Tolnai Népújság, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-16 / 13. szám
2010. JANUÁR 16.. SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP 5 A szavazói tartalékában bízik a párt bemutatkozás Az MSZP az egyéni országgyűlési jelölteknél négy helyen is újított Sajtótájékoztatón mutatkoztak be tegnap az MSZP Tolna megyei, egyéni képviselőjelöltjei. Csak Tóth Gyula maradt a 2006-os csapatból, a másik négy körzetben váltás történt. Szeri Árpád Nem lefutott a parlamenti választás dr. Újhelyi István szerint. Az MSZP alelnöke tegnap délután Szekszárdon, a szocialista párt Tolna megyei, egyéni képviselőjelöltjeinek bemutatásakor fejtette ki: felmérések tanúskodnak arról, hogy az MSZP még rendelkezik jelentős szavazói tartalékokkal. - Egészen biztos földvári mérnök-tanár lesz azon, hogy elnyerje a választók voksa- inak kellő számát. A jelölt Dunaföldváron önkormányzati képviselő, jelenleg a jogi és ügyrendi bizottság elnöke. Takács László okleveles szakedző, valamint környezetvédelvagyok abban, hogy kiegyenlített, fej-fej melletti küzdelem lesz áprilisban - adott előrejelzést. Hozzátette azt is, hogy pártja bízik saját igazában. A párt őszinte és büszke kampánnyal, a fejlesztések megyére gyakorolt, kedvező hatásának bemutatásával igyekszik elérni azt, hogy az MSZP a józan gondolkodású csendes többség választása legyen. Ezt már dr. Harangozó Tamás, a megye 1. számú (szekszárdi) választókerületének képviselőjelöltje mondta el köszöntőjében. Az MSZP megyei szerveze- , tének elnöke, egyúttal a párt mi-1 niszterelnök-jelöltjének kabinet- t főnöke ezzel meg is nyitotta a £ megmérettetésre vállalkozók so- J rát. A 2. számú (paksi) választó- I kerületben Horváth Zsolt, duna- Harangozó Tamás, Horváth Zsolt, Takács László, Tóth Gyula, Benkő András mi szakigazgatás szervező a 3. számú (bonyhádi) választókerületben indul. A közelmúltig a Szekszárd Városi Sport- és Szabadidőközpont igazgatója volt, tavaly óta a Nemzeti Szabadidősport Szövetség ellenőrző testület tagja, rendelkezik megyei önkormányzati tapasztalattal is. A 4. számú (dombóvári) választókerületben Tóth Gyula országgyűlési képviselő igyekszik folytatni a sorozatot: 2006-ban ugyanis megvédte dombóvári mandátumát, ez korábban a kerület egyik képviselőjének sem sikerült. Az 5. számú (tamási) választókerületben dr. Benkő András nyugalmazott középiskolai tanár áll rajthoz. Róla érdemes azt is tudni, hogy 1994 és 1998 között tagja volt a T. Háznak. A megyei lista első helyén dr. Harangozó Tamás, a másodikon Tóth Gyula szerepel. A harmadik helyre Takács László, a negyedikre Horváth Zsolt, az ötödikre dr. Benkő András került. Őket követi Heringes Anita, Frankné dr. Kovács Szilvia, Halmai Gáborné. Utóbbi két jelölt 2006-ban a megyei listáról jutott parlamenti mandátumhoz. TEOLhu További politikai tartalmú írásainkat keresse a TEOUmi hírportálon. ■ Újhelyi István: kiegyenlített, fej-fej melletti küzdelem lesz áprilisban. Indulhat a hátai főcsatorna rendezése hatszázmillió Aláírták a szerződést, de egy hozzájárulás még hiányzik Horváthné Szűcs Marianna lett az új ügyvezető Horváthné Szűcs Marianna Paks Horváthné Szűcs Marianna személyében új ügyvezetője van az ESZI Intézményfenntartó és Működtető Alapítványnak. Az alapítvány operatív csoportjának új vezetője huszonkét éven át dolgozott az oktatásban, kipróbálta magát annak számos területén. Eddig egy hiányzott, a fenntartói oldal képviselete, amire most lehetősége lesz, miután a pályázók közül ő kapott bizalmat a kuratóriumtól. Horváthné Szűcs Marianna elmondta, három éve búcsúzott