Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-17 / 267. szám
Először tartanak Vidám Zsiráf Klubot ekcémás gyerekeknek 4 KORKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. NOVEMBER 17., SZERDA szekszárd Csütörtökön első alkalommal lesz Vidám Zsiráf Klub foglalkozás Szekszárdon az ekcémás gyermekek és szüleik számára. Az országos hálózat helyi klubját dr. Harangi Ferenc osztályvezető főorvos vezeti. Mint elmondta, évente több foglalkozást is szeretnének tartani, ahol a résztvevők egy előadás keretében tájékozódhatnának a betegséggel kapcsolatban, ugyanakkor szakemberrel és egymással is beszélgethetnének, tapasztalatot cserélhetnének. Az ekcéma napjainkban gyakori bőrbetegség a gyermekek körében, egy baranyai felmérés szerint például a gyerekek 10-15 százaléka érintett. A gyulladásos, sokszor allergiás hátterű bőrbetegség kialakulásában a veleszületett hajlam az egyik legnagyobb befolyásoló tényező, de egyes elképzelések szerint például a gyermekek fertőzésekkel szembeni túlvédettségének immunrendszerre gyakorolt hatása is felelőssé tehető. A foglalkozás 16.30-kor kezdődik a Balassa János kórház lüa épületében. ■ H. É. Alacsony nálunk a fogyatékkal élők foglalkoztatása Budapest A költségvetési vita megváltozott munkaképességűeket és fogyatékkal élőket érintő kérdéseiről szólt a parlamentben Hirt Ferenc, Tamási és környéke országgyűlési képviselője. Mint lapunknak elmondta, a fogyatékosok nagy szervezetei számára gyötrelmes év az idei. A korábbi brutális támogatás-csökkentés miatt a túlélésért küzdenek. A jövő évi költségvetésben a 70 millió helyett már 150 millió forint szerepel támogatásukra. Kiemelte, hogy a hazánkban élő 402 ezer megváltozott munkaképességűnek és fogyatékkal élőnek csak a 10 százaléka dolgozik, ez az arány más uniós országokban 30-40 százalék. Hogy a foglalkoztatottságuk legalább részmunkaidőben nőjön, át kell tekinteni a védett munkahelyek helyzetét A jelenleginél egyszerűbb, átláthatóbb rendszer kialakítása a cél annak érdekében, hogy az erre szánt hazai és uniós pénz el is jusson az érintettekhez. ■ 1.1. Többen tartoznak fűtésért, vízért hátralékosok Nem feltétlenül a legszegényebbek nem fizetnek a szolgáltatóknak Egyre többen nem fizetnek az önkormányzati közszolgáltatóknak, már nem képesek kiegyenlíteni hónapról hónapra az összes számlát. A cégek állandó küzdelemben igyekeznek behajtani a tartozásokat. Ihárosi Ibolya - Vida Tünde- Több lett az utóbbi időben a díjtartozás - mondta Artim András- né, a két szekszárdi önkormányzati tulajdonban lévő közszolgáltató cég, a Szekszárdi Víz- és Csatornamű, valamint az Alisca Terra Hulladékgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója. Ezért egy alkalmazott csak a hátralékosokkal foglalkozik, s ez a megoldás hatékonynak bizonyul. A szemétszállítás esetében kötelezően igénybe veendő közszolgáltatásról van szó, így a törvény értelmében a díja adók módjára behajtható. Ezért a magánszemélyek esetében a települések jegyzőihez fordulnak. A mintegy 900 milliós árbevételhez képest úgy 45 millió forint a kintlévőségük, de ez folyamatosan változik, érkeznek is be hátralékok, és újak is keletkeznek. Új jelenség, hogy Szekszárdon néhány társasház nem fizeti a szemétszállítási díjat. Egy több társasházat üzemeltető cég tartozása meghaladja a hétmillió forintot, s lehetséges, hogy erről a lakók nem is tudnak. Ilyen esetben nincs más megoldás, mint hogy jogi útra terelik az ügyet. Vannak olyan községek is, ahol többen nem fizetnek, de sok kisebb településen alig van hátralék. A Vízmű esetében az 1,2 milliárd forintos árbevételhez képest 55-65 miihó forint között ingadozik a díjhátralék. Valameny- nyi hátralékosnak levelet írtak, majd személyesen is megkeresték őket. Voltak, akikkel sikerült megállapodni a részletfizetésben, köztük néhány nagyobb tartozást felhalmozó céggel is. Van viszont egy réteg, amelyik nem fizet, lehetséges, hogy azért, mert nem is képes rá. Velük szemben előbb-utóbb vízkorlátozást rendelnek el.