Tolnai Népújság, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-09-26 / 38. szám
6 ELETMOD 2010. SZEPTEMBER 26., VASÁRNAP Ne csüggedjen, ha jön a borongós ősz AZ AGY ÖRÖMÉRZETÉRT felelős része aktivizálható - derült ki a Dél-karolinai Orvostudományi Egyetem kísérletéből. A kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy gondoljanak egy szép élményükre. Ennek hatására a páciensek agyában aktivizálódott az örömközpont, vagyis tudatosan befolyásolható a hangulatunk. A leépülés megelőzhető az agy edzésével később jelenik MEG a dementia azoknál, akik rejtvénnyel, tévézéssel, olvasással, múzeumba járással tartják frissen az agyukat. Akiknél már elindult az el- butulás, az agytorna csak gyorsítja a folyamatot - derült ki egy amerikai kutatásból, amelyben ezer résztvevő állapotát vizsgálták. Az apró örömök boldogsághoz vezetnek PSZICHOLÓGIAI VIZSGÁLATOK szerint a nagy pozitív változások nem okoznak feltétlenül tartós boldogságot. A mindennapok apró örömei tehetnek minket boldoggá: önfeledt hancúrozás a gyerekekkel vagy egy jóízű beszélgetés a legjobb baráttal. Vegye észre az apró szépségeket, hogy gyakrabban szerezzen magának örömet. Tegye le, ne várjon a tüdőrákra! cigaretta Egy nappal a leszokás után már csökken az infarktus kockázata Magyarországon évente 28 000 ember halálát okozza a cigaretta. A dohányosok nagy része tudja, hogy szenvedélye káros, ennek ellenére nem hagy fel vele. VR-összeáUítás A dohányzás növeli a keringési zavarok, az agyvérzés, a szívinfarktus, a gyomor- és nyombélfe- kély, a tüdőrák és az anyagcsere- zavarok kockázatát A nikotinnak azonban további káros mellékhatásai is vannak. A cigaretta feszültségoldó hatása például közismert, de azt már kevesebben tudják, hogy a nikotin okozta nyugalmi állapot csak átmeneti, mert ha kialakult a függőség, épp a nikotin hiánya okoz majd stresszt A szív teljesítménye már néhány hónap dohányzás után romlik - ez jól megfigyelhető azokon a dohányosokon, akik három emelet megmászása után lihegnek, fújtatnak, alig kapnak levegőt. Ráadásul a dohányzás a szexuális életre is kedvezőtíenül hat: a férfiaknál csökkenti a hímivarsejtek számát, a megmarad- taknak pedig károsodik az életképességük. A nemi szervek vérellátásának csökkenése pedig potenciazavarokat okozhat. Nőknél a megtermékenyített petesejt beágyazódását akadályozza a nikotin, de a dohányosoknál a már beágyazódott petesejt is gyakrabban lökődik ki, korai vetélést okozva. Dohányzó terheseknél a magzat fejlődése elmarad a kívánatostól, mert romlik a méh és a méhlepény keringése, a vérnek alacsony az oxigéntartalma. A fuldokló magzat általában korábban, kis súllyal, előfordul, hogy fejlődési rendellenességgel jön világra. Megoldást csak a leszokás jelent. Ha valaki eljut ennek a gondolatáig, már félsikert könyvelhet el, s csak a kedvező időpontot kell megtalálni. Sokan jelentősebb dátumokhoz - gyerek születése, házassági évforduló, előléptetés - kapcsolják a nikotinmentes élet első napját. Azt mondják, ha van mihez kötni, könnyebben megy. Azért ne gondolja senki, hogy ez ennyire egyszerű feladat. A sikerhez fokozatosan át kell alakítani az életünket, át