Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-29 / 252. szám
2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. OKTÓBER 29., PÉNTEK BONYHÁD > m m s i mm w Ma tartja alakuló ülését a kistérségi társulás ívtA TARTJA alakuló ülését a Völgységi Többcélú Kistérségi Társulás. Nyolc napirendi pontot tárgyalnak a grémium tagjai. Megválasztják a társulás elnökét és alelnökeit. Beszámoló hangzik el a 2009. évi, a társulás által vállalt szakszolgálati feladatok ellátásáról. Az ülés végén pedig a szakfeladat rendjének módosulásáról döntenek. Rendhagyó tanórán tanulják a történelmet A HONFOGLALÁS korával ismerkednek ma a BONI Arany János Egységes Iskola gimnazistái. A rendhagyó történelemóra egy korhűen berendezett jurtában zajlik. A gimnáziumi növendékeknek minden hónapban szervez egy ehhez hasonló rendhagyó tanórát az iskola vezetése, amely valamelyik tantárgyukhoz kapcsolódik. Az iskola tanulóit segítik a bevételből jótékonysági bált szervez ma a BONI Vörösmarty Mihály Általános Iskola. Mint azt Bechtel Helmut Herman iskolaigazgató elmondta, a rendezvényen befolyt összegből az intézmény tanulóit támogatják: a kirándulásokhoz, nyári táborokhoz és a külföldi tanulmányi utakhoz járulnak hozzá. 1996-tól tartják meg az eseményt, az idén bál helyett nosztalgia diszkón mulathatnak a szülők - tette hozzá Bechtel Helmut Herman. Bechtel Helmut Herman Energiatakarékosságra ösztönzik a diákokat AZ ENERGIATAKARÉKOSSÁGOT ösztönző pályázatot hirdetett a bonyhádi Laurus Alapítvány. A középiskolásoknak szóló felhívás lényege, hogy az elkészített makett vagy képregény az energiatakarékosságra utaljon. A legötletesebb pályamunkákat készítők decemberben vehetnek át ajándékokat. A részletekről a Laurus Alapítvány honlapján tájékozódhatnak az érdeklődő iskolák november elsejétől. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A BONYHÁDI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA. Továbbiak a TEOLhu hírportálon Jövőre nyitja meg kapuit fejlesztés Huszonöt évre tervezték a bonyhádi hulladékudvart IVIagyari Tamás a készülő hulladékudvar bejáratánál. A kivitelezési munkák még zajlanak, várhatóan az év végére elkészül a beruházás A Dél-Balatoni és Sió-völgyi Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer részeként épül meg a bonyhádi hulladékudvar. Az év végére fejeződnek be a munkálatok. Vízin Balázs Hulladékudvar épül Bonyhádon, a Gyár utcában. Az építkezés még a nyáron kezdődött, és várhatóan decemberben fejeződik be. Mint azt Magyari Tamás, a Bonycom Közüzemi Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a kommunális gyűjtési rendszeren kívül eső hulladékokat lehet majd a telepen elhelyezni. Ide sorolandók az akkumulátorok, és a vegyszerek is. Az igazgató kiemelte, hogy a hulladékudvar jelentősen eltér a köznyelvben berögzült szeméttelepektől. Ugyanis utóbbi a kommunális hulladék gyűjtésére ad lehetőséget, míg a hulladékudvar többfajta befogadására is alkalmas: háztartási és elektronikai lom, fém, üveg, műanyag, textíliák, de még a gumiabroncs is lerakható lesz. Magyari Tamástól azt is megtudtuk, hogy a hulladékudvart a tervek szerint ingyenesen használhatják majd a völgységi kistérségben élők, és várhatóan jövőre nyitja meg kapuit. Hozzátette, hogy a bonyhádi fejlesztés a Dél-Balatoni és Sió-völgyi Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer részeként épül meg. Ennek lényege, hogy egy olyan szigetelt, kezelt hulladéklerakó épüljön, amelybe a környező települések szolgáltatói beszállíthatják a kommunális szemetet. A 100 önkormányzatot érintő déli területet a cikói lerakó látja el. A rendszer részét képezi a szelektív hulladékgyűjtés is, amely a műanyag PET-palac- kok, papírok és az üvegek összegyűjtésére teremt lehetőséget, így ezek nem terhelik tovább a hulladéklerakót - hangsúlyozta Magyari Tamás. Tolna megyében hét hulladékudvar épül megyénkben a bonyhádin kívül még hat hulladékudvar épül: Szekszárdon az Epreskert utcai telephelyen, valamint a Damjanich utcában lévő ipari parkban. Szedresen a benzinkút mellett, Bá- taszéken a Bát-Gríll mellett, a Mohácsi úton, Tolnán a Thelena Kft. melletti területen, illetve egyet Tamásiban is kialakítanak. ■ Huszonöt évre tervezték a működését. Az ősök szellemi forrásából kortyoltak magyar tudomány napja Rendhagyó programmal készültek a tanárok és a diákok Remek hangulatban telt a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezett esemény szerdán. A program két részből állt, délelőtt rendhagyó tanórákon 26 kutató diák előadását hallgathatták meg társaik. Délután pedig a gimnázium pedagógusai közül hatan tartottak hasonlót az érdeklődőknek. Utóbbiak témájául az 1910-ben érettségizők szellemi forrásai szolgáltak. Ugyanis az idén 100 éve, hogy érettségizett