Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-02-21 / 8. szám

2010. FEBRUÁR 21.. VASÁRNAP 3 TOLNÁBAN, KÖZELRŐL Télen sem néptelenek a tanyák otthonok Sokan beérik kevesebb komforttal, ha az ár és a rezsi alacsonyabb Balogh László (középen) és Péter János (jobbról), a szekszárdi Szőlő-SZEM mozgalom tag­jai Fehérvári Gábor tanyatu­lajdonossal beszélgetnek Az emberek általában ol­csót és kényelmeset is szeretnének. Az ingatla­nok tekintetében az előb­bi szempont egyre jobban dominál, és egyre többen választják a tanyákat la­kóhelyül, lemondva a vá­rosi komfortról. Hargitai Éva Oláh Roland hat évvel ezelőtt köl­tözött ki párjával a decsi Szőlő­hegyre. Bevallása szerint ennek nem romantikus okai voltak, el­sősorban az motiválta őket, hogy korlátozott anyagi lehetőségek mellett mindenképpen családi házba szerettek volna költözni. Ötmillió forintból azonban ezt Szekszárd belterületén nem tud­ták volna megoldani, ugyanak­kor adódott egy tanyavásárlási le­hetőség. Megnézték a házat, és egyből beleszerettek az épületbe és a környékbe is. Szerinte a leg­nagyobb előnye az elhelyezkedé­se, és hogy a legközelebbi szom­széd is 150 méterre van. A rezsi kevés, cserépkályhájukkal éven­te körülbelül 80-90 ezer forintba kerül a fűtés. A villanyszámla ki­csit magas, mivel a fúrt kútból is villanymotorral szivattyúzzák a vizet, de gondolkodnak egy nap- kollektor beszerzésén. A tanya legnagyobb hátránya, hogy ne­hezen megközelíthető. A másik probléma, hogy a fúrt kútból származó víz nem túl jó minősé­gű, ezért közveüen fogyasztásra nem használják. Ez a gond azonban meg­oldódni látszik, hi­szen a decsi önkor- ihányzatvárhatóan hamarosan kiépítteti a vízháló­zatot a tanyák felé is. Összességé­ben nem bánták meg a döntést, és nem tervezik, hogy a közeljö­vőben elköltöznek. Egyre többen vannak, akik ezt a lehetőséget választják, hiszen előnyei sok esetben felülírják hátrányait. Az on-line ingatlan- hirdetéseket böngészve Szek­szárd környékén az ember talál eladó lakható tanyát. Némelyik kifejezetten jó állapotban van, és ehhez képest nagyon jó áron kap­ható. Persze ennek is megvan az oka, hiszen aki tanyára költözik, annak le kell mondania néhány dologról. Éppen tanyát keres Viktor is. A szekszárdi fiatalember nem sze­retne lakásba költözni, inkább az emberektől viszonylag távoli, csendes, természetközeli helyre vágyik. Ráadásul egy szekszárdi lakás árán már kaphat egy ki­sebb családi háznak megfelelő méretű tanyát is. Persze számá­ra is fontos szempont, hogy jól megközelíthető legyen, meg le­gyen az alapvető inf­rastruktúra, a víz és a villany, a fűtés sze­rinte nem probléma. Eddig négy-öt he­lyen járt, de még nem találta meg az igazit. Az épületek jók voltak, de mindegyikkel volt egy kis gond, kutat kellett volna fúrni, túl nagy volt a telek, amelynek a rendben tartása már gondot jelentett vol­na, túl közel voltak a szomszé­dok, túl messze volt, eggyel pedig A biztonság sem elhanyagol­ható szempont. Szekszárdion a Szőlő-SZEM mozgalom tag­jai őrködnek a tanyák bizton­sága felett. - Általában há­rom, négy ember megy végig egy menetvonalon, télen több­nyire gyalogosan, amikor pe­dig járhatóak az utak, saját gépkocsival - mondta Borda Károly, a mozgalom koordi­nátora. Mivel a tagok tanyatu­minden rendben lett volna, csak mégsem fogta meg a