el a dunaföldvári iskolától, azóta gazdasági téren szerzett gyakorlati tapasztalatait egészítette ki elméleti tudnivalókkal különféle képzéseken. Az alapítvány ügyvezetőjeként az atomerőmű és az Energetikai Szakközépiskola között meglévő eddig is jó kapcsolat fenntartásán, további javításán és a működés gazdasági hátterének biztosításán dolgozik majd maroknyi csapatával, melyben tapasztalt kollégák segítik őt. Az iskoláról szólva kiemelte, nagy értéknek tartja, hogy az iskolavezetés és a pedagógusok munkájának eredményeként rendkívül jó híre van az intézménynek, idén például több mint kétszázan írnak itt központi felvételit. „Minőségi gyerek- csapattal” büszkélkedhet az iskola, mely jó feltételeket biztosít diákjainak, és jó kollektívát mondhat magáénak. Kevés ilyen intézmény van, összegezte az ügyvezető. ■ V. T. Most már igen nagy valószínűséggel megtörténik a Szekszárd- bátai főcsatorna komplex vízrendezése. A mintegy hatszázmillió forintos beruházás támogatási szerződését a múlt héten aláírták a felek. Mint arról korábban hírt adtunk, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖDU KÖVIZIG) 2008 tavaszán a főcsatorna vízrendezésére beadott európai uniós pályázata a második fordulót is sikerrel vette. A beruházáshoz egyebek mellett szükség van a területileg érintett földtulajdonosok tulajdonosi hozzájárulására is. Ezzel kapcsolatban 2009 decemberében, egy szekszárdi szakmai rendezvényen az hangzott el, hogy a vízügyi igazgatóság szinte minpaks Életbe lépett tegnap az új parkolási rend a városban. Egyes területeken a jövőben másfél órán keresztül lehet várakozni. Az időkorlátos parkolási övezetekbe táblákat helyeztek el, amelyek egyértelmű információkat adnak a parkolás új szabályairól. A módosítást magába foglaló rendeletet a város honlapján is el lehet olvasni. Az önkormányzat szűk két hetet biztosít arra, hogy a közlekedők megszokják az új rendet, a türelmi idő január 25-ig tart. Hajdú János polgár- mester elmondta lapunknak, hogy elodázhatatlan volt, hogy valamilyen szabályozást vezessenek be, a fizetős rendszert viszont szerették volna elkerülni. A korlátozott várakozási övezetekben parkoló autók tulajdonosai kötelesek egyértelműen jelezni a várakozási idő kezdetét. Ezt megtehetik az önkormányzattól kapott vagy saját készítésű tárcsával, de akár úgy is, hogy egy papírlapra írják fel az időpontot, és azt kiteszik a szélvédőn belül- a re. Az önkormányzat a jövő héten | minden háztartásba eljuttatja az | új rendet ismertető levelet, illetve 1 egy parkolótárcsát. Amennyiben " egy háztartásban több személyden érintettől megkapta már a hozzájárulást, az államot képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-től viszont még nem. Enélkül viszont elvileg nem lehet megkötni a támogatágépkocsi van, úgy a polgármesteri hivatal portáján további tárcsák átvehetőek január 25-e után. Ez a módszer nem új, több városban is működik, legközelebb például Dunaújvárosban - mondta el Tell Edit, a polgármesteri hivatal kommunikációs referense. si szerződést, amelynek határideje január 10. volt.