Tolnai Népújság, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178.-202. szám)

2010-08-25 / 197. szám

2010. AUGUSZTUS 25., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 ALMANACH 2010 - MŐCSÉNY Értelmes, hasznos időtöltést kínál a diákoknak az Irodalmi Színpad TETT-es társra lelt a falu segítség A pályázatok önerejét is támogatás biztosítja Az irodalmi színpad azt az egyál­talán nem könnyű feladatot vál­lalta magára tizenöt évvel ezelőtt, hogy a helyi fiatalokat összefog­va hasznos, kellemes időtöltési lehetőséget teremtsen nekik. Ba­logh László alapító elmondta, ma már azok a fiatalok segítik a cso­port működését, akik annak ide­jén az elsők között szerepeltek az irodalmi színpad műsoraiban.- A szülők is támogatták an­nak idején a kezdeményezést, mivel látták, hogy a gyerekük ér­telmes, érdekes elfoglaltságot ta­lált, amely a fejlődéséhez is hoz­zájárul - mondta Balogh László. - Éppen ezért fontos a csopor­tunknak az, hogy anyák napján és a nemzeti ünnepeken is meg­mutassuk magunkat, előadása­inkkal megörvendeztessük a kö­zönséget. Amellett a falu két leg­nagyobb rendezvényén, a falu­napon és a falukarácsonyon is fellépünk. Hogy a jövőben egy­szerűbben menjenek a dolgaink, elhatároztuk, hogy az irodalmi színpadból hamarosan bejegy­zett egyesület lesz - jelentett ki Balogh László. A hétvégi falunapon kicslk-nagyok találhattak kedvükre való szórakozási lehetőséget. Az emberek szerint nagyon jól sikerült a rendezvény Jól sikerült a tizenkettedik falunap Tizenkettedik alkalommal szer­vezte meg az önkormányzat a fa­lunapot az augusztus húszadikai hétvégén. Balogh László szerve­ző elmondta, számos támogató, helyiek, bonyhádiak valamint a Paksi Atomerőmű Zrt. is a ren­dezvény mellé állt. - A kenyér­szentelés után színes program várta a mintegy 450 érdeklődőt. A Bartina zenekar, az Irodalmi Színpad, bajai hastáncosok vala­mint a pécsi Eurodance tánccso­port után Ferenc Orsolya adott műsort, majd székely meséket hallhatott a közönség. Az est fénypontja Peller Anna előadá­sa volt, aki fergeteges hangu­latot teremtett a rendezvény­sátorban. Balogh László el­mondta, évek óta hagyo­mány már, hogy a falunapon a lakosságot megvendégeli az önkormányzat Idén sem volt ez másként, sültet kapott a pub­likum vacsorára, és hajnalig tar­tó bál zárta a programot. A kistelepülések között az irigyelhetőbbek közé tartozik Tolna megyében Mőcsény. A falucska, amelynek utcái, terei rendezettek, szépek, idén több mint 23 millió forint támogatást kapott a fej­lesztések önerejéhez. Rácz Tibor Már csak a falubeliek emléke­zetében maradt nyoma a hétvé­gi falunapnak hétfő délelőttre, igaz, ott elég mélyen. A rende­zett, tiszta utcákon sehol sem lehetett látni még egy eldobott Lacza And­rás alpol­gármester csikket sem, nemhogy mű­anyag poharat, vagy palackot. A hétvégi program két nap után is téma volt a boltban, kocsmá­ban. Az emberek szerint ilyen fergeteges rendezvény nem mostanában volt Mőcsényben. Az augusztus 20-i ünneplés megmozgatta a lakosságot, idő­seket, fiatalokat egyaránt Ám mégis, van egy dolog, egy kér­dés, amely még a fa­lunapnál is jobban foglalkoztatja a pol­gárokat Mégpedig az, hogy ki lesz a település polgármestere októbertől. Az önkormányzati választásokra nemcsak a pol­gármester és a képviselőjelöl­tek készülnek - állítólag min­den posztra akad bőven jelent­kező az alig 350 lelkes