Tolnai Népújság, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-17 / 267. szám
2010. NOVEMBER 17., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP 5 A város iskolái között épít hidat a paksi Forrás Alapítvány Lelőhelyek lelőhelye a net illegális kincskeresők A technika és a jogalkotás is segíti őket Akár színészek is válhatnak majd a legrátermettebb kisgyermekekből PAKS A Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával városi diákönkormányzat létrehozásán munkálkodik Pakson a Forrás Alapítvány. Első lépésként megkeresték a közép- és általános iskolákat, kérvén, hogy csatlakozzanak. Az intézmények képviselői - diákok és tanárok is - havonta találkoznak, hogy megbeszéljék, kinél mi történik. Nemcsak értekezéseket tartanak, hanem igyekeznek élményszerűvé tenni a találkozásokat. Rendre ellátogatnak egy-egy városi intézménybe, jártak már a városi televíziónál, a rádiónál, meglátogatják majd a rendőrséget, tűzoltóságot, sőt - éppen ebben a hónapban - elutaznak Budapestre, a Parlamentbe. S. Szabó Gabriella ötletgazda, a kuratórium tagja elmondta, hogy közösséggé szeretnék kovácsolni a város iskoláiban működő diákönkormányzatok ve- zetó'it. - Azok, akik a maguk közösségét vezetik, képviselni tudják saját iskolájuk érdekeit, kéréseit és tolmácsolni tudják a városi diákönkormányzatban közösen hozott döntéseket az iskolájuk felé - fogalmazott. Hozzátette, hogy kezdeményezésüket sokan támogatásra méltónak találták, így például az ön- kormányzat is. A találkozók zömének a művelődési központ PLACC-a ad otthont. Wahl Klaudia, az ESZI diákönkormányzatának elnökhelyettese, ha teheti minden alkalommal részt vesz a programokon, mert úgy gondolja, hogy lehetőséget ad az ismerkedésre, tapasztalat- cserére. Azt is elmondta, hogy közösen dolgoznak a városi diákönkormányzat honlapján, és azt is jó ötletnek tartaná, ha városi szintű programokat valósítanának meg. ■ V. T. Wahl Klaudia, az ESZI diákja Fémkeresőt bárki birtokolhat. Néhányan azonban tiltott dologra használják a korszerű technikai eszközöket: régészeti lelőhelyeket fosztogatnak a segítségükkel. Wessely Gábor Nincsenek megfelelő eszközök az illegális kincskeresők, a régészeti lelőhelyek fosztogatóinak nyakon csípésére. Csak a tetten ért elkövető büntethető, de hogy tudna egy régész lefogni 2-3 tolvajt, amíg kijön a rendőrség? Czövek Attila találkozott már lelőhelyeken gyanús személyekkel, de tehetetlen volt A megyei múzeum régésze egy alkalommal két férfit vont kérdőre, hogy mit csinálnak az ásatása környékén, ám azok „csak arra jártak”. A kocsijuk hátsó ülésén ott volt a fémkereső készülék, de „nem használták”. A fiatal szakember elkeserítő- nek tartja ezt a helyzetet. Mint mondja, a dombóvári bíróságon tavasszal tárgyalták egy fémke- resős banda ügyét. Az első rendű vádlott is csak felfüggesztett börtönbüntetést kapott és pénzbírságot, ami nem jelent visszatartó erőt Szerinte komolyabban kellene szabályozni a fémkeresők birtoklását, és az se lenne baj, ha a mezőőröket és a földtulajdonosokat érdekelné az, hogy kik járnak a területeiken. A kincsvadászok dolgát megkönnyíti a modern technika és egy közelmúltban született jogszabály is. Erről már dr. Gaál Attila, a megyei múzeum igazgatója beszél. A sokat vitatott rendelkezés értelmében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal köteles közzétenni a neten a régészeti lelőhelyeket. így a beruházók láthatják, hogy