Tolnai Népújság, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-02 / 205. szám
HÍRSÁV A kezdettől tudják, ki ölte meg Cozmát A rendőrség már a nyomozás kezdete óta név szerint ismeri Marian Cozma, a román válogatott veszprémi kézilabdázó gyilkosát - közölte tegnap Váradi Piroska, a Veszprém megyei rendőrség szóvivője. Természetesen az elkövető nevét ezután sem közük, ugyanakkor azt is többször elmondták már, az emberöléssel három személyt gyanúsítanak: R. Sándort, N. Győzőt és Sz. Ivánt. Nyakó: Tisztogatásra készül a Fidesz a Fidesz hatalomra kerülése után az áüamigazgatás- ban főosztályvezetői szintig tisztogatásra készül, a kirú- gottak helyét pedig a lakitelki „orbánista-fideszista esti iskola hűséges hallgatói” fogják betölteni - hangoztatta tegnap Nyakó István, a szocialista párt szóvivője. A Népszabadság értesülése szerint Lakitelken képzik egy Fidesz-kor- mány lehetséges közigazga- tási-áüamigazgatási szakembereit, akikről személyi lapot is vezetnek. Tiltakozás határon innen és túl nagygyűlés Dunaszerdahelyen tüntetőkkel telt meg a labdarúgó-stadion Három kontinensen nagyjából egy időben tiltakoztak a helyi magyarok a szlovák nyelvtörvény ellen. Szeptember 10-én találkozik Rober Fico szlovák és Bajnai Gordon magyar kormányfő. Vég Márton Telt ház volt Dunaszerdahelyen a DAC-stadionban, ahova a Magyar Koalíció Pártja hirdetett tiltakozó, de békés nagygyűlést a nyelvtörvény ellen. Magyarországról és Erdélyből is érkeztek a demonstrációra. Mintegy 6-8 ezren lehettek. Bár nem volt focimeccs, mégis lengtek a magyar nemzeti és árpádsávos lobogók, és zúgott a „Ria, ria, Hungária!” A négyórásra nyúló rendezvényen egymást követték a politikai beszédek, majd a résztvevők elfogadtak egy nyilatkozatot. „Mi, szlovákiai magyarok, Szlovákia egyenrangú polgárai vagyunk. Nem vagyunk sem bevándorlók, sem albérlők ebben az országban, a szülőföldünkön akarunk boldogulni. Elutasítjuk, hogy az áüam- nyelvről szóló törvény alapján Az államhatár NEM nemzet határ! m\t ^nibott Tiltakozók a budapesti szlovák nagykövetségnél. Minden helyszínen békésen lezajlottak a demonstrációk Orbán Sólyom mellett A Fidesz elnöke szerint Szlovákia magatartása a magyar államfő kitiltásának ügyében méltatlan egy európai uniós tagállamhoz - derült ki a Sólyom László és Orbán Viktor közötti találkozón. A legnagyobb ellenzéki párt vezetője leszögezte: az EU értékei és a diplomáciai jog egyértelműen Magyarország és Sólyom László mellett állnak, valamint egyértelmű, hogy Szlovákia megszegte a schengeni szerződést azzal, hogy kitiltotta területéről a magyar államfőt közölte, A fidesz ezért támogatja, hogy a magyar államfő vigye végig az ügy jogi rendezését a nemzetközi fórumokon. törvényszegéssel vádoljanak bennünket s pénzbírsággal sújtsanak azért, mert az anyanyelvűnket használjuk” - olvasható a Szlovákiai Magyarok Kerékasztalának nyilatkozatában. Mintegy ezren voltak a Civil Összefogás Fórum által a budapesti szlovák nagykövetség épületénél tartott demonstráción. A szónokok arról beszéltek, hogy Szlovákia nyelvi cenzúrát vezetett be. A nyelvtörvény eltörlését követelték Pozsonytól. 