falucská­ban -, hanem a választópolgá­rok is. De arról egyelőre nem Mőcsény inf­rastruktúrája kiváló. szívesen nyilatkoznak, kire ad­nák, adják majd a voksukat. A jelöltek nevét is homály fedi egyelőre. Mindenesetre, akár­kit is választ meg Mőcsény la­kossága, lesz feladata bőven. Lacza András alpolgármester irányítja egy ideje a település önkormányzatát. Meglátása szerint továbbra is a sikeres pá­lyázatok vezetnek a fejlődéshez. Ám több kistelepüléssel ellentétben a pályá­zatok önerejére Mőcsényben van pénze az ön- kormányzatnak. Mégpedig a Társadalmi Ellenőrző és Tájé­koztató Társulásnak (TETT) kö­szönhetően. Ugyanis ez a szer­vezet az idén 23,6 millió forint­tal támogatta a település fejlődé­sét. így lehetséges az, hogy a falufelújítási program futhat, s a kultúrház tetejének, nyüászá­Korrekt a kapcsolat a társulással KORREKT, JÓ kapcsolatot ápol a település a Társadalmi El­lenőrző és Tájékoztató Társu­lással (TETT), amely évek óta támogatja a Bátaapáti környékén fekvő települése­ket. A falu 58 millió forintos költségvetésből gazdálkodik, amelyet a TETT az idei év­ben több mint 23 millió fo­rinttal toldott meg. Lacza András alpolgármester sze­rint ez az együttműködés és a falusiak összefogása, kö­zösségi érzése lehet az az erő, amelynek segítségével tovább fejlődhet Mőcsény, s még szebb lehet a környezet, amelyben a körülbelül 350 ember együtt él róinak cseréjével hamarosan végeznek. Lacza András állítá­sa szerint még az ősszel. Szépíti a falut az a hat közcé­lú munkás is, akiket az önkor­mányzat foglalkoztat. Karban­tartják a temetőt, füvet nyírnak, virágot ültetnek a faluban. Ám az időjárás belerondított nyár elején az idilli faluképbe, elmos­ta a partfalat az esőzésekkor lezúduló csapadékvíz, s az ár­kok állapotát is meglehetősen rontotta. így a képviselő-testület úgy döntött, vis maior pályáza­tot ad be, hogy a helyreállítási munkálatokat el lehessen vé­gezni, amellett a csapadékvíz­elvezető rendszer korszerűsíté­se is éppen időszerű lenne a kis faluban, hogy megelőzzék a ha­sonló problémákat, s hogy to­vább emelkedjen a helyiek komfortérzete. Mőcsény infrastruktúrája egyébként kiváló, szülte min­den utcában kátyúmentes az aszfaltburkolat, amelyet térkö­vezett járdák kísérnek, a víz-, a villany- és a gázvezetékrendszer kiépült már korábban, s egyre többen rendelkeznek internet­hozzáféréssel is. Az óvoda vi­szont egy éve nem működik, mi­vel évről évre kevesebb a gyer­mek, a kicsiket a falugondnoki busszal szállítják Cikóra és Bátaapátiba. Az iskolásokat is­kolabusz és a falugondnok hord­ja Cikóra és Bonyhádra. Igazi közösségi életet szerveznek a nyugdíjasok A kocsma is érzi a pénzszűkét vállalkozás Az alapvető élelmiszereket veszik meg helyben Az öt éve bejegyzett civil szerve­zetként működő Mőcsényi Nyug­díjas Egyesület elődje tíz évvel ez­előtt alakult - mondta el lapunk­nak Csobot Szüvesztemé, az egye­sület vezetője. Hozzátette, a 15 ta­got számláló szerve­zet az utóbbi időben amellett, hogy próbál­ja színessebbé vará­zsolni a közösségi életet a településen, s kellemeseb­bé tenni a mindennapokat, ha­gyományőrzéssel is foglalkoznak.