ha út, üzem, áruház építését tervezik, müyen régészeti előfeltárásra számíthatnak. Ám az illegális kincskeresők is szabadon böngészhetnek, s rábökhetnek valamelyik területre: holnap ide megyünk szerencsét próbálni! A hetvenes évek elején kezdtek a múzeumok fémkeresőket alkalmazni Magyarországon. Magánszemélyek ekkor még nem juthattak ilyen készülékekhez, de öt-tíz évvel később beindult a műtárgybiznisz. Osztrák A GPR a talajkutatás legmodernebb eszköze A földradar (GPR' Ground- I Penetrating Radar) nagyfrekvenciás elektromágneses hullámokkal pásztázza a föld ; mélyét Segítségével feltárhatók a katonai lövedékek, bombák és más fémtárgyak, de a nemfémes tárgyak, képződ- §g mények (beton, műanyag fal- maradványok), sőt az üregek J| elhelyezkedése is kirajzolódik gj a készülék képernyőjén. A *1 milliós technika, a földmdar ^- az eszköz típusától és a tér jja laj minőségétől függően - ál- || tolóban 2-3 méter mélységig gj dolgozik megbízhatóan. Az illegális kincskeresők ma már tudják, hogy mit és hol keressenek (képünk illusztráció) „gyűjtők” fémkeresőket telepítettek az izgalmasabb lelőhelyek közelébe. Kapcsolatot létesítettek egy-egy ott élő személy- lyel, aki a masina árát „ledolgozta”, vagyis cserébe leleteket jutatott el nekik. Ma már könnyedén szerezhet bárki fémkeresőt. Széles a kínálati skála a tízezer forintos kínai gagyitól az egymilliós detektorokig. Chrenkó Ferenc gyárt és forgalmaz is ilyen készülékeket a fővárosban. Azt mondja: van kereslet, s mintha valamiféle megélhetési kincskeresés is kibontakozóban lenne, ahogy szegényedik a nép. A készülék vásárlásához, tartásához engedély nem kell. Használata is csak bizonyos helyeken, régészeti területeken engedélyköteles. Máshol nyugodtan kutathatja a talaj menti réteget aki akarja. Egy átlagos készülék egy pénzérmét 30 centi mélységben még megtalál, egy rohamsisakot akár egy méter mélyen is. Mivel vasoxiddal telített a föld, a fémkeresőkön szelektálási lehetőség is van. Például: vasat ne keressen, csak nemesfémet. Chrenkó Ferenc, üzletember lévén, nem ítéli el annyira a kincsvadászokat, mint a régészek. Persze nem a lelőhelyek fosztogatóit veszi pártfogásába, csupán arra hívja fel a figyelmet, hogy nem minden fémkeresőhasználat illegális. A jogszabály szerint az 1711-ig keletkezett tárgyak számítanak régészeti leletnek, az azután készültek már csak elveszett tárgyaknak tekintendők. Akár a világot jelentő deszkákra is felléphetnek - idővel - azok a gyermekek, akik a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn új kezdeményezése révén tekinthetnek be a teátrum világába. Frank Ildikó, a DBU igazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy útjára indult az a TÁMOP-os program, melynek keretében óvodások és iskolások kapnak ízelítőt a színházból, drámapedagógiai bemutatók révén. Az első ilyen találkozó már meg is valósult, Frank Ildikó a hét elején a szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule kisdiákjaival találkozott és tartott nekik foglalkozást.