Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-04 / 29. szám
2010. FEBRUÁR 4., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET Picit visszatetsző új műsor látható a Fővárosi Nagycirkuszban. A BKV elnevezésű formáció illuzionistái mutatják be „A vidám maffiózó elszomorodik” - című produkciót. Nagy probléma, hogy mostanában már a közönség is belát a kulisszák mögé, és nemtetszését fejezi ki. Nem tapsol, amikor a bukfencet tripla- szaltóként konferálják fel, és dühös, amikor megtudja, hogy világszámért járó gázsit szakítanak érte. persze egy olyan országban, ahonnan papírtalpú bakancsokban indították a katonákat a hómezőre, az ilyen laza pénzcsapolás nem sorolható a főbenjáró bűnök közé. Picit visszatetsző. Mint mikor a nyolcvan- éves Lux Elvira előadást tart a szexuális élvezetekről a diáklányoknak. PICiT VISSZATETSZŐ az ÍS, hogy a legnagyobb munka- nélküliség idején a kormány szélesre tárja a kaput a roma diplomások előtt. Kétszáz álláshely vár rájuk. Ez nem diszkrimináció, az viszont az, amikor a tanár c betűt ír az osztálynaplóba, a roma gyerekek neve mellé. Picit visszatetsző, amikor a klímabarát otthon propagálásakor, a miniszter saját házában kalauzolja az érdeklődőket. Ő már energia- takarékossá alakította hatmillióból a 140 négyzetméteres kéglijét. Mire várnak a váraljai Péró lakói? Kövessék a jó példát! picit visszatetsző a regisztrációs jegy bevezetése is. Sokba kerül az ingyen utazók számba vétele. A 6 év alattiakat, a 65 év felettieket, továbbá a Volán és a MÁV kedvezményezettjeit kötelezik ingyenjegy-váltás- ra. Minden bizonnyal szakértők dolgozták ki az utasszámbecslés eme egyedül üdvös módját. Számítások szerint a projekt 1,5-2 milliárd forintba lesz. Biztosan megéri... Minden napra jut egy pohár iskolatej Az egészség miatt és szociális szempontból is fontos A Tolnatej Zrt. a megyében naponta hatezer gyereknek szállít iskolatejet, kakaót. A képen Vecsei Szilvia gépkezelő a poharas italok szalagjánál ▲ Amelyik oktatási intézményben van iskolatej, ott a legrászorultabb gyerekek is hozzájuthatnak naponta némi egészséges tízóraihoz. Sok település igyekszik ezt a lehetőséget megteremteni. Steinbach Zsolt Sok olyan gyerek van, akinek ebédig egyetlen tápláléka az az egy pohár tej, amihez ingyenesen jut hozzá az iskolában. Sokuknak tehát szinte létkérdés az iskolatej program - állítják pedagógusok, településvezetők. Nincs pontos adatunk arra, hogy Tolnában hol kaphatnak a gyerekek iskolatejet. Azt viszont tudni lehet, hogy a megye tejipari cége, a Tolnatej Zrt. mintegy húsz Tolna megyei település hozzávetőleg ötven intézményébe, nagyjából hatezer gyerek részére szállít poharas iskolatejet vagy kakaót. Koller Attila, a társaság vezérigazgatója elmondta: az EU valamennyi országában működik ez a program, amelyet nagyon hasznosnak ítél. Egyrészt az egészséges táplálkozás szempontjából, hiszen ezáltal az iskolatej a cukros üdítőitalok alternatívájaként is megjelenhet. Másrészt pedig szociális szempontból, hiszen egyre többen vannak, akik azért nem isznak tejet, mert nem tudják megfizetni. Az iskolatej természetesen csak a gyerekeknek ingyenes. A program finanszírozásához az unió mellett a magyar állam és az önkormányzatok is hozzájárulnak. A legnehezebb anyagi helyzetben levő települések esetében az általános iskolai tanulók ellátására igényelhető támogatás mértéke a bruttó ár száz százaléka, a valamivel tehetősebb önkormányzatoknál ennél kevesebb. Ha azonban az intézményfenntartók csak a jogszabályban meghatározott maximális árnál drágábban tudják beszerezni az iskolatejet, akkor a különbözetet nekik kell állniuk. Az óvodások és a középiskolások esetében pedig csak az EU-s támogatás igényelhető, azaz ezekhez a tételekhez több pénzt kell hozzátenniük az önkormányzatoknak. Bátaszék városa például évente 1,7 millió forint körüli összeget költ erre a célra. A város már 2004-ben csatlakozott a programhoz. Ebben az évben éppen tegnap kapták az első szállítmányt a Tolnatej Zrt.