hely. Foly­tatja a keresést, sajnos nem túl sok ajánlatot talált, bevallása sze­rint jóval többre számított. Ugyanakkor kedvező tapasztalat volt számára, hogy az ár tekinte­tében a tulajdonosok rugalmas­nak mutatkoztak, az egyik he­lyen például 800 ezer forintot is engedtek volna. Fajszi Lajos, egy szekszárdi in­gatlanközvetítő vállalkozás veze­tője is megerősítette, a lakható tanyák egyik legvonzóbb tulaj­donsága, hogy olcsóbbak a váro­si ingatlanoluiál. Tapasztalatai szerint most ráadásul a korábbi­akhoz képest 20-30 százalékot estek vissza az árak. Például azo­lajdonosok is, szinte minden nap kimennek saját telkükre, és ellenőrzik a környéket. A szervezett akciókat általában hétvégekre, ünnepekre időzí­tik, ilyenkor nappal és éjsza­ka is járőröznek. A mozgalom nyitott, várják további tulajdo­nosok jelentkezését, különös tekintettel a Palánki-hegy kör­nyékére, ahol gyakoribbak a betörések kát a tanyákat, amelyeket koráb­ban hatmillióért kínáltak, most négymilliónál többért nem na­gyon tudják eladni. Igaz, jó páran megpróbálják tartani az árat. Szempont a választásnál, hogy a rezsi is töredéke egy városi laká­sénak. Az infrastruktúrával való ellátottság teljesen változó: általá­ban víz, fúrt kút, illetve villany tartozik az épületekhez, de egyes helyeken, például a Palánki-he- gyen a régi hatos mellett még a gázfűtés is elérhető. A keresletre azonban nagyon rányomja bélye­gét, hogy hitelképtelenné nyilvá­nították a külterületi ingatlano­kat, így csak készpénzes vásár­lásra van mód. A jogszabályi háttér ellent­mondásos, hiszen engedi is meg nem is a tanyák lakóépületként való használatát, tudtuk meg Herr Teréz szekszárdi főépítész­től. Az ingatlanokra vonatkozó szabályozás szerint a zártkerti te­rületeken, illetve külterületeken álló épületek csak ideiglenes tar­tózkodásra szolgálhatnak, hi- ' szén nem kell olyan szigorú fel­tételeknek megfelelniük, mint a lakóépületeknek. Ezzel azonban szemben áll a lakóhely szabad megválasztásának joga. Ezt az el­lentmondást eddig nem sikerült feloldani. JEGYZET Bt VENTER HL B MARIANNA A báli szezon margójára hivatalosan véget ért a báli szezon, bár egy-két mulat­ság egy kicsit túlságosan is a farsang farkincájára ka­paszkodott. A vidéki bálok­kal, mint amilyeneket a me­gyénkben is tartottak civil szervezetek, szakmai, bará­ti közösségek, nincs is sem­mi baj. Aki ott volt, tapasz­talhatta, a hangsúly az együtt töltött időn, a kelle­mes beszélgetésen, a finom vacsorán, a jókedvű mulat­ságon volt. Ezekben a kö­zösségekben az emberek is­merik egymást, nem rá- tromfolni akarnak a másik­ra, nem feltűnést akarnak kelteni, hanem jól érezni magukat azoknak a társasá­gában, akikkel együtt dol­goznak, vagy együtt töltik a szabadidejüket. A hölgyek és urak a legjobb ruhájukat vették fel, ezzel is megtisz­telve egymást és az ese­ményt, és pontosan tudták, hogy mi az ildomos, még akkor is, amikor a tetőfoká­ra hág a hangulat. Persze a mi kis vidéki bá- locskáink nem versenyez­hetnek az országos hírű fő­városi előkelő estélyekkel. Az ember azt várná, hogy az ezen eseményeken ké­szült fotókat nézegetve a jó értelemben vett elit viselke­désből és megjelenésből kaphat ízelítőt. S csak nézi, mint a moziban, a tetoválá­sokkal borított hölgyet a há­tul mélyen dekoltált alig-ru- hájában, az urat, aki üveg­ből