Tolnai Népújság, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-09-26 / 38. szám
2010. SZEPTEMBER 26., VASÁRNAP SZTORI 5 A sok reformtól fásultak az orvosok egészségügy Emberéletekbe is kerülhet, hogy az egészségügyi dolgozók kiábrándultak Egy magára hagyott rendszer vergődése zajlik, amelyről a jelek szerint a benne dolgozók is lemondtak. Kun J. Viktória A GfK Hungária több mint hatszáz orvos bevonásával a három éve megkezdett reform eredményeit, hatását és helyzetét vizsgálta. Az eredmény: a felrobbantott szervezet ma céltalanul vegetál, szereplői pedig inkább saját boldogulásukért, mint a közfinanszírozott rendszerért dolgoznak. A szervezettség, az idő, a jól működő szakmák közötti kapcsolat, illetve egy működőképes betegküldési rendszer hiánya a legfőbb akadálya az egészségügyi ellátásnak. A GfK Hungária több mint hatszáz orvossal készített interjút arról, hogy hol tart most az egészségügyi rendszer átalakítása, mi lett a 2007-ben meghirdetett egészségügyi reform hatása. A válaszokat értékelők az eredményeket úgy summázzák: ennél talán jobb lett volna el sem kezdeni. A jelentés szerint az eddigi lépések - kevesebb egészség- ügyi intézmény, a finanszírozási döntések decentralizálása, a betegek és a páciensek egyéni felelősségvállalása, teljesítményfinanszírozás és a minőségi kontroll szerepének erősítése - a teljes rendszer működőképességét „Szorongás és depresszió jellemezte az orvosok munkáját. Egyre inkább egyéni boldogulásuk felé fordultak.” és minőségi javulását eredményezhették volna, azonban ez mégsem tudott megvalósulni. Dr. Lantos Zoltán, a GfK egészséggazdasági szakértője szerint az addig meglévő rendszert fellazították, majd szétrobbantották, aztán viszont magára hagyták. Ennek a darabjaira esett szerkezetnek a vergődése zajlik, ahol mindenki egyéni megoldásokat talál, talált a túlélésre. Szinte a teljes orvosi és egészségügyi kar úgy értékelte, hogy háborús helyzet volt az egészségAz interjúk alapján a legjellemzőbb fogalmak az egészségügyre 2007 2008 |2009 Háborús helyzet Állandó „készenlét” Saját út megtalálása Változási kényszer Egyéni alkalmazkodás Innováció Bizonytalanság Egyéni biztonság keresése Előtérben az egyéni érdekek Elveszettség Több állás Erősödő ellentétek Zavartság Külföldi munkavállalás Élesedő verseny Depresszió________________________ _ Magánvállalkozások_________________ Erősödő igény a professzionális Al kalmazkodás a rendszerhez menedzsmentre ügyben azokban a hónapokban. Szorongás és depresszió jellemezte a dolgozók munkáját Az ellátás minőségének biztosítása helyett egyre inkább egyéni céljaik és boldogulásuk felé fordultak. „Az elején uralkodó teljes káoszban, bizonytalanságban, ahol szinte háborús helyzet uralkodott, a bent hagyottak megtalálták saját, egyéni útjukat, ahol már nem a közös ügy, a jobb betegellátás, hanem elsősorban az egyéni boldogulásuk került előtérbe, ahol az önkizsákmányolást találták válaszként a bizonytalanságban” - részletezi az eredményeket a szakértő, aki szerint nem véletlen, hogy ma már maguk a dolgozók is arról beszélnek: kiégettek, fásultak és türelmetlenek. „Akik maradtak, azok vagy a végletekig leterheltek, több állást vállalnak, és ezért nincs energiájuk figyelni a betegekre, vagy inkább magánrendelésükre összpontosítanak, a közfinanszírozott helyükön pedig legtöbben gyorsan letudják a betegeket. A dolgozók fásultsága, figyelmetlensége pedig akár emberéletekbe is kerülhetett, s kerül nap mint nap” - sorolja a következményeket Lantos Zoltán. A beszélgetésekből kiderül: az intézményvezetők egyéni elképzeléseik, kapcsolatrendszerük, kitartásuk és tehetségük szerint tudtak forrásokhoz jutni és fejlesztéseket indítani. Az erőfeszítések és innovációk egyre nagyobb részben magáncélok, magánvállalkozások fejlesztését szolgálják. Az országban iszonyú verseny indult, tart a „kiszorítósdi”. A számvevőszék 2009 júliusában közreadott jelentése szerint az azt megelőző három évben tízszeresére, 34,7 milliárd forintra nőtt a kiszervezett szolgáltatások mértéke a közfinanszírozott kórházi ellátások kiadásain belül. Lantos Zoltán szerint azért pozitív hozadéka is volt az elindult átalakulásnak, mégpedig az, hogy történt valami. Minden szereplő számára világossá vált, hogy azt, amit addig csinált, úgy már nem teheti tovább. A betegek megértették a változtatási szándék fő üzenetét, és ráébredtek arra, hogy az egészségügyi rendszerben is valójában vevők, így egyre inkább fogyasztókká akarnak válni. Ez felkészületlenül érte a rendszert. A szakértők szerint látható, hogy ha nem készül részletes, pontos és hosszú távú megoldási terv a helyzet rendezésére, megmarad a folyamatosan romló rendszer a vegetálás szintjén, még rosz- szabb ellátással és hosszabb várakozással, s végérvényesen két részre szakad, a gazdagok és a szegények ellátására. Az egészségügynek ebbe a formájába viszont fölösleges pénzkidobás újabb forrásokat bevonni. Ha viszont megszületik a szándék, egy-másfél év kell a tervek kidolgozásához, és legalább két-há- rom ahhoz, hogy valamit érzékelni is lehessen belőle. HIRDETÉS www.dijazorvosokert.hu A korábbi sikerre való tekintettel a Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány idén is meghirdeti az ASTELLAS DÍJ - AZ ÉV ORVOSA pályázatot. VÁRJUK AZ ÖN TÖRTÉNETÉT IS, hogy díjazni tudjuk a legnagyszerűbb orvosi és emberi teljesítményeket. Olvassa el a beküldött történeteket és szavazzon Ön is a www.dijazorvosokert.hu honlapon! A történeteket és a jelöléseket az Astellas Díjra levélben az 1507 Budapest, Pf. 43, e-mailben a palyazat@dijazorvosokert.hu címre várjuk 2010. december 1-ig. Kérjük, ne felejtse el feltüntetni orvosa nevét, elérhetőségét! Médiatámogatók: HAz1Pitlka.com I tudomány | iNTEtuMfP > Főtámogató: astellas Leading Light for Life 2010 Telefon: 06 20 821 1111 Web: www.tesco.hu üzletsor menüpont BIZTOSÍTSA HELYÉT MÉG MA! Mi az üzleti siker biztosítéka? A Tesco Üzletsor bérlőjeként, üzletét olyan nagy forgalmú helyszínen nyithatja meg, amely kiemelkedő vásárlóerővel rendelkezik. A széles kínálat, a rendkívül kedvező nyitvatartási idő, az ingyenes parkolási lehetőség és a jó megközelíthetőség egyaránt garantálja a magas látogatószámot! Béreljen kedvező áron, és növelje bevételeit a Tesco áruházak üzletsorán! Csatlakozzon elégedett bérlőink közé! Különböző méretű és formátumú üzlethelyiségekkel és kedvező bérleti dijakkal várjuk Önt és vállalkozását! Kiadó ü a Tesco i r