Tolnai Népújság, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-12-20 / 49. szám

7 2009. DECEMBER 20., VASÁRNAP INTERJÚ katona klári Mára bármibe kezd, az életjobbítás érdekli benne. Szerinte nem akkor van valaki a pályája csúcsán, ha mások ezt gondolják róla. De az énekesnő a lemezkészítéssel sem hagy fel. SZÁZ FORINTOKBÓL ÉPÍT JOBB VILÁGOT Az Adományvonal fenn­állása óta több mint 200 millió forintot gyűjtött össze, és ezzel 46 szerve­zetnek segített. Katona Klári, a mozgalom arca nem az összeg nagyságára büszke, inkább arra, amit az kifejez: rá tudták irányítani az emberek figyelmét fontos ügyekre. Nemsokára gyerekeknek segít felfedezni a zene örömét a tévében, de arról sem tett még le, hogy egyszer új, igazi „katonakláris” lemezt készítsen felnőtteknek. Fábos Erika- Néhány nap, és itt a kará­csony. Sokan vannak, akik készülnek és várakoznak, és sokan, akik inkább félve szá­molják a napokat, mert a ka­rácsonyt inkább kötelező nyűgnek élik meg, mint ün­nepnek. Ön szereti ezt az ünnepet?- Feltűnő, furcsa élmény ez nekem is. A környezetemben is látom, hogy valami eddig isme­retlen távolságtartás lett az ün­neppel és az ünnepi hangulattal kapcsolatban. Egészen érdekes, mi mindenre hat felkavaróan a karácsony. Talán azért, mert ilyenkor valahogy megnő a problémák jelentősége, a meg­oldatlan helyzetek jobban ránk nehezednek, a megromlott kap­csolatok, a kettészakadt csalá­dok olyan kérdésekkel kénytele­nek szembesülni, hogy hogyan, kivel, hol töltik ezt az ünnepet. Pont azért, mert ez egy olyan ün­nep, amelyen nem lehet csak úgy átsiklani. Én egy kis faluban szü­lettem, abba nőttem bele, hogy ennek az ünnepnek különös jelenősége van. Má­ig így maradt. Bár én egyébként egy nagy születésnapváró va­gyok, szeretem a karácsonyt. Az izgat benne, hogy ma tudok-e olyan hangulatú - egymáshoz bújós, nyugodt, szeretetteljes, nagybetűs - karácsonyt nyújta­ni felnőttként, mint amilyennek az emléke gyermekkoromból bennem él.- Azt hogyan kell?- Odafigyeléssel. Egy Polcz Alein-interjúban olvastam, és egyszerűen elbűvölt, hogy ők ka­rácsony este csak mákos gubát meg sült almát tettek az asztal­ra, pont azért, hogy ne a vacso­rára, a konyhára, hanem a han­gulatra és egymásra figyelhes­senek. Nagyon szeretem az aján­dékokat, ebből az idillből nekem az hiányozna, de a fontos mégis­csak az ünnep lényegének kö­zös átélése.- Ha már ajándék: mi az, aminek mindig örül?- Az ajándék nekem a sze­mélyre szabottságától az, ami. Lehet egészen pici is, lehet egy gesztus, mindenképpen meg­érint, ha pont olyan, mint amire vágytam. Ez csak úgy lehet, ha aki adta, odafigyelt rám. Az egyik írásomban ezt úgy fogal­maztam meg, hogy a „figyelem­érintés, az éltet”.- Az Adományvonal is egy ilyen „figyelemérintés”?