Tolnai Népújság, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-25 / 224. szám
2010. SZEPTEMBER 25., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR 3 Bringával Petőfi nyomában itthon tolnában Harminc kerékpáros vett részt a túra első napján Pihenő a györkönyi faluház előtt. Az útba eső településeken szívesen fogadták a túra résztvevőit, s persze megnézték a nevezetességeket is SZÓRÓL SZÓRA Az ikrek MA AZ IKERSZÓKRÓL lesz SZÓ. Helyesírásuk többeknek nehézséget, fejtörést okoz, pedig nem ördöngösség hibátlanul írni őket. melyek az ikerszók? Olyan mellérendelő összetett szavak, amelyek ikerítéssel jönnek létre. Az ikerítés hasonló a szóismétléshez (egy- egy, már-már, más-más, no- no), azonban a szót nem eredeti, hanem megváltoztatott hangalakkal ismételjük meg: terefere, csigabiga, hébe-hóba, ímmel-ámmal. helyesírásuk: 1. A csak a végükön toldalékolható ikerszókat egybeírjuk: Anyósom állandóan a szomszédunkkal tereferél. Az erdőben csigabigát gyűjtöttünk. Sok limlomot dobtunk ki a takarításkor. Unom a sok hercehurcát! Tarkabarkát rajzolt. (Helytelen volna: Az erdőben csigát-bigát gyűjtöttünk.) 2. A mindkét tagjukon kü- lön-külön toldalékolt vagy toldalékolható ikerszók elemeit kötőjellel kapcsoljuk össze: Fidres-fodros szoknyát vett föl. Sajnos csak hébe-hóba tanul. Óra alatt állandóan izegnek- mozognak. „Irul-pirul Mária, Mária, / boldogságos kis mama”. 3. mindig kötőjellel írjuk azokat az ikerszókat, amelyek nem vagy csak kivételes esetben toldalékolhatók: csi- hi-puhi, csinn-bumm, piff- puff. A kötőjeles írás toldalé- kolva is marad: Nagy csihi- puhit rendezett. Ugyanígy írandók a tulajdonnévi ikerszók is: Anna-Panna (Anna- Pannával táncolt.). 4. néhány ikerszó toldalékolása ingadozást mutat. Az ilyen szavakat alapformájukban egybeírjuk: girbe- görbe, gizgaz, icipici; egyébként a toldalékolás formájához igazodunk: girbegörbén vagy girbén-görbén, gizga- zos vagy gizes-gazos, icipicit vagy kicsinyítő képzővel, ahogy a nóta mondja: „Ici- ke-picike a csabai utca, / valami a szívemet mégis oda húzza.” Itthon otthon lenni felemelő érzés. Ezt akarja erősíteni az emberekben dr. Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke, most éppen egy kétnapos biciklitúrával. Rácz Tibor Ha a kerékpár első kereke lapos, akkor előre kell dőlni, mint evés közben. Viszont ha a hátsó, akkor hátra kell hajolni rajta, mint ivás közben. Ezt az okosságot Demény Károly, Sárszentlőrinc polgármestere osztotta meg a néhány körülötte tekerő bringással péntek délután. S mivel az ő kerékpárjának hol az első, hol pedig a hátsó kereke engedett le másfél küométe- renként, dülöngélhetett előre-hát- ra eleget Ő a Petőfi Sándor Emlékháznál, az általa vezetett településen csatlakozott a mintegy huszonöt-harminc vállalkozó kedvű, természet- és sportszerető kerékpároshoz, akik a Tolna Megyei Önkormányzat által szervezett túra első napján részt vettek. A turné az Itthon Tolnában nevet kapta, amely Pákáról indult, s Felső- rácegresen, SárszenÜőrincen, Borjádon, Kajdacson és Nagy- dorogon keresztül Györkönyig tartott. Családok kisgyermekkel, baráti társaságok, s természetesen Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke, Wessely ludittal és Ótos Rékával, a teljes sajtókabinettel az oldalán végigtekerte a negyven kilométeres távot. Amely táv gyakorlott bringások számára, akik szinte mindennap felülnek a drótszamárra, egyáltalán nem riasztó. Ám az újságíróról, aki utoljára 14 évesen ült biciklin, elmondható, hogy a Csepel Tacskóhoz szokott alváza igencsak megsínylette a majdnem ekkora távot. De legalább tekert, mondhatnánk, nem úgy, mint a tévés kollégái, akik autóból rögzítették a túra képeit. Puskás Imre kérdésemre elmondta, a túra célja, hogy a megye épített, természeti és történelmi értékeit a résztvevők megismerjék, megnézzék úgy, hogy közben mozognak, jól érzik magukat. Emellett nem utolsó szempont az sem, hogy az egészséges életmódra is fel tudják hívni a figyelmet.