Tolnai Népújság, 2010. október (21. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-19 / 244. szám
2010. OKTÓBER 19., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP 5 Nem jelent meg a Fidesz-frakció a dombóvári testületi ülésen dombóvár A Fidesz-frakció tagjai nem jelentek meg, ezért határozatképtelen volt a dombóvári képviselő-testület a tegnap délutáni rendkívüli ülésen. Érdemi döntés tehát nem született. Szabó Loránd polgármester mellett csak Csehi Zoltán (Jobbik), Tóth Gyula és Kiss Béla (mindketten MSZP-tagok) jelentek meg. A polgármester elmondta, Kerényi Zsolt levélben jelezte, hogy nem tud részt venni az ülésen iskola- igazgatói állásával kapcsolatos elfoglaltságai miatt, a többiek telefonon jelentették be távolmaradásukat ■ A polgármester ma délutánra újra összehívta a képviselő-testületet.- A város érdeke, hogy együttműködjön a testület, hiszen lassan már felvetődik a kérdés, a konszenzusra való törekvés hiánya milyen károkat okoz Dombóvárnak, s ezzel együtt az itt élő embereknek. Olyan fontos ügyekben kellett volna döntéseket hoznunk, mint a művelődési ház fejlesztésének közbeszerzése, vagy egy olyan pályázat, amelynek köszönhetően két állástalan pedagógus munkához juthatna. Éppen ezért kedd délutánra ismét összehívom a testületet - szögezte le Szabó Loránd. Bükösdi Olga, a Fidesz-frakció vezetője kérdésünkre, miért nem jelentek meg az ülésen, elmondta, nem célzottan nem jelentek meg, hanem azért, mert több képviselőtársuknak ebben az időpontban egyéb elfoglaltsága volt, így pedig biztosan nem lett volna meg a döntésekhez szükséges minősített többségük. ■ Rácz T. TE0L.hu Az előzményeket és a témához kapcsolódó további írásokat teressé a TiOLhu hírportálon. Sokba kerül a káros szenvedély egészség A fiatalok közel fele rendszeresen dohányzik, bár drágul a cigaretta A cigaretta jövedéki adójának emelését tervezik. Egyes hírek szerint az emelés elérheti a 15 százalékot. Kérdés, hogy a növekvő ár kevesebb dohányost jelent-e. 1997 2000 2002 2005 2007 2009 A leszokási folyamatot segítő rendelések és az eszközök árának csökkentése célravezetőbb lenne, mint a dohánytermékek árának emelése Venter Marianna Az alkohol és a cigaretta jövedéki adójának 5-10 százalékos emeléséből az egészségügy számára kíván pluszforrást teremteni a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület szerint 100 milliárd forinttal növelné az egészségügyi költség- vetést, ha különadót vetnének ki az egészségkárosító termékekre, az alkoholra és a cigarettára, valamint a hamburgerre, a chipsekre és a szénsavas, cukros üdítőitalokra. Az élelmiszerek - mint az várható volt - lekerültek a listáról, de az alkohol és a dohánytermékek maradtak. Megadóztatásukból 30-40 pluszmil- liárdot remélnek. A kérdés az, hogy a dohány árának emelésével csökken-e a dohányzók száma. Az eddigi hasonló intézkedések ugyanis azt mutatták, hogy - számottevő mértékben - nem. A dohányzás veszélyes szokás, nemcsak a dohányos, hanem a környezete számára is. Magyarországon 2,5 millióan dohányoznak rendszeresen. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentése szerint a negyedik legrosszabb helyen állunk a tinédzserkori dohányzás tekintetében a vizsgálatban részt vevő 30 ország közül. A tanulmány szerint a 15 éves magyar fiatalok 21 százaléka gyújt rá hetente legalább egyszer. A Fanta Trend Riport sem fest szebb képet a magyar fiatalok káros szenvedélyeiről. 