Tolnai Népújság, 2010. május (21. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-13 / 110. szám

4 A tettes helyett egyelőre a város állja a számlát (folytatás az 1. oldalról) Pető Gábor értesítése alapján tegnap délután a rendőrség is meg­jelent a helyszínen. A referens fel­vette a kapcsolatot az ilyen ügyek­ben jelentős tapasztalattal rendel­kező Zöldtárs alapítvány civil szer­vezettel is. Bízik abban, hogy az összefogás, a nyomozás eredmé­nyeként fény derül az egyelőre is­meretien tettes személyére. A környezetet rondító, termé­szeti kárt okozó halmot a terület tulajdonosa, a város napokon be­lül elviteti, saját zsebből állva a számlát. Ez az összeg a referens számításai szerint hatszám­jegyű is lehet: hiszen a szállítás mellett az ártalmatlanítás díját is ki kell fizetni. A gumiabroncs­ból ugyanis nedves környezet­ben veszélyes anyagok oldódhat­nak ki. Mindenesetre, ha meg­lesz a tettes, a pénzt be lehet haj­tani rajta, a járulékos költségek­kel együtt. ■ Sz. Á. A környezettel együtt lesz, vagy nem lesz jövőnk szekszárd Környezetkultúra - értékeink szerepe a jövőkép ki­alakításában. E címmel tartott előadást Szekszárdon Blaskovits Zoltán, a Zöld Pagony Bt. ügyve­zetője és Egle Zsolt környezettan szakos tanár. Az érdeklődők - környezeti neveléssel foglalkozó pedagógusok, főiskolai hallga­tók, civilek - közérthető példák alapján tekinthettek be ember és környezet, ember és természet kapcsolatába. Mely kapcsolat - mondta Blaskovits Zoltán - az egyének, kisközösségek szintjén már biztató eredményeket mu­tat, ám iparszerű szinten gyak­ran komolyak a gondok. ■ Á. Sz. Blaskovits Zoltán KÖRKÉP wmteaMmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmammmmm TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. MÁJUS 13., CSÜTÖRTÖK Sok magyar család fedezi belföldi nyaralását részben vagy egészben üdülési csekkel, ami enyhíti a válság hatásait (képünk illusztráció) Talpon maradt a cafetéria juttatás Adóteherrel együtt is megéri munkáltatónak, dolgozónak Az üdülési csekk és az étkezési utalvány a favo­rit, a vesztes a hideg élel­miszer- és a kultúrautal­vány. Venter Marianna A törvényi változások miatt so­kan a cafetéria rendszer végét jó­solták, ám az eltelt hónapok ada­tai alapján nem így történt. A cafetéria rendszer továbbra is ol­csóbb a munkáltatónak, mint a bérjellegű juttatások. A Nexon felmérése szerint 2009 hason­ló időszakához képest több mint 14 százalékkal nőtt a cafetéria keret. A béren kívüli juttatásokon belül a legnagyobb, 26,4 száza­lékos arányt a melegétel utal­vány teszi ki, a második he­lyezett az üdülési csekk. A me­legétel utalvány aránya több mint ó százalékkal, az üdülé­si csekk, a helyi bérlét és az egészségpénztári hozzájárulás > aránya 2-2 százalékkal nőtt eb- ! ben az évben. = - A cafetéria-rendszer előnyös I mind a munkáltatók, mind a dol- | gozók számára - mondta dr. I Fischer Sándor, a megyei kereske­delmi és iparkamara elnöke. - Az adóterhek nélkül jobban tudna fejlődni a rendszer, és lenne még javítanivaló a felhasználási terüle­teken is. Tőlünk nyugatra ugyan­is úgy alakítják ki a rendszert, hogy lehetőleg a saját vállalkozó­kat, cégeket támogassák vele. Ép­pen ezért az országos kamara azt a javaslatot tette a kormány felé, hogy a két legnépszerűbb elem, a melegétkezési utalvány és az üdü­lési csekk legyen teljesen adó­mentes. Mert amellett, hogy eme­li a dolgozók életszínvonalát, fehé­ríti a gazdaságot, és segíti a szál­láshelyek kiadásában és