- Az MNV Zrt. a bonyolult törvényi szabályozás miatt egyelőre még most sem tudta kiadni a tulajdonosi hozzájárulást - váAz a gépjármű-tulajdonos, aki nem a rendelemek megfelelően követi az időkorlátos parkolás szabályait, szabálysértést követ el, és harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. A korlátozás a Rosthy, a Keskeny, a Duna utca várakozóhelyeit, a Il-es és a IIIlaszolta minapi érdeklődésünkre dr. Csonki István, a KÖDU KÖVIZIG igazgatója. Emiatt a támogatási szerződést azzal a bontó feltétellel írták alá a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. vezetőjével, hogy április 11-ig, a kivitelezés legkorábbi kezdéséig meglesz ez a hozzájárulás is. Dr. Csonki István azt mondta, hogy ez a körülmény nem gátolja a beruházás előkészítését, a nemzetközi közbeszerzési eljárás kiírása folyamatban van. ■ Steinbach Zsolt TEOLhu Az előzményeket és a témához kapcsolódó további írásokat keresse a TEOUiu hírportálon. as számú Rendelőintézet mögötti, valamint Tüdőbeteg Gondozó udvarában lévő közcélú várakozóhelyet érinti, valamint keddi és pénteki napokon a Villany utcát. Utóbbinál a 7-13 óra közötti, az előbbieknél 7-19 óra közötti időszakban él a korlátozás. ■ Vida Tűnd Létezik többlet támogatás, de kérelmezni kell Változott a gyógyászati segédeszközökre nyújtott támogatás mértéke az év elejétől. Ez sokakat érzékenyen érintett. Egy olvasónk panaszolta, hogy emiatt csökkent a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekének felírt pelenkák száma. Januártól mindössze 270 darabot vásárolhatnak támogatottal}. Ezt a mennyiséget három hónapra kellene beosztaniuk, ami napi három darabot jelent. A 16 éves értelmi sérült fiú számára viszont napi négyre lenne szükség. A család az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz (OEP) fordult azzal a kérdéssel van-e rá mód, hogy az eddigi mennyiséget írja fel nekik a háziorvos, mert anyagi lehetőségeik nem engedik meg, hogy rendszeresen kifizessék a különbözetet. Az OEP kínál ilyen esetekre megoldást. A beteg, illetve törvényes képviselője az egészségi állapotra vagy szociális helyzetükre hivatkozva méltányossági alapon kérhet támogatást. A már kiváltott vényekre ez nem érvényes. ■ A kérelmet minden esetben írásban kell benyújtani. A kérelmet minden esetben írásban kell benyújtani az illetékes regionális egészségbiztosítási pénztárnál, Tolna megyében Szekszárdon működik kirendeltség. A kérelemhez csatolni kell a kezelő orvos javaslatát az adott gyógyászati segédeszközre. Emellett tartalmaznia kell a beteg személyi adatait (név, lakcím, TAJ-szám), a vele közös háztartásban élők adatait, három hónapnál nem régebbi kórtörténeti összefoglalót és orvosi igazolást arról, hogy a beteg számára szükséges eszköz nem elegendő az ellátáshoz. A társadalombiztosítási támogatásba még be nem vett segédeszközökre, valamint ha szükséges, azok javíttatására is kérhető méltányossági alapon támogatás. Ilyen esetekben a szolgáltató javításra vonatkozó árajánlatát is csatolni kell, és ezt a vényen fel kell tüntetni. Támogatáson kívüli eszköz viszont csak abban az esetben kérhető, ha más módon nem lehetséges a beteg állapotának javítása. ■ H. E. Az autók tulajdonosai kötelesek egyértelműen jelezni a várakozási idő kezdetét, például ilyen parkolóórával A főcsatorna komplex vízrendezése fontos feladat szekszárdtól Bátáig nagy mezőgazdasági területeket és több települést is közvetlenül érint a csatorna rendezése. A vízfolyás ugyanis nem képes elég gyorsan elvezetni a Sárköz lefolyó vizeit a Dunába, mivel a medernek nagyon kicsi a lejtése és a dunai kifolyónál a meder alja másfél méterrel mélyebben van, mint a zsilip fenékküszöbe. A csatorna vize emiatt olykor húsz kilométernyire is visszaduzzad, elöntve a környező területeket. A beruházás révén a bátai kifolyó lejjebb helyezése, illetve a meder kotrása megoldja a belvt-problémákat, és a termőföldek talajvízszintjének szabályozása is kedvezőbb lesz. Másfél órát kaptak parkolásra az autók tájékoztatás Mindenkinek eljuttatják a rendeletet és egy parkoló tárcsát is