15 órakor harang kondult, és a szervezők szerint ugyanekkor Brüsszelben, Argentínában, Ausztráliában, New Yorkban, Mexikóban, valamint Kishegyesen és a Felvidék, Erdély több magyarlakta falvában Is félreverték a harangokat a magyar nyelv megmentéséért. „Nincs semmi problémám a magyarokkal, de elutasítom, hogy Révkomáromot bárki a Magyar Köztársaság járásának tekintse. Ezt egész egyszerűen nem fogom tiszteletben tartani, akár tetszik valakinek, akár nem” - szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki szeptember 10-én találkozik Bajnai Gordon kormányfővel a magyar-szlovák határ közelében. Új ember irányítja az NBH-t Balajti László vezeti tegnaptól Labore Sándor helyett a Nemzet- biztonsági Hivatalt. A főigazgatót Bajnai Gordon miniszterelnök nevezte ki, megbízatása további intézkedésig, de legfeljebb 2010. augusztus 31-ig szól. A Fidesz és a Szabad Demokraták Szövetsége korábban tiltakozott a kinevezés ellen, mivel az NBH főigazgatóját a törvény szerint a kinevezés előtt meg kell haügat- nia az Országgyűlés szakbizottságának. Ideiglenes vezetőnél azonban a jogszabály nem érvényes. ■ Bencze: tőlünk nem kerültek ki bizalmas iratok az internetre. Szeptember 14-én Ficsor Ádám titokminiszter is megválik posztjától. „A rendőrségnek nincs információja arról, hogy lett volna külön kitervelője a romák elleni gyilkosságsorozatnak” - közölte tegnap az országos rendőrfőkapitány, Bencze lózsef. Egy internetre felkerült dokumentum ugyanis azt firtatta, az elfogott négy személy - szellemi képességeik alapján - nem alkalmas egy ilyen bűncselekménysorozat kitervelésére. Bencze szerint nem belső rendőrségi forrás áü a titkosszolgálatokkal kapcsolatba hozott irat közreadásának a hátterében. Bencze elmondta, amikor az elfogott gyanúsítottak képbe kerültek, megkeresték az illetékes szolgálatokat, de a kiszivárgott információkat ők nem kapták meg. ■ É. S. • • • * GYÖNGY PATIKÁK GYÖNGY EGÉSZSÉGPROGRAM Vegyen részt ingyenes vérnyomásmérésünkön és Öné lehet a nyeremények egyike! A mérésben részt vevő Tolna megyei Gyöngy Patikák listája: SZENT TERÉZ GYÓGYSZERTÁR HÓGYÉSZ FŐ ÚT 16. VIKTÓRIA GYÓGYSZERTÁR 1REGSZEMCSE RÁKÓCZI U. 4. SZENT IVÁN PATIKA NAGYKÓNYI KIS U. 360. AURÉLIA GYÓGYSZERTÁR SZEKSZÁRD CSATÁRI U. 3. ÚJVÁROSI GYÓGYSZERTÁR SZEKSZÁRD KOSSUTH LU. 66 30 db MEDEL CHECK 20 db MEDEL THERMO www.gyongypatikak.hu/gyongyegeszsegprogram Információs telefonszám: 06-1-327-6744 Kölcsönös gesztusokkal emlékeztek Gdanskban Németország határtalan szenvedést okozott a világnak, mert a Lengyelország ellen 70 éve indított támadás vezetett a EL vüág- háború 60 millió áldozatához - ismerte el Angela Merkel, aki a német kancellárok közül elsőként kapott meghívót a Gdansk melletti Wester- platte-félszigeten tartott megemlékezésre. Lengyel áüa- mi vezetők és egykori katonák helyeztek el koszorúkat a védők emlékművénél, ahová 30 országból érkeztek küldöttségek. A lengyel államfő elsősorban a szovjet agressziót bírálta. „1939. szeptember 17-én Lengyelországot hátba szúrta a bolsevik Oroszország” - fogalmazott Lech Kaczynski. Miközben a lengyel katonák nyugaton a német támadókkal szemben próbáltak védekezni, addig a Vörös Hadsereg bevonult az ország keleti részébe. Ünnepi beszédében Kaczynski a katyni mészárlást a holokauszttal hasonlította össze. (1940 tavaszán Sztálin utasítására mintegy 22 ezer, szovjet fogságba esett lengyel tisztet végeztek ki.) Vlagyimir Putyin bűnnek nevezte a vérengzést, amiért bocsánatot kért. Erre a gesztusra kevesen számítottak. Az orosz miniszterelnök erkölcstelennek nevezte a Lengyelország sorsát megpecsételő szovjet-német megnemtámadási szerződést is. ■ V. M. ■ Putyin bocsánatot kért a katyni mészárlás miatt. Kaczynski lengyel elnök és Angela Merkel kancellár a megemlékezésen