Tolnai Népújság, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-20 / 219. szám
2010. SZEPTEMBER 20., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET IHÁROSI IBOLYA Kedvenc témánk lett az időjárás lassan már olyanok leszünk, mint az angolok. Mostanság a leggyakoribb beszédtéma az időjárás. Az idén jórészt az, hogy már megint esik. Kedves ismerősöm felkészülvén a várható borús jövőre, beszerzett egy városi gumicsizmát. Még a nyáron láttam én is egy elit divatüzletben vagy hatezerért sokféle színben, igazán csinos, s nyüván vízhatlan darabokat. Csak az a baj, hogy gyerekkoromban volt gumicsizmám, ezért éppoly kevésbé szeretnék ismét abban járni, mint mackónadrágban. persze az időjárás nem új téma. Kedvenc nagyanyám mondogatta egy-egy nagy nyári zápor alkalmából, hogy csak az marad meg, aki úszni tud. A népi megfigyelések is sok jóslatot tartalmaznak, igaz, akkoriban nem az volt a kérdés, hogy elmossa-e az eső a hétvégi rendezvényt, avagy mennyire csúszik az autópálya, hanem az, hogy megterem-e a betévő falat, vagy éhezni fognak a következő évi termésig. most is érdemes elmélázni néhány meteorológiai megfigyelésről. Hátha bejönnek. Szeptember hónapban mindjárt az első nap jelentős: ha Egyed korsóval érkezik, egész hónapban esik. Eddig stimmel. Ha szeptember 21- én, Máté napján viharos az idő, az húsvétig eltartó hosz- szú telet jelez. Szeptember 22-éből, Móric napjából is következtetni lehet az elkövetkező hónapok időjárására. Ha Móric derült idővel köszönt be, sok vihart tartogat télire, tartja a néphit. Ha pedig viharokkal érkezik, az komoly károkat jelene fontos még Szent Mihály napja, amelyhez sok hiedelem kapcsoldóik. Az egyik szerint, ha Mihály napján esik, a bunda hamar kelletik. Vagy ellenkezőleg, a Mi- hály-napi szép idő még négy hasonló hetet varázsol elő. A legolcsóbb fával tüzelni takarékosság Egyre többen állnak át a hagyományos fűtésre A megyében is sok családi házban térnek vissza a drágább gázról az olcsóbb fatüzelésre (képünk illuszráció) Érezhetően megnőtt a kereslet a szén és főként a tűzifa iránt az utóbbi években. Venter Marianna A kismányoki Illés László 1987 óta magánvállalkozó. Cége fakitermeléssel és szállítással foglalkozik. A hasított tűzifa többségét belföldön, többek között a megye tüzépein értékesítik.- Régebben inkább az akácfa iránt volt itthon kereslet, ma már mindenfajta faanyagot árusítunk. Az emberek próbálják kiváltani a gázfűtést, amely nagyon drága lett - mondta Illés László. - A fa a legolcsóbb fűtőanyag. Nagyjából 130 mázsa fa elég egy fűtési szezonra. Ez átlagos faárat számítva körülbelül 180 ezer forint, kevesebb, mint fele a gázfűtésnek. Aki pedig csak egy helyiséget fűt - sajnos egyre többen vannak ilyenek annak még kevesebbre jön ki fával a fűtés, akár a gázfűtés árának harmadára. A mai kandallók, cserépkályhák két-három helyiséget is felmelegítenek, tehát nagyon takarékosan lehet tüzelni velük. Az igény tehát megnőtt a fa tüzelőanyagra, viszont egyre kevesebb a kitermelhető terület. Magyarországon tervezett erdőgazdálkodás folyik, egy-egy területről annyi fát lehet kitermelni, amennyi visszapótolható. Azok a tulajdonosok, akik kitermelték a területüket, de nem gondoskodtak pótlásról, nem kapnak engedélyt további kitermelésre. A megkérdezett megyei tüzép- lerakatok mindegyikétől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy megnőtt a tűzifa iránti kereslet. Már a nyáron voltak vásárlók, most pedig, a hűvös, esős idő beálltával folyamatos az érdeklődés. Mielőtt vásárolni indul valaki, érdemes több lerakat árait megérdeklődni, mert jelentős eltérések lehetnek. A házhoz szállítás árára is rá kell kérdezni, nehogy később érje kellemetlen meglepetés az embert. Előfordul, hogy nem veszik, hanem viszik a fát. A gyűjtöge- tők legtöbbször a gallyakat, vagy a lehullott ágakat szedik össze az erdők aljáról, ezt a tulajdonosok általában megengedik. Sajnos azonban bőven akadnak illegális fakitermelők - magyarán fatolvajok is. Mint azt Farkas Kingától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferenséről megtudtuk, a falopásokról nem készült megyei statisztika, így a mennyiségről, vagy az értékről nincsenek adataik. Ami általánosságban elmondható: a fűtési szezon beállta előtt megnő a faFűtőanyagok