Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-29 / 252. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. OKTÓBER 29., PÉNTEK KÖRKÉP PERCES INTERJÚ Jogos volt a gumibotozás szekszárd Harmadik napja tévésztár az a pincehelyi fér­fi, akit október 23-án éjsza­ka állítottak meg a rendőrök a közúton, majd szerinte minden indok nélkül gumi­bottal megverték. Dr. Soczó László megyei rendőr-főka­pitányt kérdeztük.- Tényleg szakszerűen és jogszerűen jártak el a be­osztottai?- Igen, és büszke vagyok rájuk, mert éppen az ilyen határozott fellépést várom el tőlük a bűnözőkkel szem­ben. A törvény szerint, ha el­lenszegülnek a rendőri in­tézkedésnek, kényszerítő eszközök alkalmazhatóak. Meg is fenyíteném a rend­őreimet, ha nem ennek meg­felelően járnának el.- Egy gyerekülés hiánya miatt használtak gumi­botot?- Nem ez történt. Jogos volt az éjszakai igazoltatás, mert egy közismert bűnöző­ről van szó, olyan területen, ahol rengeteg a betörés. A férfi, aki közel 10 évet töl­tött börtönben, fegyházban is lopás, betörés, testi sér­tés, lőfegyverrel való vissza­élés miatt, a rendőrök fel­szólítására nem állította le az autó motorját. Tapasztalt rendőrök tudják, ennek az a célja, hogy akit ellenőriznek egy óvatlan pillanatban el­hajthasson. Köztudott, hogy agresszív bűnözőről van szó, akinek több megye rendőreivel volt már konf­liktusa. Az intézkedés során folyamatosan nyomdafesté­ket nem tűrő kifejezéseket kiabált. Amikor a rendőrök meg akarták nézni, mi van a csomagtartóban, kinyitot­ta ugyan, de azonnal vissza is vágta. A rendőr kezéből kikapta a forgalmi engedé­lyét, és el akart hajtani. Elő­ször felszólították, hogy áll­jon meg, majd gázspray-t használtak, de ez elől elug- rott. Megpróbálták a küzdő­sportokban jártas bűnözőt visszatartani, aki nem tett eleget a felszólításnak, hogy feküdjön a földre, végül az arányosság és a fokozatos­ság követelményének min­denben eleget téve, teljes joggal használták a gumibo­tot. Ez a rendőrnek adott esetben nemcsak joga, ha­nem kötelessége is. Azt pe­dig tudomásul kell venni, hogy a gumibot jogszerű használata is fáj és sérülés­sel jár. ■ 1.1. „Mindig vidáman ébredek" dr. pálos Miklós A Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét kapta Az egyházi kárpótlás levezénylése során gondosan ügyeltek arra, hogy ne történjen kisiklás, emlékezett vissza dr. Pálos Miklós- Ebben a kitüntetésben benne van az egész élet­művem. így értékelte dr. Pálos Miklós azt az elisme­rést, melyet az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából vehetett át Budapesten. Szeri Árpád A Magyar Köztársasági Érdem­rend Középkeresztjét a hivata­los méltatás szerint „a magyar állam és az egyház közötti újsze­rű kapcsolatrendszer kidolgozá­sáért, a nemzet szolgálatában végzett tevékenysége, példaérté­kű életútja elismeréseként” kap­ta meg.- Schmitt Pál államfő, Orbán Viktor kormányfő és Kövér Lász­ló házelnök gratulált ezen a szá­momra nagy megtiszteltetést je­lentő eseményen - mesélte dr. Pálos Miklós. - Megítélésem szerint igen jelentős ez az elis­merés, hiszen a középkereszt­hez képest már csak két maga­sabb fokozat létezik. A rendszerváltás után, 1990- ben az Antall-kormány államtitká­raként az egyik, ám kétségkívül legfontosabb feladataként az ál­lam és egyház közötti újfajta kap­csolatrendszer alapelveit dolgoz­ta ki, és ültette át a gyakorlatba.