Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-29 / 252. szám
2010. OKTÓBER 29., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR 3 ■I11 r ni m •*^■1 VENTER m^m MARIANNA Információ és egyensúly az információ nagy kincs. Egykor a rabszolgák, aztán a földbirtok, később a részvények és üzletrészek jelentették a legnagyobb értéket, ma már az Információ értéke vetekszik a kézzel fogható dolgokéval. mint minden, ami fontos, kényes is. Különösen a közvélemény tájékoztatását illetően. Éppen ezért az egyoldalú információ könnyen válhat megtévesztővé. Azoknak - mint lapunk is -, akik tájékoztatni akarnak, be kell tartaniuk minden írott és íratlan szabályt a közreadott Információkkal kapcsolatban. A legfőbb irányelv, az elengedhetetlen szabály, a média alaptörvénye pedig emígyen szól: hallgattassák meg a másik fél is. Aki erről megfeledkezik - mert azt feltételezni sem merem, hogy szándékosan nem vesz róla tudomást -, az könnyen az ellenkezőjét éri el annak, mint amire törekszik. S HOGY MIVÉGRE ez a kis eszemfuttatás? Lapunk röviden beszámolt egy esetről, konkrétan egy rendőri intézkedésről. A néhány soros írás ismertette a tényeket, a panaszt, és a rendőrség álláspontját. Sem többet, sem kevesebbet, mint amit az ügyet követően tudni lehetett. Mai számunkban pedig részletesen ismertetjük a történteket, és azokat a tényeket, amelyeket némely elektronikus média a jelek szerint vagy nem tudott, vagy nem akart tudni. Bármelyik igaz e kettő közül, mindenképpen helytelen, s HOGY MIÉRT? Azért, mert egyoldalú, olykor egyenesen elfogult véleménynyilvánításra ösztönzi az embereket. Amivel éppen annak ártanak, akivel szemben szimpátiát akartak kelteni. Kezdődhet az adószámtan egykulcsos A nagyobb jövedelmű, családos emberek jobban járnak Jövőre akár több tízezer forinttal is emelkedhetnek a nettó fizetések az egykulcsos adózás bevezetésével. Mauthner Ilona Egy háromgyerekes, havi bruttó kétszázezer forintot kereső családanya vagy családapa több mint 30 ezer forinttal magasabb nettó fizetést kaphat havonta, ha jövőre bevezetik az egykulcsos, 16 százalékos adórendszert, és érvényesítik az új családi kedvezményeket.- Az előzetes tervekből kitűnik, hogy a magasabb havi jövedelmű, gyerekes családok járnak a legjobban - mondta dr. Bíró Zoltán adószakértő. A szakember hangsúlyozta, miután tervezetről van szó, a számok, arányok még sok mindenben változhatnak. Nem tisztázott többek között, hogy mi tartozik majd az adóalapba, illetve az adójóváírás mértéke is vitatott. A családi kedvezményt az ösz- szevont adóalapból lehet majd levonni. A tervezet szerint a családi kedvezmény az eltartottak számától függ, egy és kettő gyermeknél 62 500 forint, három és több eltartottnál 206 250 forint A terv szerint a magánszemélyeknek 2011-től valamennyi jövedelmük után 16 százalékos kulccsal kell adózniuk, tehát a külön adózó jövedelmek (osztalék, árfolyamnyereség, kamatjövedelem, ingatlanértékesítésből származó bevétel) után is ekkora lesz az adókulcs a jelenlegi 20-25 százalékos helyett. A külön adózó jövedelmeket továbbra sem kell szuperbruttósítani, a nem pénzben történő juttatások kifizetőjének adóalapja ugyanakkor a juttatás értékének 1,19- szerese lesz. A javaslat szerint ez biztosítja, hogy ugyanazon nettó értékű juttatás a kifizetőnek ugyanannyiba kerüljön. A szuperbruttó a javaslat szerint a felére csökken, majd 2013-tól megszűnik. A16 százalékos adókulcs külön adózásra való kiterjesztése is a magasabb jövedelműeknek kedvez. Csak annak kedvező, aki „rendes" adófizető SZAKÉRTŐK HANGSÚLYOZZÁK, az új adózási rendszer bevezetése csak azokra lesz kedvező hatással, akik adót fizetnek, tehát rendszeres jövedelmük van. Ilyen módon kikerülnek az érintettek köréből a munkanélküliek (Tolna megyében közel 20 ezer munkaképes korút érint), illetve a különböző segélyből, járadékból élők. Ilyen szempontból az új rendszer ösztönözheti a munkavállalást, ugyanakkor a feketefoglalkoztatás felszámolására irányuló hatása vitatott Tolna megyében 107 ezer és 238 ezer forint között mozognak a bruttó átlagkeresetek ágazatonként, ugyanakkor a fizikai munkás átlagbére a százezer forintot is alig éri el. A nettó fizetések várható alakulása az egykulcsos, 16 százalékos adózás bevezetése esetén Bruttó havi bér Nettó havi bér Nettó havi bér Különbség Bruttó havi bér Nettó havi bér Nettó havi bér Különbség (Ft) gyerek nélkül gyerek nélkül havonta 2010 2011 2010-2011 73 500 60 236 58 170-2066 100 000 76 510 74 780-1730 160 000 113 356 112 388-968 200 000 137920 137 460-460 300 000 185 490 186 060 570 Bruttó havi bér Nettó havi bér Nettó havi bér