Tolnai Népújság, 2010. szeptember (21. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-20 / 219. szám

ALMANACH 2010 - GYULAJ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. SZEPTEMBER 20., HÉTFŐ Gili-Kovács Nóra lett a település jegyzője május elsejei hatállyal ne­vezte ki a képviselő-testület Gili-Kovács Nórát a telepü­lés jegyzőjének. Az új jegy­ző 2005 óta áll közszolgála­ti jogviszonyban. Első diplo­máját művelődésszervező­ként szerezte, jelenleg a Budapesti Corvinus Egye­tem Közigazgatástudomá­nyi Kara igazgatásszervező szakának hallgatója. Táncos fiú az egyik Bazsonyi-ösztöndíjas TÓTH RICHARD a dombóvári Apácai Csere János Szakkö­zépiskola 11. osztályos ta­nulója. Nyelvi tagozatra kezdett járni, de az később informatika és sport tago­zattá alakult. Jól tanuló, jól táncoló diákról van szó, hi­szen ötödik éve táncol a Ka­pos táncegyüttesben. Azt még nem döntötte el, hogy pontosan mi szeretne lenni, de valószínűleg az informa- üka területén marad. Egyi­ke azoknak, akik az idén Bazsonyi Arany-ösztöndíj­ban részesültek. Rajta kívül Kiss László, Kollárics Má­tyás és Farkas Alexandra kapott támogatást. A támo­gatást a kuratórium évente ítéli oda. Tóth Richárd Kirándultak, főztek az idős emberek minden évben kirándulnak az idősek otthonának lakói. Az idén szeptember 14-én a gyulaji erdőben verőfé­nyes időben tizenöten töl­tötték a napot. A gondozók közreműködésével pince­pörköltet főztek. A CIKKEKET IHÁROSI IBOLYA ÍR­TA, A FOTÓKAT GOTTVALD KÁ­ROLY KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL A GYULAJI ÖNKORMÁNYZAT TÁ­MOGATÁSÁVAL JELENT MEG. Kétszáz gyermek jár az egy intézményként működő óvodába és iskolába. A nyolcosztályos Iskolát nagy nehézségek árán sikerült megtartani A fennmaradásért küzdenek siker Kétszázhatvankilencmillió forintot nyertek pályázaton Sikeresen termesztik a gyógynövényeket Beindult a településen a gyógy­növénytermesztés is. Ehhez a kí­sérleti programhoz néhány tele­pülés csatlakozott az országban. A munkát a közmunkaprogram­ban részt vevők végezték. Mint­egy hektárnyi területen termesz­tenek gyógynövényeket. A füzi­két, amelyből prosztatabántal- makra készítenek gyógyhatású terméket, az idén palántázták, jövőre fordul termőre. Termesz­tettek levendulát, körömvirágból negyven kilomgrammot adtak le szárított állapotban. Jövőre bővíteni szeretnék a te­rületet, esetleg a gyógynövények körét is. A program kiteljesedé­sét az jelentené, ha a saját, jelen­leg többnyire megműveletlen kerttel rendelkezők is csatlakoz­nának hozzá. Ez némi hozzájá­rulást jelentene a megélhetésük­höz, s a faluképen is javítana, mert nem lenne ennyi gazos te­rület. A távolabbi cél, hogy a ker­tészet és gyógynövényezés vagy nonprofit gazdasági társaság, vagy pedig szövetkezet formájá­ban működne tovább. Gépeket, eszközöket vásárolhatnának és a saját kertjükben termelőknek szolgáltatást tudnának nyújtani. Meg akarják tartani a nyolcosztályos általános iskolát, de nem minden áron. Termőre fordult a Sorsfordító program, folytatását tervezik. Ihárosi Ibolya Az elmúlt négy évben folya­matosan a fennmaradásun­kért küzdöttünk, fogalmazott Dobos Károlyné polgármester. Gyulaj a kistérség egyik leg­hátrányosabb helyzetű közsé­ge, náluk a legmagasabb a munkanélküliség. Amikor a testület 2006-ban megalakult, az volt a legfontosabb céljuk hogy megtartsák a nyolcosztá­lyos általános iskolát. Ez sike­rült is, de csak nagy nehézsé­gek árán, mert az elmúlt négy évben 27-28 millió forint nor­matív állami támogatást von­tak el az oktatásból. Annak el­lenére, hogy a gyereklétszám nem csökkent, most már ott tartanak, hogy az iskola mű­ködéséhez szükséges több mint 40 millió forint önkor­mányzati támogatást nem tud­ják kigazdálkodni. Most is sze­retnék megtartani az iskolát, de nem minden áron. Szép, jól felszerelt az iskola, csak las­san már villanyra, vízre, fűtés­re nem jut. Rengeteg pályáza­tot nyertek, de mű­ködésre nem lehet pályázni. Az elmúlt négy év alatt, csak a be- ruházásos pályázatokat figye­lembe véve, 269 millió forint érkezett a településre. Ebből többek között elkészült az or­vosi rendelő akadálymentesí­tése, az iskolafelújítás, a Szent István tér kövezése. A telepfel­számolási programban kilenc lakást vettek önkormányzati bérlakásnak. Elkészült az Isko­lai konyha tetőcseréje, a pol­gármesteri hivatal felújítása, felszerelése számítástechnikai eszközökkel. Ezekből a műve­lődési háznak is jutott. Megcsi­nálták a Kuri-völgy aszfaltozását. Rendbe tették a csapadékvíz-elve­zető árkokat mint­egy 2,5 millió forintos költség­gel. Ennek köszönhetően nem mosta el a falut a víz, bár károk így is keletkeztek. Lett volna még pályázati lehetőség, de nem