- Létrehoztunk a közelmúlt­ban egy tájházat, amelyben fel­vidéki, székely és német tárgyi emlékeket őrzünk, s folyamatos jelenleg is a gyűjtőmunka. Vise- letek, edények, eszközök, több mint százéves kelmék is megte­kinthetők a tájházban. Amíg a közmunka program nem műkö­dött ennyire a faluban, a közterü­letek virágosításával, karbantar­tásával, szépítésével is mi törődtünk, mostaná­ban ez a tevékenysé­günk némileg alább­hagyott, ám ha szük­sége van segítségre a településnek, ránk ebből a szem­pontból mindig lehet számítani - hangsúlyozta az egyesület veze­tője. Mint mondta, nem marad­hatott el ünneplés nélkül a tíz­éves jubileum sem, főzőcskéztek, s az összejövetelre még egy ze­nészt is hívtak, hogy a hangula­tot fokozza. Endeli Ferencné 14 évvel ezelőtt vette át a falu egyetlen boltjának és italozójának működtetését. - Akkor édesapám már úgy érez­te, megöregedett, nem akarja tovább csinálni. Munkanélküli voltam, így egyértelmű volt, hogy belevágunk a férjemmel a vállalkozásba. Az évek során ki­derült, hogy az üzlet pénzügyi részéhez én értek jobban, míg a férjem az árubeszerzést intézi. Megróbálunk mindent a lehető legolcsóbban beszerezni, amit forgalmazunk, hiszen tudjuk, fő­leg mostanában egyre kevesebb pénzből kell, hogy megéljenek az emberek. Egy ilyen kis falu­ban általában csak az alapvető élelmiszereket veszik meg a csa­Endell Ferencné ládok a helyi boltban, vegyi­áruért, mosóporért, tusfürdőért a bonyhádi, vagy más hipermar- ketbe járnak. Természetesen ez­zel semmi probléma nincsen, hi­szen a családomnak én is meg­próbálok minél gazdaságosab­ban vásárolni. A baj azzal van, hogy egyre nehezebben élnek meg az emberek, s az utóbbi években hónapról hónapra csök­ken a forgalom. S ami sokak szá­mára hihetetlen lehet, a kocsmá­ban is egyre kevesebb a bevétel, pedig az emberek azt mondják, történjen bármi, a kocsmák menni fognak. Úgy látszik, vala­mi történt, mert nálunk már az ital sem fogy annyira - mondta Endeli Ferencné. ■ Ránk mindig számíthat a település. HÍREK Nemcsak a tanulás, de a sport is az erősségük A Suhajda ikrek, Dominika, Adrián és Milán 11 évesek voltak az idén, 1999-ben látták meg a napot. A fiata­lok amellett, hogy dicsére­tet érdemlő tanulmányi eredményeket érnek el a cikói általános iskolában, igen sokoldalú gyerekek. Az Irodalmi Színpad tagjai, szeretik az előadóművésze­tet, amellett a matematiká­ban is jeleskednek, több versenyen is eredményesen vettek részt az elmúlt évek­ben. A sportban sem telje­sít rosszul a két fiú, hiszen az általános iskolai fut­ballcsapat erősségei, több területi és iskolák közötti megmérettetésen is meg­mutatták tehetségüket. Adrián, Milán és Dominika Idén is elutaztak Kiskunmajsára kiskunmajsára szervezett kirándulást az önkormány­zat a lakosság részére. Lacza András alpolgármes­ter elmondta, hagyomány a faluban, hogy egy buszra való polgárt elutaztatnak az alföldi település fürdőjébe úgy, hogy az útiköltségért nem kell fizetniük. Mint mondta, az utazás igen népszerű a falubeliek köré­ben, idén is megtelt a negy­ven személyes járat. Szebbek lesznek a falu temetői, ravatalozói Befejezték a közmunkások a falu temetőjének és rava­talozójának karbantartó munkálatait a napokban. Hamarosan hozzáfognak a településhez tartozó Pala- tinca és Zsibrik teme­tőjének a karbantartá­sához, rendezéséhez is. A lakosság megoszlása 63 ÉV FELETT 0-18 ÉVES 79 53 19-62 ÉVES 225 AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST RÁCZ TIBOR ÍRTA, A FOTÓKAT KISS ALBERT KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL A MŐCSÉNYI ÖNKORMÁNYZAT TÁ­MOGATÁSÁVAL JELENT MEG. )

Next

/
Thumbnails
Contents