Különbség (Ft) 1 gyerek 2010 1 gyerek 2011 havonta 2010 2011 2010-2011 73 500 60 236 61005 769 100 000 76 510 83 000 6490 160 000 113 356 122 388 9032 200 000 137 920 147 460 9540 300 000 185 490 196 060 10 570 (Ft) 2 gyerek 2010 2 gyerek 2011 havonta 2010 2011 2010-2011 73 500 60 236 61005 769 100 000 76 510 83 000 6490 160 000 113 356 132 388 19 032 200 000 137 920 157 460 19 540 300 000 185 490 206 060 20 570 Bruttó havi bér Nettó havi bér Nettó havi bér Különbség (Ft) 3 gyerek 2010 3 gyerek 2011 havonta 2010 2011 2010-2011 73 500 61 005 61005 0 100 000 83 000 83 000 0 160 000 125 365 132 800 7435 200 000 149 920 166 000 16 080 300 000 197 490 249 000 51 410 FORRÁS: DN-ADATGYŰJTÉS Várkonyi Zoltán az új kistérségi elnök tamási kistérség Várkonyi Zoltánt, Nagyszékely polgár- mesterét választották tegnap a tamási-simontornyai kistérségi társulás új elnökévé. Az elmúlt négy évben Barkóczi József, Fürgéd első embere töltötte be ezt a posztot. A közoktatási feladatokért felelős alelnök Porga Ferenc (Regöly) lett, a szociális feladatokat Katz Gyula (Gyönk) felügyeli. Á területfejlesztési alelnököt egyelőre nem sikerült megválasztani, (sk) Három egykori ellenfelével is együtt dolgozik tolnanémedi A megalakult hattagú testületbe 3 olyan képviselő is bekerült, aki a polgármesteri tisztségre is pályázott. Mint megírtuk, a 9 polgármesterjelölt közül Móricz Jánosnét választották meg Tolnanémedi első emberének. A közigazgatásban és a pénzügyekben jártas szakember több mint 30 évig a polgármesteri hivatalban dolgozott. Alpolgármesternek Gárdonyi Sándort választották, aki akárcsak a képviselők, tiszteletdíj nélkül tevékenykedik, (vl) az ökoporták hívnak portyára című, október 21-én megjelent cikkben tévesen jelentek meg az Icer-prog- ramhoz kapcsolódó pénzügyi keretek. A teljes projekt költségvetése 1 millió 799 ezer 250 euró, a DDRFÜ Nonprofit Kft. költségvetése pedig 201 ezer 500 euró. A tévedésért elnézést kérünk, (szá) Továbbiak a TEOLhu hírportálon ■ Ön jónak tar^a az új, egykulcsos adórendszert? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: TEOLhu >n A szavazás eredményét a szombati számunkban közöljük. HIRDETÉS LDtwl ira szóló kamatok 3 hónapos lekötési idő &> Meglévő betétekre (ebkm:6.oo%) fel Változó kamatozás 3BW október 31. ITTHON VAGYUNK, ÉRTÉKET TEREMTŐ NK * Jelen tájékoztatóban foglaltak nem minősülnek ajánlattételnek. Részletesen tájékozódhat munkatársunktól, vagy a Takarék üziethelységeiben kifüggesztett akciós hirdetményünkből. *Az akciós betét csak egy periódusra vehető igénybe. A lekötési idő lejárata előtt felvett betétekre nem áll módunkban kamatot fizetni. A konstrukció változó kamatozású, mértéke: új forrásnál Jegybanki alapkamat* 1,25%. Meglévő forrásnál Jegybanki Alapkamat+0,75%. A leköthető minimum összeg új forrásnál 500.000 Ft, meglévőnél 100.000 Ft. A konstrukció csak lakossági TakatékPontos bankszámlacsomag mellett vehető igénybe. Új forrásnak a 2010. október 24-én fennálló, összes betéti számla egyenlegén felüli összeg minősül. Jelen tájékoztatónk célja a figyelemfelhívás. Fenti konstrukciónál az akciós időszakon kívül az- EBKM: 3,10 - 4,00%. Az akció 2010. október 25-től visszavonásig tart. Visszatérő fejbőr problémák Tolnai Népújság ja A hír velünk jár! csak az tudja milyen gond az erősen viszkető, makacsul hámló, száraz fejbőr, mennyire komoly probléma a hirtelen hajvesztés, a körmök töredezése, aki már átélt hasonlót. A tél közeledMost rákérdezhet! A dermipsor® sampon különleges összetételének köszönhetően biztosítja az optimális tisztító hatást, gondoskodik a haj és a fejbőr védelméről, eredményesen harcol a korpával és a viszketéssel. A DERMIPSOR® SZÉPSÉGVARÁZS tabletta * vitalizálja a hajhagymákat, Tolnai Népújság tével ráadásul fel is erősödnek ezek a tünetek. Ma, a pszoriázis világnapján, különleges figyelem irányul ezekre a nehezen megoldható problémákra. ▲ HIRDETÉS Érdemes kérdezni, hiszen a telefonálók között a hét végén 100 000 Ft-ot sorsolunk ki. * * erősíti a körmöket, segíti a bársonyos bőr kialakulását. További információért forduljon az IN VITRO szakembereihez. •Spirulina kivonatot, vitaminokat és aminosavakattartalmazó étrend-kiegészítő. Forgalmazó; www.invitro.hu •♦Hivatalos játékszabály és adatkezelési feltétetek a wvAvt.teol.hu/mostrakerdezhetweboldaion található. A pénznyeremény készpénzutaívány formájában kerül átadásra. Telefonáljon most: 06-20-459-80-80 A nem emeli díjas telefonszám, 2010 október 25. és 30. tozött, naponta ft-17 wsg hívható. Kérésére visszahívjak. A vasárnapi íajffI A megbízható hiti tempó TOUjSag! Apróban óriás! TEOLhu hírportál