Tolnai Népújság, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-25 / 224. szám

2 B ONYHÁD TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. SZEPTEMBER 25., SZOMBAT Váratlanul érte a kitüntetés zománcképek Szeretné, ha sokak otthonában ott lennének a munkái Babits-díjjal ismerték el Stekly Zsuzsa munkásságát. A hetvenes évek óta készít zománcképeket A vállalkozások munkahelyet teremtettek a pályázat révén bonyhád Az elmúlt 4 évben kö­zel 120 új álláshely jött létre az önkormányzat munkahelyte­remtő pályázatának köszönhető­en. A program azoknak a vállal­kozásoknak nyújtott segítséget, amelyek vállalták, hogy legalább két évig foglalkoztatják a doku­mentációban megjelölt dolgozói létszámot, illetve fejlesztik vállal­kozásukat: eszközvásárlással, te­lephelybővítéssel. Fauszt József­től, a bonyhádi Comfotherm Kft. vezetőjétől megtudtuk, cégük is igénybe vette a pályázat adta fej­lesztési lehetőségeket. Kétmillió forintot nyertek. - Négy ember­nek tudtunk munkát biztosítani, emellett szerszámokat és egy új haszongépjárművet vásároltunk. Fauszt József sikeresnek nevezte a kezdeményezést, egy újabb ki­írás esetén tovább bővítené a dol­gozói kollektívát Az önkormányzat még 2004 novemberében megbízást adott a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának a város fejleszté­si lehetőségeit magába foglaló ta­nulmány kidolgozására. Erre a felmérésre épült az a gazdaság- fejlesztési koncepció, amely már konkrét javaslatokat, programo­kat tartalmazott. A helyi ipar­űzési adóbevételeken alapuló tá­mogatást ösztönző pályázati rendszer kidolgozása, felállítá­sa, működtetése jelentette a leg­főbb célt. Az iparkamara, mint közreműködő szervezet, vállalta a rendszer kidolgozását. Dr. Glöckler Ferenc aljegyző, a bony­hádi önkormányzat városüze­meltetési osztályának vezetője arról tájékoztatott, hogy a város- fejlesztési koncepció egyik sar­kalatos pontja lett a munkahely­teremtő pályázat. A támogatás mértéke tavaly új munkahelyen­ként legfeljebb 750 ezer forint volt, de maximum 4,5 millió fo­rintot igényelhettek a vállalko­zások. Az aljegyző azt is elmond­ta, hogy a 2006-ban, illetve a 2007- ben nyertes pályázatok fe­lülvizsgálatát már elvégezték. Ebből kiderült, hogy négy pályá­zat esetében találtak hibát. A 2008- ban megítéltekről várható­an még idén, míg a 2009-es nyer­tes pályázatokat jövőre fogják el­lenőrizni. ■ B. V. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A BONYHÁDI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA. Stekly Zsuzsa zománcmű­ves Babits-díjat kapott a megyenapon. Az ismert alkotó decemberben a bonyhádi művelődési házban állítja ki legújabb munkáit. Wessely Gábor Kissé csodálkozva mondja Stekly Zsuzsa: nem is gondolta, hogy vannak, akik odafigyelnek rá; váratlanul érte a kitüntetés. Persze, túl húsz, alkotásokban gazdag esztendőn és kétszáz ki­állításon, sejthető, hogy előbb- utóbb ráirányul a figyelem egy tehetséges emberre. A Tolna megyei közgyűlés, művészeknek adható legrango­sabb elismerését, a Babits-díjat, idén a bonyhádi zománcműves kapta. (Régi ismeretségünk okán tegeződünk.)- Vannak olyan képeid, ame­lyektől nem válsz meg?- Igen, azok, amelyek egy-egy korszakhatárt jelölnek. Például az első rekeszzománcos munkám, a Pokol kapuja 1998-ból, vagy a Bac- | chus 2000-ből, amelynél már sa­ját hengerrel, magam lapítottam a rekeszeket elválasztó rézdrótot.- Sokat változott a technikád?