- Több szempontból is fontos számunkra ez a program - mondta Frank Ildikó. - Az óvodásokkal, iskolásokkal való találkozás és játék révén reményeink szerint elérhetjük, hogy majdan a gyermekekből színházlátogató fiatalok legyenek. Emellett feltérképezhető a kisdiákok igénye is, azaz megvalósítható ötleteket adnak arra, hogy müyen gyermekdarabot néznének meg a legszívesebben a Német Színházban. Végezetül, de nem utolsósorban az sem kizárt, hogy a legügyesebb, legrátermettebb gyermekekkel egyszer majd a DBU-ban is találkozunk - talán mint színművészekkel... ■ Sz. Á. Nem a tévének szeretnének politizálni bogyíszlő Továbbra sem lesz részletes televíziós közvetítés a bogyiszlói képviselő-testület üléseiről - határoztak a község vezetői. Tóth István polgármester elmondta, hogy a döntést az ún. teátrális, a médiának történő politizálás elkerülése érdekében hozták. Úgy ítélték meg ugyanis, hogy egy-egy népszerűtlenebb, a lakosságot esetleg keüe- metienül értintő, de szükséges döntés meghozatalánál befolyásolhatná a képviselőket, hogy a helyi televízióban látható az ülés. A lakosság a helyi tévén keresztül történő tájékoztatását a döntésekről készített utólagos szóbeli összefoglalók révén oldják meg. ■ S. K. Szekszárdi vörösek a csúcsborok között Hőgyészen műsorral, bállal gyűjtöttek jótékonyság Várhatóan e héten eljuttatják Kolontárra a befolyt összeget A szekszárdi Bodri, Eszterbauer, Takler és a Szent Gaál pincészetek borait isszák majd jövőre a hazánkba látogató diplomaták. A jövő év január elsejétől ugyanis hazánk veszi át az unió elnöki posztját. Ennek számtalan előnye van, ezek közül bennünket elsősorban az érdekel, hogy hazánk látja vendégül - többek között borokkal is - az uniós funkcionáriusokat A múlt héten, november 11- én, a Magyar Borok Házában a Külügyminisztérium sajtótájékoztatón mutatta be azokat a borokat, melyeket a magyar EU- elnökség során megrendezésre kerülő, több mint 250 rendezvényen szolgálnak majd fel. Mészáros Gabrieüa, az első magyar borakadémikus, a rangos nemzetközi zsűri elnöke elmondta, több mint 250 bor közül választották ki a legjobbakat. Az A kategóriába került borokat az állófogadásokon, a B kategóriásokat a rangosabb és fontosabb ültetett áüófogadásokon, míg a C besoro- lásúakat a legmagasabb szintű rendezvényeken szolgálják majd fel. Az A kategóriába került két Szent Gaál-, egy Eszterbauer- és egy Takler-vörösbor, a B kategóriába egy Bodri-, egy Eszterbauer-, a C kategóriába pedig egy Takler-vörösbor. ■ M. I. ■ A Külügyminisztérium bemutatta a borokat. hőgyész Nagy tömegeket mozgatott meg a hétvégén az a „táncos kavalkád” és jótékonysági bál, melynek bevételét az iszap- ömlés károsultjainak ajánlották fel a szervezők. A költségek levonása után 260 000 forintot tudnak eljuttatni Kolontárra Zakk Krisztina és Kreszl Tibor főszervezők. A délutáni műsoros előadáson a fellépőkkel együtt 230-240 ember vett részt, összesen 164 belépő kelt el. A nagyérdeműt többek között Kis Alfréd és felesége kápráztatta el cimbalommal kísért népdalokkal, Kosnás Árpád, a bonyhádi Zelke néptáncegyüttes vezetője pedig egy szép történetet adott elő a bukovinai A rendezvényen nagy sikert aratott a Táncika csoport hastánca is székelyek szülőföldszeretetéről. Az est fényét emelte a nagydorogi Búzavirág Néptáncegyüttes utánpótlás csoportja, a Regöly- Majsapusztai Rehabilitációs Intézet zenekara, a hőgyészi Székely Kör, a Német Nemzetiségi Egyesület, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, valamint a Művelődési Ház Táncika tánccsoportja. Sztárvendégként nagy sikerrel Csikó Szabolcs lépett a nagyérdemű elé. A Batyusbált a Táncika tagjai édesapjukkal eltáncolt palotással nyitották meg, majd a mohácsi Karawanka együttes zenéjére rophatták a résztvevők. A mulatság hajnali 4 órakor ért véget, összesen 351 jegy kelt el. ■ H. É. V