Tolnai Népújság, 2010. augusztus (21. évfolyam, 178.-202. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-08-08 / 31. szám

2010. AUGUSZTUS 8., VASÁRNAP SZTORI 5 Szennyvíztisztító telep bűz és zaj nélkül csepel A tömény szenny helyett ezután biológiailag kezelt víz ömlik a Dunába Budapestnél „A víz áramlási sebessége folyamatosan lassul, hogy legyen idő az ülepedésre” - magyarázza Tóbiás Sándor az előülepítő medencék mellett Politikai csaták akadnak az új budapesti szennyvíz- tisztító körül, de az üzem működésével kapcsolatban nehéz kritikát megfogal­mazni. Európa talán leg­korszerűbb, de biztosan legzöldebb tisztítótelepe a Dunának is jót tesz. Arvay N. Tivadar Kedd óta működik hivatalosan az új Budapesti Központi Szennyvíz- tisztító Telep (BKSZT). A létesít­mény 4,5 év alatt épült fel, s bár kék Dunánk nem lesz, a folyó az előnyére változik majd a követke­ző években. „A budai oldalon élőktől kaptunk visszajelzést, hogy a parti víz tisztább - mond­ja Tóbiás Sándor, a telepet üze­meltető Enviroduna Kft. műszaki menedzsere. - Buda szennyvize korábban kezeletlenül ömlött a Dunába, a part melletti, lassabb sodrás miatt a folyó szélén volt egy szennyezett sáv. A szerves hulladék miatt a halak szívesen időztek ott, de ma már az Ördög- J árok Erzsébet híd melletti torko- | latánál nem látni horgászt és ha- | lászgató madarakat - megszűnt a ,g halak élelem-utánpótlása.” Budapest mintegy 500 ezer köbméter szennyvizet produkál naponta, amelynek eddig alig a fele esett át biológiai tisztításon. A többi a Dunában landolt. A BKSZT a budai oldal és több pes­ti kerületi V., VI., VIE, VIII., IX, X, XIII, XIV, XX.) szennyvizét ke­zeli, 300ezer köbméterig, a többit a két, már működő üzem tisztítja. „A folyamat rácsos szűréssel kezdődik - magyarázza a telep makettje előtt Tóbiás Sándor. - Három milliméteres réseken áramlik a beérkező szennyvíz, amelynek minőségét folyamato­san ellenőrizzük. Erre azért van szükség, mert bár a háztartások­ból elvben nem kerülhet nagy mennyiségben olyan anyag a csa­tornába, amely ártana a biológiai tisztítást végző mikroorganiz­musoknak, egy nagyobb olaj­szennyeződés kivégezhetné ezt az eleveniszapot.” Inkább futurisztikus parknak, semmint ipari létesítménynek látszik a zöld növényzettel fedett üzem. Még meglepőbb, hogy a szabadba lépve nincs kellemet­len szag. „A megvalósításnak volt néhány kritériuma - mondja Tó­biás Sándor. - Például semmi­lyen építmény nem lehetett 16 méternél magasabb, a tetőket nö­vényzettel kellett fednünk, és a telep kerítésén túl sem zaj, sem szag nem juthat.” Alig ér a mondat végére kísé­rőnk, budiszag üti meg az orrun­kat. A szennyvíziszapot kezelő épület mellett járunk, amelynek kitárt ajtaján átjön a bűz. „Hiába a tökéletes berendezések, az em­ber a gyenge pont a rendszerben - sóhajt kísérőnk. - Annak az aj­tónak zárva kellene lennie, bent ugyanis légcserélők biztosítják a megfe­lelő levegőt. Ha »szellőztetnek«, an­nak ez a vége. De ezeket a problémákat felszámol­juk.” S valóban, a velünk tartó műszakvezető már utasítja a két munkást, akik gyorsan bezárják az ajtót - reményeink szerint nem csak a sajtó kedvéért. A fizikai szűrőket rejtő épület­ben jön az újabb meglepetés: a nyitott konténerekbe gyűjtött hul­ladék és a fedetlenül áramló A rácson fennakadó szennyeződés szennyvíz mellett sincs szag. A levegő hűvös, a gépek halk duru- zsolása tölti be a csarnokot. „Min­den munkafázis fedett helyen tör­ténik - mondja Tóbiás. - Ilyen alig néhány helyen van Európában. A szagot légcserével tartjuk távol, ide­bent mindig kisebb a légnyomás, mint a szabadban, ezért a nyitott ajtókon befelé áramlik a levegő.” Az átszűrt szennyvíz innen az ülepítőmedencékbe kerül, ahol a homokot szűrik ki, majd a követ­kező, úgynevezett labirintusme­dencében hozzákeverik a már említett eleveniszapot. A többi a természet dolga: a mikrosz­kopikus élőlények „kiesznek” mindent a vízből. Hogy munkára - és szaporodásra - serkentsék őket, a szennyvizet alulról oxigén­nel dúsítják. Az ablakokon be­kukkantva jól látszanak a bugy­borékoló óriás „jakuzzik”, de ve­zetőnk jelzi, oda nem mehetünk be. „Az eleveniszap elhasználja az oxigént, ezért a víz fölött meg­fulladnánk.” Sétát teszünk a 12 méterrel a földfelszín alá süllyesztett üzem tetején is. A hatalmas tetőkert úgy négy méterre emelkedhet ki a terepből. Zuzmók burjánzanak rajta. Néhány építész azzal az öt­lettel állt elő, hogy legyen itt köz­park, de a kivitelezők lebeszél­ték őket. „Mégiscsak ipari léte­Hová megy az iszap? A SZENNYVÍZBŐL