Tolnai Népújság, 2009. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-07 / 209. szám
4 KORKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. SZEPTEMBER 7.. HÉTFŐ ..T—4- ,FWbm. Mittler István (balról), dr. Varga-Sabján László, Török Gusztáv Andor és Süli János a nyílt nap megnyitóján A képgalériát keresse a TEOLhll hírportálon Kétezer vendéget fogadtak nyitottság Ökörsütés, koncertek és népünnepély az atomerőműnél Hamarosan kész a hőgyészi tornaterem hőgyész Hamarosan birtokba vehetik a hőgyészi Hunyadi János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény felújított tornatermét a diákok. Az Önkormányzati Minisztérium pályázatán 10 millió forintot nyert a település a beruházásra, amelyet 5 százalék önerővel kellett kiegészíteniük. Az összegből a tetőszerkezetet és a padlót újították fel, valamint kicserélték a nyílászárókat is. Az iskola főépületén is több munkát végeztek el a tanévkezdés előtti hónapban - tájékoztatta lapunkat Stefánné Mészáros Lívia tagintézmény-vezető. Önkormányzati valamint kistérségi támogatással felújították az épület homlokzatát, több helyen ajtókat cseréltek, mázoltak, ahol kellett, rendbe tették a fűtőtesteket, vagy éppen kicserélték őket. Jelentős felújítási munkát végeztek a konyhán és az udvaron is. Ezzel azonban még koránt sincs vége a folyamatnak: a közeljövőben az intézmény németországi támogatójától kapott vakolattal a tornaterem külső, valamint a főépület udvar felőli oldalát is bevonják majd. Emellett is maradnak majd még nagyobb munkák, mint az iskolaépület belső renoválásának nagyobb része, vagy a fűtés korszerűsítése. ■ H. É. Sebestyén Márta dalolt tegnap a faddi templomban fadd Sebestyén Márta adott jótékonyságot koncertet tegnap este Faddon, a katolikus templomban, amely a jeles alkalomból zsúfolásig megtelt. A templom felújítására gyűjtötte az adományokat az egyház. A vasárnapi napot, a Templom Napját ünnepi szentmise nyitotta, amelyet Gergely István székelyföldi atya celebrált, a Boróka Ének és Néptánc Egyesület énekkara közreműködésével. Délután Vesztergám Miklós tárogatóművész és a Boróka énekkara adott műsort a templomban. Mint ismeretes, a rendezvényt 2006 óta tartják a községben, a helyi katolikus templom felújítását támogatják ezzel. ■ R. T. Szombaton ötszáz, vasárnap ezerötszáz vendég járt a paksi atomerőműben. A társaság hagyományos nyílt napján Kalocsát fogadta, másnap pedig az ott dolgozók vihették el családtagjaikat munkahelyükre. Vida Tünde Paks Tíz éve is van annak, hogy először nyílt napot tartottak a paksi atomerőműben. Rögtön utána a családi nap is felkerült a társaság tájékoztatási palettájára. Mittler István kommunikációs vezető szerint rendkívül nagy az érdeklődés. Több település szívesen venné, ha lehetőséget kapna arra, hogy népes delegációt küldjön az ország egyetlen nukleáris erőművébe. Idén Kalocsát hívták meg. A Pakstól légvonalban alig 15 kilométerre fekvő város vezetői éltek is az alkalommal, tíz busszal érkeztek szombaton. Török Gusztáv Andor polgármester elmondta, hogy a civil szervezetek segítségével állt ösz- sze a közel ötszáz tagú küldöttség, melyből minden egyes ember jól érezte magát. A focimecs- csen ugyan kikaptak a vendéglátóktól, de a nyugdíjasok már mulattak délután fél kettőkor a horgásztavaknál felállított sátorban, ahol egyébként koncertek is szórakoztatták a vendégeket. Előbb azonban lehetőségük volt üzem- látogatásra. Ki kerékpáron, ki városnéző kisvonaton nézhette meg az erőművet, amelynek otthonról csak a tornyait látják. - Örök élmény, nagyon tanulságos, át tudjuk adni a gyerekeknek, Unokáknak - mondta Zsivkó Lászlóné, aki azt is elárulta, hogy nagy örömmel fogadták a meghívást annak ellenére, hogy a nyugdíjasklubbal már jártak az atomerőműben. A vasárnap újabb látogató- dömpinget hozott, a Paksi Atomerőmű Zrt., illetve az MVM cégcsoport vállalatainak munkatársai családtagjaikkal látogattak a létesítménybe. Erre az alkalomra valódi gyermekparadicsommá változott a látogatóközpont és irodaépület előtti park: rodeóbika, drótkötélpálya, élőcsocsó is volt. A kilencéves Kávási Tamást is nagyon érdekelték mindezek, amit lehetett, ki is próbált. Szüleivel együtt megnézte az atomerőművet is, amelyről - mint elárulta - az apukája nem szokott túl sokat mesélni. Ő egyébként a műszaki problémákról szokta faggatni. Ha nagy lesz, nem valószínű, hogy itt fog dolgozni, egyelőre pilóta szeretne lenni, mondta a fiú. Tamás és a többi vendég is közös ebéden vett részt ezek után. A látogatóközpont szomszédságában három ökröt tűztek nyársra és sütöttek meg. Süli János, az atomerőmű vezérigazgatója