- Szeretném, hogy ha ezt a hagyományt folytatnánk, akár gyalogtúrán is, de felmerült olyan ötlet, hogy a Gemencbe szervezzünk vízitúrát. Előfordulhat az is, hogy autókkal bejárjuk Tolna egymástól távolabb eső nevezetességeit. Mindez arra szolgál, hogy megismerjük megyénk értékeit, s erősítsük az összetartozásunkat - húzta alá az elnök. Az összetartozás érzése már egykét óra után elragadta a brigásokat is, hiszen hamar baráti beszélgetések alakultak ki tekerés közben, amit felerősített, hogy minden állomásnál kedveskedett a település vezetése némi étellel-itallal a kerékpárosoknak. Felsőrácegresen a Mezó'ség és a Tolnai dombság találkozásánál megtekinthettük az iskolát, ahol egykoron Illyés Gyula koptatta a padot. Sárszentlőrinc- re délidőben érkeztünk, ahol Demény Károly körbevezette a csoportot a Petőfi- emlékházban, s megtekinthettük, hol tanult, hol írta néhány versét, sőt néhány költeményének kézirata is látható itt. Ezt követően egy igazi cigány étellel, lecsós csirkével és punyával lepték meg a megéhezett vándorokat, amit mindenki igencsak dicsért. A túrázók továbbra is Petőfi nyomában jártak, hiszen a borjádi Méhes Házat, ahol Petőfi „A négyökrös szekér” című művét megírta. Kajdacson a szüreti felvonulásra készülődő falu iskolásai által készített madárijesztők zsűrizésére kérte fel a polgármester a két keréken érkezőket, természetesen titkos volt a szavazás. Ma az útvonal Dunakömlődtől Madocsán és Bölcskén keresztül Dunafóldvárig tart. Átment a hölgy lábán tolatás közben az IFA gyulai Saját munkatársát ütötte el egy férfi IFÁ-val a gazdaság telephelyén. A járművezető nem vette észre, hogy a középkorú hölgy a tolató autó mögött tartózkodik, így az átment a nő két lábán, akinek mindkét combcsontja eltörött. A hölgyet a dombóvári kórházba szállították. Az ügyben a munkaügyi felügyelőség folytat vizsgálatot, (má) Hollandiában fejlesztik tudásukat a növendékek bonyhád Szakmai gyakorlatra utaznak Hollandiába a napokban a Jókai Mór Szakképző Iskola és a Hunyadi Mátyás Vendéglátó-ipari Iskola növendékei. A huszonnégy tagú delegáció három hetet tölt majd egy eindhoveni intézményben, ahol az ottani technológiákba, tanműhelyekbe nyernek bepillantást. A diákokat pedagógusaik kísérik, az utazás költségeit egy pályázatból finanszírozzák, (vb) Ruhával, gyümölccsel segítik a tanodásokat kisvejke Őszi, téli használt ruhákat vehettek át a kisvejkei Máj sukár junta (Egy szebb világ) tanoda halmozottan hátrányos helyzetű növendékei és szülei tegnap. Egy aparhanti használtruhakereskedő ajánlotta fel mindezt. Ugyancsak segítséget kapnak a kisvejkei tanulók a településen működő Danubia Frucht Szövetkezettől. A gyü- mölcstároló-értékesítő szövetkezet minden héten egy láda friss gyümölccsel látja el a diákokat. (vb) Közel négyszázan adtak egy napot az egészségért simontornya A városban folytatódott a 8 éve megkezdett hagyomány. A múlt hétvégén helybe jöttek a szakorvosok. Sokan keresték fel a bőrgyógyászati, kardiológiai, szemészeti, ideggyógyászati, érsebészeti, nőgyógyászati