KINYERT, biológiailag és fizikailag is kezelt iszapot a csepeli telep­ről a Heves megyei Lőrinci melletti pemyehányó területé­re szállítják. Ott tovább keze­lik, komposztálják s teljesen ártalmatlanítják. Az így elő­készített szennyvíziszapot vé­gül 1 méter vastagon terítik el, a felületét humusszal fe­dik, és a területet akácerdő­vel ültetik be. A komposztált termőtalajt, úgy tűnik, kedve­lik a növények, mert amikor egy ideig csak 60 centis réteg elterítésére kapott engedélyt a telep, a fák nem akartak fejlődni Amióta ismét méte­res altalajt képezhetnek, az akácos újra gyorsan fejlődik A BKSZT számokban Építési Idő 4,5 év Teljes költség 428,7 millió euró (120 milliárd forint) Terület 29 hektár Épületek 70000 m2 Napi kapacitás 350-525 ezer m3 Biológiai blokkok 18 db Előülepítők 7 db sítményről van szó, inkább ne sétálgassanak benne civilek fel­ügyelet nélkül” - mondja Tóbiás Sándor. A gyárlátogatás végén meg­nézzük a Dunába tartó végter­méket is. A 3x3 méteres aknába- amelynek vége a Nagy-Duna alatt, a meder közepén található- éppen 14 ezer köbméter víz zú­dul óránként. Ránézésre olyan, mint egy hegyi patak: enyhén sárgás a színe, de átlátszó és tel­jesen szagtalan a víz. „Öntözés­re, kocsimosásra bármikor hasz­nálnám - mondja Tóbiás Sándor.- A medencémet azért még nem tölteném fel ezzel, de egy utolsó szűrés után arra is bátran hasz­nálnám.” A tetőt lassan benövi a növényzet Az ülepítőmedence nyolc méter mély. Érthető, hogy van mentőöv is. Jobbra a biológiailag tisztított, balra a fizikailag szűrt víz. Van különbség. ■ Az eleveniszap „eszi” tisztára a szennyvizet. Hanyagul elsziszegett, haszontalan tanácsok RADOS VIRÁG „mindig jótanácsot sziszeg­nek” - írja József Attila, és itt most a sziszegésről van szó. Vagyis az olyan tanácsokról, amelyeket az ember dühösen felhajít a padlásra. Nem csak azért, mert sokra menni nem lehet velük. Hanem mert olyan adja, akinek gőze sincs róla, miről beszél, mihez szól hozzá, érdemben segíteni nem akar vagy nem tud, de azért meg­próbál úgy tenni, „mintha”. van nekem egy kedves embe­rem, akit nagyon szeretek. Idős férfi, tele bajokkal. Egye­dül él a lakásában, a beteg tes­te börtönében, amely lassacs­kán már kimozdulni sem en­gedi őt. Pedig vásárolnia kelle­ne járni, orvoshoz mennie, csinálni a mindennapi ügye­ket, mert, ugye, azokból áll össze az élet. Rezsifizetésből, postára futkosásból, háztartás­vezetésből, banki ügyintézés­ből. Amíg egészségesek va­gyunk, mindez meg se koty- tyan, habár még úgy is akad­nak olyanok, akiknek az ilyes­mi nehezen megy. Mert ők ol­vasni, filmeket nézni, verseket idézni, kulturáltan csevegni szeretnek, megannyi púp a hátukon a számtalan gyakorla­ti teendő. említett barátom is efféle holdvilágfaló volt világéleté­ben, amit megértek, hiszen hasonló típusnak születtem. Különben nem volnánk lelki rokonok. Régebben még mú­zeumba is jártunk együtt, né­zegettük közösen a képeket, és eltársalogtunk a művészet mibenlétéről. mára barátom megöregedett, beteges lett, és nemhogy mú­zeumba, de, mint mondom, or­voshoz sem igen tud elmenni. A gyerekei segítenek neki, amiben csak tudnak, de hát helyette nem élhetnek, a nap 24 órájában nem lehetnek ve­le, és nem is szakápolók, hogy menedzseljék a rengeteg be­tegséget. az öreg most töri a fejét, hogy esetleg beköltözik egy nyugdíjasotthonba. Anyagi akadálya ennek nincsen, a jó helyek ráadásul korszerűek, lehetőség szerint külön lak­résszel, rendszeres étkezés­sel, gyógyszerekkel, 24 órás szakápolással, orvosokkal, társasággal, programokkal, füves-fás parkkal. És ha a la­kó látogatót fogadna, netán kiruccanna valahová, azt is megteheti. imádkozom érte, hogy bará­tom rászánja magát a lépésre, ne pedig az üres lakásban, magányosan érje a halál egy szép napon, csak mert nem tud magáról gondoskodni. Erre mit ír egyik ismerősöm nekem? Jaj, csak azt ne, mert a nyugdíjasotthonokban „éheztetik az embereket”. Az illetővel, aki ezt kinyilatkoztat­ta, együtt laknak a felnőtt gye­rekei, mert elég a hely. A szü­lei nyolcvanon túl is hál’ isten­nek jól bírják magukat, és bol­dog házasságban élnek hosz- szú évtizedek óta. Ismerősöm álló nap csak a számítógép előtt ül, és közösségi oldalazik - ennyi információja van a külvilágról. hát erre mondom én. hogy jó tanács van már megint sziszegve. Örüljön a kedves ismerősöm, hogy a saját és nem az öreg barátom bőré­ben lehet. Ha pedig nem is­meri a helyzetet, kérdezzen, vagy mondjon egy „sajná- lom”-ot. Esetleg maradjon szép csöndben. ■ Rados Virág

Next

/
Thumbnails
Contents