átlagos árai a megyében Fűtőanyag (forint/mázsa) Tűzifa 2300-2500 Cseh diószén 3100-3800 Lengyel darabos szén 5200-5800 Lengyel barnaszén 3200-3500 Forrás: TN-gyűjtés Tűzifák fűtőértéke (megajoule/m3) Fa típusa Ár (Forint) Cserfa 21600 Tölgyfa 16800-17 850 Bükkfa 15 000-17 600 Akácfa 10 500-13 500 Forrás: TN-gyűjtés ■ A falopások száma ilyenkor növekszik. * GYORSSZAVAZAS ■ Ön mivel fűti otthonát? Szavazzon honlapunkon m / ma 16 óráig: “ TE0L.hu A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük. ■ lopások száma, illetve a tüzelőanyag-árusítással kapcsolatos esetek száma is. Általában olyan módon károsítják meg a vásárlókat, hogy a kiszállított fa meny- nyisége kevesebb, mint ameny- nyit kifizettettek a vevővel. Azok számára, akik most akarnak átállni a hagyományos fűtésre, néhány tájékoztató adat: egy cserépkályha ára félmillió forintnál kezdődik. Ha bontott csempéből készül, akkor olcsóbb. Ä különböző kandallókályhák ára pedig 60 ezer és 200 ezer forint között mozog. Az idősebb korosztály tagjai még emlékeznek a sparheltek- re és a teakályhákra, amelyek főzési és fűtési funkciót egyaránt elláttak. Ezeket használtan, illetve újonnan 20-60 ezer forint közötti összegért lehet megvásárolni. HÍRSÁV Leégett a tető és a fáskamra dunaföldvár Lakhatatlanná vált az a ház, amelyben tűz ütött ki szombaton este. A jelzés nem sokkal nyolc óra után érkezett a paksi hivatásos önkormányzati tűzoltóságra, ahonnan két egység vonult Dunaföldvárra. A helyi önkéntesek is részt vettek az oltásban. Erőfeszítéseik ellenére leégett a teljes tető, és a lakrészszel egybeépített fáskamra. A házban senki nem volt, körülbelül két éve nem lakják, (vt) Jövőre elkészül a szennyvízhálózat csikőstőttős Elkezdődött a szennyvízhálózat fejlesztése a faluban. A 562 millió forintos beruházás támogatással valósul meg, amelyre 2009 őszén adott be pályázatot az önkormányzat, a támogatói döntés pedig 2009 decemberében született meg. A munkálatok befejezése egy év múlva, 2011 szeptemberére várható, (he) Erdélybe kalandoztak a fotóklub tagjai szekszárd Farkas Sándor botanikus, természetfotós képeiben gyönyörködhettek az érdeklődők a Gemenc Természetvédelmi és Sport Egyesület fotóklubjának vetítésén. A Balassa János megyei kórház kultúrtermében népes tábor gyűlt össze, hogy nézőként átélhesse az előadó erdélyi gombásztábor során gyűjtött élményeit, (hé) Gitárkoncertet szervezett a Miszla Art míszla Pétery Tibor és Straub Tamás gitárművész egyórás koncertet adott a községben. A Miszla Art által szervezett eseményen a művészek meséltek duójuk megalakulásáról, valamint az este folyamán elhangzó művekről. Bachtól Bartókig színes palettát tártak a közönség elé. (fv) Továbbiak a TEOLhu hírportálon coop bolt Ú] külsőt öltöttek a jubileumi rendezvényre tamási A borongós idő ellenére kiváló hangulatban telt a nyolcadik alkalommal tartott Coop-nap Tamásiban a hétvégén. Az idei rendezvény apropóját a 15 éves Coop üzletlánc boltmegújítási programja adta. Az országban elsőként a Tamási 3. számú Coop Szuper ABC öltött új külsőt.- A szakmai kereskedőkön, előállítókon kívül a vásárlók kaptak meghívást az eseményre - mondta Jakab Ede, a Kop-Ka Zrt. elnöke. Őket hagyományőrző he- s lyi fellépők szórakoztatták késő | estig, mint Rákóczi Szilvia éne- s kés, a Vályi Hangadók csoportja, g a Tamási Őszirózsa Népdalkor, | és emellett még hastáncbemuta- 1 tót is láthattak az érdeklődők. ▲ Az országban elsőként a tamási Coop Szuper ABC öltött új külsőt Méltó környezetbe került csurgóavató Megújult a város évszázados szimbóluma szekszárd - A csurgóhoz minden szekszárdi kötődik valamilyen formában - mondta Horváth István, Szekszárd polgármestere a Munkácsy utcai csurgó avató- ján a hétvégén. A Szekszárdi Szüreti Napok rendezvénysorozat részeként adták át a felújított vízfolyást. Az esős idő ellenére mintegy 60-an vettek részt a szombati ünnepségen, amelynek végén Bacsmai László plébános szentelte fel a Szent László nevét kapó csurgót. A hatmilliós beruházást a a város saját forrásból fmanszí- I rozta, anyagi támogatást a Szék- | szárdi Rotary Club ajánlott fel. A | munkálatokat Sulyok Balázs épí- | tész tervei alapján az Alisca Bau I Kft. végezte. ■ V. B. Az avatón Bacsmai László (balra), Kosztyi János és Horváth István