Tolnai Népújság, 2010. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2010-01-10 / 2. szám

2010. JANUÁR 10., VASÁRNAP 3 TOLNÁBAN, KÖZELRŐL Boldog, ha tárgyait használják formatervezés Párizsban ismét Európa legjobbjai közé került a faddi alkotó Papíragyag, porcelánpa­pír, üvegszövet. Új anya­gokkal és módszerekkel készíti egyedi tárgyait a faddi Ódryné Horváth Krisztina. Nemrég sike­resen szerepelt egy pári­zsi formatervezó'i pályá­zaton. Wessely Gábor Agyaggal, kerámiával kezdte, üvegművességgel folytatta, s mindennél jobban izgatja az anyagok, eljárások kombinálá­sa. Gyermekei már felnőttek, velük nincs gond, de még így is kevesli az időt, amit ötletei megvalósítására fordíthat. An­nak persze örül, hogy megvan az alkotói függetlensége, sza­badsága. Eddig mintegy 50-60 egyéni és csoportos kiállításon láthatta a közönség Ódryné Horváth Krisztina munkáit. Faddon él férjével, házukban bemutatóter­met is berendeztek tíz éve. Sze­retnék a közeljövőben felújítani, pályázati pénzből. Ám egyelőre nincs ilyen kiírás. Komolyabban 1983-tól foglal­kozik tárgyalkotással. Kerami­kus és üvegműves. Az együtt al­kotást szereti - többször volt al­kotótáborokban -, de az egyesü­leti légkört - melyből szerinte hiányzik az őszinteség - nem kedveli. Ezért nem tagja sem­milyen művészeti, népművé­szeti vagy iparművészeti szer­veződésnek. Van viszont egy igen jó barátja, alkotótársa, a Ta­másiban élő Szabó Eszter mű­vész tanár. Először egy ireg- szemcsei alkotótáborban talál­koztak, 2003-ban. Akkor még mindketten kizárólag kerámia­tárgyakkal foglalkoztak, de Sza­bó Eszter már Kaposvárra ké­szült, üvegművességet tanulni. Ódrynét is érdekelték az üveg­ben rejlő lehetőségek. Hatottak egymásra, együtt égették ki műveiket, de természetesen független alkotók maradtak. El­ső közös kiállításuk 2004-ben volt Faddon, aztán Bonyhádon, Pakson és Tamásiban is bemu­tatkoztak. Szabó Eszter azt tartja Ódryné legjellemzőbb és szerin­te irigylésre méltó tulajdonsá­gának, hogy az anyagban látja Ódryné Horváth Krisztina faddi bemutatótermében számos egyedi anyagú és formájú alkotást tekinthetnek meg a látogatók meg az alkotást. Nem tervez, nem egy eleve kigondolt tárgyat formáz meg, hanem az anyagról jutnak eszébe egyedi ötletek. Legutóbbi egyedi ötlete egy teáskészlet volt. Nemzetközi for­matervezői pályázatot hirdéttek Párizsban, Tea kettesben cím­mel, melyre több száz alkotás érkezett egész Európából. A leg­jobb 50-60-at kiállították a fran­cia fővárosban, e körön belülre került Ódryné mázatlan kerá­miakészlete is. Az edények tea­levél-imitációk, s anyagukból a meleg tea fontos elemeket, só­kat old ki. A kiállítást az év so­rán Európa más fővárosaiban is bemutatják. Tavaly is bejutott a legjobbak közé Ódryné ezen a párizsi megmérettetésen. Itthon csak a tömeggyártás­ból lehet megélni. Az egyedi használati tárgyak iránt cse­kély a kereslet. Ezért figyeli a faddi alkotó a külföldi lehetősé­geket. Most egy amerikai for­matervezői pályázat foglalkoz­tatja: a modern világkonyha. A pályázók újragondolhatják az étkezés és szervírozás tárgyait. Az évről évre beküldött, az interneten megtekinthető mű­vekből látszik, hogy a kísérlete­Névjegy ÓDRYNÉ HORVÁTH KRISZTINA 1983 óta foglalkozik tárgyalko­tással. Eleinte kerámiamunká­kat készített, körülbelül öt éve kezdett üveggel, illetve vegyes anyagokkal, technológiákkal foglalkozni. Elsősorban funkci­onális, egyedi formatervezésű, tárgyak kerülnek ki faddi mű­helyéből. Szívesen alkot újra­felhasznált anyagokból. Külföldi formatervezői pályá­zatokon is sikerrel vesz részt. Férje, Ódry Károly az ANTSZ- nél dolgozik Két felnőtt gyere­kük van. ző kedvű dizájnerek ugyanúgy gondolkodnak a nagyvüágban, mint Ódryné Faddon: anyago­kat és eljárásokat ötvöznek, a klasszikust az újszerűvel kom­binálják. A napelemes teafőző­től a fém-üveg kreációkig szá­mos érdekes pályamunkát küldtek már be. A közönség most a szekszár­di