- Ugye? Pont ezt érzem én is. Az elmúlt hét évben 46 kedvez­ményezettnek tudtunk segíteni, de ez csak az egyik célja ennek a mozgalomnak. Ezenkívül pe­dig eszköz sok más jóhoz. Na­gyon fontosnak tartom, hogy ez az Európában egyedülálló kez­deményezés több nehéz, akár ta­bunak számító témát is felvál­lalt. Segítséget kért az utcán élő hajléktalanoknak, a titokban szülő asszonyoknak vagy olyan diákoknak, akiket a hagyomá­nyos iskolarendszerek kitaszí­tottak. Szóval nem is a pénzszer­zés a nagy kihívás ebben, ha­nem az, hogy ezekről a szerveze­tekről a médiában megjelenő kisfilmek, felhívások megértést nyújtsanak a szándékaikról ne­künk, akik e problémákról - a sajátjaink miatt - legtöbbször mit sem tudva éljük az életün­ket. Ha mindezt megértjük, elfo­gadjuk, ha segítünk, az minősé­gi változást hoz az életünkbe. Mindkét oldalon. Sokan kezdtek az Adományvonal munkájának köszönhetően máshogy gondol­kodni, és tanács helyett támoga­tást adni. De a civilszervezetek is változtak, megtanultak tenni magukért, nem csak pénzt vár­va segítséget kérni.- Hogyan lett képviselője a mozgalomnak?- Megkerestek, és vállaltam. Azt hittem, azért, mert tíz évvel korábban, a „...neked” című al­bum eladásával a Gyermekmen­tő Szolgálat javára gyűjtöttem tá­mogatást, ami hasonló volt. Az­után kiderült, a felkéréskor nem is tudtak erről. Min­denesetre örültem, első hallásra megér­tettem, hogy ez egy életjobbító feladat, és nagyon beleillett abba, ahogy az életem szükség- szerű, állandó alakításáról ak­kor gondolkodtam.- A válság és az, hogy mosta­nában nehezebb az élet, érez­hető adománygyűjtéskor?- Itt nagyon pici pénzről, hívá­sonként száz forintról van szó. Talán ezért sem tapasztalom, hogy az emberek kevesebb jó szándékkal lennének az ügyek iránt. Másrészt az adományozás­ba vetett hit - kezdve a Nemzeti Színházhoz árusított téglaje­gyekkel, de sok más példát is hozhatnék - csorbult Magyaror­szágon. Az Adományvonal az el­múlt hét évben bizalmat épített. Pontosán lehet tudni, a száz fo­rintokból gyűlő milliók oda mennek, ahová szánták őket. Ugyanakkor azt is látom, hogy ha baj van, akkor könnyebben adnak. Baj nélküli, de előremu- tatató ügyek támogatására ne­hezebb mozgósítani, pedig pont azt szeretnénk, hogy ne is le­gyen baj. De bizonyára ez is vál­tozni fog. Ez akkor is valódi tár­sadalmi szerepvállalás.- Az Adományvonal kapcsán sokat szerepel, énekesnőként viszont jóval kevesebbet, mint ■ A száz forintok­ból gyűlő milli­ók oda mennek, ahová szánták. ,En egy kis faluban születtem, abba nőttem bele, hogy ennek az ünnepnek különös jelentősége van Sokan kezdtek az Adományvonal munká­jának köszönhetően máshogy gondol­kodni, és tanács helyett támogatást adni. És a civilszervezetek is változtak. korábban. A színpad, a zene nem hiányzik?- Csináltam egy hangosköny­vet Kész szavak címmel. Tizen­négy írásomat mondtam el zené­re. Óvodás dalaim című leme­zem sajátos módszerrel, a há­rom és nyolc év közötti gyere­keknek segít megtalálni az éneklés, a zene örömét. Mind­kettőből az lett, amit szerettem volna. Továbblépés. E nélkül nem tudnám értékesnek tartani eddigi szakmai életemet. Na­gyon jók a visszajelzések, hasz­nálják, szeretik a gyerekek, ké­szül is belőle egy televíziós mi­nisorozat. Nagyon lefoglalt, hogy a megvalósulásának feltételeit megteremtsem. A szereplésre pedig valahogy' mindig másként gondoltam, már az elején is. 17- 18 évesen sem tetszett az a fajta kiszolgáltatottság, ami a zené­léssel óhatatlanul együtt jár. Ép­pen ezért boldogság volt felfe­dezni, hogy a zenén és a színpa­don kívül még mennyi minden­nel tehetem teljessé az életem, annak az ismertségnek köszön­hetően, amit persze a zenéléssel teremtettem meg magamnak. Gazdagodtak az eszközeim, új kifejezési formákat találtam, ki­számíthatóbb, előremutató éle­tet vágytam. Nagyobb érték ne­kem, amit újonnan tudok létre­hozni, mint valamit ismételni, ami egyszer már sikeres volt. Sokkal jobban érzem magam, mint bármikor.