kell térni a nemdohányzó életmódra. Ebben segíthetnek az új szokások vagy a sport. Annak is érdemes belevágnia, aki túl van néhány sikertelen próbálkozáson. Ne feledje: minden füstmentes nap egészségesebbé tesz. Az úgynevezett nikotinpótló készítmények (nikotinos tapasz vagy rágógumi) alkalmazásával a nikotinmegvonási tünetek jelentősen mérsékelhetők, sokszor teljesen ki is küszöbölhetők. Ezekkel a készítményekkel a leszokás ideje alatt a leszokó dohányos szervezetébe be lehet juttatni azt a kis mennyiségű nikotint, amely elegendő ahhoz, hogy ne lépjenek fel a nikotinmegvonás kellemetlen tünetei (feszültség, idegesség, fejfájás, gyomor- és bélpanaszok). így lehetővé válik, hogy a káros szenvedélytől könnyebb legyen szabadulni. Ehhez is erős elhatározás és akarat kell, de közben nem szenved any- nyira a nikotinéhségtől. Ha leteszi a cigarettát • 20 perccel a cigarettázás abbahagyása után a vérnyomás és a pulzusszám normalizálódik. • 8 óra múlva a vér szén- monoxid-szintje lecsökken, az oxigénszintje emelkedik. • 24 órával később csökken az esély a szívinfarktusra. • 48 órával a cigarettázás abbahagyása után az idegvégződések regenerálódnak, újra érzünk ízeket, szagokat • 72 óra elteltével a tüd& és légutak újra kitágulnak, megnő a tüdőkapacitás. • 2 héttel később a vérkeringés helyreáll, kapacitása 20 százalékkal növekszik. • 1-9 hónappal a cigarettázás abbahagyása után a köhögés, az orrmelléküreg krónikus gyulladása, a fáradtság és a légszomj elmúlik. • 1 Év után a dohányzásnak tulajdonítható szívbetegségek esélye felére csökken. • 5-10 ÉV ELTELTÉVEL az agyi érbetegségek valószínűsége visszaesik a nemdohányzók szintjére. • 10 Év MÚLVA a rákmegelőző állapotban lévő tüdősejtek kicserélődnek, az esély a tüdőrák kialakulására feleakkora lesz, mint egy dohányosnál, és ez a kockázat napról napra csökken. [<& eurofins] L GOLD A Ragadd meg az alkalmat! Az őszi hónapokban több munka vár a motorfűrészekre. A SUHL termékeivel azonban nem kell félnie a kihívásoktól. Legyen szó kertápolásról, tűzifa darabolásról, kerítés- vagy fészerépítésró'l, biztos lehet benne, hogy a SUHL gépeivel nem foghat mellé! Az akció időtartama: 2010. szeptember 1 - október 31. STIHL MS 170 D 49 900,HIRDETÉS HIRDETÉS ANDREAS STIHL KFT. 2051 Biatorbágy-Budapark, Paul Hartmann u. 4. Telefon: (06-231418-054 Fax: (06-23) 418-106 www.stihl.hu ■ E mail: info@stihl.hu STIHL AKCIÓ! Prémium hetek a Knauf Insulationnal! SZIGETELJ! TERMÉSZETESEN. □ SMS JÁTÉK (2010.09.01.-2010.12.15.) □ NAPI NYEREMÉNYEK w WURTH MUNKAVÉDELMI KOLLEKCIÓ (ÖSSZESEN 106 DB) SÍ HETI NYEREMÉNY w WÜRTH ÜTVEFÚRÓ (ÖSSZESEN 16 DB) sf FŐDÍJ: 1000000 FT PRÉMIUM Részletek: www.premiumhetek.hu n ,A Knaul Insulation ECOSE technológiával gyártott, kasírozotton ásványi üveggyapot termékkínálat az Eurofins Beltéri levegőminőség Gold Standard követelményeinek minden tekintetben megfelel, ezért a VOC (Volatile Organic Compounds) Indoor Air Quality - a belső levegő minőségének megőrzésére vonatkozó, az illékony szerves vegyületek kibocsátásáról szóló szabályozós alapján : kiváló anyagként minősítették." kNRUfmmim wffh ECOSE I leje ti. c*ei-jitU(tf0(tiulyity_ I