a ven­déglátásban érdekelt vállalkozá­sokat. Ugyanezen okból azt is sze­retnénk, ha az üdülési csekket va­lóban csak üdülésre, pihenésre le­hetne felhasználni. Az üdülési csekk forgalma a pesszimista jóslatokkal ellentét­ben tovább nőtt az idén. A Ma­gyar Nemzeti Üdülési Alapít­ványtól (MNUA) kapott tájékoz­tatás szerint míg egy évvel ez­előtt az év első négy hónapjában 9 milliárd forint, ad­dig a 2010-es év azo­nos időszakában már 11,4 milliárd fo­rint értékű üdülési csekket váltottak be a hazai szol­gáltatóknál. A közel 15 ezer hazai szolgál­tatónál jelentkező üdülési csekk forgalom mintegy 8 ezer mun­kahelyet biztosít az üdülés, pi­henés, művelődés, kikapcso­lódás, egészségmegőrzés, sza­badidősport területén működő, döntően kis- és középvállalkozá­soknál. Hasonlóan a svájci és francia üdülési csekk példájához a ma­gyar üdülési csekk rendszer is enyhíti a gazdasági válság hatá­sait, növeli a belföldi munkahe­lyek számát, oldja a szociális feszültsége­ket, és nem melles­leg felkelti az érdek­lődést az ország szép tájai, színvonalas szolgáltatásai, történelmi nevezetességei iránt. Tolna megyében tavaly 700 millió forint értékben vásároltak üdülési csekket a cégek, vállal­kozások, pályázat útján pedig 67,5 millió forint értékben kap­tak üdülési csekket az alapít­ványtól a rászorulók. A béren kívüli juttatások adómentessége idén január elsejétől megszűnt kétféle adókulcs alapján kell fizetni a béren kívüli jutta­tások után 2010. január elseje óta. A kedvezményes, 25 száza­lékos adóval terhelt csoportba tartozik többek között az üdülé­si csekk, a melegétel utalvány, illetve a helyi közlekedési bér­let A hidegétkeztetési utalvány, az ajándékutalvány, valamint a kultúrautalvány után pedig 54 százalékos adót kell fizetni. A jogszabályváltozás óta el­telt időszakról a Nexon készí­ted felmérést, amely szerint a legmagasabb adókulccsal ter­helt hidegétel-, kultúra-, illetve ajándékutalvány esetén volt a legnagyobb mértékű csökkenés a juttatások tekintetében. Az előző évben még az éves cafetéria keret csaknem 5 szá­zalékát fordították ajándék- utalványra, az idén ez az arány alig több mint 1 száza­lék. A kultúrautalvány aránya 5,5 százalékról 0,7 százalékra, míg a hidegétel utalványé 4,3 százalékról gyakorlatilag nul­lára csökkent 2010-ben. . U Emeli a dolgo­zók életszínvo­nalát. Közösülésre kényszerítette anyát a fiával szekszárd A másodfokon eljáró Tolna Megyei Bíróság szerdai ha­tározatában új eljárásra kötelez­te a Szekszárdi Városi Bíróságot annak a szálkai férfinak az ügyében, aki mindkét lányát megerőszakolta. Részben meg­alapozatlanság miatt, részben azért, mert az első fokú ítélet a vádat nem merítette ki. A me­gyei főügyészség a vérfertőzés bűntettének a megállapítását is kezdeményezte, s nem ért egyet azzal, hogy a férfit a súlyos testi sértés vádja alól felmentették. Az italozó életmódot folytató pár öt gyermeket nevelt, köztük az asszony első házasságából származó fiát. Az első fokú ítélet megállapításai szerint a férfi ■ Nevelt fiát arra kényszerítette, hogy fél­testvérével és az anyjá­val is közösükön. ütötte-verte, valósággal sanyar­gatta a családját, beleértve élet­társát is. Különféle tárgyakkal üt­legelte a gyerekeket. Egy ízben családi összetartozásra hivatko­zással arra kényszerítette őket, hogy pengével vágják meg alkar­jukat. Máskor kisebbik leány- gyermekét megrugdosta, mert úgy gondolta, hogy terhes. A bűncselekményeket 2003 és 2008 között követte el, de közben 2006 májusától 2008 januárjáig börtönben volt. Amint szabadult, a szörnyűségek folytatódtak. 