- Az intézményrendszert si­került úgy kialakítani, hogy az állam és az egyház akkor talál­kozzon, amikor megfelelő kohe­rencia van közöttük - vont mér­leget közel két évtizeddel ezelőt­ti tevékenységéről, majd egy máig ható, sokféle véleményt kiváltó kezdeményezésre is ki­tért: - Az ingatlanokra vonat­kozó egyházi kár­pótlás levezénylése is hozzám tartozott: gondosan ügyel­tünk arra, hogy itt se történjen kisiklás. Csakis olyan ingatlanokat adtunk át, melyeket az egyház képes volt működtetni a társadalom javá­ra. Ha a mai helyzetet általános­ságban tekintem, akkor el­mondható, hogy az egyházak nem panaszkodhatnak, az ál­lam nem szól bele ügyeikbe. Dr. Pálos Miklós államtitkár­ként vette ki részét II. János Pál pápa 1991. augusztusi, magyar- országi látogatásának megszer­vezéséből is. Máig ható lelki ka­tarzisként tartja számon találko­zását a katolikus egyházfővel. - Bár a karmester én voltam, azért a szervezés egész csapatot kívánt - utalt a segítők értékes közre­működésére, majd felidézett egy másik, ám idekapcsolódó pil­lanatot. - Amikor el­startolt a pápai gép Ferihegyről, odajött hozzám An­tall József miniszterelnök, és annyit mondott: gratulálok, ál­lamtitkár úr, ez szép munka volt! Az országos politika után a ké­tezres évek közepétől dr. Pálos Miklós a helyi, pontosabban a megyei politika színterén vállalt komoly szerepet, miután négy esztendeje megválasztották a megyei közgyűlés társadalmi megbízatású alelnökévé. Nem­rég pedig megkezdte ugyaneb­ben a tisztségben második ciklu­sát is.- A bizalom egyfajta megnyil­vánulását látom abban, hogy folytathatjuk, amit korábban el­kezdtünk. Feladatköröm értel­mében sok esetben - eseménye­ken, ünnepeken - nekem kell reprezentálnom a megyét, én ezt mindig lelkiismeretesen és leg­jobb meggyőződésem szerint te­szem. Emellett a megye intézmé­nyeivel is tartom a kapcsolatot: úgy érzem, ezen a téren sem volt olyasmi, ami bántotta volna az emberek igazságérzetét. Ha már igazságérzet: dr. Pá­los Miklós főállásban ma is ügy­védként dolgozik, méghozzá, idézzük, „teljes gőzzel”. - Az idő múlása ellenére nem érzek magamban kedvezőtlen válto­zást és ez nagyszerű dolog - adott látleletet fizikai-szellemi kondíciójáról. - Boldogan élek tíztagú családom körében, ha­marosan megszületik ötödik unokám, ami gyakorló nagy­apaként is óriási élmény lesz számomra. Teniszezem, kerék­pározom, dolgozgatok a szőlő­ben. Nincs miért szoronganom, mindig vidáman ébredek. Az előítéletek kialakulásának a megismerés vethet gátat szekszárd - A roma társadalom sokadik generációja nő fel úgy, hogy szembe kell néznie a több­ségi társadalom előítéleteivel. Ugyanakkor a többségi társada­lom sokadik generációja nő fel úgy, hogy korrekt tájékoztatás hi­ányában innen-onnan ráragad­nak ezek az előítéletek. Ezen csak a kötelező cigány népisme­reti oktatás változtathatna - mondta Lakatos Lajos, a munka­ügyi központ roma foglalkozta­tási menedzsere tegnap a Roma értelmiségi fórumon. Az Esélyek Háza februárban indított sorozatának tegnapi té­mája a roma népismeret okta­tásban betöltött, illetve betölten­dő helye volt. Bogdán Anna, az Educatio Nonprofit Kft. regioná­lis irodavezetője tartott bevezető előadást az óvodai, általános is­kolai nemzetiségi oktatásra vo­natkozó szabályozásról. Saját ta­pasztalatairól beszámolva azt