Tolnai Népújság, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-16 / 13. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2010. JANUÁR 16., SZOMBAT 4 KÖRKÉP Sok minden változott idén az adózásban Új év, új adózási szabályok. Változik az adótábla, a sávhatárok, egyre szűkül a kedvezmények köre. Az adóalap kiegészítése, a minimálbér emelése és a cafe- téria megadóztatása három olyan változás 2010-ben, amely nemcsak a dolgozók megélhetését befolyásolja, hanem a cégek működésére is hatással van. Mi az, amire feltétlenül érdemes figyelemmel lenni már 2010 év elején? A kérdésre Bar- lai Krisztina, az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága sajtóreferense adta meg a választ. ■ Az adójóváírás miatt 70 ezer forint jövedelemig nem kell adózni. Milyen változások várhatók a személyi jövedelemadózásban? Az adótábla jelentősen változik, a sávhatárok a következők: 5 millió forintig 17 százalékkal, e felett 32 százalékkal adózunk. Az idén 71 500 forintról 73 500 forintra emelkedett a minimálbér és 89 500 forintra a garantált bérminimum összege. A magasabb minimálbér után kevesebb személyi jövedelemadót kell fizetni, igaz, csak munkaviszonyban. Az adójóváírás miatt 70 ezer forint jövedelemig nem kell adózni (tavaly ez az összeg még 63 ezer forint volt). Január hónapra azonban még a december 1-jén hatályos minimálbérrel, tehát a 71 500 forinttal számolunk. Új fogalom az adóalap-kiegészítés, mely szuperbruttósításként vált ismertté a köztudatban. Az összevont adóalapba tartozik az adott évben az összes jövedelem mellett az egyéni vállalkozó és mezőgazdasági kistermelő átalányadózás szabályai szerint megállapított jövedelme is. Mindez jelentősen átírja a jövedelem utáni adózási szabályokat. Az idei minimálbérrel számolva éves szinten 882 ezer forintos jövedelem után tavaly még 18 százalékot (158 760 Ft) adóztunk volna, 2010-ben pedig már az adóalap-kiegészítéssel együtt 1 millió 120 ezer forint adóalap után 17 százalékos adót (190 424 forint) fizetünk, vagyis 31 664 forinttal többet, mint 2009- ben kellett volna ugyanekkora jövedelem mellett. Az egyéni vállalkozók nem jogosultak az adójóváírásra, ezért az adóterhük 2009-hez képest nőtt. ■ M. I. Az Alisca Terra munkatársai hetente többször is végigjárják a város szelektív szemétgyűjtő szigeteit. Speciális járművet tartanak fenn erre a célra Külön gyűjtve értékesebb szelektálás Ha a konténert tönkreteszik, nincs helyette másik Elvont fogalomból lassan már a mindennapjaink megszokott része lett a szelektív hulladékgyűjtés. Egyre'többen élnek a lehetőséggel, hogy ezzel is tegyenek valamit a környezetükért, bár olyan is akad, aki megrongálja a konténert. Molnár Ágnes Egyre népszerűbb a szelektív hulladékgyűjtés Tolna megyében is. A kezdetekhez képest mára már többen és szakszerűbben használják a konténereket, nagyrészt arra, amire való. Kővári Ildikó, az Alisca Terra Regionális Hulladékgazdálkodó Kft. kommunikációs munkatársa szerint ehhez az is hozzájárult, hogy a cég lakossági tájékoztatói hatékonynak bizonyulnak mind az óvodások, iskolások, mind pedig a felnőttek körében. A tájékoztatásra nagy szükség is van, hiszen sokan még a mai napig sem tudják, mi célt szolgálnak a konténerek, miért is fontos szelektíven gyűjteni a papír, műanyag, üveg hulladékokat, amelyeket újra lehet hasznosítani. Vannak, akik pusztán szemetesnek nézik a speciális gyűjtőedényeket, és a lakossági kommunális hulladékot is beleöntik azokba. Ezzel azonban nemcsak a szolgáltatónak okoznak plusz munkát, de az újrahasznosítható anyagokat is beszennyezik, tönkre teszik vele. A tisztaság mellett sokan azzal sem foglalkoznak, hogy a szemetet összepréseljék, tömörítsék, márpedig így hamar megtelik a konténer, ráadásul így a szállítójármű nagyrészt levegőt fuvaroz - mutatott rá a kommunikációs referens. Szerencsére van már egy jelentős réteg, akik szakszerűen gyűjtik és tisztítva, tömörítve rakják hulladékukat a megfelelő konténerbe. Sajnos jócskán akadnak azonban olyanok is, akik nem rendeltetésszerűen használják azokat, sőt alkalmanként meg is rongálják őket. Ezzel azonban nemcsak a működtető cég, hanem a közelben élő lakók is károsodnak, hiszen a megsemmisült gyűjtőket- darabonként 600 ezer forintba kerülnek - nehezen tudják pótolni. Az Alisca Terra Kft. 170 gyűjtőszigetet üzemeltet, 33 településen. Szekszárdon 2003-ban kezdődött a hulladékok szelektív gyűjtése 12 szigeten, ma már 50 ilyen áll a lakosság rendelkezésére a