készült ételeket esszük, kevésbé szennyezzük a környezetünket, ráadásul helyben élőket juttatunk bevételi forrásokhoz. A projektzáró nap programjában harmadéves óvodapedagógus hallgatók vidám jelenetekben mutatták be, miként jöhetett rá az ember arra, hogy melyek a gyógyfüvek. Egy bábjelenetben pedig az erdő lakói, látván a sok szemetet, elhatározták, hogy kitakarítanak: elvégre nem élhetnek úgy, mint az emberek. Két hallgatói prezentáció is elhangzott, egyik a savanyítás rejtelmeibe avatta be a hallgatóságot, a másik pedig a hajdani sárközi ártéri gazdálkodást ismertette, beleértve azt is, hogy ebből mit lehetne visszahozni. Erre az egyik példa a hajdani gyümölcsfák visszatelepítése, amelyek génbankokban még fellelhetők. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. ▲ A tengerentúlról érkezett a kincset érő, régi hímzés a megyei múzeumba szekszárd Nem akármilyen ajándékkal gyarapodik a Wosinsky Mór Megyei Múzeum. Az intézmény egyenesen Argentínából kap egy olyan hímzést, mely az 1930-as években készült - de nem a dél-amerikai országban, hanem Magyarországon, még közelebbről a Sárközben. A rojtokkal együtt számítva másfél méter átmérőjű, fekete-fehér mintázatú textília egykoron ajándéknak készült, vélhetően Horthy Miklós felesége számára, amikor is a kormányzó 1930-ban felavatta Szekszárdon a róla elnevezett kórházat Valami oknál fogva azonban a vendéghez nem jutott el a hímzés. Eljutott viszont Argentínába. Dr. Gaál Attila, a múzeum igazgatója elmondta, hogy egy bizonyos Juhász Ddikó vitte ki magával, valamikor a múlt század negyvenes éveiben. Fia, az időközben argentin-magyarrá vált Reinaldo Chantrill - ezt már az ügy intézésében főszerepet vállaló Házi Judit buenos airesi magyar konzul leveléből tudjuk - érzelmi okokból döntött úgy, hogy ezt a családi ereklyét visszaadja ősei hazájának. Dr. Gaál Attila és dr. Balázs Kovács Sándor néprajzkutató, a Sárköz ismerője ma utazik Budapestre, hogy a konzultól átvegye a tengerentúlról már ideszállított ajándékot Amiről egyébként azt is kiderítették, hogy megalkotásában az őcsényi Cselőtei Ödönné, valamint a decsi Bogár Andrásné is közreműködött.- A felajánlott tárgy nálunk is hiánypótló - húzta alá dr. Gaál Attila. - Nemcsak azért, mert Uyen ajándék nem maradt fenn, hanem azért is, mert a paraszti háztartások csak igen kevés Uyen polgári, ületve az úri ízlést is kielégítő hímzést őriztek meg. ■ Sz. Á. Házi Judit konzul és Reinaido Chantrill a hímzett terítővei A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Befektette a \dv»üe. ^ yj ^ ^ ____ m * '« .** ,.*. . * * 1 J „ mH '«totói: 064Ö&38 ÓM PÍCSiTUDOMÁNYEGYETEM fífQ éákét.&*fhí ♦ UNIVERSITY Of P&S i ylaqyaror^ao I I y/FEJLESZTÉSi TEÍVJ ■ Pedagógus ennél többet nem kívánhat. Lopott bankkártyával vett fel pénzt egy férfi Toborozzák a hallgatókat pályaválasztás A felnőttképzők napja volt tegnap Kamerák teszik biztonságosabbá a falvak életét tolna Bankkártyát és női táskákat lopott egy temető előtt parkoló autóból egy férfi Tolnán. Dr. Buda Bernadett, a Szekszárdi Rendőrkapitányság kiemelt bűn- megelőzési főelőadója a TE0L.hu -nak elmondta, a képeken látható férfi ismeretlen módon nyitotta ki a Hajós utcában parkoló Renault Twingót. Az eltulajdonított bankkártyával az Alkotmány utcai ATM-ből pénzt vett fel. A bűncselekménnyel 66 900 forint kárt okozott. A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható férfiről információkkal rendelkezik, hívja a tolnai kapitányságot a 74/540-016-os számon, vagy a 107-es, 112-es telefonszámok egyikét. ■ R. G. Ezt a férfit keresi a rendőrség szekszárd A felnőttképzők napját rendezték meg szerdán a Mi a pálya? című pályaválasztási kiállítás és szakmabemutatók rendezvénysorozaton. Mint Márk László, a rendező Dél-dunántúli Regioná- Us Munkaügyi Központ szekszárdi kirendeltségének szolgáltatási osztályvezető-helyettese kérdésünkre elmondta, már eddig is nagy volt az érdeklődés a rendezvény iránt Tegnap harminc kiállítótól kaphattak írásos és szóbeli tájékoztatást az érdeklődők. Jelen volt a rendezvényen a miskolci és a debreceni kivételével az összes hazai egyetem, sok főiskola, valamint a két térségi integrált szakképző központ Az egyetemek, főiskolák a legkülönfélébb tájékoztató és reklámanyagokkal, kisebb ajándéktárgyakkal igyekeztek toborozni a jövendő hallgatókat. Akit érdekelt, még fegyvereket is kézbe vehetett ■ Csütörtökön, pénteken és szombaton a középiskolák mutatkoznak be. Meghívták a megye valamennyi középiskolását, akik kisebb nagyobb hullámokban érkeztek a rendezvényre. A tavalyi tapasztalatok alapján hatszáz érdeklődőt vártak a rendezők. A szekszárdi pályaválasztási börze jól bevált specialitása, hogy térben és időben elkülönülnek a különböző korosztályok. Csütörtökön, pénteken és szombaton délelőtt már a megye középiskolái mutatkoznak be az általános iskolásoknak és szüleiknek. A részt vevő kiállítók képviselői kerekasztal-be- szélgetésen vettek részt, amelynek témája az volt, miként segítik a fogyatékkal élőket, hogy részt tudjanak venni a felsőoktatásban. A pályaválasztási kiállítás és szakmabemutató sorozat komplex rendezvény, amelynek célja, hogy a pálya, szakma, ületve az iskolaválasztás előtt áUók megfelelő tájékoztatást kapjanak a döntés előtt. A regionális munkaügyi központ idén is törekszik a hiányszakmák bemutatására, a programok közt szerepel intézmény- és üzemlátogatás. ■ 1.1. felsőnána, murga Térfigyelő kamerákat helyeznek ki a két faluban a közeljövőben. A közbiztonságot javító intézkedés a Kistormási Polgárőr-egyesület gesztorságával benyújtott Leader-pályázat jóvoltából valósul meg, a három település ösz- szesen 3,8 mülió forintot nyert el. Felsőnánán egy kamera figyeli majd a bejövő utat, hármat pedig a falu főterén helyeznek el. A beruházás rájuk eső része 1 millió 266 ezer forint. Murgán a művelődési ház, a játszóház, a központi tér környékét, valamint a bejövő út forgalmát figyeli majd egy-egy kamera. A költségből 1 millió 55 ezer forint esik Murgára. ■ H. E.