Tolnai Népújság, 2010. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-02-21 / 8. szám
4 A HÉT TÉMÁJA 2010. FEBRUÁR 21., VASÁRNAP menekülés külföldre Thaiföld eddig népszerű úti cél volt a magyar bűnözők körében. Az idén mégis már három elítéltet hoztak haza a délkelet-ázsiai országból. Legtöbbször a család miatt buknak le. HOVÁ MENEKÜLNEK A ROSSZFIÚK? Itt a legkönnyebb elvegyülni a tömegben, nincs kapacitása a rendőrségnek, nincs kiadatás. Az ügyvéd nem tud a hazaszállításról farkas Péter ügyvédje, Pelle Andrea nem tudja pontosan, mikor szállítják Magyar- országra az egykori birkózót. Erről nem kapott, és mint mondta, nem is kell kapnia értesítést. „külföldön volt kirendelt védője, a kiadatás pedig csak egy egyszerű szállítás, nincs szükség arra, hogy részt vegyek benne” - közölte érdeklődésünkre a jogász. Pelle Andrea azt mondta, Farkas Péter szökése után nem tudott védence hollétéről, bár a férfi élettársával tartotta a kapcsolatot. Igaz, az olimpikon párja arról már nem szólt az ügyvédnek, hogy andorrai randevút terveznek. HAZAHOZATALA UTÁN, tette hozzá az ügyvéd, ugyanannyi fegyházbüntetést kell letöltenie, mint amennyit a jogerős ítéletben meghatároztak. Külföldön kiadott magyarok Év Eset 2008 ______ 237 20 09 319 A rendőrség a napokban hozhatja haza Andorrából Farkas Pétert, aki több mint egy évvel ezelőtt az ítélethirdetés előtt szökött meg a bíróságról. A fonák magyar jogszabályok miatt a bűnözők semmit sem veszíthetnek, ha a börtönbe kerülésük előtt olajra lépnek. Suhajda Zoltán Évente néhány száz külföldre szökött bűnözőt hoznak vissza Magyarországra, ám ennek a többszöröse bujkálhat a világban. A hazai bűnözők „olajra lépési kedvét”, bármilyen furcsán hangzik, a jogi szabályozás is segíti, pontosabban nem szankcionálja. „Ha valakit jogerősen elítéltek, de megszökik, és nem vonul börtönbe, semmilyen retorzió nem éri” - hívta fel a figyelmet a törvényi hiányosságra Hiripi Gábor őrnagy, a Nemzeti Nyomozó Iroda célkörözési alosztályának vezetője. Mint mondta, az elítélt nem veszíthet semmit, ha megszökik. A menekülés ugyanis nem minősül bűncselekménynek, így ha el is fogják az illetőt, még a büntetéshez kapcsolódó kedvezményeket sem veszíti el. Ha valaki folyamatban lévő nyomozás alatt lép meg, a rendőrségnek jogilag az sem túl kedvező. Ilyenkor a szökést a nyomozással együtt a nyomozó szerveknek kell kezelniük, ám a szökevények kézre kerítése nem az ő szakterületük. Az őrnagy által vezetett alosztályon mindig a célszemély megismerésével, kapcsolati hálójának feltérképezésével, szokásaival kezdik a felderítést. A begyűjtött adatok alapján aztán mindenkinél más irányba indulnak tovább - mondta Hiripi Gábor, ám a titkos módszerekről és egy-egy konkrét ügyről nem nyilatkozott. Annyit elárult, hogy általában kapnak néhány használható információt a szökevény hollétéről, amelyen elindulhatnak a nyomozók. A család és a közeli barátok persze védik az elítéltet, de mindig akad olyasvalaki, akinek megered a nyelve. Külföldre szökni ugyanis nem könnyű egyedül. Segítőkre van szükség az utazás és a szállás megszervezéséhez vagy esetleg a hamis papírok beszerzéséhez. Külföldön gyorsan fogy a pénz, akik pedig csak a bűnözéshez értenek, Magyarországtól távol is alvilági kapcsolatokat keresnek, s nem egyszer le is buknak. A rendőrök eszköztárában az egyszerű adatgyűjtéstől az engedélyhez kötött, operatív módszerekig, például a lehallgatásig, minden megtalálható. Az viszont ritka, hogy magyar-külföldi vegyes nyomozócsoportok alakuljanak, inkább kölcsönös alapon kérnek ezt-azt a külföldi kollégáiktól. Thaiföld azért is lehet népszerű a bűnözők körében az őrnagy szerint, mert az ottani rendőrségnek igen sok munkája van, és nem sok kapacitásuk marad a külföldiekkel foglalkozni. Hiripi Gábor hozzátette: a távoli, turistáktól nyüzsgő, ám kevés rendőrrel rendelkező helyeket kedvelik a bűnözők. Ilyen például Dél-Amerika, persze oda sokkal nehezebb eljutni, mint egy európai országba, ahol a fejlettebb rendőrség okozhat álmatlan éjszakákat az elítélteknek. Ráadásul az európai kiadatások általában kevésbé bonyolultak, mert az erről