Tolnai Népújság, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-19 / 15. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. JANUÁR 19., KEDD KÖRKÉP A megkezdett munkát folytatná Tóth Gyula, az MSZP jelöltje A sikereikből merít újra erőt néptánc Kettős évforduló: az egyesület tizenöt, a vezető pedig ötvenéves dombóvár A dombóvári, 4. számú választókerület az utóbbi két ciklusban a fejlesztések terén kiemelkedő eredményeket ért el - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Tóth Gyula, az MSZP ország- gyűlési képviselője, a 2010-es választások szocialista jelöltje. - Az egy főre jutó uniós fejlesztési forrásokat tekintve az országban a 3. legjobb teljesítmény van mögöttünk. Eredményeinket a települések polgármestereivel, ön- kormányzati képviselőivel, intézményvezetőivel, gazdasági vezetőivel, vállalkozóival, az itt élőkkel közösen értük el. Az önkormányzatok 12 milliárd forint támogatást és pályázati forrást használhattak fel. A kis- és középvállalkozások egyaránt 3-3 milliárd forintot fordíthattak fejlesztésekre, új munkahelyek létrehozására, a meglévők megtartására. Azért fogadtam el a jelölést, mert ezt a munkát folytatni kell - tette hozzá. ■ R. T. Tisztújítás a Sportnorgász Egyesületnél PAKS Megújult a Paksi Sporthorgász Egyesület vezetősége. Az elnök Várszegi Viktor, helyettese Jantner Csaba lett. Kiss Gyulánét gazdasági vezetővé, Kovács Gábort titkárrá választották. Az új elnök elmondta, a következő ciklus legfontosabb feladata saját vízterület megszerzése, Uletve a fiatalok visszacsábítása lesz. Fellendítenék az egyesületi életet is. Jelenleg 300-nál több tagúk van. Büszkék arra, hogy sikeres sportolókat neveltek, mint Fotyék Péter, Laszlóczki László és Gyulánszky Nikolett ■ V. T. Várszegi Viktor elnök Steiner Józsefné több mint harminc éve tanítja Tolna megye településein a néptáncot. Segítőivel másfél évtizeddel ezelőtt hozta létre a Völgység Néptánc Egyesületet, amely azóta nemzetközi hírnévre is szert tett. Vizin Balázs- Szerencsés embernek tartom magam, hiszen az a munkám, ami egyben a hobbim is - mondta Steiner Józsefné, a Völgység Néptánc Egyesület vezetője. - Mindig örömmel tölt el, amikor valami újat taníthatok a diákjaimnak, s ha a táncegyesület tizenöt éves múltjára gondolok vissza, nem is tehettem volna mást, hiszen ők is várták az új koreográfiákat, tánclépéseket. Kimagasló eredményeket ért el növendékeivel. A megalakulásuk évében már díjat kaptak: országos táncversenyen másodikak lettek, két év múlva bekerült az egyik koreográfiájuk a Néptánc Antológiába, amelyet többek között az Erkel Színházban is előadtak. Lengyelországban is elismerték munkájukat, hiszen a dobogó második fokára » állhatták a gyermekfesztiválon. I Külön öröm számukra, hogy 1 minden évben továbbjutottak a | program kezdete óta a Tolna me- | gyei gyermektánccsoportok be- £ mutatóján. Steiner Józsefné azért tartja fontosnak a jubileumi év kapcsán a visszaemlékezést a már elért eredményekre, hogy a jövőben ezekből erőt merítsen, és folytatni tudja a népi hagyományok, táncok népszerűsítését. Családjában nem volt néptáncos, ő mégis ezt választotta az óvónői hivatással párhuzamosan. Szabadi Mihály szerettette meg vele a hagyományőrzésnek ezt a módját. 1972-ben kezdett táncolni a Szekszárdi néptáncegyüttesben, és hét év múlva már sikeresen teljesítette _a C-kategóriás néptáncoktatói tanfolyamot is, ettől kezdve tanított. Két helyen látta el feladatait, ugyanis amellett, hogy néptáncot oktatott, óvodai pedagógusként helyezkedett el Bogyiszlón.- Amikor nem dolgoztam a hivatásomban, akkor Tolna megye Névjegy: STHiNER józsefné I960, január 24én született Szekszárdira. iskolái: Garay János Általános Iskola Szekszárd, Liszt Ferenc Zeneiskola Szekszárd, Óvónői Szakközépiskola, Néptáncoktatói képzés, Óvónőképző főiskola, Közoktatás-vezetői képzés. MUNKAHELYEK: Bogyiszlói Óvoda, Kölcsey óvoda Szekszárd, Néptáncoktató vállalkozóként, alsónyéki óvoda és öregek napközi otthona, intézményvezető, Bonyhádi Oktatási Nevelési Intézmény, Bartók Béla AMI táncpedagógus család: Két gyermek édesanyja: Steiner Éva 27 éves közgazdász, Steiner Anita 17 éves gimnazista, unokája: Molnár Regő DÍJAK, ELISMERÉSEK: Merész Konrád díjas 1999 ÓVÓNŐI PÁLYÁJA ALATT KÉT KP TÜNTETÉST KAPOTT:- Miniszteri dicséret- Kiváló munkáért elismerés HOBBI: Tánc, Balaton Steiner Józsefné vasárnap volt 50 éves, aznap a Völgység Néptánc Egyesület is 15 éves fennállását ünnepelte óvodáiban tanítottam a kisgyermekeket néptáncra, így megmaradt a kötődés, nem szakadtunk el egymástól. Sajnos már akkor is egyre kevesebben választották a művészetnek ezt a területét Főleg ebben a korban nagyon sok múlik azon, hogy a szülők támogatják-e gyermekük elképzeléseit, szerencsére az egyesületben táncoló kisgyermekek biztató szavakra lelnek otthon, így elenyésző a „lemorzsolódás”, amelynek különösen örülök - emelte ki Steiner Józsefné. Közel húsz éve - 1992-től -, kizárólag néptáncot oktat óvodás, általános iskolás és közép- iskolás gyerekeknek, valamint hagyományőrző együtteseknek, óvónői szakmájában már nem dolgozik. Azért hozta létre segítőivel a Völgység Néptánc Egyesületet, hogy a bonyhádi és a térségben élő fiatal táncosoknak lehetősége nyíljon a hagyományőrzés és a - lassan feledésbe merülő - népi kultúra megismerésére.