issza a díjnyertes bort, az extra minimálisan fedett, jól láthatóan plasztikai se­bész segítségével domborí­tott keblek sokaságát, s az elegánsnak, ízlésesnek csak nagy jóakarattal nevezhető estélyi öltözékek sorát. még az is lehet, hogy ben­nünk, vidéki emberekben van a hiba, amikor azt gon­doljuk, valami nem stimmel ott fenn. Minden esetre, mi inkább maradunk itthon, és hálózunk azokkal, akik je­lentenek nekünk valamit. ■ Most a korábbi­akhoz képest 20-30 százalé­kot estek vissza az árak. A Szőlő-SZEM vigyáz a szekszárdi tanyákra Ügyelnek tíz település polgárainak egészségére sím o sTUR Összefogással való­sították meg, ami lehetetlennek tűnt. Néhány éve még teljes kép­telenségnek látszott, hogy Si- montornyán olyan egészségügyi centrumot hozzanak létre, ahon­nan ellátják a kör­nyékbeli, Tolna és Fe­jér megyei kistelepü­léseket. S most szom­baton azt ünnepelték, hogy öt éve alakult meg és kiváló­an működik a központi ügyelet. Minden esztendőben megtartják az Összefogás Bált, amelyen a vá­ros vezetői és az orvosok „össze­táncolnak" valamilyen egészség- ügyi fejlesztést. E jótékonysági rendezvény bevételéből rendez­ték be az ügyeleti központot, ké­sőbb EKG és más készülékeket vá­sároltak. Az idén egy félautomata újraélesztő készülékkel gazda­godtak. S a ráadás ajándék egy új ügyeleti autó volt. Ez a városnak - Csőszné Katz Edit polgármester tájékoztatása szerint - semmibe nem ke­rült. Üzemeltetésre vették át a Mikro- kémia Zrt.-től. Szük­ség van rá, hiszen nagy a terület, sok a feladat. A simontornyai köz­ponti ügyeletről tíz kistelepülés 17 ezer polgárát látják el. A jótékonysági bál közreműkö­dői között voltak helyi óvodások, a Táncművészeti Tanoda tagjai és színre lépett a polgármester is a helyi tánccsoporttal. ■ W. G. ■ Újraélesztő készülékkel is gazdagodtak. HIRDETÉS A hír velünk jár! Tolnai Népújság Ön is a Tolnai Népújsá; Barangoló Magazinjában! Bővebb információért hívjon minket: 06-74/511-504 vagy 06-74/511-534 Csaknem emberhalál lett az italozás vége Helyben hagyta a Pécsi ítélőtáb­la a Tolna Megyei Bíróság ítéletét, amelyben 1 év 8 havi börtönt sza­bott ki egy 29 éves paksi férfira, s további két évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától. A bíróság bűnösnek találta őt életveszélyt okozó testi sértés bűntetté­ben, testi sértés vét­ségében. További két rendbeli testi sértés bűntette kí­sérletének vádja alól pedig fel­mentette. Az ítélet jogerős. A vád­lott 2008. október 31-éről novem­ber 1-jére virradó, éjszaka egy paksi szórakozóhelyen italozott. Ugyanott szórakoztak a sértettek is, akik hajnali 5 óra körül indul­tak haza. Hárman megálltak az utcán beszélgetni, egy negyedik pedig leült a közeli padra. A vád­lott, amikor elhaladt mellettük, úgy vélte, a beszélgetők egyike gúnyos megjegyzést tett rá. Az erőteljesen ittas férfi ezt számon kérte. Hangos szóvál­tást követően a vád­lott mindhárom sér­tettet megütötte. Ek­kor egy ismerőse el­húzta onnan. A sértetti társaság negyedik tagja azonban vesztére a vádlott után ment, aki ököllel le­ütötte őt. A férfi hanyatt vágódott, a járdába vágta a nyakszirt-tájé- kát, és azonnal eszméletét vesz­tette. Mint a kórházban kiderült, koponyatörést és agyrázkódást szenvedett. ■ 1.1. ■ Koponyatörést, agyrázkódást szenvedett. n 1 i t <

Next

/
Thumbnails
Contents