Tolnai Népújság, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-19 / 15. szám

2010. JANUÁR 19., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG TOLNA 5 A tervezett beruházás révén akár már jövő ilyenkor egészen másként mutathat a Hősök tere és az Árpád utca, mint most. A képen dr. Sümegi Zoltán Nem terveznek megszorítást kötvény Városközpont-felújítás idén, iskolabővítés két év múlva Felzárkóztatnák a hátrányban levő városrészt A hátrányos helyzetű városré­szek felzárkóztatását célzó euró­pai uniós pályázaton is indulna az önkormányzat - tájékoztatott dr. Sümegi Zoltán. A közeljövő­ben kiírandó pályázat sikere ese­tén megoldanák a mözsi Széche­nyi és a Gyöngyvirág utca továb­bi infrastruktúrafejlesztését (út, járda, gáz, csapadékvíz). Emel­lett középületeket is fel lehetne újítani. A városvezető szerint ezen tervek is bizonyítják, hogy az önkormányzat Mözs fejleszté­sét sem hanyagolja el. A múlt év végén Mözsön kiadott újságban a városvezetéssel szemben meg­fogalmazott ilyen jellegű kritikák kapcsán úgy fogalmazott: Tolna és Mözs kapcsolata kiváló, az el­múlt három évben pozitívan állt a testület a mözsi problémákhoz, példaértékű volt az együttműkö­dés, fejlesztéseket is megvalósí­tottak, ilyen értelemben tehát jo­gos kritika nem érheti őket. Meg­győződése, hogy Mözsnek és Tol­nának hosszú távon együtt kell működnie. ■ S. T. Még várni kell az egészségház használatára- Az egészségház épülete a ter­veknek megfelelően elkészült, beköltözhető, a használatba véte­li engedélyre azonban még vár­ni kell - tudtuk meg Mireider Lászlótól, a tolnai városháza épí­tési osztályvezetőjétől. A szak­ember elmondta, hogy az építő novemberben adta be a haszná­latba vételi engedély iránti ké­relmet. Az ilyenkor szükséges szakhatósági véleményezések során a tűzoltóság tűzcsap, illet­ve tűzjelző berendezéssel kap­csolatos hiányosságokat talált, és nem járult hozzá az engedély kiadásához. Az építő ezután, a hiányosságok megszüntetésé­ig, a használatba vételi eljárás felfüggesztését kérte. Jelenleg itt tart a folyamat - mondta Mi­reider László. Az osztályvezető a mözsi pati­ka építése kapcsán azt közölte, hogy ott már a festések kezdőd­nek, úgy tűnik, az építő március­ban benyújthatja a használatba vételi engedély iránti kérelmet. Ha nem merül fel probléma, az engedélyt egy-másfél hónap múlva kiadják. ■ H. T. Az állami elvonás ellené­re nem tervez megszorítá­sokat a város idén. 2010- ben elkezdődik a Hősök terét és az Árpád utcát is érintő nagyberuházás. A vízmű koncesszió leke­rült a napirendről. Steinbach Zsolt- Biztatóan indult a 2009-es év, de később a válság néhány önkormányzati elképzelésnek keresztbe tett.- Amit szerettünk volna, azt megvalósítottuk - mondta la­punknak adott interjújában dr. Sümegi Zoltán, Tolna polgármes­tere. - A nehézségek ellenére sok eredményt értünk el. A válság a városközpont-felújítási pályáza­tának a sikerét kockáztatta, mi­vel a Hősök terel óvoda megvá­sárlásától és szolgáltatóházzá alakításától, ami része a pályá­zatnak, két vállalkozás is vissza­lépett pénzügyi okok miatt. Ám a múlt héten sikeres volt az épü­let árverése, úgy tűnik, megta­láltuk azt a céget, amely partne­rünk lesz a pályázat során. Valószínűleg a válság hatásá­ra hiúsult meg a vízmű koncesz­szióba adása is. Úgy látszik, a sors akarta így, bele is nyugod­tam, a koncesszió kérdése leke­rült a napirendről.- Mikor történhet meg a vá­rosközpont átalakítása, az óvo­daépítés és az iskolabővítés?