Tolnai Népújság, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-08-02 / 30. szám
4 2009. AUGUSZTUS 2., VASÁRNAP A HÉT TÉMÁJA egészségügy A tavalyi nullszaldó után az idén 150 milliárd lehet az egészségbiztosítási alap hiánya. Ha nincs pénz, nincs orvos, nincs gyógyszer, gyógyítani sem tudnak az intézmények. / / / VÉSZHELYZETBEN A KORHAZAK Trükköznek a kórházak, hogy spóroljanak és pénzhez jussanak. Betegeket küldözgetnek, VlP-kórter- met rendeznek be a fizető pácienseknek, és pénzért kínálják a szabad kapacitásaikat. Ha a kormány nem lép, lehet, hogy őszre nem lesz működőképes kórház. Árvay N. Tivadar A túlélésért küzdenek a kórházak. Az áprilistól élő lebegtetett finanszírozás miatt drasztikusan csökkent a bevételük. Az új rendszerben a tavalyi teljesítményük alapján számított 70 százalékos alapfinanszírozás (150 ezer Ff/eset) felett, az országos teljesítménytől és a saját betegszámuktól függően kapják a fennmaradó részt. Csakhogy a magas betegszám miatt ez a 30 százalék alig éri el a 70 ezer forintot. A teljes összeg így esetenként 126 ezer forint, szemben a tavalyi 145 ezerrel. Az intézmények a kezdetben felpörgetett teljesítmény után most szabadulnának a költséges betegektől. „Konkrét számokat nem ismerek, de az igaz, hogy a kórházak által is óhajtott volumenkorlát feloldása után elszaladt a teljesítmény, s nem műidig jelentek meg tényleges teljesítmények - mondja Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke. - Hirtelen megnőtt például a szövődményes műtétek aránya, amelyek után jobban fizet a biztosító.” A probléma eszerint a kórházakkal van. Az intézmények a teljesítménykorlát feloldása után nyakló nélkül fogadták a betegeket, miközben az ellátásra fordítható összeg csökkent: 727,6 milliárd forint az idei keret, amelyből a válság miatt a kormány zárolt 13,5 milliárdot, vagyis 714 milli- árdból lehet gazdálkodni. Ez 68 milliárddal kevesebb, mint a tavaly elköltött pénz, így akár csődbe is mehetnek a kórházak. „Dobálózhatunk olyan fogalmakkal, mint a csőd, amelyen aztán rágódhat a lakosság, hogy mit jelent ez a számukra - mondja Varga Ferenc, a Kórházszövetség elnöke. - Jogi értelemben nem is beszélhetünk kórházcsődről, mert a fenntartó önkormányzatnak ellátási kötelezettsége van. Ha egy kórház ellen felszámolási eljárás indulna - amire Magyar- országon nincs példa -, akkor gondoskodnia kell arról, hogy melyik intézmény látja el a terület lakosságát. Igaz ugyanakkor, hogy a kórházakban nagy a baj. A finanszírozási gondok és a személyi ellátottság hiányosságai jelentik a problémát.” Varga Ferenc szerint mégsem helyes azt állítani, hogy a kórházak trükköznek. „Ez nem trükközés, hanem a fenntartásért vívott harc, amire nem is lehet általános sémát hozni. Minden kórháznak mások a feladatai, és mások a lehetőségei, az intézmények ezt próbálják meg kihasználni, hogy elláthassák a lakosságot." Kökény Mihály szerint viszont kell a séma: „Úgy tudom, az OEP és a szaktárca vizsgálja, hogy mit lehet tenni. Szükség van a szakmai szabályok megújítására, és A társadalombiztosító kasszája1 2007 2008 2009 PM-adat 718,7 757,2 727,62 Évközi pótlás 22,6 24,5 15,8 Tényt, kiadás 741,3 781,7 714,l3 1 Gyógyszer, gyógyászati segédeszköz nélkül, milliárd forint.2 A válság miatt ebből 13,5 milliárdot zároltak. 