megyeszékhelyen. Ezeket- egyeztetve a város vezetőivel - főleg boltok, forgalmasabb csomópontok közelébe helyezték ki, hogy mindenki könnyen elérhesse azokat. Szekszárdon hetente több napon is ürítik a konténereket, vidéken a kisebb lakosságszám miatt erre heti egy alkalommal kerül sor. A munkát az erre alkalmas, osztott terű gyűjtő járművel végzik. A cég azonban abban az esetben is küld járatot az adott gyűjtőszigethez, ha az önkormányzat jelzi ennek szükségességét. A szelektív hulladékot az Alisca Terra Kft. egyelőre a telephelyére szállítja, itt válogatják, bálázzák, és innen szállítják tovább az újrahasznosító cégekhez a papír és műanyag hulladékot, valamint az üveget. A Cikón létrehozott regionális hulladékkezelő átadása már hónapok óta csúszik, ezért kénytelenek még mindig a saját telephelyükön megoldani az értékes másodnyersanyagok szétválogatását. ■ Ön fontosnak tar^a-e a hulladékok szelektív gyűjtését? Szavazzon honlapunkon ^ / vasárnap 16 óráig: IE0L.hu Sr A szavazás eredményét a hétfői számunkban közöljük. A szemét kidobását is elő kell készíteni nem lehet elégszer hangsúlyozni, milyen fontos kömyezetiink szempontjából a hulladék szelektív gyűjtése. Ez azonban nemcsak abból áll, hogy szétválogatjuk a különböző hulladékfajtákat, hanem ezeket csak tisztán, tömörítve szabad bedobni a megfelelő gyűjtőedénybe. Ezért, ha eddig nem tettük, mossuk ki az üvegeket, műanyag palackokat préseljük össze azokat és kötegeljük a papírokat, hajtogassuk össze a kartondobozokat! Figyeljünk oda arra is, hogy a szelektív szigetek mellé ne halmozzunk fel hulladékot, mert több esetben a szállító jármű nem fért oda a szeméthalomtóL ■ Egyre többen használják a szigeteket. Megoldható lenne, hogy a vonat megálljon Cikón cikó A településen nap mint nap beszédtéma, hogy december 13. óta, vagyis az új menetrend szerint egy vonat sem áll meg itt. Egy nevét elhallgató MÁV-os középvezető az alábbiakat mondta azzal kapcsolatban, hogy ezáltal a menetidő nem rövidült.- A Dombóvár-Bátaszék 50-es jelzésű vonalon 80 km/óra a pályasebesség. Akad néhány lassújel, ami szinte a vasút fennállása óta megvan, s ezeket nem a rossz pálya miatt, hanem a domborzati viszonyokból eredően helyezték ki. Viszont beiktattak három rendkívüli lassújelet Cikóhoz érve, illetve Kismórágy után, valamint Bátaszék előtt. Előbbi kettő a vasúti pálya melletti támfalak omlásveszélye miatt került ide. A harmadik, a Bátaszék előtti az autópálya elkészültéig került csak kihelyezésre. Az említett rendkívüli lassújelek 20 km/óra sebességcsökkentésre utasítják a mozdonyvezetőt. A Dombóvár- Bátaszék viszonylat 60 kilométeres távolság, a menetidő pedig 73 perc. A le-fölszállásra 1 perc a megállapított idő. A rendkívüli lassújelek kiiktatásával kompenzálni lehetne azt az időt, ameny- nyit a vonat Cikón, Kismórá- gyon, Mórágy-Alsónánán tartózkodik. Tudok a Kismórágyon élők problémáiról is. Bolt híján a legtöbben Bátaszéken vásároltak. Egyik vonattal lementek, a másikkal jöhettek haza, egy-másfél óra alatt már otthon voltak. Egyébként a vasutasok körében sem elfogadott tény, hogy az említett helyeken csak áthaladnak a vonatok. Közülük is jó páran saját járművel, sőt gyalog igyekeznek eljutni Mőcsényig, Hi- das-Bonyhádig, hogy felszállja- nak a vonatra, noha a zsebükben ott lapul a szabadjegy! Különben az előző évi és a mostani menetrend is nagyszerű, mert minden irányban van csatlakozás. Átszállás nélkül el lehet jutni Kecskemétig, Kiskunhalasig. Ami a járműparkot illeti: légkondicionált, szinte új vonatokat állítottak forgalomba. A kérdésre, hogy mi az, ami segíthetne, a MÁV-os azt mondta, talán egy aláírásgyűjtő akció. Viszont a menetrend megváltoztatása, módosítása nem egyszerű dolog, ezért valószínűleg a következő, új menetrendben vehetnék figyelembe az illetékesek a kérelmet, esetleg a nyári menetrend elkészítésekor. ■ H. I. Előzmények: TEOLhll hírportál FIGYELEM! A Tolnai Népújság án, február 11-én, február 17-én »PÁLYAVÁLASZTÁS” melléklettel jelenik meg. Várjuk oktatási intézmények jelentkezését! További információ: telefon: 74/511-534, fax: 74/511-501 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. E-mail: hird.tolna@axels.hu A hír velünk jár! HIRDETÉS Hirdesse nálunk használt autóját, motorját, mezőgazdasági gépét EXTRA 'W * ki if; KEDVEZMÉNNYEL! *51 | TíOL.hu JÉGKÁRJAVfTÁS További információért érdeklődjön munkatársainknál! Tel.: 06-74/511-504 vagy 06-74/511-534 A - " ■ Tolnai Népújság A hír velünk jár!