és urológiai vizsgálatokat. A két új lehetőség, a hajgyógyászat és a testmasszázs is sok embert vonzott, (vl) Továbbiak a TEOLhu hírportálon A diákoknak lenne talán a leghasznosabb A kerekezők fejében megfordult a gondolat, vajon a tizenéves, megyében élő gyerekek közül hányán voltak már ezeken a helyeken, vajon ismerik-e a környezetüket Talán éppen nekik kellene leginkább részt venniük hasonló megmozdulásokon. Aki a túra legalább első napján részt vett, valószínűleg nem bánta meg, már csak azért sem, mert a kerékpárosokat finom töltött káposzta várta a györkönyi pincefaluban, s a vacsora helyszínéből következtetve némi borral is leöblíthették az út porát, amit a felvezető rendőrautó, s néhány kamion kavart előttük, mellettük. ■ Ismerjük meg a megye értékeit! A társadalom már másként tekint rájuk drogprevenciós intézet A zsibriki két évtizede segít a szenvedélybetegeken A jobbikosok panaszát elutasította a bizottság mőcsény Nehéz körülmények között jöttek létre 20-25 éve a drogprevenciós intézetek, társadalmi és állami hátráltatás jellemezte a kezdeteket. Ezt Topo- lánszky Ákos, a Nemzeti Drog- megelőzési Intézet igazgatóhelyettese mondta tegnap, a Zsibriki Drogterápiás Intézet 20 éves jubileuma alkalmából tartott rendezvényen. A zsibrikin kívül még 13 ilyen intézmény van az országban, egy pedig Erdélyben, amelyek ma már szakmailag és társadalmilag is elismert módon működnek. Mindezek biztosítják, hogy a legsúlyosabb alkohol- és drogfüggőséggel küzdők lehetőséget kapjanak egy hosszú távú terápiás programnak köszönhetően a gyógyuTopolánszky Ákos (balra) a drogprevenciós intézetekről tartott előadást lásra, felépülésre. Topolánszky Ákos arra is kitért, hogy a szenvedélybetegek töredéke jut be az intézményekbe, sokkal nagyobb kapacitásra lenne szükség. A jubileumi hálaadó ünnepségen Szabó Gábor református lelkész, Czentgráf Károly szociális munkás, Szemelyácz János pszichiáter, és dr. Nagy Janka Teodóra, a Pécsi Túdományegyetem igazgatóhelyettese tartott előadást a jelenlévőknek. Szabó Judit, a zsibriki Intézet vezetője azt mondta, hogy az évforduló jó alkalom a visszaemlékezésre. Az elmúlt 15 év tapasztalata azt mutatja, hogy a szenvedélybetegség jól gyógyítható, ha megfelelő kezelési forma társul mellé. ■ Vízin B. kismányok Ketten indulnak a polgármesteri posztért: a jelenlegi faluvezető Simon László (független) és ülés Balázs (Jobbik). Lapunkkal azt közölte Elés Balázs, hogy szerinte sérült az esélyegyenlőség, mert egy rendezvényhez - egy lakossági tájékoztatóhoz, melyre Dúró Dórát és Novák Elődöt is meghívták - nem kapták meg a helyi művelődési házat Ezt jelezték az illetékes választási bizottságnak. A bonyhádi választási irodát vezető Kovács Péter címzetes főjegyző elmondta: valóban érkezett ilyen kifogás a bizottsághoz, ám érdemi vizsgálat nélkül elutasították, mert semmilyen bizonyíték nem volt hozzácsatolva. S mivel a kifogást benyújtók nem fellebbezték meg az elutasítást, az jogerőssé vált. Simon László polgármestert is megkérdeztük, aki azt mondta, hogy a művelődési ház kulcsát azért nem tudták odaadni, mert aznap - múlt pénteken - külföldön voltak a hivatal dolgozói, s így nem biztosíthatták a helyiség nyitását, zárását Egyébként mára, egy másik fórumhoz megkapta a művelődési házat az ellenjelölt ülés Balázs mindehhez azt fűzte hozzá, hogy amikor a lakodalma volt, érdekes módon, szó nélkül megkapta a kulcsot. ■ W. G. ■ Politikai fórumhoz nem kapta meg.