Tolnai Népújság, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-07 / 209. szám
3 2009. SZEPTEMBER 7., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG ¥ MEGYEI TÜKÖR mmmmmimmMmttäm m ÍR § M < . j JEGYZET IHÁROSI IBOLYA Talán segíthet a szigor és az elismerés csodaszép, virágos a megyeszékhely. Kora tavasztól pompáznak a virágágyások. Ott is, ahol azelőtt nem voltak. Öröm sétálni az utcákon, tereken. A hozzáértő szakember elmondta, hogy három titka van a virágos városnak. Az első a megfelelő növény, a második a technológiai fegyelem betartása, vagyis az ágyásokat gondozni, öntözni kell. A harmadik pedig, hogy a lakosság vigyázzon a közös területek szépségére, tisztaságára. állítólag a tiszta, rendezett környezet fegyelmez és nevel. De úgy látszik, nem mindenkit. A belvárosban például egy virágágyást újra kellett telepíteni, mert vandál kezek tönkretették. Az egyik nagyáruháznál pedig az autósok szemrebbenés nélkül keresztülhajtanak a virágokon. A másik a tisztaság. Minden hét végén telehányják a belvárost, s rendszeresen nyilvános vécének használják az Augusz-ház árkádsorát. Valamit az elszaporodott galambokkal is tenni kellene, mert gyűlik a guanó, keményen, vastagon. szorgalmasan dolgoznak a közmunkások, s a Szépítsük együtt Szekszárdot! akcióban sokan próbálnak jó példát mutatni. Annak azonban most már véget kellene vetni, hogy a fél város szedi a szemetet, a másik fele meg szórja. Jó, legyünk optimisták, kevesebben szemetelnek. TALÁN SEGÍTENE, ha jutalmaznák, elismerő táblával, vagy akár virágpalántával azokat, akik ápolják lakóhelyük környezetét. Úgy látszik, eljött az ideje a szigornak is. Legalább a minimális gondosságot mindenkitől meg kell követelni lakása, üzlete környékén, és ha kell, bírsággal érvényt szerezni a köztisztasági rendeletnek. A legjobb azonban az lenne, ha mindig rászólna valaki az utcán arra, aki szeméttelepnek tekinti kedves városunkat. • Egy családi ház felújítása a Villással kb, 3000 Ft+áfa/m2 áron kivitelezhető • A felújítás nem zajos, nem zavarja sem az Ön, sem környezete nyugalmát • A felújított tető élettartama minimum 10 évvel meghosszabbodik! Keresse az építőanyag kereskedésekben! A részletekről érdeklődjön területi képviselőjénél: T: 06/30 94-26-705 www.villas.hu Villas. HIRDETÉS Dunai piknikkel zárta a nyarat a paksi Fidesz PAKS Hagyományosan Duna-par- ti piknikkel zárta a nyarat a Fidesz paksi csoportja. A Polgári Pikniket harmadszor rendezték meg. Közel 120 aktivista és szimpatizáns érkezett a gesztenyesorra a kötetlen zenés összejövetelre. Bordács József, a Fidesz helyi szervezetének vezetője örömmel összegezte, hogy az elmúlt évben 10 százalékkal nőtt a párt létszáma. A választókerületben folyamatosan szervezik az új csoportokat, várhatóan Bölcskén, Dunaszentgyörgyön és Gerjen- ben alakulnak új egységek. Arról is beszámolt, hogy programjaik ősszel a megszokott kerékvágásban követik egymást. Október 23-án fáklyás felvonulást szerveznek, megtartják a Polgári Estéket, terveznek egy adventi jótékonysági akciót. ■ V. T. PALATETŐ FELÚJÍTÁS Villas COLOR tetőfedő lemezzel 3 nap alatt felújíthatja lakóházát, nyaralóját! Uj épületszárnyat emelnek főiskola Megnyitották az új tanévet, és letették az alapkövet Etalon üzleti díjcsoTriagolr Válasszon vállalkozása igényei szerint Több mint ötszáz elsős hallgató kezdi a tanévet a PTE Illyés Gyula Főiskolai Karán. A tegnapi tanévnyitón az egyetem rektora és a kar főigazgatója az új épületszárny alapkövét is lerakta. Rácz Tibor Fusz György, a kar főigazgatója lapunk tegnapi számát is beletette az alapkőbe helyezett fémhengerbe SZEKSZÁRD - Új időszámítás kezdődik úgy a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karán, mint ahogyan a frissen felvett hallgatóinak életében is - mondta tegnap délután Fusz György főigazgató az intézmény tanévnyitó ünnepségén az iskola aulá- ö jában. Hozzátette, fontos, hogy a | diákok ezen a helyen biztos tu- | dást kapjanak, de az is fontos len- | ne, hogy az ország oktatáspoliti- irkája ne változzon folyamatosan, s Viszont a világ problémáitól, gondjaitól elzárkózni nem lehet.