könnyű az úgynevezett önerő előteremtése. A százszá­zalékos támogatottságú pályá­zatok meg utófinanszírozású- ak. A falu azonban nem áll úgy anyagilag, hogy több millió fo­■ Nem könnyű az önerő előte­remtése. Beérett a Sorsfordító program vetése termőre fordult a Sorsfordító program. A 10 résztvevő közel milliós értékben termelt zöldsé­get az iskolai konyhám egy hek­tárnyi területen Rengeteg sam- nyúságot, tököt, zöldbabot tettek el télire. Megtermett télire a bur­gonya, sárgarépa A résztvevők közül, ha az elméleti tananyag bál levizsgáznak, kettőt vállal­kozók, nyolcat pedig az önkor­mányzat alkalmaz majd teljes munkaidőben, bővítve a ve­tésterületet is. Az óvodában és az iskolában a gyerekek 90 százaléka ingyenes étke zésre jogosult, ezért is hogy olcsóbban főzhessenek a konyhán - mondta Dobos Károlyné polgármester. rintot hónapokra ki tudjanak vonni a gazdálkodásból. Nagy hangsúlyt fektet az ön- kormányzat a foglalkoztatás elősegítésére. A legnagyobb munkáltató maga az önkor­mányzat, az iskolában dolgo­zik 29 közalkalmazott, az ön- kormányzatnál tizenketten vannak. Átlagosan 30-40 kö­zött mozog a közhasznú, köz­célú munkába bevontak lét­száma. Dobos Károlyné polgár­mester Sokan jogosultak a szociális támogatásokra Havonta kifizet a település a köz­munkások, közhasznúak bérével együtt négymillió forintot külön­féle támogatási formákra. Ebben benne van az úgynevezett RÁT, vagyis a rendelkezése állási támo­gatás a munkanélküliek számára. Az erre jogosultak száma, változó személyekkel, de folyamatosan 70-80 fő. Gyermekvédelmi támo­gatás túlnyomó részben csak ter­mészetben nyújtott formában léte­zik, mint például a gyermekek in­gyenes étkezése iskolában és óvo­dában. Nekik jár az ingyenes tan­könyvellátás is. Óvodáztatási tá­mogatásban tavasszal és szeptem­berben nyolc család részesült A különböző gyermekvédelmi ked­vezményekben az idén 255 gyer­mekrészesült Sokan kérnek ese­ti szociális segélyt is, amelynek odaítéléséről a szociális bizottság dönt. Akiknek a háza az esőzések miatt károsodott, úgy segít a falu, hogy szakmunkát biztosítanak a helyreállításhoz. Visszatértek a gyökereikhez vállalkozás Mégsem olyan egyszerű növény a bodza Egyre szebb környezet várja a falu óvodásait Németh Zoltán és fia, Zsolt tíz hektáron termeszt bodzát a falu határában. Az idén telepítettek három hektárnyi málnát és azt tervezik, hogy 3,7 hektárral nö­velik a bodzaültetvényt. Mint el­mondták a termésből ételszíne­zéket készítenek. Sűrítő üze­mekben dolgozzák fel, s eztán sokfél ételbe, de például joghurt­ba is ezt használják. Hat évvel ezelőtt, 1994-ben kénytelenek voltak váltani. Előtte 30 fős varrodát üzemel­tettek Dombóváron, de a kínai dömpingáru miatt az a tevé­kenység ellehetetlenült. A csa­lád gyulaji származású, ide kö­tötték őket a gyökereik, s kár­pótlással szereztek is földet. Németh Zoltán és Németh Zsolt Szántóföldi növények termesz­téséhez kevés volt a területük, ezért úgy gondolták, hogy vala­milyen intenzív növényter­mesztésbe fognak.- Akkor még úgy gondoltuk, hogy a bodza egyszerű növény, később persze kiderült, hogy mégsem az - fogalmazott Né­meth Zoltán. Várakozásaikban azonban nem csalódtak, ha jól csinálják, akkor jövedelmező a bodzatermesztés. Málnát a piaci kereslet miatt telepítettek. A le­hetőségre a bodzát felvásárló hű­tőház hívta fel a figyelmüket. Mindketten aranykalászos gaz- datanfolyamot végeztek, Né­meth Zsolt alapvégzettsége pe­dig mezőgazdasági gépszerelő. Egyre szebb környezet és több já­ték várja a gyerekeket a település óvodájában. Szentpáli Nikolett nagycsoportos óvodás 2. helye­zést ért el a Netambulancia or­szágos rajzversenyén, mondta el Lacza Zoltánná intéz­ményvezető. Negy­venezer forint értékű játékokból összera­kott ajándékcsoma­got nyert. A halmozottan hátrá­nyos helyzetű gyerekek számára kiírt pályázat jóvoltából már a második csoportszobát tehették még otthonosabbá. Egy kft. jóvol­tából négy kisdiák, köztük három elsős új iskolatáskát kapott Október küencedikén adják át az óvodai szabadtéri foglalkozta­tót. Az ünnepségre a gyerekek műsorral készülnek. Az Egészsé­ges Településekért Alapítványtól nyert 100 ezer forintból először a színpad készült el a 30 éves baba­ház alapjára. Az önkormányzat és a szülők összefogá­sa révén tető is került az építmény fölé. A Gyulajért Alapítvány és a kisebbségi önkor­mányzat pénzbeli támogatást, a Gyulaj Zrt pedig faanyagot adott Háromszázötvenezer forintra pá­lyáztak az Oktatásért Közalapít­ványtól a tehetséges roma gyere­kek fejlesztésére. A programban szerepel az is, hogy a környező te­lepülések roma gyerekei megis­merjék egymást ■ Tető is került az építmény fölé.

Next

/
Thumbnails
Contents