2009-es felmérésük eredményei szerint a 15 és 19 év közöttiek 35, míg a 20-25 évesek 44 százaléka dohányzik. Teszik mindezt annak ellenére, hogy ma már széles körben ismert a cigarettázás káros hatása. A széles közvélemény elsősorban a tüdőrákra gondol, mint a legsúlyosabb következményre, ám ez csak egyike a „beszerezhető” betegségeknek.- A dohányzás az elsőrendű oka a tüdőrák mellett a gége-, szájüregi és garatráknak, az úgynevezett krónikus obstruktiv tüdőbetegségnek (COPD), a krónikus hörgőgyulladásnak, tüdőtágulásnak, különféle szív- és érrendszeri betegségeknek - mondja dr. Gagyi Emma, a szekszárdi tüdőgondozó főorvosa. A COPD nemcsak a tüdőt és a hörgőket károsítja, hanem a többi szervet is, hiszen azok nem kapnak elegendő oxigént, így nem működnek úgy, ahogy kellene. Ezért is nevezik rendszer- betegségnek, mert minden szervet károsít. Arról már nem is szólva, hogy a nehézlégzés, fulladás, állandó fáradtság alaposan rontja az életminőséget. A tüdőgyógyász figyelmeztetése alapján tehát nem kétséges, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy minél kevesebben dohányozzanak, főként a fiatalok. Ám kétséges, hogy ezt a dohányzás betiltásával vagy a dohány- termékek árának növelésével el lehet érni. A folyamatos felvilágosító - és nem pusztán elrettentő - tevékenység mellett nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a le- szoktatás megkönnyítésére. Sok dohányos mondja, hogy megpróbálna leszokni, ha segítenék ebben a nem igazán könnyű folyamatban, és ingyenesen vagy nagyon kedvező áron biztosítanák a leszokást segítő eszközöket, például tapaszt, tablettát és hasonlókat. A leszokást segítő rendelés azonban csak nagyobb városokban működik, és ott is csak három hónapig segítik a leszokni vágyókat. A sikerráta 30 százalékos, azaz minden harmadik páciensnek sikerül végleg letennie a cigarettát Sajnos a különféle csodaszereket és csodamódszereket kínáló „vállalkozások” között akad olyan is, amely leginkább a pénzétől és nem a cigarettájától fosztja meg a pácienseket. A dohányzásnak tulajdonítható halálozások száma egy évben a 35 évesnél idősebbek között (fő) Betegség Nők Férfiak Légzőrendszer Idült obstrukclós betegségei 200 ______________ 2200 Aja k-, szájüreg-, garat-, nyelőcső- és gégerák 1000________________2200 Ma gas vérnyomás és agyérbetegségek_________1200________________3600 Tü dődaganatok 1300__________5200 Is hemlás és egyéb szívbetegségek_____________1600_______________ 5400 {F ORRÁS: OÉFI) Johányzók aranya a 18 ev felettiek köreben %-os arányban) férfiak nők \ Gyümölcsöt, háléruhát kaptak az otthon lakói Köntösöket, hálóínget, két pár mankót hoztak az időseknek szekszárd Adományban részesültek tegnap a Mérey utcai idősek otthonának lakói. A csomagot Kótainé Nagy Katalin, a Létminimum Alatt Élők Társaságának Tolna megyei elnöke hozta el a fővárosból, és adta át az idős embereknek. A dobozok tartalma 12 köntös, két hálóing, valamint két pár mankó volt. Ezenfelül a zöldség-gyümölcs termesztéssel foglalkozó gyönki Brisz- tella család jóvoltából egy ládá- nyi almát is kaptak az otthonban élők. Kótainé Nagy Katalin ugyanakkor hangsúlyozta, szervezetük nemcsak a szegénységgel küzdőknek nyújt