elmondta, hogy szerinte fontos a saját élmény, saját benyomás, hiszen így mind a családtagok, mind a környező településen élők megtapasztalhatják, hogy az atomerőmű nem veszélyes üzem, hiszen ott is olyan zöld a fű, olyan szépen nőnek a fák, mint akár a kalocsai határban. A hétvégi vendégek voltak egyébként az elsők, akik láthatták a megújult látogatóközpontot. Pályafutása első helyszínein lép fel a szaxofonos Pakson és Szekszárdon koncertezik a kiváló, paksi kötődésű szaxofonos, Tóth Viktor, aki nemrég jelentette meg Tartim című albumát. A magyar jazzge- neráció egyik legtehetségesebb tagjaként emlegetett zenész ezúttal az amerikai Henry Franklin bőgőssel és a török származású, Stockholmban élő dobossal, Robert Ikizzel indult országos turnéra. Tóth Viktor első, Climbing with mountains című albuma a 2007-es év legjobb jazzlemeze díjat nyerte el. Pályafutását a paksi zeneiskolában kezdte tizennégy évesen, két évvel később már a Szekszárd Big Band tagja volt, 1998-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazztanszakára, később játszott Európa és az Egyesült Államok számos jazz- fesztíválján, saját tercettjét vezeti, kortárs táncossal duettezik, népzenét gyűjt, zenét szerez. A szakma szerint játékára a dinamikus, mégis érzékeny kifejezésmód jellemző, zenei megnyilvánulásaiban a pillanat energiáit kívánja megragadni. ■ Zenei megnyilvánulásaiban a pillanat energiáit kívánja megragadni. Tóth Viktor olyan nagyságokkal játszott együtt, mint Hamid Drake, William Parker, Dresch Mihály és Henry Franklin, az amerikai jazzélet legendás alakja, akinek társaságában hétfőn este 8-tól a Gastroblues klubban láthatja a paksi közönség. A trió kedden Szekszárdon, a Művészetek Házában mutatkozik be. ■ V. T. Tóth Viktor A pecások is családi napot tartottak a tavaknál mozgalmas volt a hétvége az Atomerőmű Horgászegyesületnél is. A népes szervezet hagyományosan az erőmű nyílt hétvégéjén tartja családi napját Antal Lajos elnök elmondta, idén van mit ünnepelni, minden eddiginél jobb eredményeket könyvelhettek el a versenyeken. Horgászverseny persze most is volt, és hal is akadt bőven, ami jórészt annak köszönhető, hogy 105 mázsa uszonyost telepített tavaiba a családi nap előtt az egyesület. Nyolcvanon ragadtak pecabotot, hogy próbára tegyék szerencséjüket. A legifjabb négyéves volt Örvendetes, hogy tizenhárom gyermek versenyzett. Az első közülük Dudás Dávid lett. Ijjúsági kategóriában Kerti Dávid, a nőknél Váczi Antalné, a versenyzőknél Czimmer Péter nyert. a férfiaknál Pach Józsefiéit az első, aki egyben a verseny abszolút győztese is, néhány gramm híján tíz kiló hal akadt a horgára. Az összfogás majdnem elérte a 200 kilogrammot. A megye közepén ünnepeltek béke-túra Vetélkedők és motokrosszverseny is volt Háromezer gombóc fogyott galuska fesztivál Az ÁMK-sok főzték a legfinomabbat felsőnána A Béke-túra népszerű rendezvény, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szombat délelőtti csepergő eső ellenére több százan látogattak ki Tolna megye geometriai középpontjához Felsőnána határába. Á megye közepét Szatmári-Juhos László szobrászművész alkotása jelöli. Környéke és a település ilyenkor megtelik emberekkel, kispályás labdarúgótorna, tánccsoportok bemutatói, kézműves sátor várta az érdeklődőket Az erős emberek versenye és a motokrosszfutam is tömegeket vonzott Dr. Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke e jeles eseményen adta át a településnek a megyezászlót. A rendezvényt tűzijáték zárta. m T. R. A megye közepe legerősebb embere címért is harcba lehetett szállni tévéi. Háromezer gombóc töltött káposztát készítettek az I. Teveli Galuska Fesztiválon. A 13 csapatból a helyi ÁMK konyhásai főzték a legfinomabbat, így ők vitték el a fődíjat. Harmadik éve rendeznek fesztivált Tevelen. Az első kettőt még Őszi Fesztiválnak hívták. - Híresek vagyunk a fihom töltött káposztánkról, amit a székelyek galuskának hívnak, erről kereszteltük el a rendezvényt - mondta Héri Lászlóné polgár- mester. A szombat reggeli szentmisén a település első embere dr. Pálos Miklóstól, a megyei közgyűlés alelnökétől vette át a megyezászlót. Kora délutánra kisütött a nap, ami szinte az egész falut kicsalta az óvoda előtti térre. A színpadon kulturális programok váltották egymást, szinte mindegyik helyi egyesület képviseltette magát, de a szomszédos településekről is jöttek fellépők. A gyermekeknél az arcfestés, a gyöngyfűzés és az agyag- edény-készítés vitte a prímet, a férfiak pedig elsősorban a helyi borokat kínáló standokat látogatták. ■ R. G. A győztes csapat A képgalériát keresse a TEOLhu hírportálon