-től. Bátaszéken az óvodások, az általános iskolások és a gimnazisták is kaphatnak iskolatejet. Sebestyén József élelmezésvezető elmondta, hogy a korábbi igények alapján az általános iskolában és a gimnáziumban kakaót, az óvodában tejet ihatnak a gyerekek. Az iskolában nagyjából a diákok negyede él ezzel a lehetőséggel. Az első szünetben, felnőtt jelenlétében osztják a poharas italokat, ha megmarad néhány, a következő szünetben az is elfogy. Iregszemcsén 270 iskolás közül kétszázan igényeltek tejet, a 110 óvodás közül pedig mindenki kap. Tavaly 900 ezer forintjába került az iskolatej az önkormányzatnak. Süvegjártó Csaba polgármester azt mondta, ameddig bírják, igyekeznek biztosítani ezt a lehetőséget, hiszen a családok helyzete egyre sanyarúbb. A község egyébként idén a kaposvári tejipari cégtől vásárol. Van olyan önkormányzat is, amelynek nincsenek jó tapasztalatai az iskolatej programról. A pálfai községházán arról tájékoztattak, hogy megítélésük szerint a program túlságosan sok adminisztrációt igényel, amely nincs arányban a támogatással. Emiatt a falu iskolájában már nincs iskolatej. Kajdacson éppen az ehhez hasonló negatív hírek hatására váltottak ez év elejétől az iskolatejről az iskolaalma programra. Többféle termék tartozik az iskolatej programba Az iskolatej program során maximális kiszállítható termékek támogatás I. kategória: teljes, vagy 2,8 %-os zsírtartalmú tej _______________________27,6 Ft/dl II . kategória: ízesített tejtermék (kakaó) vagy zsírszegény, sovány tej_______13,2 Ft/dl II I. kategória: nem ízesített ömlesztett sajt 6 Ft/10 dkg ■ Sok gyereknek szinte létkérdés. A cél; hatszáz hallgató beiskolázása nyílt nap Önkormányzati kommunikáció is tanulható lesz szeptembertől Körözés alatt állt, elfogták, börtönbe kerül SZEKSZárd Az ország legnagyobb egyetemének hallgatói lehetnek, akik a szekszárdi főiskolai karra jelentkeznek. Fusz György, a kar főigazgatója mondta ezt, kedvcsinálóként, az intézmény tegnapi nyílt napján. A Pécsi Tudományegyetem tíz karának egyike az Illyés Gyula nevét viselő szekszárdi főiskola. A karon belül négy intézetben folyik a mintegy 1600 hallgató oktatása. Információs standokon ismertették a kínálatot az intézmény aulájában. Mintegy kétszáz végzős középiskolás érkezett a nyílt napra. Dönteniük a továbbtanulást illetően, február 15-ig kell. Nagy volt az érdeklődés a kommunikáció és médiatudomány, az óvodapedagógus, az idegen- forgalom, a turizmus és vendéglátás, valamint a szociális- munkás-képzés iránt. Most először önkormányzati kommunikáció, illetve szóvivő és kommunikációs vezető továbbképzés is indul. Szeptemberben általában hatszáz gólya kezdi tanulmányait az Illyés Gyula Főiskolai Karon. A leendő elsőéveseket Horváth István polgármester is köszöntötte. Azt kérte: ismerjék meg a várost, használják annak kulturális intézményeit, és szabadidejükben ne feledkezzenek meg a diákélet részét képező borospince-látogatásokról sem. ■ W. G. Négy standon mutatkozott be a négy intézet a szekszárdi főiskola aulájában fürgéd A hét elején a rendőrök elfogtak Fürgédén egy szakályi férfit, aki ellen korábban elfogatóparancsot adtak ki - tájékoztatott Badáczy Szabolcs, a Tamási Rendőrkapitányság hivatalvezetője. A gyanúsítottat huszonkét rendbeli bűncselekmény, többek között lopások miatt körözték. A férfit nagy erőkkel keresték, végül a tamási kapitányság és a megyei rendőr-főkapitányság felderítő alosztályának együttműködésével sikerült elfogni. Az illető most már hamarosan börtönbe vonul, mivel a Szekszárdi Városi Bíróság hivatalos személy elleni erőszak és testi sértés miatt korábban jogerősen elítélte. ■ S. K. Átadták a levelet a minisztériumnak fadd, Budapest Tegnap délelőtt átadták az állandó rendőri jelenlét biztosítása érdekében született, ezerötszáz aláírással megtámogatott levelüket a faddiak az Igazságügyi és Rendvédelmi Minisztérium munkatársának - tájékoztatott Fülöp János faddi polgármester. Az ötfős, ön- kormányzati képviselőkből álló küldöttségtől a minisztérium épülete előtt vették át a dokumentumot. A levélben a faddiak áprilisig kértek intézkedést a minisztertől, (sk) Takarékossággal védik ki a csökkenő támogatást gerjen Közel 10 millió forinttal kevesebb állami támogatásra számít Gerjen ön- kormányzata ebben az évben. Mint Máté Dénes polgármestertől megtudtuk, ennek ellenére a 2010-es költségvetésben nem számolnak túlzott hiánynövekedéssel, takarékos gazdálkodással ellensúlyozzák a hiányt. Emellett tervbe vették két további önkormányzati ingatlan értékesítését is. (vm) Máté Dénes polgármester A minőségirányításról is szó volt az ülésen tamási A város polgármesteri hivatalában Tamási és további 6 település intézményi társulási ülését tartották hétfőn. Erről Balogh Árpádné, Szakály polgármestere elmondta, hogy több napirendi pontról is döntöttek, köztük a társulási megállapodás módosításáról, illetve az önkormányzati minőségirányítási program elkészítésére vonatkozó megbízásról, (má) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Meghívjuk a választásokon induló vezetőit 2010. február 5-én, pénteken, 13.00 órára a Tolnai Népújság szerkesztőségének épületébe, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., a Tolnai Népújság lapcsalád választási alapelveiröl és etikai kódexéről szóló tájékoztatóra.