az első osztály az iskolában. Az elhangzottakat a Dobos Gyula vezette zsűri értékelte. A legjobbnak Fekete Gyöngyi előadását ítélték. Második lett Csötö- nyi Nóra - aki a közönségdíjat is begyűjtötte -, míg harmadikként Fauszt András végzett. Ónodi Szabolcstól, a gimnázium igazgatójától megtudtuk, hogy első alkalommal készültek a pedagógusok ilyen formában a Magyar Tudomány Napjára. De abban bízik, hogy a három éve megnyitott iskolamúzeumban lévő század eleji, vagy annál korábbi könyvek inspiráló hatással lesznek kollégáira és a növendékekre egyaránt «V. B. Az evangélikus sírkert szolgál köztemetőként Három felekezetnek van temetője Bonyhádon: a katolikusoknak, az evangélikusoknak és a zsidóknak. Köztemetőként az evangélikus sírkert szolgál. Lelkipásztoruk, Aradi András tájékoztatása szerint minden települési önkormányzat kötelessége, hogy köztemetőt jelöljön ki, olyan helyet, ahová a felekezeteken kívüliek is temethetők. S mivel általában az önkormányzatoknak saját temetőjük nincs, a helyi egyházakkal egyeznek meg erről. Bonyhádon a katolikus és az evangélikus temető is egyházi tulajdonú, kezelője az önkormányzat, kezelői jogait a Bonycom Kft.-n keresztül gyakorolja. A kegyeleti munkát egy helyi vállalkozás végzi. Terveznek a katolikus sírkertnél kerítésépítést, az evangélikusnál urnafal- létesítést és más kisebb beruházásokat. Ezek finanszírozásával kapcsolatban azt mondja Aradi András, hogy az egyház nem ad hozzá pénzt. Minden, a temető működtetésével kapcsolatos bevétel az önkormányzathoz illetve a temetőgondnoksághoz érkezik, tehát a fejlesztések költségét is nekik kell állni. A reformátusoknak nincs önálló sírkertjük Bonyhádon. Az evangélikus temetőben van egy- hetednyi tulajdonrészük. A katolikus temető is önkormányzati kezelésben áll. Már számítógépre vitték a nyilvántartási adatokat, áttekinthető a sírok helyzete, a bennük nyugvók száma és a megváltással kapcsolatos dátum. A zsidóknál nincs 25 vagy 50 éves megváltás; a sírhely örökre őrzi az odatemetett emlékét. Erről Schönberger András pécsi főrabbi adott tájékoztatást. A zsidóság száma az ismert történelmi események miatt megfogyatkozott. Helyben nincs gyülekezetük. Istentiszteletekre Pécsre járhatnak, a temetők fenntartásával kapcsolatos ügyeket a budapesti központban intézik. Bonyhádon két temetőjük is van. Az egyikben, a nyári esőzések következtében 3-4 síremlék földomlás miatt megsérült. Makovics István, az önkormányzat városüzemeltetési osztályának munkatársa elmondta: valószínűleg egy eddig ismeretlen pincejárat szakadt le. A zsidó elöljárók az önkormányzattól a terület feltöltéséhez kértek csak segítséget. A földi maradványok és a síremlékek megfelelő helyreállítását maguk végzik. ■ W. G. Sokszínű a Szentföld és sokszínű a Völgység is kiállítás Három vallás feszültségekkel teli találkozási helyéről hoztak haza több ezer fotót Bonydádi utazók, zarándokok - főleg pedagógusok - jártak a hittel és feszültségekkel teli tájon, a három vallás találkozási helyén, a Szentfóldön. Élményeiket képeken örökítették meg, a legjobb negyven fotót kiállításon mutatja be a Völgységi Múzeum. A Szentföld - bonyhádi utazók szemével című tárlat április 30-ig tekinthető meg. A múzeum igazgatója, dr. Szőts Zoltán gazdag anyagból válogathatott. Olyan utazó is volt, aki 1500 képet bocsátott a rendelkezésére. A kiállítás egyébként nemcsak fényképekből áll. A három nagy vallás - a keresztény, a mohamedán és a zsidó - jellegzetes tárgyai is helyet kaptak a teremben. A pécsi zsidó hitközségtől például gyertyatartót, a bonyhádi katolikus plébániáról miseruhát és más szakrális tárgyakat kaptak kölcsön a kiállításrendezők. Egy helyi gyűjtő, Pál Csaba iszlám gyűjteményének fegyvereit, ékszereit bocsátotta rendelkezésre. A közel-keleti sokszínűség nem idegen a bonyhádiaktól. A Völgységben is több nemzetiség, népcsoport él együtt, ezt a tájegységet is az etnikai, vallási színesség jellemzi. Pont ez lesz az 5. Völgységi Konferencia témája, november 25-én. A Kultúrák találkozá■ Az 5. Völgységi Konferencia november 25-én lesz. A kiállítás képi anyagát adó turisták a Jordán folyóhoz Is eljutottak sa elnevezésű rendezvény plenáris ülésén öt előadás hangzik majd el a polgármesteri hivatal épületében, s azt követi három szekcióülés a múzeumban, a kistérségi társulásnál és a művelődési központban. Ilyen konferenciákat ötévente rendeznek Bonyhádon. A cél az, hogy a résztvevők megismerhessék az új kutatási eredményeket a néprajz, a helytörténet, az építészet, építéstörténet terén. A múzeumigazgató reméli, hogy a tanácskozás anyagát közzé tudják majd tenni. Az önkormányzattól és máshonnan is kapnak támogatást. Az eddigi négy Völgységi Konferencia mindegyikéről megjelent egy-egy kötet. ■ Wessely » L 4