- Kezdetben tizenhét, ma már több mint hetven gyermek táncol nálunk. Jelenleg négy korcsoportban: a hatévestől a középiskolásig, illetve a visszajáró volt tanítványokkal együtt készülünk a fellépéseinkre. Nagyon nehéz helytállni és talpon maradni az egyesületeknek, egyrészt anyagi okokból, másrészt azért, mert rengeteg műfaj közül választhatnak a gyermekek, ami némileg megnehezíti az utánpótlás biztosítását - emelte ki a vezető. A műsorszámok főleg a Bukovinai Székely táncokra épülnek, de előadnak rábaközi, széki, moldvai, szatmári, sárközi és felvidéki koreográfiákat is. Az egyesületbe legtöbben Bonyhád- ról, de Győréből, Szászvárról, Majosról és Bátaapátiból is járnak táncolni.- Úgy vélem, addig képes működni a néptáncoktatás, ameddig a kistelepülésekről érkező gyerekek is lehetőséget kapnak arra, hogy bemutathassák környezetük népszokásait, hagyományait a táncon keresztül. Négy éve hoztuk létre először a „Gyöngyöcske” néptáncgálát, amelynek a különlegessége az, hogy minden évben más település ad otthont az eseménynek. Ez idáig Bonyhádvarasd, Apar- hant, Báta, illetve Bonyhád adott helyet a rendezvénynek, a mostani pedig Bátaapátiban lesz május 12-én, amelyen a kistelepülések táncosai is megmutathatják tánctudásukat. gyerekeket otthon bátorítják, is elenyésző a lemorzsolodas Naponta kapnak friss tejet és almát a diákok Programokkal népszerűsítik az önkéntességet látókör A Polip Ifjúsági Egyesületen keresztül évente négy-öt fiatal jut ki külföldre báta Az önkormányzat idén is csatlakozott az iskolatej akcióhoz, így körülbelül 130 kisiskolás jut majd naponta friss tejhez. A program költségeiből 415 ezer forintot az önkormányzat, 645 ezer forintot pedig az állam áll. Emellett az alsó tagozatosok mindennap ebéd után kapnak egy almát is az úgynevezett iskolaalma programnak köszönhetően. Báta a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium kezdeményezéséhez csatlakozva járul hozzá a gyerekek egészségesebb táplálkozásához. Az akció nem kerül az önkormányzat pénzébe, a DATÉSZ Zrt. Mórahalom gondoskodik a nagyjából 70 kisgyerek gyümölcsellátásáról. ■ H. E. szekszárd Az önkéntességben rejlő lehetőségekkel ismerkedhettek, illetve élménybeszámolókat hallhattak tegnap a Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Központ Önkéntes Klubjának rendezvényén az érdeklődők. Bemutatkoztak a Szekszárdon tartózkodó külföldi fiatalok, akik Németországból, Finnországból és Törökországból érkeztek 10 hónapra. A résztvevők ugyanakkor egy új önkéntessel is megismerkedhettek, aki a Comenius Iskolába érkezett két hete Finnországból. Keresztes Franciska is hasznos információkkal tudott szolgálni, hiszen ő Németországban és Ausztriában töltött el több időt. A fiatalok az Európai Önkéntes Szolgálaton (EVS) keresztül jutottak el hazánkba. Az Európai Bizottság által támogatott program lehetőséget biztosít a 18-30 éves korosztály számára, hogy külföldön hosszabb időt el- töltsenek. A cél, hogy a nem formális tanulási folyamatban lehetőséget adjon a fiatalok személyes fejlődésére, szolidaritásra és toleranciára ösztönözze őket, ugyanakkor hasznos tevékenységet folytassanak egy szervezet javára - tájékoztatta lapunkat Kékesi Emma, a Polip ifjúsági iroda EVS koordinátora. Hozzátette, az egyesület a programban irányító szervezetként vesz részt, küld, fogad önkénteseket Romy Sitke-t, Keresztes Franciskát és Ramona Michler-t is lehetett faggatni és más szervezetek fogadóprojektjeiben is közreműködik. A szervezésükben évente 4-5 fiatal készül fel, és jut ki külföldre. Jelenleg ketten Lengyelországban végeznek önkéntes munkát, egy fiatal pedig Írországban van. Horváth Tibor, a szervező Önkéntes klub vezetője elmondta, a tegnap délutáni program egy sorozat első állomása volt. Ezt követően havonta tartanak az önkéntesség népszerűsítése jegyében hasonló találkozókat. A témák változatosak lesznek, többek között az egzotikusabb területeken megfordult fiatalok élményeivel ismerkedhetnek a résztvevők, de szó lesz az idősebbek önkéntes tevékenységéről is. ■ H. É. t i