- Az idén tavaszra jelentősen megnőtt a ki nem fizetett fűtésAmikor nem elegendő a családi bevétel a kiadások fedezésére, a tartozások gyakran felhalmozódhatnak. Jobb ezt elkerülni! (képünk illusztráció) és melegvízdíj - válaszolta kérdésünkre Balog János, a szolgáltató Alfa Nova Kft. területi igazgatója. A cég központjában létrehoztak egy brigádot, amely a ki- és visszakötésekkel foglalkozik hetente egy nap Szekszárdon. A megyeszékhelyen 5600 lakásban szolgáltatnak, ehhez képest tíz alatt van azon háztartások száma, ahol a fűtést kikapcsolták. Az úgynevezett használati melegvizet eddig körülbelül ötven lakásban zárták el tavasz óta. S van, ahol vissza is kapcsolták. Utóbbi esetben számlázza a cég a kikapcsolás költségeit is. Arra is volt már példa, hogy milliós nagyságúra nőtt a tartozás, de azt kifizették. A magántulajdonban lévő lakásokra ugyanis rá lehet terhelni a díjtartozást, illetve a lakást csak akkor lehet eladni, ha azt már kifizették. A fenti történet is azt mutatja, amit az igazgató megerősített, hogy nem feltétlenül a legszegényebbek nem fizetnek. A bérlakásban élők közt viszont vannak, akik meg is mondják, hogy nem fizetnek. Egy önkormányzati rendelet értelmében Pakson nem kell fizetni szemétszállítási díjat a szoIdőben kell segítséget, részletfizetést kérni minden közszolgáltató cég biztosít részletfizetést, ha a hátralékos hajlandó az együttműködésre. A megyeszékhely közgyűlése öt éve hozta létre az Esély a Díjhátralékosokért Alapítványt, amelyet évente egymillió forinttal támogat A Vízmű és az Alisca Terra évente összesen hárommillió forintot fizet be. A kurátorok ebből a pénzből az adott cégnél lévő tartozásokra fordítják a támogatást Maga a szolgáltató is felhívja a figyelmet a lehetőségre. A többszázezres, sőt milliós tartozásokkal azonban nem tudnak mit kezdeni ciálisan rászorulóknak, ennek ellenére sok a tartozás. A tervezett díjbevételnek nagyjából 10 százalékát teszi ki a kintlévőség. Vannak komoly hátralékok a lakossági ügyfeleknél és a vállalkozásoknál is, utóbbi kategóriában a többszázezer forintos hátralékra is van példa. A tartozások nagyjából fele egy-két havi csúszásból adódik, a többi a notórius nem fizetők több havi, magas összegű tartozása. Kudorné Szanyi Katalin részlegvezető elmondta, hogy az önkormányzati bérlakásban élőknél rendszeresen ellenőrzik, hogy van-e elmaradásuk, ha igen, nem kötnek velük tovább szerződést, így nem jellemző a felgyülemlett lakbér- vagy hulladékszállítási díjtartozás, jellemzőbb, hogy nem fizetik a kábeltévé, illetve a fűtési költséget. Kövesdi Lajos, a távfűtést biztosító Dunacenter Therm Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy egyre többen nem fizetnek, hónapról hónapra nő a kintlévőségük. Ez télen fokozottabban jelentkezik, hiszen a fogyasztás X GVORSSZAVAZAS ■ önnek volt már tartozása a: Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: TEOLIiu A szavazás eredményét a csütörtöki számunkban közöljük. alapján számláznak, így egyre borsosabbak a számlák, és ezzel együtt nő a nemfizetők száma. A jelentős összeggel tartozók hányada 5 százalék alatt van. Az ügyvezető hozzátette, mindenféle eszközzel, tárgyalásos és jogi úton, részletfizetési kedvezménnyel igyekeznek a pénzükhöz jutni.- A Paksi Vízmű Kft.-nél is egyre több a közüzemi díjtartozás - tájékoztatta lapunkat Gaál Zoltán ügyvezető. Elmondta, hogy tavaly még a tervezett díjbevétel 8,4 százalékát tette ki, idén 10,7 százalékra nőtt ez az arány. Külön kampányt nem szerveznek, de mindent megtesznek azért, hogy a kintlévőségeket behajtsák. Mesterségek ünnepe a tojásfestés, azon belül Is a mátka-tál készítésének rejtelmeibe avatta be az érdeklődőket Lehel Péterné népművész a Mesterségek ünnepe című slmontornyai előadás-sorozat legutóbbi, hagyományok napjához kötődő állomásán. A sorozat idén jubilált, öt éve indította útjára Könyv István János grafikusművész. Az eltelt időszak átfogó képet adott az érdeklődőknek a Sárköz hagyományairól. Akadálytalan lett a madocsai ügyintézés hivatal Alapítványi segítséggel tettek eleget a törvényi kötelezettségnek madocsa Megszépült a polgár- mesteri hivatal. Ám ez csak egy mellékes hozadéka a most véget ért beruházásnak, az elsődleges cél az volt, hogy a sérült emberek számára is elérhetővé tegyék a szolgáltatásokat. Gelen- csérné Tolnai Klára polgármester elmondta, törvényi kötelezettségüknek tettek eleget azzal, hogy akadálymentesítették a hivatalt. Az pedig külön öröm, hogy ebben komoly segítséget is kaptak a paksi atomerőmű által létrehozott és támogatott Du- na-Mecsek Területfejlesztési Alapítványtól. A szervezet illetve az azt támogató Norvég Alap pályázatán több mint 9 millió forintot nyertek el. így a 13 millió forint összértékű beruházás költségeinek csak 15 százalékát kellett önerőből finanszírozniuk. A munkát a paksi BATU Kft. július elején kezdte. Nem volt egyszerű dolga, ahogyan a hivatalban dolgozóknak sem, hiszen az építkezés alatt is folyamatos volt az ügyfélfogadás. Az épület udvarán mozgássérülteknek parkolót alakítottak ki, építettek egy rámpát, megszélesítették a bejáratokat. Gelencsérné Tolnai Klára kiemelte, hogy minden munkahely akadálymentes, tehát megközelíthető akár kerekesszékkel is, illetve a beruházás keretében a látás- és hallássérültek tájékozódását is lehetővé tették. ■ Vida T. Gelencsérné Tolnai Klára polgármester (jobbról) a felújított hivatal előtt