2005-ben az akkor 15 éves na­gyobbik lányát két-három alka­lommal, 14 éves kisebbik lányát pedig legalább hússzor erősza­kolta meg. Nevelt fiát arra kényszerítette, hogy a kisebbik lánnyal, vagyis saját féltestvéré­vel, más alkalommal pedig hogy az anyjával is közösüljön. 2008- ban a lányt és az anyját kény­szerítette fajtalankodásra. Első fokon állatkínzás miatt azért marasztalták el a vádlottat, mert gyerekeit arra kény­szerítette, hogy végignézzék, amint ő maga baltával fejbe verve kutyákat és macskákat öldös, sőt, hogy ők is hasonlókat kövessenek el. A vádlott a bűncselekmények elkövetését, az állatkínzás kivéte­lével, mindvégig tagadta. A szakértő véleménye szerint a gyerekek személyisége az átél­tek hatására súlyosan, vagy akár véglegesen is károsodott. A bíróság meghosszabbította a két éve fogva tartott férfi előze­tes letartóztatását. ■ 1.1. Milliárdokat nyert a kórház pályázat Új épülettömb valósulhat meg a támogatásból szekszárd - Tömbösítésre nyert a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza TIOP pá­lyázaton közel 3,2 milliárd forin­tot, a szerződés megkötése folya­matban van - mondta dr. Né­meth Csaba orvos igazgató. Az uniós támogatást a fenntartónak 10 százalék önerővel kell kiegé­szítenie. A fejlesztés célja, hogy az aktív ellátást nyújtó osztályok közelebb kerüljenek egymás­hoz, valamint a műtőblokkhoz is. Ez ugyanis a kórház techno­lógiai központja, itt vannak a műtők, a központi intenzív osz­tály és a radiológiai diagnosztika centruma is. A tömbösítés egyik előnye, hogy a beteget nem kell annyit mozgatni, egy helyen jut­hat hozzá a legtöbb ellátáshoz. Másik előnye gazdasági, hiszen költségkímélőbb megoldás, ha egy helyen, kevesebb eszköz ha­tékonyabb kihasználásával lehet ellátni a feladatokat. A pályázat révén a mostani nővérszálló he­lyén építenének fel egy új épüle­tet, ahova a kardiológiai és a ne­urológiai osztály költözne. Ezek azok a szakmák, amik leginkább kötődnek a műtőblokkban biz­tosított diagnosztikai és intenzív betegellátási lehetőségekhez, valamint az akkorra már mű­ködő SOI szintű sürgőségi osz­tályhoz. A pályázaton elnyert pénz a teljes kórháztömbösítési folya­mat végigviteléhez ugyan nem elég, de egy jelentős lépést lehet ezáltal tenni a kórház hosszú tá­vú céljainak megvalósításában. Fontos megemlíteni, hogy a pá­lyázat nem csak az építkezésről szól, az utóbbi évtizedek legje­lentősebb eszköz- és gépállo­mány frissítésére is sor kerülhet: az új tömbbe költöző két osztály szinte teljes orvosi műszer és ápolási eszköz parkja mellett in­tenzív osztályos és műtői műsze­rek, röntgen és ultrahang gépek, valamint egy MR készülék meg­vásárlása is lehetővé válik. A legoptimistább számítások szerint a kivitelezés már 2011 tavaszán elkezdődhet, és legfel­jebb két év alatt kell befejezni a munkát. ▲ HIRDETÉS Erő és intelligencia - uj Nissan Navara Erő, Intelligencia és megjelenés - tökéletes összhangban az új Nissan Navarában! Akár aszfalton vagy földúton halad, a Nissan választható összkerékhajtási rendszere megbirkózik a legnehezebb körülményekkel is, hogy a kontroll végig az Ön kezében maradjon! Az új Nissan Navara dupla kabi­nos, klímás kivitelben már 4 990 000 Ft + áfától elérhető a Nyitrai Autóház szekszárdi márkakereskedésében. A részletekről és tesztvezetésről érdeklődni lehet: 7100 Szekszárd, Pásztor u. 8., tel.: 74/528-190 ▲

Next

/
Thumbnails
Contents