- A Hősök tere-Árpád utcai vá­rosközpont-felújítás pályázatá­nak második fordulójára még ja­nuárban beadjuk az anyagot. A tervek szerint az idén elkezdődik a kivitelezés. A befejezés határ­ideje 2011 vége. Eddigre kell a Hő­sök terei óvodát is átalakítani szolgáltatóházzá. Az óvodát tehát máshol kell elhelyezni. A volt lak­tanya területén megálmodott kis­dedóvó 160 millió forintba kerül­ne. A testület azt mondta, keres­sünk olcsóbb megoldást. A terv az, hogy csak 2011 tavaszán köl­töznének ki a gyerekek a Hősök terei épületből, ebben partner a vállalkozó is, tehát az óvoda elhe­lyezésére van még egy kis időnk. Az iskolabővítésre beadtuk a pályázatot. Első fordulós döntés ez év március vége felé várható. Ha a második forduló is sikeres lesz, 2012 szeptembertől egy is­kolaépületbe járhat a három isko­lánk valamennyi felső tagozato­sa, amellyel sok pénzt tudunk megtakarítani.- Említette, hogy a koncesszió lekerült a napirendről. Koráb­ban azt nyilatkozta, hogy a le­kötött kötvénypénzhez nem szabadna hozzányúlni. Hon­nan lesz önerő ezekhez a be­ruházásokhoz?- Pontosítanék: pályázati ön­erőre, fejlesztésre a kötvény­pénzt igenis fel lehet használni. A még nem említett szennyvíz- telep korszerűsítéséhez is több mint 200 millió forintot kell biz­tosítanunk. Hozzáteszem: ah­hoz, hogy a város pénzügyi sta­bilitása fennmaradjon és fejlesz­teni is lehessen, 2010 után plusz bevételekre lesz szükségünk. Részben az új kormány révén, részben pedig helyben kell elő­teremteni ezeket a forrásokat.- El lehet-e tekinteni attól, hogy 2010 választási év lesz?- Nagyon szeretnék. Mi 2010- ben is reális, tartható költségve­tést fogadunk el. Nem vállalunk semmi olyan kötelezettséget, ami az új testületnek problémát okozna. Ha úgy alakul, korrekt, módon tudom majd átadni az utódomnak a feladatokat. Azzal együtt, hogy szeretném a követ­kező ciklusban is folytatni ezt a munkát. Az idei költségvetésben valószínűleg lesz hiány AZ ELMÚLT KÉT ÉV nullszaldós költségvetése után idén 60-70 milliós hiányra számít a pol­gármester, a mintegy százmil­liósra becsült idei állami elvo­nás nyomán. Mint mondta, lehetne nullszaldó is, de ak­kor nem tudnának fejleszteni Viszont tervben van többek között a ravatalozó környéké­nek rendezése, a városköz­pont járdáinak díszburkolat­tal való ellátása, az Erkel ut­ca felújítása is. A városvezető kérdésünkre azt is elmondta, hogy idén nem terveznek megszorításokat. A takaré­kos gazdálkodást viszont foly­tatják, és törekednek az ipar­űzési adó hatékonyabb behaj­tására is. A sportklubok, kulturális egyesületek a tava­lyi mértékű támogatást meg­kapják. Még lehet jelentkezni a versmondó fesztiválra tegnapig húszán jelentkez­tek, nemcsak Tolnáról, a má­sodik tolnai vers- és próza­mondó fesztiválra. Pámer- né Bükky Klára, a rendező Bezerédj szabadidőközpont vezetője elmondta, ma még lehet jelentkezni a csütör­tökön 14 órakor, a Tolnai Ga­léria melletti előadóterem­ben kezdődő eseményre. Tolnai székhelyű lett a huszárbandérium tolnára tette át a székhelyét a Rády József Huszárbandéri­um - tudtuk meg Szűcs Ist­vántól, a civü szervezet tolnai elnökétől. A lépésre azután került sor, hogy az egyesület új ügyvezetője nemrégiben a tolnai Tófalusi Zoltán lett, és a bandérium gyakorlatában az ügyvezető címe a szék­hely. A huszárokkal a város közönsége legközelebb min­den bizonnyal a március 15-i ünnepségen találkozhat. A földben futnak majd a vezetékek előzetes tervegyeztetésre hívta a múlt héten a város­házára az Árpád utca lakóit a villamos hálózat átépítése kapcsán a tervező Köz-Meg- ViÜ Kft. A jelenlegi légvezeté­kes helyett földkábeles háló­zatot alakítanak ki, amely érinti a közvüágítást, a telefo­nos és a kábeltévé-rendszert is. A fejlesztés összefügg a Hősök tere-Árpád utcai vá­rosközpont felújításával. A groteszk Örkény szemüvegén keresztül A színpad a színpadon soro­zat