3 Becsült adat. dig pénzügyi egyensúlyban lévő kórházak júliustól egyértelműen mínuszról számolnak be. Havonta százmilliós hiányt gerjeszt nekik az új finanszírozási rendszer. Intézkedési tervet készítenek arra, hogyan csökkentsék a kiadásokat, amelyek ma meghaladják a bevételeket, de erre vonatkozóan korlátozott az eszközállományuk, ma már nincs hova hátrálniuk. Ráadásul abból, hogy nincs kimutatott hiánya egy kórháznak, még nem következik, hogy olyan ellátást nyújt, amilyet a páciensek állapota megkövetel. Lehet úgy hígítani a szolgáltatást, hogy olyan, mintha ellátnák a beteget, valójában még- p sem kap az állapotának megfelelő kezelést. Nem releváns szolgáltatást, hanem »felületi kezelést« kap, amelytől nenygyógyul meg, de olyan, mintha kezelték volna.” A kórházak azért járnak el így, mert komoly pénzügyi nehézségeik vannak, amin az általuk belátott mozgástérben más módon nem tudnak túljutni. „Ha a kórházak annyira a sarokba szorítva érzik magukat, mint most, akkor nincs olyan felügyeleti-ellenőrzési rendszer, amely meg tudja akadályozni, hogy egy szolgáltatást fólhígítsanak - mondja Sinkó Észtem- Miután a szakmai eljárásrendek nem egy-egy eljárást írnak elő, hanem több változatot engedélyeznek, mindig vannak olcsóbb terápiák, amelyeket úgy választhat a kórház, hogy nincs belőle problémája. Ez jogszerű, de a betegnek esetleg mégsem a legmegfelelőbb. Amikor egy kis kórház nyilvánosan elismeri, hogy a kemoterápiás infúzióikba nem kerülnek be a legkorszerűbb, drága gyógyszerek, mert az olcsóbb és kevésbé hatásos összetevőket használják, akkor az jelzi, hogy a baj milyen mértékű.” Varga Ferenc nem tartja feltétlenül rossznak, hogy régebbi gyógyszereket használnak, még akkor sem, ha ez visszalépés. „Nem tudom, hogy ez támogatható-e, hiszen a betegbiztonságot Forrás híján előbb-utóbb nem tudják majd kezelni á kórházak a betegeket, és az ellátás minősége is romlik elsősorban a modern technika jelenti. De ha nincs más lehetősége a kórháznak, akkor ezt is igénybe veszi. A kemoterápiában a drága gyógyszereket korábbi generációs, olcsóbb készítményekkel helyettesítik, amelyek jók, de nem a legmodernebbek.” A járulékfizető polgárban joggal megy fel a pumpa, ha egyes helyeken a korszerű gyógyszert, máshol az elavultat kapja. „A befizetés önmagában nem jogosít fel a legmodernebb ellátásra. Ezeket korábban is költségvetési hozzájárulással lehetett biztosítani, de most nincs forrás. Az nem járható út, hogy az egyik oldalon eleresztik a költséges beavatkozásokat, a másik oldalon meg nem jut pénz a kevésbé költséges kezelésre. A lakosságnak tudomásul kell vennie, hogy nincs több anyagi lehetősége a kórházaknak. Ezért kénytelenek olyan megoldásokhoz nyúlni, amelyek korábban elfogadottak voltak. Lehet, hogy ezek nem eredményeznek olyan gyors javulást az egészségi állapotukban, de ennyi az anyagi lehetőség.” Varga Ferenc szerint lesznek intézmények, amelyek lemondanak a drágább szolgáltatásokról, továbbküldik a beteget. A súlyponti kórházak a sürgősségre koncentrálnak majd, ezáltal a várólisták növekednek. „Nehéz megmondani, hogy melyik kórház meddig bírja. Most 60-80 milliárd forint kellene, de azt nem állítom, hogy ez a jövő évi működéshez elég lesz.” Kevésbé derülátó Sinkó Eszter. „Egyértelmű jelei vannak annak, hogy a helyzet változásért kiált. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy a kormány talán hajlandó lesz többletforrást biztosítani. Az egy esetre jutó finanszírozási összeg ugyanis olyan kritikus érték alá esett, amely beavatkozást igényel. Biztosan változtatnak a lebegőpontos rendszeren is. Ha augusztus végéig nem történik változás, a kórházvezetők felrakhatják a kezüket, hogy dolgozzon helyettük az, aki tud ennyi pénzből ellátást nyújtani. Ez körülbelül any- nyit jelent, hogy a betérő beteggel közölhetik: nincs gyógyszer, kötszer, nincs műtét, és nincsen ágy. Aki ellátást akar, fizessen. Ez természetesen tarthatatlan helyzetet eredményez. Ennél kevesebbért is bukott meg már kormány.” Kevesen teljesítik a minimumfeltételeket? valamilyen ésszerű korlátra a teljesítményekben, de nem intézményenként eltérően, mert az sem a betegnek, sem finanszírozónak nem jó. A kórházaknak önmérsékletet kell tanúsítaniuk, és nem zárom ki, hogy szükség lesz pénzügyi segítségre is, de ennek sem az időpontjáról, sem a mértékéről nem tudok többet mondani.” „A kórházakban a »csőd« azt jelenti, hogy a gyógyító tevékenységet folyamatosan romló színvonalon, gyengülő minőségben és lepusztuló környezetben képesek végezni - mondja Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa. - Ez egyben azt is jelenti, hogy az ellátás biztonsága megrendül. Az egészségügyi ellátórendszer működtetése kormányzati feladat, a gyógyítás biztonságáért az egészség- ügyi miniszter felel. Az ágazatból történő forráskivonást azonnal abba kell hagyni, sőt, az elmúlt években az egészségügyből kivett pénzt vissza kell tenni. Új típusú költségvetésre van szükség, melyben a humán szektor kikerül a »futottak még« kategóriából, és értékteremtő súlyt kap. Addig átcsoportosításokkal kell megoldani az égető és mára a működő- képességet közvetlenül veszélyeztető forráshiányt.” Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász szerint sincs idő tétlenkedni. Ha augusztus végéig nem avatkozik be a kormány, azzal az ágazat működését veszélyezteti. A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Intézetének tanára arra figyelmeztet, hogy bár a kórházak minden eszközt képesek bevetni azért, hogy a pénzügyi csőd ne mutatkozhasson náluk, ez nem jelenti azt, hogy ténylegesen nincsenek súlyos finanszírozási gondjaik. „EdA szaktárca az év második felétől vezette volna be a minimumfeltétel-rendszert. Az OEP ez alapján kötné a finanszírozási szerződéseket az intézményekkel. A szabályozás célja az lenne, hogy a kórházak csak azokat a feladatokat láthassák el, amelyekre a személyi és tárgyi feltételeik alapján alkalmasak, de az új rendszer egyelőre nem működik. Információink szerint a követelményeknek kevés intézmény felelne meg, ezért kórházi osztályokat, teljes intézményeket kellene leállítani. az ántsz egyébként tavaly komplex ellenőrzést kezdett az intézményekben. Pintér Melinda, az Országos Tisztiorvosi Hivatal főosztályvezető helyettese a Világgazdaságnak elmondta: 97 kórház 272 sebészeti, urológiai, ortopédiai, traumatológiai, égéssebészeti és sürgősségi betegellátó osztályát vizsgálták meg. öt égéssebészeti, két traumatológiai és egy sürgősségi betegellátó osztály progresszi- vitási szintjének visszamin& sítése miatt indult eljárás, két sürgősségi kórházi osztály működését pedig felfüggesztették a regionális tisztifőorvosok a tapasztalt hiányosságok miatt. a kórházak helyzetéről a szaktárcát is megkérdeztük, de lapzártánkig nem kaptunk választ. SINKO ESZTER, EGÉSZSÉGÜGYI KÖZGAZDÁSZ: „Egyértelmű jelei vannak annak, hogy a helyzet változásért kiált. Ennél kevesebbért is bukott meg már kormány. ”