segítséget, hanem akit csak tudnak, igyekeznek támogatni. ■ H. E. A Selyemgyár minden válságot túlél tolnatext Tizenöt éve német tulajdonosa van a város egyik meghatározó cégének tolna Átvészelte az I. és a II. világháborút, az 1933-as nagy gazdasági vüágválságot, nem utolsósorban a 2007-2008-as globális gazdasági krízist A „nagy túlélő” nem más, mint a tolnaiak által máig csak Selyemgyárként emlegetett textilipari üzem, a Tolnatext Bt, amely változatlanul a település egyik legjelentősebb vállalkozása, hozzátartozik a városhoz. A Bezerédj Pál nevéhez fűződő Selyemgyár száztíz éve, 1900-ban épült fel. Az üzemben selyemhernyógubóból selyemfonalat állítottak elő. AII. világháború alatt hadiüzemnek nyilvánították, akkor ejtőernyők készítéséhez gyártották ott a fonalat A világháború után az ország egyetlen hernyóselyem-fonodája maradt a tolnai. Az ‘50-es évektől a selyemgyártás jelentősen visszaesett, 1968-ban volt az utolsó selyemgubó-tenyésztési év Tolnán, 1971-ben pedig leállt az üzem is. Ezzel párhuzamosan azonban új tevékenységekkel - terjedelmesített fonalak gyártása, festése, műszaki szövetek előállítása - bővült a profil. A rendszerváltás után, 1991-ben a Magyar Selyemipari Vállalathoz tartozó gyár önálló céggé alakult Tolnatext Kft. néven, tizenöt éve pedig, 1995-ben a németországi Dr. Günther Kast Gmbh&Co. vásárolta meg a társaságot. A Tolnatext anyacége könyvkötészeti anyagok előállításával foglalkozik, Európában mintegy kilencven százalékos piaci részesedéssel. Emellett a műszaki textíliák egyik legnagyobb vásárlója és viszonteladója az öreg földrészen. A tolnai cég irányításában dr. Günther Kast fia, Christoph Kast is részt vesz, a 2000-ben bt-vé alakult gyár helyi vezetője 2006 óta egy fiatal tolnai szakember, Horváth Róbert Az ügyvezető igazgató szerint az elmúlt tizenöt év bizonyítja, hogy jó döntés volt a Selyemgyár privatizációja, amiben nagy érdeme volt az akkori menedzsmentnek. A német tulajdonos folyamatosan javította a minőséget és a hatékonyságot. A Tolnatext által termelt profitot a £ német tulajdonosok nem vitték I külföldre, a haszon mindvégig | helyben maradt, ennek köszön- É hetően másfél évtized alatt nagy- | jából 1,6 milliárd forint értékű s. fejlesztést - gépbeszerzést, inHorváth Róbert ügyvezető gatlanépítést és felújítást - hajtottak végre a tolnai üzemben. A társaság a piaci környezet ellehetetlenülése miatt 2008-ban kénytelen volt felhagyni több mint harminc éve folytatott tradicionális tevékenységével, a szintetikus fonalgyártással. Azóta csak a műszaki textíliák előállításával foglalkozik, egyedüliként Magyarországon, jelenleg mintegy 180 főt foglalkoztatva. Idén 26 millió négyzetméter üvegszövetet fognak előállítani, a tervezett árbevétel 2,8 milliárd forint. A cég továbbra is folyamatosan fejleszt, műszaki és technológiai téren egyaránt. A cél a meglévő kapacitások hatékonyabb kihasználása magasabb műszaki színvonalon. Horváth Róbert szerint a válság után egy nehéz időszakon vannak túl, de már látják a fényt az alagút végén, amiért az ügyvezető a cég minden dolgozójának megköszöni a kitartást és a lojalitást. Mindez a jövőre nézve is optimizmusra adhat okot, hiszen a „nagy túlélő” Selyemgyárban a hozzáértők változatlanul lámák perspektívát. Nem kérdés, hogy legkevesebb további fél évszázadig. ▲ I