- Nem is akkor volt a csú­cson, amikor egymás után háromszor az év, majd az évtized énekesnőjének választották?- Sosem akartam a múltam­ból élni. Az élet az egy előre, Névjegy 1953. OKTÓBER 20-ÁN Szüle­tett, Ráckevén. 1966-ban kezdett énekelni. 1972-ben indult a pályája, a Táncdalfesztivállal. 1977-ben adta ki első önál­ló nagylemezét. A nyolcva­nas években az év énekes­nője volt Kubában, Lengyel- országban, az NDK-ban és Magyarországon három al­kalommal is. 1990-ben az évtized énekesnőjének vá­lasztották. 1995-ben meg­kapta a Köztársasági Ér­demrend kiskeresztje kitün­tetést. 2002-ben az év leg­jobb női előadója volt. 2003 óta az Adományvonal arca és képviselője. 2005-ben jótékonysági munkájáért Pro Cantate díjat kapott. vagy inkább felfelé, tartó folya­mat, így is szeretném élni a min­dennapjaimat. Igen, sokáig azt hittem, hogy akkor vagyok a csúcson, amikor mások azt gon­dolják rólam. A csúcs nem olyan vonzó, ha csak megalkuvások­kal érhető el. Ahhoz, hogy vala­ki az érdeklődés középpontjá­ban legyen, ma sok megalkuvás kell, hiszen a figyelem legtöbb­ször nem a produkcióval vívha­tó ki. Az én elődeim, akik meg­határozták a hazai zenei élet ér­tékelhetőségét, akik művészi szintre emelték a popzenét, ma nem tudnak megnyilvánulni. Megváltozott, más lett a popzene súlya, szerepe, értéke. A rádiós „játszottsági” mutatókkal na­gyobb cenzúra alakult ki, mint amilyen a politikai volt. A művé­szetben amúgy is sok lett a hor­dalék. Az emberi élet megélésé­nek két szintje van: az egyik, ahogy mások előtt megnyilvánu­lunk, és a másik, amelynek sok­szor ehhez semmi köze sincs. Pedig az embernek - és ez foko­zottan igaz az előadóművészek­re - arra kell törekednie, hogy ez a kettő minél közelebb legyen egymáshoz. Azaz minél jobban alátámasztható az általam meg­élt élettel mindaz, amit csinálok, annál kevesebb a hordalék, an­nál letisztultabb a közlendő. Ma sokszor nagyon nagy a szaka­dék a kettő között. A szereplé­sért szerepelni nem lehet cél. Nekem biztosan nem. Még egy olyan sokszor próbált dolog ese­tében, mint a lemezkészítés, sem mindegy, megtalálom-e mostanra vonatkozóan a jó moz­gatókat, az előrevivő zeneiséget.- Lesz azért még Katona Klári-lemez?- Nekem elég korai időkből, babakoromból is vannak emlé­keim magamról. Mindig volt bennem egy jófajta derű, és egy érzés, hogy soha semmit nem tartottam lehetetlennek. Ponto­san tudom, hogy a választása­immal sok határt szabtam ma­gamnak, amit megélni nem volt mindig könnyű, de azokat én szabtam magamnak. Mindig minden, mindennek ellenére, mégicsak lehetséges. Ezt gondo­lom, s biztos vagyok benne, hogy csinálok még lemezt. <

Next

/
Thumbnails
Contents