VIP Galériában láthatja Ódryné Horváth Krisztina alko­tásait, egyedi lámpáit. Az üveg­gel való kísérletezés továbbra is kedvelt időtöltése. Egyszer sze­retne egy díszablakot készíteni. Sok alapanyagot kap Horváth Dezső szekszárdi üvegestől, aki nem úgy veri ki a keretből a sérült anyagot, hogy ripityára töri, hanem úgy, hogy minél több nagyobb darabot meg­menthessen. Más anyagok közül a papír­agyag, a porcelánpapír, az üveg­szövet előállítása és felhaszná­lása foglalkoztatja Ódrynét. Pró­bálgatja a kerámia és az üveg házasítását, a kerámiamáz és az üvegfesték variálását is. Meg­könnyíti a dolgát, hogy van ott­hon kemencéje, s így végig vi­heti a kísérleteit, az égetés utá­ni állapotot is láthatja. Nem tervez. Az anyagban látja meg az alkotást Sok alkotó nagy dilemmája, hogy használati vagy dísztár­gyakat készítsen-e. Ódryné alapvetően használatitárgy-pár- ti. Nála mindennek funkciója van. Attól boldog, ha a konyhai edényeit, vázáit, lámpáit hasz­nálják az emberek. S persze ar­ra is törekszik, hogy alkotásai emellett esztétikai élményt is nyújtsanak. JEGYZET VENTER MARIANNA Helyzetek és kérdések verés és verekedés között igenis van különbség. Mond­hatni, ég és föld. A verekedés ugyanis egyenrangú feleket feltételez. Akik ezt a nem túl finom módszert választják arra, hogy megoldják a közöt­tük fennálló konfliktust, vitás helyzetet, vagy éppenséggel eldöntsék, ki áll előrébb a rangsorban. A verekedés nem szép dolog, és nem is veszélytelen, de mindenkép­pen kétesélyes. A verés azonban nem. Mert ebben az egyik fél már a kez­det kezdetétől alárendelt. Az egyik félnek esélye sincs, nem számít partnernek. Dur­va, lelketlen erőszakot szen­ved el, folyamatosan. Ha vala­ha volt is kiváltó ok - a hát te meg mit bámulsz-jellegű be- lekötős kérdéseken kívül -, az már régen feledésbe me­rült. Csak a pőre durvaság maradt, egy személy, aki bánt, és egy, akit bántanak. egy középiskolás lányt több­ször is kegyetlenül bántalma­zott egy osztálytársa egy szekszárdi iskolában. A bizo­nyítékot ország-világ láthatta, felvették egy mobiltelefon ka­merájával, és beküldték az egyik kereskedelmi televízió­nak. Vizsgálat folyik, vélhető­en megfelelő eredménnyé! zárul majd. A kérdés csak az, hogy a ha­tása is megfelelő lesz-e. Mert vajon lehet-e segíteni egy olyan tizenévesen, aki mások kegyetlen bántalmazását tel­jesen elfogadhatónak tartja? Honnan hozza a mintát? Mi­lyen fájdalmat, feszültséget, bizonytalanságot próbál így leplezni vagy orvosolni? Csak elkövető, vagy valami­lyen módon maga is áldozat? Felfogja-e, miért nem lehet ilyet tenni? A pszichológus azt mondja, egy üyen szituációnak három eleme van. A vétkes, az áldo­zat és a közönség. Ha egy is hiányzik, nincs történet. Márpedig itt mind a három elem megvolt. Bizonyíték rá, hogy felvétel is készült róla. HIRDETÉS A Tolnai Népújság január 18-án, hétfőn PÁLYAVÁIASZTÁS” ...sllékletteljelentkezik. A témában hirdető oktatási intézmények részére óriási kedvezményt biztosíüwk! További információ: 74/511-534, FAX: 74/511-501 Címünk: 7ioo szekszárd, liszt f. tér 3. E mail: hird.tolna@axels.hu tor Csapatépítés és kapcsolatápolás a pálya mellett tolna NB I-es ízek és BL döntős hangulat jellemezte a Tolnai Vá­rosi Futball Club tegnapi, váro­si sportpályán rendezett disz­nóvágását, amit a megye hár­mas időjárás sem tudott elron­tani. Mint azt Hámori Róbert­tól, a klub elnökétől megtudtuk, az egyesület immár második éve szervezte meg az eseményt a pályán kívüli csapatépítés és más helyi sportegyesületekkel való kapcsolatápolás céljával. A disznótoron a 7 éves focista pa­lántáktól a felnőtt csapattago- a kig, a futsalosok és a női f kézisek mellett sportvezetők, s sportbarátok és a véletlenül a i pályára tévedők egyaránt jól | érezhették magukat, csak a két I malac nem. ■ S. K. A jó kolbász is csapatmunka eredménye, alaposan össze kell dolgozni Csak a disznók nem élvezték

Next

/
Thumbnails
Contents