negyedik előadása kö­vetkezik január 29-én a lo­vardában. A Bezerédj sza­badidőközpont által szerve­zett programban a Teatro Társulat Arról, hogy mi a groteszk című irodalmi mű­sora Örkény István szem­üvegén keresztül láttatja a XX. századot, az író önélet­rajzi írásai, egyéni levelezé­sei, egypercesei és színda­rabrészletek segítségével. AZ OLDAL A TOLNAI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATÁ­SÁVAL JELENT MEG. A gödör helyén a mözsi búcsú emmaus Három irányból lehet majd megközelíteni Tizenhárom gyertya a tortán energia Tisztújításra készülnek a nagycsaládosok Űj helyen rendezik meg idén a mözsi búcsút, az Emmaust - tudtuk meg Szabó Imre mözsi alpolgármestertől. Az új hely­szín az úgynevezett Cigánygö­dör lesz. A váltás az esemény ál­tal eddig érintett Alkotmány, Má­tyás király, Bartók utcákban la­kók kérésére történt. Ettől függetlenül régi terv már, hogy az egykor a „mözsi nagy fallal” eltakart területet rendez­zék, és ott egy közparkot alakít­sanak ki, amely akár a búcsú­nak is helyet adhatna. Ennek ér­dekében az ezredforduló környé­kétől jelentős mennyiségű építé­si törmelékkel töltötték fel a göd­röt, amire később földréteg ke­rült. Az illegális szemétlerakás azonban újra és újra problémát jelentett. Szabó Imre elmondta, hogy a tavaly teljesen kitakarí­tott területet immár körbe is ke­rítették, hogy megakadályozzák a további hulladéklerakást. Az alpolgármester közölte, hogy nemrég tartottak helyszí­ni egyeztetést a mutatványosok­kal és a városháza szakembere­ivel közösen. Az egykori gödör megfelelő helyszínnek tűnik, azzal együtt, hogy szükség van az Árpád, a Hunyadi és a Szé­chenyi utcák felől zúzottköves lejárók kiépítésére a búcsú megközelíthetősége érdekében. Emellett a terület közepén egy szintén zúzottköves utat is ki­alakítanak. ■ Zs. S. Szabó Imre alpolgármester Tizenhárom gyertya égett a Széles András által készített, nagy rajz- táblányi tortán a Nagycsaládosok Tolnai Egyesületének hagyomá­nyos évkezdő, születésnapi össze­jövetelén. Amelyen már az idei év programjai is körvonalazódtak. Baksainé Kenessei Éva, az egye­sület elnöke mindenekelőtt arról tájékoztatott, hogy február 4-én tartják a civil szervezet tisztújító közgyűlését. A februári program­jukhoz tartozik még a házasság világnapjának pécsi rendezvénye és a gimnázium aulájában rende­zendő farsangi bál is. Márciusban a szokásokhoz hí­ven Manzinger László mester­szakács nőnapi étel-különleges- ségeinek kóstolója lesz napiren­den, áprilisban húsvéti játszót, májusban családi napot szervez­nek, utóbbi helyszínéül a Főváro­si Állatkertet és a Néprajzi Múze­umot választották. Júniusban Gá­ti Mariann faddi képzőművész­hez látogatnak, júliusban pedig ■ Nagy Tímea olimpiai bajnok vívót hívták meg a családi napra. dunai kenutúrán és a csillebérci családkongresszuson vesznek részt. Az augusztusi hagyomá­nyos, három napos kirándulásuk úti célja idén Debrecen és a Hor­tobágy lesz. Szeptemberben az őszi országos nagycsaládos talál­kozón képviseltetik magukat, Pé­csett. Idén Nagy Tímea olimpiai bajnok nagycsaládos vívót hív­ták meg októberi családi napjuk­ra. Novemberben a Rubold Ödön- Götz Anna színészházaspár lesz a vendégük. Decemberben pedig jön a Mikulás és a karácsonyi ját­szóház. Emellett Pécsre, mint Eu­rópa Kulturális Fővárosába is el­látogatnak majd egy programra. Bár a fentiek alapján a nagy- családosok nem sajnálják az energiájukat, ám legalább egy tekintetben spórolnak vele. Be­adtak egy pályázatot energiata­karékos izzók vásárlására. Siker esetén 60 tolnai sokgyermekes család juthat több tízezer forint értékben alacsony fogyasztású világítótestekhez. ■ S. Zs.

Next

/
Thumbnails
Contents