- Az intézmény kiváló infrastruktúrája tovább javul azzal, hogy egy új oktatási épület is épül a közeljövőben. Hét alap és hat felsőfokú szakképzési szakon összesen 535 elsőéves hallgató kezdi meg ebben a hónapban a szemesztert - húzta alá a főigazgató. Az eseményen jelen volt dr. Gábriel Róbert, a PTE rektora, dr. Farkas Ferenc és dr. Horváth Béla rektorhelyettesek, Horváth István, Szekszárd polgármestere, és dr. Pálos Miklós, a megyei közgyűlés alelnöke is. A vendégek ünnepélyes külsőségek között letették az új épületszárny alapkövét, amelynek építkezése várhatóan a mai napon meg is kezdődik. A beruházás 270 millió forintba kerül. Fusz György az építkezésről azt mondta, egy olyan épület alapjait rakták le, amely csak egy eleme egy olyan egésznek, ami a hallgatók számára korszerű szolgáltatást nyújt, s reméli ezzel együtt a karról kialakult képet is javítja majd. Hozzátette, az elsős hallgatók az új épületet már az idén használatba vehetik. Dr. Gábriel Róbert rektor is szólt a hallgatókhoz. - A közösség, amelynek mától tagjai lettek, akkora, mint Szekszárd lakossága, hiszen 30 ezer hallgatója és mintegy hatezer dolgozója van az egyetemnek. Január elején lesz tíz éve, hogy a főiskola csatlakozott az egyetemhez, s szerintem az ez idő alatt szerzett tapasztalatok azokat igazolják, akik akkor a csatlakozás mellett döntöttek - húzta alá a rektor, aki a kar turizmus-vendéglátás szakát sikertörténetnek nevezte. Mint mondta, bízik abban, hogy a mesterszak elindításával a turizmus szak országosan is elismert lesz. A hamarosan kezdődő építkezésről elmondta, a beruházás segítségével a szekszárdi kar növelni tudja vonzerejét. Horváth István, Szekszárd polgármestere beszédében jó döntésnek nevezte, hogy a hallgatók a szekszárdi kart választották. Mint mondta, a város is próbál majd profitálni az itt végzett diákok tudásából és szakértelméből. A \ www.t-mobile.hu HÍRSÁV A Szüreti Nappal együtt tartották a Bográcsost alsónyék A Szüreti Nappal együtt tartották a Bográcsos Fesztivált idén Alsónyéken. Tíz csapat vállalkozott főzésre. A rendezvény programját színesítette a mohácsi Horvát Nemzetiségi Néptánc Együttes műsora is többek között. A napot este bál és tűzijáték zárta, (rt) Tucatjával égtek a szalmabálák Bölcskén bölcske Szombaton reggel futott be a hívás a paksi hivatásos tűzoltósághoz Bölcskéről, a Damjanich utcából, hogy kigyulladt egy szalmabála. Három egység vonult Paksról, illetve a bölcskei önkéntesek. A paksi tűzoltóság tájékoztatása szerint kiérkezésükkor derült ki, hogy a jelzett helyen körülbelül száz szalmabála ég. Ennek ellenére rövid időn belül sikerült eloltani a tüzet, (vt) Két betörés miatt hívták a rendőrséget tolna megye Pénteken éjjel egy faddi családi házba törtek be, és vittek el számítógépet, hi-fi berendezést. A kár több százezer forint. Szekszárdon, a Prantner János utcában egy családi ház melléképületéből loptak el horgászfelszerelést, (rt) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Etalon üzleti díjcsomagok 2325 Ft havi díjtól Nokia 3110 classic Bővítse céges mobilflottáját! Válasszon az Etalon, az új Etalon'S és Etalon L üzleti díjcsomagok közül, amelyek tökéletesen illeszkedhetnek a vállalkozások és a kollégák eltéri igényeihez. A díjcsomagok másodperc alapú számlázással is igénybe vehetők, ráadásul csoporton belüli híváskedvezményt ■■ • W * Együtt. Veled obil odás aláírása és kétéves www.t-mobile.hu honlap Az ajánlat 2009. szeptember 1-jétől visszavonásig érvényes. Az üzleti előfizetések üzleti díjcsomaggal történő Igénybevételéhez kisvállalkozói me' hűségvátialás szükséges. Az üzleti díjcsomagok listája illetve az ajánlat további, részletes és teljes körű feltételei a T-Pontokban, partner ü Üzleti ügyfeleknek oldalán és az ügyfélszolgálatunkon érhetők el: 1430,06-1/265-9210.