- Persze, mindenki fejlődik, aki komolyan veszi a mestersé­gét. Én 1973-tól 1998-ig vasle­mezre dolgoztam, ipari zománc­cal. A bonyhádi zománcgyárban helyezkedtem el dekoratőrként, ott kezdtem megismerni, begya­korolni a zománckép-készítést. Édesapám munkái is nagy ha­tást gyakoroltak rám; ő egy igen tehetséges festő volt. Már négy­éves koromban tudtam, hogy én is képeket akarok készíteni. Önálló alkotóvá 1990-ben váltam, van műhelyem, kemencém, s próbálok boldogulni. Megélni a művészetből. Nem egyszerű, még úgy sem, hogy a férjem min­denben támogat. A Madonnákra és a virágcsendéletekre van ke­reslet, a többi képre csak módjá­val. Pedig most már rézlemezre dolgozom, gyönyörű ékszerzo­máncokkal, melyek küója 2545 ezer forint. Újabban azsúrozott képekkel is kísérletezem. Ezek az áttört zománcok, ha megfele­lően kapják a fényt, úgy néznek ki, mint egy templomi ablak.- Hol lesz mostanában kiállí­tásod?- Októberben Budapesten, no­vemberben Székesfehérváron, decemberben pedig a számomra legfontosabb helyen, Bonyhá- don. Itthon háromévente szok­tam bemutatni az új termést.- Alkotótársakat is szoktál vendégül látni...- Igen, jövőre lesz a tizedik zo­máncművészeti alkotótáborunk. Ilyenkor négy zománcművest hí­vok meg egyheti együttalkotás- ra. Mindig sokat tanulunk egy­mástól.- Mi jelent kikapcsolódást?- Tulajdonképpen folyamato­san dolgozom. Ez az életem. Nya­ranta, ha elmegyek alkotótábo­rokba - Dombodba vagy az Ad­riára -, akkor akvarellezni szok­tam. Szeretek sütni, főzni, az is egyfajta örömszerzés. A képeim­mel is az az elsődleges célom, hogy tetszenek, örömet szerez­zenek másoknak. S persze ne­kem is. Munka közben sosem vagyok feszült, ideges, kapkodó. Főzés közben már megégettem magam egyszer-kétszer, de zo­máncozás közben soha. Vigyáz­ni kell: 820 fokon izzik az anyag.- Hívő vagy?- Békében élek Istennel. Templomba nem járok, de meg­vannak a magam meghitt fohá­szai. Sosem kérő, mindig hála­adó imákat mondok.- Szeretnél majd életműtárla­tot, állandó kiállítást?- Nem, inkább annak örülnék, ha minél több embernél szana­szét lennének a képeim. Ha so­kak otthonának, életének részé­vé válhatnék.- Kaptál-e már negatív kri­tikát?- A múltkor volt egy aranyos bejegyzés az egyik vendégkönyv­ben, mely szerint nagy káosz le­het a fejemben, mert a képeimen hol boszorkányok jelennek meg, hol meg angyalok.-És?- Nyugi, rend van a fejemben is, az életemben is.- Nem jelent az túlzott kötött­séget egy alkotó embernek?- Nem. A rend szabadságot ad. Erősíti egymást a népzenei találkozó és a szüreti program Rangos esemény a bonyhádi népzenei találkozó. Most rende­zik meg 14. alkalommal, október első hétvégéjén. A szervezők at­tól tartottak, hogy a gazdasági helyzet, a vékonyan csordogáló pályázati pénzek miatt vissza­esik az érdeklődés. Az utazási, a szállás-, az étkezési költség ki- egyenlítéséhez nem ígérhettek támogatást. S mégis: többen je­lentkeztek, mint eddig bármikor. Juhász Józsa művelődésiház- igazgató elmondta, október 2-án és 3-án 90 produkciót mutatnak be a szólisták és együttesek. A 16 év alattiak ifjúsági, az időseb­bek felnőtt kategóriában indul­nak. Csoportoknál átlagéletkort számítanak, s aszerint kerülnek valamelyik kategóriába. ■ A népzenei találkozó legjobb előadói kiemelt nívódíjat kapnak. Jelezték részvételi szándéku­kat az ország egész területéről, s még a Vajdaságból is érkezik egy szólista. Zsűrizésre, népzenész- berkekben neves személyisége­ket kértek fel: dr. Halmos Bélát, dr. Olsvai Imrét, Fábián Évát, Eredics Gábort és Dévai Jánost. A jól szereplők nívódíjat, míg a legjobbak kiemelt nívódíjat kap­nak. Hogy szám szerint hányán, azt nem határozták meg előre; a pontszám dönti el. A verseny­produkciók bemutatására