is elmondta, sajnos látott már olyan falusi kisiskolát, ahol a normatív támogatás miatt elvi­leg zajlott roma nemzetiségi ok­tatás, de a gyakorlatban nem úgy, ahogy kellett volna. ■ H. É. A fejlesztés java már elkészült a gimnáziumban bátaszék Befejeződött a II. Gé­za Gimnázium felújításának lé­nyegi része - tudtuk meg Sü­megi Józseftől, az iskola igazga­tójától. Az átalakítás során a nyugatiról a déli oldalra került a főbejárat, itt belépve az eddigi­nél jóval nagyobb aula fogadja a diákokat és a tanárokat. Itt ala­kították ki az új ebédlőt is. Ezen­kívül a földszinten készült egy lépcsőzetesen kialakított előadó­tér, a tetőtérben pedig három új tanterem és az informatikai rész kapott helyet. A nyílászárókat mindenütt kicserélték, és kor­szerűsítették a fűtésrendszert. A felújítás eredménye az is, hogy az udvar területe is na­gyobb lett. A munka még nem teljes, de már csak apróbb fel­adatok vannak vissza. A gimnázium megújulása a város 1,3 milliárd forintos, okta­tási intézményeket fejlesztő be­ruházásainak egyike. mH. E. Névjegy DR. PÁLOS MIKLÓS 1937 febru ár 22-én született Szekszár- don. Az elemit és a középis­kolát szülővárosában végez­te, 1957-től vendéglátó-ipari tanuló volt, majd szakmun­kás. A Pécsi Tudományegye­tem Állam- és Jogtudományi Karán 1964-ben szerzett okle­velet. 1964-ben előbb ügyvéd- jelölt, majd 1967-től ügyvéd. Alapító tagja a Keresztényde­mokrata Néppártnak. 1990. május 24-től a Miniszterelnö­ki Hivatal politikai államtit­kára volt. B Boldogan élek tíztagú csalá­dom körében. Háromszáz éve fogták el Szekszárdim a brigadérost megemlékezés A Rákóczihoz hű Béri Balogh Ádám több csatában is győzött a labancok ellen Török bársony süvegem, most élem gyöngy életem. Balogh Ádám a nevem, ha vitéz vagy, jer velem! Ez a dal is felcsendült tegnap Szekszárd határában, a Béri Ba­logh Ádám-fánál, ahol három­száz évvel ezelőtt fogták el a csá­száriak II. Rákóczi Ferenc kivá­ló főtisztjét. A „nagyságos fejede­lem” leghűségesebb brigadéro- sa - aki egyébként Faddon bir­tokkal rendelkezett - számos al­kalommal tört borsot a labancok orra alá: legnagyobb győzelmét Tolna megyében, Köleseinél arat­ta 1708. szeptember 2-án. Ekkor a kuruc vezető egy főként rác lo­vasokból álló császári oszlopot semmisített meg. Nem véletlen, hogy az ellen­ség mindent elkövetett kézre ke­rítése érdekében, ami végül is 1710. október 29-én következett be a Cinka-pataknál. A Habs­burg uralkodóra teendő hűség­esküjével megmenthette volna életét, ám Béri Balogh Ádám nem alkudott: hű maradt Rákó­czihoz. Elkötelezettsége az életé­be került, 1711. február 6-án Bu­dán lefejezték. Kaczián János (jobbról), Gesztesi Enikő és a diákok koszorúznak A képgalériát keresse a TEOLhu hírportálon A brigadéros alakját, vala­mint a kor hangulatát a Tolna Megyei Egyed Antal Honisme­reti Egyesület szervezésében és a Nyugdíjas Honvéd Bajtár­si Egyesület közreműködésé­vel a szekszárdi Garay János Gimnázium, valamint a Baka István Általános Iskola diákjai idézték fel, verssel és énekkel. Horváth Endréné nyugalma­zott pedagógus, az egyesület tagja röviden méltatta Béri Ba­logh Ádám életpályáját, majd a résztvevők megkoszorúzták az 1932-ben emelt, márványtáb­lával ellátott oszlopot. Ennek közelében található az a fa is, mely a kuruc vezető emlékét idézi. ■ Szeri Á. h

Next

/
Thumbnails
Contents