szóló 1957-es párizsi egyezményt az Európa Tanács 47 állama elfogadta. Az alosztályvezető szerint a bujkálással járó legnagyobb nehézség az, hogy meg kell szakítani minden kapcsolatot a családdal, barátokkal. Általában az önfegyelmen bukik meg az elrejtőzés, a legtöbben nem bírják ki, hogy semmilyen jelet ne adjanak magukról. Ez a kockázat csak tovább nő, ha a házastárs vagy az élettárs is a bűnözővel tart. A kiszivárgott információk szerint ez történt Farkas Péterrel is. Az olimpikon ugyanis minden hónapban felvette a bankszámlájára utalt 200 ezer forintos életjáradékát. A rendőrök így láthatták, melyik bankautomatát használja, emellett a családtagjaival, barátaival folytatott levelezését is megfigyelhették. Ráadásul Farkas Péter élettársa sem volt elég óvatos, amikor saját nevére foglalta le az andorrai szállodaszobát. farkas Péter olimpia bajnok birkózót kábítószerrel való visszaélés miatt 2008-ban öt év fegyházra büntették, ám az elsőfokú ítélet indoklása előtt öccsével megszökött. Testvérét másnap elfogták, ám az olimpikont 14 hónapig nem találták. A jogerős, hét év fegyház- ról szóló ítéletet távollétében hirdették ki 2009 decemberében. A feltételezésekkel ellentétben nem Thaiföldön, hanem a spanyolországi Valenciában húzta meg magát, ám karácsonykor Andorrában elfogták. KULCSÁR ATTILA, a K&H Equities milliárdos sikkasztással gyanúsított brókerét a nyomozók Bécsben csalták tőrbe 2003-ban. Mivel a pontos tartózkodási helyét nem ismerték, egy ürüggyel a bécsi operához hívták. A férfi meg is jelent, s miután két magyar rendőr azonosította Kulcsárt, az osztrák nyomozók elfogták. Megtalálták nála Thaiföld bécsi nagy- követségének a telefonszámát, így a bróker vélhetően a délkelet-ázsiai országba szeretett volna szökni. sopoNYAi Józsefet 2005-ben fogták el Kenyában. A pácienseit molesztáló szülész-nőgyógyász jogerősen kiszabott, négy év, négy hónapos börtön- büntetése elől menekült az afrikai országba. Állítólag azzal hívta fel magára Kenyában a figyelmet, hogy magyaroktól kéregetett. A férfi saját elmondása szerint azért választotta Kenyát, mert voltak ott ismerősei. A hamis papírokkal kint tartózkodó orvos beilleszkedése olyan jól sikerült, hogy feleségül vett egy helyi nőt. varga tamást, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadóját kétmilliárdos áfacsalás miatt keresték, és hat éven keresztül bujkált. Élettársával 1999-ben hagyta el az országot, majd Prágában húzták meg magukat. 2002-ben majdnem elfogták, ám a rosszul elsült rendőrségi akció miatt Vargának sikerült elmenekülnie a cseh rendőrök elől. A csalás miatt börtönbüntetésre ítélt férfit nemzetközi elfogatóparancs segítségével 2005 áprilisában fogták el Amszterdamban. Már Thaiföld sem a paradicsom a szökésben lévő elkövetők egyszerűen arra játszanak, hogy a bűncselekmények elévülnek. De ez nem ilyen egyszerű. Mint azt Magyar György ügyvédtől megtudtuk, a büntethetőség elévülésének minimuma három év. Általában pedig annyi év, amennyi a bűncselekményre kiszabható legsúlyosabb büntetés mértéke. Húsz évig kell tehát rejtőzködnie annak, akire életfogytig tartó szabadságvesztés szabható ki. „a legsúlyosabb bűncselekmények, például az emberölés minősített esetei, sosem évülnek el” - mondja a jogász. - Ráadásul a hatóságok bármilyen intézkedése, például egy nemzetközi elfogatóparancs kiadása, »lenullázza az órát«, vagyis újrakezdődik az elévülési idő, akármennyi is telt már el belőle. ” Thaiföld állítólag igen népszerű rejtekhely a magyar bűnözők körében. Egyfelől azért, mert az országgal nincs kiadatási egyezménye Magyarországnak, másrészt viszonylag olcsó az élet. Sokan mégsem tudják, jegyzi meg Magyar György, hogy a megállapodás hiánya nem jelenti azt, hogy Thaiföld nem adhat ki egy szökésben lévő elkövetőt. „Csupán arról van szó, hogy az országnak nincs nemzetközi egyezményben rögzített kötelezettsége a kiadásra - mondja az ügyvéd.- Ezért egyetlen elkövető sem érezheti biztonságban magát, hiszen nincs arra garancia, hogy egyedi kiadatásokra nem kerül sor. ” Határon túli bújócska - Andorrából, Ausztriából, Kenyából és Hollandiából is visszahozták őket