szólis­táknak 8, zenekaroknak 15 perc áll rendelkezésre. Tolna megyé­ből szekszárdi és dombóvári népzenészek neveztek be, s a há­zigazda bonyhádiak is képvisel­tetik magukat, két zenekarral. Az amatőr énekesek, hangsze­resek, zenekarok népzenei talál­kozójára minden alkalommal meghívnak egy-egy profi zenészt is, hogy műsort adjon. Most Ök­rös Csaba lép fel a bonyhádi mű­velődési házban, a Dunazug együttessel. Mivel a városban e program első napján, szombaton szüreti felvonulás is lesz, tervezi a művelődésiház-igazgató, hogy a zenészek egy részét kiviszik az utcára is, akik aztán becsalogat­hatják a közönséget a kultúrház- ba. Juhász Józsa szerint így min­denki jól jár. A rétegigényt kielé­gítő népzene nagyobb közönség­hez szólhat, a szüreti mulatság résztvevői pedig ízelítőt kaphat­nak a Kárpát-medence muzsiká­jából. ■ W. G. Névjegy STEKLY ZSUZSA 1954-ben szüle­tett Bonyhádon. A pécsi művé­szeti szakközépiskolában érett­ségizett, de a főiskolára nem vették fel Zománcműves lett, igen termékeny alkotó, eddig 235 önálló kiállítása volt. Szá­mos köztéri alkotást is készí­tett, köztük három kálvária stációképeit: Mélykút, Bony­hád, Palotabozsok. Munkás­ságát elismerték már Perczel- díjjal,Tolna megyei művészeti plakettel, és most BabitsálíjjaL Házas, férjének könyvelőiro­dája van. Lánya angoltanár, fia egyetemista, gépészmér­nöknek tanul. Tizenkilenc éve díjazzák a példás széchenyiseket A bonyhádi modell szolgálhat alapul orvosi ügyelet Meggyőzték a tizenkilenc szabolcsi polgármestert a látottak bonyhád Sokoldalú közösségi te­vékenysége, kiváló versenyered­ményei, valamint példás maga­tartása és szorgalma elismeré­seként Holló Noémi vehette át a napokban a Széchenyi-díjat. A bonyhádi általános iskola név­adójáról elnevezett kitüntetést Bősze István, a Széchenyi István Általános Iskola nyugdíjas igaz­gatója, a díj alapítója adta át No­éminek. Az Országos Széchenyi Kör által felajánlott plaketthez húszezer forint, illetve egy ván­dorserleg jár. Utóbbit, a követke­ző év díjazottjának adja majd to­vább. Holló Noémi a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gim­náziumban folytatta tanulmá­nyait. ■ Vizin B. Holló Noémi Széchenyi-díjas bonyhád A Felső-Tisza Vidéki Többcélú Kistérségi Társulás 19 tagú delegációja járt a napok­ban Bonyhádon. A látogatásuk apropóját a völgységi város kór­házának megtekintése jelentet­te. Különösen a központosított ügyeleti rendszer felépítése után érdeklődtek, mivel a térsé­gükben más formában működik az ellátás. A látottak alapján azt tapasztalták, hogy a bonyhádi szervezettebb formát ölt - tájé­koztatott Sarkadi Pál, a kistér­ségi társulás alelnöke. - Az ösz- szehangoltság szembetűnő, ná­lunk két központtal működik: a mentőszolgálat és az orvosi ügyelet nem egy irányítás alá tartozik. Mindezeket figyelem­Potápi Árpád János és dr. Barcza Zsolt fogadta a delegáció tagjait a kórházban be véve tudatosult bennünk, hogy a megyénkben is a bony­hádi rendszert kellene követni - mutatott rá Sarkadi Pál. Dr. Barcza Zsolt, a bonyhádi kórház és rendelőintézet igazgatója azt mondta, a delegációnak köszön­hetően sikerült bepillantani az ország keleti részében működő egészségügyi intézményekbe. A kötetlen beszélgetésekből kide­rült, a legnagyobb problémát ott is az alulfinanszírozottság okoz­za. A nap hátralévő részében megnézték a felújított kórházat, a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumot, a völgységi kis­térség turisztikai látnivalóit, majd Bátaapátiba utaztak a de­legáció tagjai. ■ V. B. * >

Next

/
Thumbnails
Contents